anne dorms ici

más normális ember most durrogtat, én pedig kirakom ide az utolsó kövemet. mégiscsak vicces, hogy olyan, mintha vége lehetne valaminek, vagy elkezdődhetne valami, pusztán azért, mert számokat írunk egy lapra, és aztán naptárnak hívjuk; de nem értek a számokhoz, lehet hogy tényleg így van. akárhogy is, ha most van vége ennek az évnek, és mondjuk nem egy év múlva, akkor kurvaszar volt ez az év. az a szó igazabb, hogy nehéz; de a nehéz lehet jól nehéz, és lehet szarul nehéz, nekem az utóbbiból volt több idén; mire kész leszek ezzel, tavaly, istenem, nem hiszem el. megtanultam idén, hogy az hogy tönkremegy valami, az nem egy dolog vége, hanem egy állapot kezdete; annak az állapotnak a kezdete hogy tönkre van menve, de attól még ugyanúgy van, csak éppen az értelme, a jelentősége, a lényege más. a mai facebookos időkben már lehet úgy fogalmazni, hogy nehéz lájkolni ezt az állapotot, ez tény. kafka írja, hogy huszonhat év alatt annyi változott, hogy huszonhat évvel szánalmasabb lett; valami ilyesmi kezdődött idén, de ez az idén lehet hogy már több éve tart. ennek a tönkrement állapotnak fontosabb lenne pedig minden lájk, mint annak az egyébként nagyon szexis, bizalommal teli öntudatnak, ami épp odakint fújja a trombitát. mindenesetre ebből az évből egy dolog esett ki, de nagyon, mint ahogy a dolgok kihullanak egy apró lyukon, egy apró lyukon, ami igazából nagyobb mint én. ez a dolog a szerelem, volt több neve is, lánynevek. örülök hogy megtörténtek; kár hogy ilyen áruk van. de nincs vége azzal, hogy tönkrementek, és ez borzalmas, mi a szart kezdjek velük, ki se lehet dobni őket, itt keringenek, szemét holdak. egy ilyenről lesz szó most.

ha tegnap felraktam egy spontán, egy óra alatt készült, hibákkal teli hülyeséget, hát most itt az ellenkezője. ezt a mixet gyakorlatilag két éven keresztül csináltam. akkoriban kezdtem el, amikor megismerkedtem az annával, az ő ajtajára volt kiírva mindenféle nyelven, hogy itt alszik az anna, mert még amikor kicsi volt, házibuli volt náluk, és a mindenféle nemzetségnek kiírták hogy ide ne menjenek. nekem ez nagyon tetszett. akkoriban volt meg az eleje; ilyen vicces meselemezt szerettem volna, hogy mosolyogjon, amikor alszik. ez az anna álmodikig tart. a dusted szörnydalát sokáig velem azonosították, az volt a profilzeném, meg egyáltalán, akkoriban tényleg olyan voltam mint az a hülyeség; sokat buheráltam azzal nagyon, még angliában, fel van gyorsítva, meg le van lassítva, meg egy filmrészlettel van összekeverve, meg minden, jó móka volt, jó korszak volt. aztán történt sok minden, mint ahogy történnie kell, ha van valami, csak akkor nem történik, ha nincs semmi, néha mégis milyen jó a semmi, mert nem történik semmi. sok minden után egy mozdonyban ültünk, nem volt bezárva az ajtaja, ment velünk a vonat, sötét volt, csillagok, és együtt hallgattuk bal oldal az enyémben, jobb oldal az övében a don't want to wake you up-ot. ott valami megszületett bennem, ami azóta tönkrement, és ez se jelenti azt, amit szeretném hogy jelentsen, viszont az se igaz hogy nem jelent semmit; mindenesetre akkor, ott elhatároztam hogy csinálok ilyen szerelmes, lassú, egyszál gitáros válogatást, mert én nem tudok gitározni, és akkor azt hittem, hogy azt érdemelné, hogy egy gyönyörű fickó egy gyönyörű gitáron gyönyörű dalokat énekeljen az ágyában. ez a második rész; a teiturral kezdődik, és a már ide is felrakott radiohead mashupig tart. akkoriban hallgattuk sokat a radiohead in rainbowsát, és a nude volt a kedvenc száma róla; elhatároztam hogy egy az egyben nem rakom fel neki, mert az túl egyértelmű lenne, hanem elrejtem a mixben. akkor még nem volt kiírva ez a remixpályázat, így a sávokat eq-val és sampler programmal próbáltam kinyerni, órákon át szórakoztam vele, hogy csak a basszusgitár legyen kierősítve, vagy csak a hegedűk, vagy csak a vokál. képzelheted milyen dühös voltam amikor rá egy évre az egészet külön külön tök könnyen letölthettem volna. mindegy. a harmadik rész már az, ami fáj. akkor főleg éjszaka volt a legtöbb közünk egymáshoz, így éjszaka lehetett behegeszteni azt, amit nappal összeszurkáltunk, ez a harmadik rész, a (smog)-al kezdődik, abban van a már itt is megosztott james yorkston, bár itt két verzióban is, annyira szeretem mind a kettőt, és talán a pederig tart; ez már a káosz, a fájdalom, és a szünetekben a nyugalom korszaka. aztán van egy negyedik, ami igazi altatókból áll; a megnyugtatás, elsimogatás, elaltatás korszaka, ilyen azt hiszem így egyben nem volt, de részletekben biztosan. ez az anne murrayal kezdődik, és a familionig tart. régen úgy hittem az ezterrel lesz vége, azzal, hogy mikor lesz az már; de aztán idén megtanultam, hogy az már volt, akármennyire is fáj, az már volt, és az is jó hogy legalább volt. így ezek a részek megvoltak; csak össze kellett volna raknom őket. először karácsonyra, aztán a tavalyi születésnapjára szerettem volna megcsinálni, de volt valami ilyen elképesztő ebben, hogy sose sikerült. hol azért nem tudtam nekiülni, mert boldog voltam, és zavart hogy mennyi minden nem boldog már ebből, hol azért, mert iszonyatosan fájt, és képtelen voltam újra elővenni azt a részt, ami szép; mindenesetre sehogy nem bírtam összerakni őket, pedig nem lett volna nehéz. amikor konkrétan szakítottunk, egy délután megcsináltam a május tízet, az se fájt annyira, mint ez. valahogy úgy éreztem aztán később, amikor már vége volt, de mégsem lett vége, hogy ahogy ez a mix elkészül, nekünk is vége, mindenestül; tudom gyerekes, és nevetséges ezt gondolni, de egyrészt valahol tényleg hittem benne, másrészt az ilyen dolgokban úgy látszik az lesz amit hisz az ember. amikor azt akartam hogy legyünk már túl rajta végre, akkor nekiültem, egyre többel lettem kész, végül aztán már majdnem kész volt az egész, hetven perc, de valami még hiányzott. akkor már alig volt közünk egymáshoz. aztán jött az idei év, és nyárra elvitt mindent, amit az előzőek adtak, így kellet lennie; akkor már nem gyűlöletből, nem dühből, nem szerelemből, semmi ilyen szélsőségből, de elhatároztam hogy most akármi is lesz, befejezem. ez lett az utolsó rész; én se hittem el hogy így van vége. ez a mix tanított meg ilyen szempontból, azzal hogy másfél éven keresztül vesződtem vele, és mégis így tudom befejezni, hogy mennyire szerettem az annát. a kazettás részt az anna értené, de őt nem érdekli, így meg mindegy, jó ez így. az időt kéne visszatekerni úgy, ahogy régen a kazettákat, ezt az érzést nem ismerik, akik már digitálisan születtek. viszont ha vége van a mesének, abban a pillanatban kezdődik egy másik mese, nincs mese. akkor, amikor befejeztem, azt hittem neve is van ennek a másik mesének, azóta tudom, hogy néha épp az a másik mese, hogy nincs mese. de ez most mindegy. az hogy miért choplin a vége, arról egyszer már írtam; ezeket elmondani úgysem lehet, ezek csak úgy vannak, mint a kövek, meg a tengerek.

elképesztő sok szeretés van ebben a mixben, és nem tudom meghallgatni, nagyon kár érte hogy ez lett belőle. az anna egyik utolsó tökönrúgása az volt, hogy elküldtem neki idén a születésnapjára, akkor már le volt zárva minden, ezzel jeleztem hogy itt a szép, naptári pont, és erre azt mondta, hogy nem fogja meghallgatni soha. el tudom képzelni róla, hogy tényleg nem hallgatta meg; pedig ez senki másnak nem szólna annyira, mint neki. de már nem baj. a bokszolókról mondják ezt, hogy van egy állapot, amikor már annyit ütöttek, hogy nem számít semmi, és onnan győzni is lehet. olyankor már nem fáj, olyan mintha lebegnél, csak gépiesen ütsz, védekezel, kerülsz, ütsz, védekezel, kerülsz, ütsz. akik bokszolnak azt mondják, ez szebb, mint maga a meccs. nem mondom hogy pont így vagyok, pedig milyen jól hangzana. amikor ezt a mixet megmutattam a vilinek, azt mondta hogy úristen mennyire szeretted ezt a lányt; ez jól esett, akkor úgy éreztem hogy volt értelme megcsinálni, ha legalább a dorfman megértette belőle. most már ez is mindegy, viszont le akarom ezt az évet zárni, le akarom a szerelmet zárni, azokat is ki akarom rakni magamból, amik még itt kövülnek. van egy csomó anna mix, amit még ki kéne rakni, valamelyik egész jó lett, de egyikse olyan személyes, mint ez: kicsit olyan mintha a fehérneműmet tenném ki a pályaudvar közepére, mert annyi érzésem volt ebben, de végül is ez az egész blog erről szól. nem akarom hogy ennyit jelentsen ez az egész harminc szám, így jó hogy itt van. már egy ideje tervezem hogy kirakom, tulajdonképpen nyár óta, de nem tudtam megtenni; viszont mindenkitől kértem rajzot, hogy majd kirakhassam; az anett tényleg csinált is, nagyon köszönöm, ezúton is. a borító úgy lett volna hogy a külseje az ágy, és a számcímek, a belseje az álombolt, úgy kell összehajtani; de aztán végül persze sosem nyomtattam ki.

itt a külső:

itt meg a belső:

itt meg leszeded a mixet.

a nude-t meg tessék megkeresni, négyfelé van eldugva, abból az egyik a komplett dal, ami itt is volt már, az ugye nem nehéz, a többi az igazi. mivel a borítón abszolút nem lehet elolvasni a számcímeket, így tessék:

01. kököjszi & bobojsza: az álomboltban (intró)
02. dusted: monster song (m's who is my monster? version)
03. sesame street: monster's lullaby
04. pécsi józsef: tv maci főcím (közjáték)
(nem bírom ki, de annyira jó, te tudtad hogy ennek az eredeti címe az hogy dörmögő dömötör istók gazda udvarán?)
05. joós jutka: icipici kis mese
06. flanagan & allen: run, rabbit, run,
07. dorris day: time to say goodnight
08. eszter: anna álmodik (pavilon verzió)
09. teitur: don't want to wake you up
10. band of horses: window blues
11. beck: dead melodies (live @ knitting factory)
12. sebő együttes: rejtelmek
13. matt costa & jack johnson: lullaby
14. phelan & sheppard & radiohead: weaving nude (m's mashup)
15. varró dani: félek, elalszom (közjáték)
16. (smog): all your woman things
17. tindersticks: another night in
18. james yorkston: woozy with cider (reporter & jon hopkins versions)
19. nikkon: fragile
20. flunk: distortion
21. audrey hepburn: moon river (mixed by kid koala live @ knitting factory)
22. peder: timetakesthetimetakes
23. anne murray: lullaby medley
24. dean martin: braham's lullaby
25. michelle: schlafe mein prinzchen, schlaf ein
26. familion: hace tuto guagua
27. ezter: szól a kakas már
28. marcus' tape: in reverse mode (interlude)
29. nils frahm: because this must be (búcsú a törpéktől)
30. arthur rubinstein: choplin's fantaisie impromptu

nagyon személyes fasság ez, viszont sajnos ez az egyik, ha nem a legjobb mixem. ha kivonod belőle az annát, akkor baromi jól lehetne rá aludni; lefekvés előtt feltenni, pont arra használni, amire készült. én nem tudom, ezért én baszhatom, még mindig nem bírom ki hogy ne legyen sós tőle a szemem, még most is, amikor ezt írom; hogy a picsába fogok még egyszer így szeretni? de kérlek, legalább te hallgasd meg, annyira szeretet van benne, és olyan jó úgy elaludni, hogy körülötted nagyon sok szeretet van. ha így alszol el, álmodban felnősz, és újra kisgyerek leszel, akit visznek a törpék, mindenhova. régen, amikor elkezdtem ezt a mixet, még pontosan tudtam ezt, azóta is itt vagyok, és azóta se jönnek. de jövőre, ha van jövőre, ha nem jönnek, hát én megyek utánuk, akkor lesz majd az igazi másik mese.

és itt egy régi a mixből:

azok a női dolgaid
azok a fidres-fodros dolgaid
szétszóródva a szobámban
pontosan ott
ahol hagytad őket
szétszóródva a szobámban
az egész keménységed
az egész lágyságod
és a kegyelmed
a hídjaid és a melltartóid
a pamutjaid
és szöveteid
a csatjaid és szíjaid
elengednek és tőrbecsalnak
a csavarjaid
és a rossz szögeid
a keleti kacsintásod
és az egyiptomi fátylad
ó mindezek a dolgok
begyűjtöttem őket
csináltam egy babát
kezével-lábával
nyújtózik kifele fidres-fodros dolgaidból
miért nem tudtalak szeretni
azt a gyengédet
amikor itt voltál
hús-vér alakban
oly gyengéden
hogyan tudtam semmibe venni
a bal melled
a jobb melled
hogyan tudtam semmibe venni
a keménységed
a lágyságod
és a kegyelmed
mindez már hét éve
és a neved gondolata
még mindig
legyengíti térdeim
hogyan tudtam semmibe venni
a bal melled
a jobb melled

live @ cdfű

az alábbiak egy kísérlet arra, hogy mi van akkor, ha nincs is feneked, se lovad, mégis több helyen ülsz egyszerre. előre elárulom; semmi. viszont ami lehetett volna, annak úgy lenne értelme, ha egyszerre hallgatnád és olvasnád a cuccot, kár hogy nem éri meg az egész, a szöveg káromkodás, a zene hibás. ezt utólag írom persze, így már könnyű. nem hiszem el hogy ennyire rondán beszélek; és mivel én egy szót se szóltam, ez azt bizonyítja hogy ilyen rondán gondolkodok. te káromkodsz gondolatban? mégis, hogy bebizonyítsam hogy ez az egész szar, próbáld meg: először

ezt a hülyeséget töltsd le tehát,

remélhetőleg hamar lejön, aztán kezd el olvasni tovább, te szegény -

bőgni tudnék, de nem fogok, annál is inkább mert megint itt vagyok a cdfűben, idén utoljára, én vagyok a dé jé, jé, dj síró fiú, áháhá, dj tears, jeesz, arra gondoltam ma az egészet úgy ahogy van, felveszem, és felrakom, a picsába, már meg kellett volna nyomni a felvétel gombot, ihi, hát az elejéről lemaradtunk, de megpróbálom majd kiírni hogy mikor melyik szól, meg időt is mellé, szóval ez bibió, illetve egy wax stag remix, nekem az év felfedezése, nekem, nekem, basszameg az egész világom nem szól másról, mint nekem, nekem, gyorsan kell írjak, amíg egy szám megy, hiszen végre mint régen az éterben, élőben játszok, halottaknak, jaj csak ne hibázzak, mennyit hibázok, te úristen, ez egy kukorelly kötet címe, nem szabad ennyi idézést mondanom, mert nincs időm, se kedvem kikeresni hozzájuk a linkeket, kedves olvasó, ott a google, mennyit hibázok te úristen, nem rossz egyébként, ez a mix viszont már elég szarul sikerült, (01:40) wax tailor, de csak mert ez is dupla w, nem szabad elszomorodjak, ez a dal lehetne vidámabb, de hát ezt szeretem, mi a fasz van, ha az ember nem a vidám dolgokat szereti, mi lenne, ne menjen djnek, hihi, apropó, vigyáznom kell a számra is, hogy ne káromkodjak, mert a tilost megint elkezdték baszogatni az ice t-miatt, ó, kopkiller, hajaj, mikor jön el az az idő, amikor nekem szólnak be majd a blog miatt, kedves enigmapanda - háhá, nevezz néven médiahatóság!, az ön blogja egy rakás szar, obcén, és megrontja a kisdedeket, mixelnem kell, te jó isten, olvassa tini a blogomat?, mi a fenét rakjak be ezután?, nitin, basszameg a london undersound nincs itt, otthon figyel a polcon, fink remix az jó lesz, (4:40) lehet nem kéne erőltetni ezt a delay effektet, de úgy szeretem, visszhang, de jobb lenne víz hangnak, ebbe nincs időm belemenni, ezután mi jöjjön, bonobo, (6:42) ha már szar volt a koncert, ilyenkor lehet szórakozni versekkel, nagy csönd a csönd, gyere latinovits, nem bírom az iramot egyszerre írni, mixelni, ú bazdmeg hol van ez a nagy csönd szöveg, az elejét nem kellett volna, ezaz, most ezt át kell húzni az éneklősre, (9:43) hát ez jó szar lett, mindegy, az élet szar kisapáim, mutattak egy lackfi verset az előbb, de szeretem azt az embert, arra sincs időm hogy kikeressem, mi ennek a címe, viszont control cé az még megy, ehe,

s te alszol itt partomra kiúszva
mint pulzáló medúza
feletted pár idegbeteg sirály
gondolatom vijjogva fel-le jár

nem szabad ilyeneket olvassak, mert most parti van, ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, ezt de szeretem, ez jó lett, fasza, most mi jöjjön, emancipator, de mi, mindegy most már ez lesz, (11:27) jöhet egy kis izland is, ha már itt vagyunk, ezután akkor mojib, az izlandi est nem is volt rossz, egyszer, ha majd mindenre lesz időm, csak magamra ennyi ne, akkor csinálok majd egy izlandi mixet, ja, mindenből csinálok én mixet basszameg, a csöndből kéne a legjobban, könnyes fiútól a csönd, óóóhó, költők vagyunk, csípem ezt a mos def gyereket, be kéne szólni mindenkinek, mindjárt jön a médiahatóság basszameg, jézusom remélem itt senki nem vágja miről szövegel ez, mondjuk én se, a juan tud oroszul, bassza meg, a manuella öt nyelven beszélt tizenhét évesen, hogy a gecibe jön ez ide, én legalább tudok magyarul káromkodni, megvan mi lesz a mojib után, (13:41) ezaz, nem is lett szar, mondjuk ezt egy ovis is össze tudta volna húzni, múmot kéne, azt a kattant vidámat, mondjuk megeszem a kalapomat ha ezt szereti valaki, de le van szarva, egyébként is kicsoda valaki, mind senkik vagyunk, ezaz, ilyen szöveg kell ide a blogba, ezt lehet idézni, mekkorát csalódtam a sigur rósban is, mármint csalódott a tököm, csak nem hallgatom, a jónsi lemezzel se tudok mit kezdeni, és nem az zavar hogy boldog hanem hogy olyan tipikusan boldog, vagy nem tudom, (15:46) szól a múm, pillanat, kicsit leült, de ez az, csilingelünk, végülis nemrég volt karácsony, nem is volt szar, ez a szám olyan, mintha senki nem lenne normális, és mindenki analóg szintikkel a nyakában ugrálna körbe körbe, kár hogy nem így van, menjünk izlandra, jaj csak nehogy minden álmom teljesüljön, mi a szar jöjjön ezután, adjunk a normalitásnak, nobody, erre a zenére egyszer még ötéves leszek, (19:10) fú de szarul sikerült a visszahúzás, mindegy, kevés a mély ebben a számban, de zseniális, ha olyan csípőm lenne, mint amilyen nincs, de nem is nekem kell legyen, hanem a lányoknak, akkor ezt a számot hallgatnám az utcán, és hol jobbra, hol balra riszálnám, ahogy itt megy a dallam, és az összes fiú belém lenne szerelemes, jaj picsába a szerelemmel, csupa szerelemtől torz embereket látok, cipeljük magunkon a maradványait, mint a tinik a pattanásokat, jézusom, nem akarok mindig ugyanarról beszélni, cseh tamást kéne játszani, háhá, ezután, tíz év múlva ne ez a dal legyen, lófaszt, na valami ilyesmi hiphopot, nujabes, ezt ritmusra kéne, csak el ne basszam, (21:10) ó a picsába, rittig elbasztam, nembaj, finoman szólva nem jött ki, pedig ezt jól meg lehetne csinálni, csípem ezt a figurát, szép ez a szám, csak az a baj vele hogy egyrészt meghalt ez a nujabes, de minek halt meg, szerelem és halál, faszom, csak ezekről ne, a másik hogy ennek nincs a végén levezetés, mi a szart rakok be ezután, és hogy, nem mindegy, szarok rá, huhu, nincs időm írni ha válogatok, ezért most megvan kettő legalább, avalanches, hát ez érdekes lesz, (24:10) ez se jött ki, de lehetett volna rosszabb, még jó hogy ennyi bootlegem van ebből, nesztek sláger, crazy, azért ennek elég fasza alapja van, hülye fiúk, miért nem lettem buzi, a következő még durvább lesz, áhá, na én ilyenekre ráznám, ha lenne ilyen hely, ahol ilyeneket, mondjuk van, ez itt, de hát itt nem rázom, te se, még szerencse, ú de fasza lesz a következő, a kiállásnál, (26:48) későn húztam át basszameg, de kár érte, de ezt kapjátok ki, miért nem lettem buzi, gay bár, áááá, ú ez egy mekkora partizene, kár hogy ennek sincs vége, ezután ilyen vidám kéne, jézusom, nincs időm válogatni, yann tiersen remixben, végülis ez is sláger, ezaz, (28:40) ezt is elbasztam, nem hiszem el, én barom ezt akarom felrakni a blogra, vagy három másodperccel hamarabb kellett volna áthúzni, de szarakodtam az effektekkel, mindegy, én vagyok dj béna, ti meg kapjátok be, erre táncolt volna a csiga, hogy jön ő most ide, jézusom marci, na most valami parti cuccot, de mit, a caribou utolsó lemeze elvileg partilemez, a sunt!, (31:20) ezaz, trendi zene, four tet-et is kell játszani, ez már majdnem négynegyed, de ezután egy igazán seggrázósat, basszameg, nem találom, van az a gaudi, (33:22) hát ez se lett valami technikás mix, de úristen ez a zene, erre egyszer meg kéne halni a boldogságtól, ezt lehet jól széteffektezni, emberek halljátok ezt a basszusgitárt?, lófaszt hallotok, háhá, egész jó lett ez a beat loop, micsoda szó, de hogy a tökömbe mondják ezt magyarul, és ezután mi jöjjön, mennem kell válogatni, ezután valami őrült zene kéne, van ez az arany panda, nem nagyon hallgattam, de a neve jó, (36:27) úristen ezt aztán elbasztam, jézusom, nem teszem fel, átrántottam véletlenül, le van pisilve, ez ilyen hivatalban sorban állós zene, ez kell nektek, ez is fasza trendi zene, ezután mi a tökömet, fredo viola, (38:48) annyira nem illik ide, de úgy szeretem, ezt is meg lehetne csinálni rendesen, a szinti futam miatt nem is lenne annyira elbaszott, de ez most megint nem sikerült, eredetileg úgy terveztem hogy hibázok egy kettőt, de az még belefér, most meg már az van hogy jó ha sikerül egy kettő, nem baj, nem gizdázni kell, tudnék jobbat is, lányok, hátha ez kell nektek, lófaszt, dj kaszanova nyomja egyébként is, de partizzunk már, ez túl szomorú, hát ez sehogy nem fog összeilleni, le van szarva, rework, (40:45) ez az amit sose csináltam meg az annának, ó je, jön az anna, táncoljunk nehogy ideérjünk, többször is elkezdtem, aztán nem is lett annyira szar, ezután már pontosan megvan hogy mi jön, a real tuesday weldek, itt legalább nem lesz szar a mix, mert ezt már sokszor, ki van tapasztalva, hihi, egész vidám lennék ha nem vigyáznék magamra, (42:52) ez egy istennagy királyság, a puppini sisters alapból is nagyon kattant beyonce feldolgozása a real tuesday weld által megfejelve, kár hogy szarul szól mert nincs meg jó minőségbe, a basszust rá kell tenni, de ha az embereknek lenne eszük, erre asztaltborogatva táncolnának, borozgatva, egymást kóstolgatva, muszáj hogy rímeljen amit írok basszameg, itt lehet szórakozni a vízhanggal, most lenne időm írni, de most meg fingom nincs mit írjak, minek akarok én ennyit írni, nem is értem, faszverés ez is, csak hogy maradjon valami, ami, de mi, ezaz, ha elkezdek írni akkor ilyenek jönnek ki belőle, tök jó lett a kongra vízhangja, nem is baj hogy felveszem ezt a szart, jöhet a fürdőszoba zene, (47:14) bathtime in clerkenwell, vagy hogy kell leírni, én most nem keresem ki az tuti, pedig voltam is ott, de utálom londont, sietni kell ennek mindjárt vége, ezután waldecket szoktam, de most dafke nem, de maradjunk partiba, four tet, ezaz, de mit, a smile around the face ugrott be, basszameg, az nincs itt, akkor a she moves she, na, ezt még sose játszottam, kíváncsi vagyok, (50:00) tyű, enyhén más hangulat, annyi baj legyen, én erre is szoktam vigyorogni, jöjjön four tet blokk, úgyis nekem ez a csávó a legdurvább ebben az évben, remixekben mindenképpen, de valami vidámat kéne, megvan, a ritmus miatt, ááhá, sikerült loopolnom!, bakker, (51:37) de kár hogy elbasztam, mindegy, ez david holmes, four tet mixben, a ritmus lett volna a lényeg, de ezzel az erővel egy metál számot is mögé rakhattam volna, pedig azt hittem össze lehet illeszteni így szemmel, hát lófaszt, ezt viszont kurvajó dobolni a kávémon, basszameg, innom is kéne még egyet, késő van, mire én ezt felrakom, de tízkor abbahagyom, kurvajó ritmusokat csinál ez a hülye four tet, ezután az új kedvencet, a bob holroyd afrikai drogját, (55:05) na ez jól sikerült, ezzel meg csak az a baj hogy túl hamar jön be a csilingelés meg a négynegyed, kicsit hirtelen így váltás, nembaj, mostanában ilyeneket hallgatok, nesztek, szerintem ez is partizene, olyanokat lehet rá biciklizni, tök jól jött ki rá a beat fogás!, ó basszameg másodjára nem annyira, lehet nem kéne ennyit szórakozzak az effektekkel, de unatkozok, ahelyett hogy blogot írnék, én barom, vagy válaszolnék kismillió levélre, meg írnék kismilló levelet, jézusom van egy ilyen kép, most azt tényleg meg kéne keressem, de nem fogom, amin az a szöveg hogy i want my life back, és a facebook, gmail, blogspot, twitter, ilyenek betűtípusaiból van összeollózva, elég találó, ezután jöhet az xx, four tetben, már a gyurmapók azt írta neki a mattewes remix jobban bejön, lehet azt is ki kéne próbálni, sose hallgattam még meg végig, nna, (57:35), úristen, istentelenül szarul húztam át, pedig, ó basszameg, letagadom magam, most viszont tök jól szól a kettő együtt, mi a tökömet csináljak, így kéne hagyni, hát ezért de kár, basszus, nagy királyság ez a remix, most már mindegy, úgy szar ez az egész ahogy van, áthúzom a fenébe a gyurmapók kedvenccel, nézzük meg úgy milyen, (59:40) jézusom!!, úristen, ez de, ááá, borzalmasan szar lett, basszus, ez ilyen?, nem is tudtam, azt hittem ez is puffog, vagy valami, ááá, na ha én nem én lennék, most felálltam volna és kimennék vagy odaállnék kiröhögni a djt, ezt nem fogom feltenni a blogra, de ha már ennyit írtam, basszus, ki kéne javítani valahogy, egész dögös különben ez az xx így is, de jobb a four tet remix akármit is mond a gyurma, hazakéne menni, ezután jöjjön borattó, mindegy már úgyis, (61:38) hát ez is, pedig de jól elképzeltem hogy behúzom alá a négynegyedet, de nem tudok belehallgatni mert nincs fülhallgató, és nem jó részt loopoltam, mindegy, ráadásul ez így túl hosszú, későbbről is mehetett volna, nem baj, szóval ez bomb the bass, volt már itt is, nagyon nagyon szép zene, és ez a remix se rossz, az idei év másik nagy négynegyedelőse a borattó fiú, megszeretette velem újra az ilyeneket, ezután massive attack, aztán megyek haza, jézusom de fáradt vagyok, elképesztően szar volt ez az év, erről akartam írni, megvan, tényleg, nem is hiszem el, hogy ez most a számok miatt van, nem szabad kerek számokat megélni, vagy csak így alakult vagy nem is volt szar, csak én voltam szar, vagy hogy ez már az, hogy innen csak szarabb lesz, mint ahogy ez a mix is, de kár érte, ki kéne javítani, nna, jöjjön a másik, (65:41) jézusom egy órája írom, ez meg az év dala, atyaúristen de szép ez a szám, ezzel kéne befejezni, annyira fáradt vagyok már, hogy nem is látok rendesen, ez jellemző erre az évre, a fáradság, de mibe, meg minek, paradise circus, ha valaki nem tudná, és annó még nem voltam ennyire oda érte, de akkor is ez az év dala, az egyik persze, meg a six feet under, az mekkora lenne ha ezután beraknám, háhá, nesztek depresszió, jó hosszú ez a szám, az eredetivel kéne befejezni, meg itt a másik breakage remix is, annak a kiállása pont rámegy erre, (69:30) és tényleg, ez de szép basszameg, most jöjjön az eredeti, lehet nagy hülyeség, úgy emlékszem a tapsos részt be lehetne hozni (70:50) jézusom ezt is de elbasztam, nem az elejétől kellett volna, nem jött ki a vokál, beletekrek, leszarom, ezaz, le van szarva, jaj de csúnyán beszélek, istenem, de jó ez a taps, ezt innen kellett volna, hegedűt hegedűkkel, nem baj, megyünk haza, még egy szám azt csókolom, mivel zárjam le, nem tudok lezárni semmit, mindjárt vége, jaj, ezaz, na, ezzel kezdtem ezt az évet úgy emlékszem, de lehet nem, mindegy, (72:36) epic 45, elképesztően durva ez a szám, mesét!, keressünk mesét, ezaz, eddig jó, de kár érte, pont túl engedtem, szeretem az öregnéni őzikéjét, de így hirtelen nem tudom hol nyúljak bele, ez a vissza, dehogy tartja, ezt kéne még, de másodjára nem találtam meg, a picsába, ezt a flangert se kellett volna, ez a szám úgy jó ahogy van, a könnybe lábad az bezzeg megvan, ezt milyen jól meg lehetne csinálni, nembaj, mindegy már, menjünk haza, hihi, ez kurvajó, ez a kedvenc részem, cili cica, bodri kutya, itt bezzeg nem énekel a csávó, megint elrontottam, nem baj, ezt így random nem lehet, de tök jól meg lehetne tervezni, ez a szám úgyis olyan mint egy mese, dj ovóbácsi búcsúzik basszátok meg, egyszer te is légy vendége, ezaz, kurvajó lett a vége, na, ez jó szar ahogy van, de így ahogy van, felrakom, ha majd öreg leszek, úgyis letagadom, jóéjszakát, basszameg, hát ennek se lett értelme, de kár érte.

david yengiberian - no compromisse

a mai zene egy igazi kuriózum, én legalábbis pár napja még akármimet odaadtam volna érte. david yengiberian új lemezéről van szó; az örmény harmonikás bmc-nél megjelent piazzola feldolgozásokat is tartalmazó 'tango passion' című albuma egyike az örök kedvenceimnek, elképesztő mit művel ezzel a hangszerrel, és ezzel a hangulattal, és végre nem a gotan project féle lounge giccsre kell gondolni. david már tizenöt éve él magyarországon, színházaknak készített zenét, yonderboi shallow and profoundján is övé az egyik legjobb pillanat (no answer from petrograd), közreműködött a balázs elemér groupnak, azonkívül csinált közös lemezt a klezmatics trombitásával, frank londonnal is. a harmadik albuma az eddigi legnagyobb szabású anyaga: itt már oktett felállásban hallható, egy brüsszeli szopránszaxofonos, egy new yorki altszaxofonos, egy román tenorszaxofonos, egy montreali trombonos, egy afrikai dobos, és egy kubai basszusgitáros, meg egy bécsben élő magyar cigány cigány jazzgitáros játszik yengiberian mellett. két éve rögzítették a kiscelli múzeumban, és gyakorlatilag hét éve készül, david színház és filmzenéire épül, azok lettek 'nagyzenekarra' hangszerelve; ideutaztatta a zenészeket, egy héten keresztül napi hat, hét órát gyakoroltak, aztán megcsinálták a koncertet. van szerencsém személyesen is ismerni dávidot, régebben a nyitott műhelyben fordult elő, magának való, morcos művész benyomását keltette, mostanában pedig a lumenben lehet néha látni, de továbbra sem az a barátkozós típus; viszont a lemez címe tökéletesen illik rá, nincsenek kompromisszumok, vagyis no compromise, és ez az eltökéltség, maximalizmus teljesen kijön a hangokból. nem egy könnyű lemez, nagyon sok a hangszer, elsőre szinte lerohanja a hallgatót, viszont ha sokat és értőn hallgatja, egy idő után simogatnak az apró finomságok, megoldások, pár másodperces ismerős témák, ahogy a harmonika végigtáncol a számokon, és amitől megnyílik a fül mögött a függöny, pálmafás, párás helyek jelennek meg, ahol hosszú szoknyába, feltűzött hajjal keringenek a lányok, barnára sült férfiak vezetik őket lakcipőben, a csapból alkohol folyik, és az élet olyan mint egy tánc, így aztán idő sincs megkérdezni, hogy van e értelme, persze, amíg van kinek járni. részemről az év jazz-lemeze (de csak ha a tárkány művek-et folkba rakom), azt viszont belátom hogy valószínűleg nem lesznek sokan akik így gondolják, a tango passion jóval könnyebben befogadhatóbb volt, és azt is be kell vallanom, hogy a zene szeretete mellett az is nyom a latba hogy én nagyon kedvelem ezt a mindenütt idegen, látszólag mosolytalan, öntörvényű embert; abból, ahogy issza a kávét, lehet látni hogy micsoda viharok dúlnak bent, ha meg a kezébe fogja a harmonikát, hallani is. persze az is lehet hogy egyébként nincs is vihar harmonika nélkül, vagy nincs harmonika vihar nélkül, ezt kérdezik már a pop csajok satöbbiben is, hogy most akkor azért vagyok szarul, mert ilyen zenét hallgatok, vagy azért hallgatok ilyen zenét, mert szarul vagyok?

te remélhetőleg egyszerűbb eset vagy, azért hallgatsz ilyen zenét, mert ide kattintottál.

michael galasso - in the mood for love / scenes

'tudod mi volt szokás a régi időkben, ha már nem bírták a titok súlyát? kerestek egy fát a hegytetőn, lyukat fúrtak bele, halkan belesuttogták, betapasztották sárral, és otthagyták a titkot örökre.'

'a letűnt évek olyanná lettek, mintha poros ablakon át szemlélné őket. a múlt porát nem törölte le az üvegről, csak nézte, nézte. mint homályosodnak egyre.'

agoria & apparat

az oké, hogy az isten útjai kifürkészhetetlenek; és mivel az isten a képére teremtett, vagyis hord minket az arcán, ezért hordjuk mi is a lelkünket az arcunkon, ettől hasonlítunk az istenekre; így tehát a lélek útja is kifürkészhetetlenek, mint az isteneké. de az a lélek útja-e, hogy mint az üveg török szilánkokra, ha arra nézek, amerre te vagy; ha meg nem fordulok arra, akkor átlátszok magamon, mint az üveg, keresztül néznek rajtam a fények, és kiköltözik belőlem minden, amit lehetőségnek hittem. a lélek útja-e, hogy már megint itt vagyok, vagy a testé; kettőnk testéé, amik annyira ügyesen takarták el egymás elől a lelkeinket? miért olyan kibaszottul érthető a test útja, és miért függ ennyire a testtől a lélek? és minek kérdezek ilyeneket? ráérnék még vele; mindig sietek, előre sietek, minek sietek, mindig kergetnek, mindig csak állok, ugyanott állok, mire várok, annyira sietek, még mindig ugyanott tartok, úgy kergetnek.

'nincs nekem időm arra, hogy siessek!'

reggelente a tükörben az arcomat nézem, és arra gondolok, hogy állítólag olyan az arcod, ahogy élsz. ha valaki az arcomat szereti tehát, akkor azt is szereti ahogy élek. de hogy élek, kérdezem a tükörben az arcomtól, hát hogy élek? így, mondják a részletek. a sebek, a ránc, a borosta, a szarkaláb, a kopaszodás, így, mondja a víz, az idő, a rohanás, így, mondják a csempék, az én szagú törülköző, a lábamra taposott cipő. lófaszt, nem így, mondom nekik, nem így, mondom magamnak, miközben pont azt csinálom, amire azt mondom hogy nem.

'amíg te máshol nevetsz, én gyilkolásról álmodom'


az ajtóra kis manók vannak kiakasztva, és ahogy mozgatja őket a szél, olyan mintha kaparnának, kopognának az ajtón. először nem jöttem rá hogy ők azok, és többször kinyitottam az ajtót; nem volt ott senki, éjjel viszont állandóan felriadtam erre a kaparászásra. egy pillanatra olyan volt, mintha mindazt, amit tudok, nem tudnám, és bármi lehetséges lenne, például az is, hogy valamiféle szellem, erő, vagy valami amire nincs szavam, és épp ezért tudnom kéne hogy nincs, mert az ember csak kénytelen megtanulni megnevezni azt, ami van, szóval valami ott áll az ajtóban, és be akar jutni. álltam az ajtó előtt, és úgy féltem mint egy kisgyerek; és hallgattam a kaparást. rájöttem hogy még egyedül sem tudok lenni, mert mindig olyan, mintha ott állnál az ajtó előtt. aztán arra is rájöttem, hogy a fából készült manók sapkái koppannak, kaparnak, kopognak az ajtón, és újra felnőtt lettem, és megtudtam, hogy még mindig tudom azt, amit tudok.

'ennyi még meg is történik: kimégy valamiért visszajössz valami nélkül'

most már elég élesen látszanak a végek, mint amikor olyan közel mész a tükröződő önmagadhoz, ahonnan olyan mintha nem is te lennél már; így aztán kezdődnek a listák, készül a leltár, bele se haltál. szóval az biztos, hogy ennek az évnek két kurvajó mixlemeze is van, ebből az egyiket az apparat tette az asztalra, a másikat az agoria, csupa a, igazi a kategória, úgy látszik a hét van; döntsd el te, melyik a jobb. az egyik a balance 16-os, és én attól őrülök meg, ahogy ez a figura össze rakja manvoy de saint sadrillt (ki ez?) a toscával (joe si ha, nekem ez az a bizonyos behúzott szárnyal való felfelé repülés) azt meg emiliana torrinivel, elképesztően gyönyörű, és dj mutatványnak se utolsó. később számomra már meglehetősen érdektelen, de mindenképpen kellemes zenék dübörögnek, a második cédé kimondott négynegyed, közben olyan előadók sorakoznak itt egy helyen, akik egyébként nem valószínű hogy találkoznának, mint például a tipper, felix laband, bibio, the field, a radioheados jonny greenwood, vagy sylvain chauveau, aztán a végére megszólal egy beszédes kid a nevű hölgy, na az a második olvadás nekem, azt a számot nagyon szeretem.
itt hallgatod meg:

annyit segítek, hogy amitől én először elkezdek olvadni, az ötperc harminctól kezdőik. az one music szépen szőtt regényhez hasonlítja itt.

te pedig itt szeded le az egészet.

a másik mixlemezt pedig az apparat követte el, méghozzá stílszerűen a dj kicks-el. én csípem a k7-et, meg a dj kickseket is, a régiek közül megvan mind (úristen azok az idők, amikor a kruder & drofmeister meg a kid loco csinált dj kickset!), de az utóbbi idők tánczene orientáltsággal nem nagyon tudtam mit kezdeni, bevallom engem a legutóbbi holden is idegesített, ez viszont gyönyörűen kezdődik, nekem a saját felvétele, a circles:

és a poszthumusz telefon tel aviv:

tetszik a legjobban, utána sajnos a számomra hosszú távon inkább frusztráló dubstep - idm - minimál technó volnal megy, de be kell látni hogy az viszont szépen, okosan, és sokszor vannak olyan váltások, behúzások, amire felkapom a fülem, ráadásul van még egy abszolút csúcspont részemről, az pedig ennek az örök rosszfiú four tetnek a remixe, amitől én konkrétan a ház falát tudnám kirugdosni, és a téglákból össze legózni magamnak egy kacsalábon forgó, csilingelő mese kastélyt. nagyon szépet, bár kissé - ilyeneket én szoktam - túlfűtött túlzást ír róla a kultúrblog, itt.

te pedig ezek után simán ide kattintasz, hogy megszerezd.

yagya & bin - jip

előre szólok, a mai bejegyzésem jelentős része tulajdonképpen egy az egybe nyúlás, ez már csak azért is kínos, mert karácsony van. felebarátaid blogját a szádra ne vedd, mondhatná az új médiatörvény, de nem mondja, ezért aztán magyarázkodhatok, hogy az úgy volt - de tényleg így volt - hogy először találtam meg a netlabelt, mert nincs is jobb elfoglaltság a karácsonyfa égőinek fényében, minthogy az ember tök egyedül üljön a szobába és azon birkózzon hogy vajon mennyit nem hallott még az idei megjelenésekből azok közül, ami számít, így akadtam a mind over midin keresztül a netlabelre, ezen keresztül a tomi blogjára, azon belül erre a yagyára, amit egyrészt lenyúltam, másrészt nagyon durva hogy eddig ez a kedvencem a fickótól, mert mind a három lemezét baromira szerettem, egy ideig a dorfman mesterrel felváltva versenyeztünk azon hogy ki hallgatja többet; annak az aljasnak meg is van a hó ritmusa eredetibe', cserébe én meg láttam a yagyát élőbe', holtverseny.
tehát egy szónak is egy másik blog a vége, akinek tetszik hogy naponta új hangzat kerül a fülébe, az nézze meg ezt a blogot, sokkal jobban, ügyesebben, szebben és régebb óta csinálja mint én. tehát minden napra egy zene!
bár ott is ott van, de most itt is itt lesz, nézd csak, az emlegetett yagya szám:

olyan mint leolvadni a háztetőkről, bele a sáros, undorító nagyvárosi betonba, aztán felszáradni, és elrepülni a napba, majd onnan cseppenként szétesve lassan szállingózni lefele.
a netlabel pedig egészen pontosan a sutemos. a válogatás címe, amin megtalálod, letöltöd és állandóan hallgatod, pedig egész pontosan izlandiul hogy 'hideg nyárról álmodom', elég sokat mondó.
na és hogy ha azt hiszed mélyebbre nem süllyedhetek, mint hogy karácsony napján lopkodok, hát ezt figyeld.

abban a körben, amiben én mozgok, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, amivel viszont valószínűleg nem csinálnék nagy tömeget a férfitársaim között, azaz hogy kimondottan idegesít a harcsa veronika. sőt, ha esetlegesen kénytelenek lennénk egy éjszakát közös, szoros közelségbe tölteni, akkor is valószínűleg arról beszélgetnénk, hogy most ő tényleg ennyire idegesítő, vagy ez csak a sztársággal járó malőr, esetleg tényleg csak arról van szó, hogy valamiért azt hiszem, hogy az erik sumo addig volt jó, amíg ő nem jelent meg, és ezt nem tudom megbocsájtani, de itt ez az éjszaka, és ezalatt be fogom látni, hogy ő mégiscsak egy aranyos, kedves, ártatlan, és állítólag szexuálisan is túlfűtött jelenség; tehát max ilyen dolgok történnének köztünk, de nagyobb eséllyel verekednénk, valahol azt olvastam, hogy ő egyébként kitűnő harcos, nos, én egyébként kitűnő jazz énekesnő vagyok. szóval fogalmazzak már egyszerűbben, én nem csípem a harcsát, az eszter meg azt írta, amikor az előbb emlegettem neki hogy lehet hogy erről írok, hogy
'nehogy az legyen a vége, hogy binjip a mai zene, vagy máris elkezdek gondolkozni, hogy ha az lesz, akkor a sírást vagy a nevetést válasszam, vagy ne olvassalak többet'
ilyen sznob körökben mozgok én, bizonyám. nos akkor kedves olvasók, lehet kiválasztani a helyes reakciót, mert az alábbiakban a bin jip következik. az van, hogy tényleg egész jó ez a lemez. sokan istenítették, de én annyira negatívan álltam hozzá a vera miatt, meg egyébként is, még egy ilyen intelektüel bölcsészeknek való modern urbán faszazene, ami ráadásul se nem norvégiából, se izlandról nem jön, szóval hogy nekem az ilyet ne, aztán járt a lejátszómban egy eredeti példány - meglehetősen érdekes módon került oda, de erről most pszt! - amit elraktároztam, hogy majd meghallgatok, ma pedig, már emlegetett módon hangzatilag birkózva ezzel az egyébként elég cudar, kegyetlen és a kirakókat jó csúnyán újra kirakó évvel, előkerült, és azon kaptam magam, hogy nem rossz, igaz semmi eget verő, aztán az egyik számot már - már majdnem megszerettem - kétszer is lejátszottam ám!- majd gyorsan kivettem, mielőtt itt szégyenbe kerültem volna, viszont akkor elhatároztam hogy ma ide fogom hozni, igaz, akkor még se azt nem tudtam, hogy előtte lopni fogok, se azt, hogy az, ahogy le fogom mindezt írni, az lesz, ha életem nem is, de a mostani idők egyik legbrutálisabb mondata, amit már nincs is kedvem befejezni, annyira kezd vad lenni, például, ha eddig valamilyen tévedés folytán tudtad volna követni, akkor most tedd ide az ujjadat, ide, (az X-re!) és próbáld meg megtalálni az elejét, segítek, stílszerűen a sokan szóval kezdődik, ugye de durva, na, már megérte az egész, ha összefogdostad miatta a monitorodat.

ezek után vegyél egy nagy levegőt, és itt töltsd le a lemezt.

nekem a nyolc napos tetszik, olyan mintha a björk earth intuderse lenne faszán, modernül, urbánul, és intelektüelül (!) átvarrva, de már most viszket a tenyerem, annyira jól lehet rá majd biciklizni. azt még mentegetőzésképpen, hogy a harcsa veronika hangja még most is idegesít, az andrew j & kaltencker dolgait meg eddig is bírtam, tehát én mosom a kezeim.

az én karácsonyi ajándékom pedig hogy látod egy büdös szót nem írtam magamról, és még ez se igaz, hiszen itt a kétes viszonyom a verával, meg ilyenek, de nem mentem mélyre, nem maradtam a felszínen, hanem nagy ívbe kerültem mindent, amit viszont holnap valószínűleg nem fogok, így van még időd azon gondolkozni, hogy sírj-e majd, vagy nevess, vagy ne olvass többet, ugye.

tom waits - jesus blood never failed me yet / gza vs tom waits

az megvan, amikor behozzák robertót, vagy bobot, mindegy, mert az ugyanaz, és tom meg john ülnek és nézik; szegény ott vesződik egy darabig, majd a zsebéből kiveszi a kis füzetét, amibe az angol kifejezéseket gyűjti, kikeresi a megfelelő részt, ami így hangzik:
'ha a tekintetek ölni tudnának, én már halott lennék'

hogy jön ez ide? az hagyján, az milyen lenne ha karácsony ünnepe alkalmából ilyen zenét hoznék:

nem kezdem újra, hogy ha lány lennék, milyen pasikba zúgnék bele. bárcsak szép, díszes szavak lógnának rajtam, mint a díszek a karácsonyfán. bárcsak tudnám, hány perc az ünnep.

ettől gyakorlatilag függetlenül nem bírom ki hogy ne tom waitsot hozzak ide, mégis; az ünnephez mi illene jobban, mint a gavin byrarsal közös jesus blood never failed me yet?

a karácsonyfa alatt ajándék volt, gondosan becsomagolva, kibontottam, csönd volt benne, gyantaszagú, túlfűtött, bejgli ízű csönd, most itt van, hallgatom. te viszont hallgasd tomot. ugyanez a jézus vére van egy kicsit csillogósabb, mondhatni könnyebben emészthetően így:

magának a dalnak meglehetősen hosszú és némileg izgalmas története van, és az is kiderül, miért érdemes az embernek kávéznia, egy csomót olvashatsz róla például itt.

az albumot pedig leszedheted itt

és ha ez nem lenne elég, és már beleszerettél tomba, esetleg nem szerettél bele tomba, de mégsem elég, esetleg épp elég, és tom se az eseted, szóval akárhogy is, itt egy igazi csemege, mondhatnám hogy kizárólag perverz műkedvelőknek, de van rajta egy olyan mashup, amin boards of canadára énekel rá a tom waits, szóval ezért aztán mindenkinek ajánlom ezt a furcsa cuccot, amit egy optimist nevű fickó követett el, és elég érdekes, szobazene módra tisztelgés egyszerre tom waits, egyszerre a többi kedvenc szobazenésze előtt, és ezt pedig

letöltheted innen.

egy év lesz, mire lejön, mert a deposit kurva lassú, de zseniális ahogy a wutang alapokra szövegel ez a kalapos állat, ezzel persze csak azt akarom mondani hogy boldog ünnepeket.

lisa hannigan - silent night

tudósítás facebookról; az milyen hogy dec 24-én délután négykor derül ki, hogy a kulcsod a mögött a zárt ajtó mögött van, amihez az egyetlen kulcs annál van, aki már a buszon ül győrbe? kérdeztem négykor.
az olyan, hogy ott ülök nagy vígan a buborékba, sári elment, elbúcsúztunk, lezárok, eszegetem a kis meggyes rétesemet, röhögök azon a két vevőn, aki még ilyenkor jön lóhalálba vásárolni hogy ezek de bénák, mit csináltak eddig, aztán anyámmal lebeszélek mindent telefonon, bent ott figyel az ötvenkilós fa, amit direkt azért cipeltem el a deáktól hazáig, hogy anyu meghatódjon hogy micsoda hangulat van, meg minden, erre állok az ajtó előtt, és akkor jövök rá, hogy a facipelés miatt összesároztam a kabátomat, és ezért kiraktam a konvektor elé, hogy megszáradjon, viszont a kulcs is benne volt. egy száll pulóverbe jöttem át, gondoltam ki nem szarja le, csak tíz méter...ha nem lenne karácsony, szentségelnék. ezt hívják kreatívan eltöltött időnek; most aztán stoppolni ki győrbe, vagy szenvedni a kalauzokkal, buszsofőrökkel, telefonálni, szívni, káromkodni, ideg betegeskedni, így legalább megvan az ünnepi hangulat. vagy leszarni az egészet, és karácsonyozni kint az utcán, a gyerekeknek úgyis olyan meséket olvastunk, amikben az van hogy áll a fa a kerek erdő közepén, az angyalkák jönnek feldíszítik, az állatok meg körülállják, azt itt a karácsony. lehet nem is kell lakás a karácsonyhoz, a para az hogy innen a kerek erdő is kb annyira van mint győr...

laptop van, net van, karácsony van, kulcs, lakás nincs.
tanácsolják hogy hívjak profi betörőt, és osztozzak meg a hasznon, vagy nonstop autónyitó cég is van, vagy menjek le a vilihez gödöllőre, tényleg már csak az hiányzik.
közbe a sári leszáll a buszról, a visszafelé menőt nem éri el, tehát leadja a mávnál a mozdonyvezetőnek, én ülök a boltba, elvileg annyira nincs gáz, mert hogy a boltban van fűtés, meg áram, viszont az kezd megint vicces lenni, hogy közben a vonat hétre ér pestre, cserébe viszont ki kell menni úgy a délibe, hogy se kabátom, se bkv jegyem, se pénztárcám, se pénzem... most nem azért, de az is izgi lehet, aki ilyenkor bejglit gyúr, de ez se rossz sport, amit én csinálok. akárhogy is, a buborék még szent délután is nyitva volt, jöhettek volna a vásárlók önözne, akinek lakáskulcsa van, annak tíz százalék kedvezmény.
de csak egy család jön, kérdezik hogy hogy nyitva vagyok, mondom nekik, nincs kulcsom, lehet itt karácsonyozok, szóval ráérnek, nyugodtan válogathatnak, erre megígérik hogy visszajönnek, oké, minden vevő ezt mondja. aztán kiderül hogy háromtól nem jár a metró se, pedig írtam volna könyörgő költeményt az ellenőröknek, a metróig meg lefutok valahogy, ráadásul közben felajánlják hogy menjek el a marcellékhez, ahol kapnék kardigánt, meg mindent, de oda is csak metróval tudnék eljutni, és akkor meg már inkább a déli, mert annyira nem írok jó verseket, hogy mindegyik vonalra odavissza retúrként elfogadják. viszont így metró nincs, erre felajánlanak egy biciklit. ahhoz képest hogy elvileg mekkora bajba vagyok, elképesztő az egész, aztán még elképesztőbb lesz, kedden láttam egy színdarabot, amiben várkonyi eszter is játszott, ráköszöntem, bejelöltem, erre ír, hogy ott lakik a délinél, autója is van, szívesen elmegy a kulcsért. megbeszéljük hogy inkább idejön értem a kálvinra, és együtt megyünk a délibe, aztán amikor ideér, kiderül hogy nem vezetett még sokat, például nem bírjuk kiszedni a suzuki kormányzárát, vagy tíz percig vesződünk vele, pedig nem tűnik bonyolultnak, csak el kell forgatni a kormányt, meg a kulcsot. aztán csak sikerül, vissza a délibe, ott megtanulunk tolatni, majd beparkolni, ez is sikerül, közben a vonat és anyámék is megérkeznek, a mozdonyvezető egy színésznőt is talál a peronon, boldog karácsonyt, ide a kulcsot. aztán anyuékkal haza, majd és kezdődhet a karácsony. mindenesetre ha lesz gyerekem, meg kell tanítanom, mit csináljon ha izgi karácsonyt akar magának.

de az ajtók mindig becsukódnak, és most itt ülök megint egyedül, mint tavaly, igen mint tavaly, és csöndes az éj. sokat jár a tavalyi karácsony az eszembe; jövőre meg az idei fog, ezt nem hiszem hogy el lehet felejteni. és akkor zene.
két évvel ezelőtt még ilyen volt a karácsony.
jövőre ne legyen ilyen:

egész évben megvolt az esély, hogy ma ne ezt hallgassam; bezárulnak az ajtók tőle, végig megy a láncon, és megkeresi bennem a kiégett pontokat, mint valami karácsonyi égőn. egész évben amikor ezt hallgattam, arra gondoltam, hogy vajon mi lesz karácsonykor; az esély megvolt hogy ne ez legyen. majd jövőre!

itt szeded le.

tulajdonképpen minden este szent.

radiohead & phelan & sheppard - weaving nude

arra a szánalmas, és meglehetősen közhelyes következtetésre jutottam, hogy alapvetően azért jó nekem. nevetséges mi? főleg, ha tudnád, hogy mindezt a robinsonnak köszönhetem. utolsó nap volt az oviba', ilyenkor a társadalom hasznos tagjaiként éldegélő családok nem csak az ovisokat adják be depóba, hanem a nagyobbak is; van pl egy család, akinek a legkisebb lányuk jár hozzánk, ilyenkor viszont a másik kettő is, mint a mesékben, hárman vannak, és a legnagyobb már harmadikos; ő olvasta a robinsont, kérték hogy olvassam nekik hangosan, belekezdtünk, és annyira belefeledkeztünk, hogy majdnem péntekig jutottunk csütörtökön. kurvajó az a könyv, maga a nagybetűs romantika. én viszont attól akadtam most épp ki, ahogy a robinson listát csinál arról, hogy mi történt vele - ma már úgy mondaná, nekifogtam blogolni. ezt nézd meg:

'elkezdtem gondolkozni helyzetemről, és elhatároztam, hogy mindent írásban fektetek le. megállapítottam, hogy sorsomban mi a jó és mi a rossz, s feljegyeztem egymással szemben egyiket az egyik, másikat a másik oldalra. ilyenformán:

ROSSZ		JÓ
hajótörést szenvedtem egy szörnyű lakatlan szigeten, a menekülés minden reménye nélkül.		viszont élek, és nem fulladtam meg, mint hajóstársaim.
arra vagyok ítélve, hogy nyomorultan, az egész világtól elszakítva éljek.		viszont így azoktól is elszakadtam, akiket a halál nem kímélt meg.
számkivetve vagyok az emberi társadalomból.		de mégsem vesztem éhen, és nem kerültem olyan helyre, amely nem nyújt megélhetést.
nincs ruhám, amibe öltözködhetnék.		viszont meleg éghajlat alatt lakom, ahol aligha viselhetném ruháimat, bármennyi is lenne.
védelem nélkül állok, kiszolgáltatva embernek és állatnak.		viszont nincs a szigeten ragadozó, amelytől félhetnék.
nincs senkim, aki segítsen nekem.		viszont a hajóról a legfontosabb dolgokat meg tudtam menteni, s mindez elegendő lesz számomra életem végéig.

miután így visszanyertem lelkem nyugalmát, és a tengert sem kémleltem folytonosan, vajon feltűnik-e rajta valamilyen hajó: mindennel számot vetve elhatároztam, hogy alkalmazkodom új életemhez, és megkönnyítem, amennyire csak lehet.

vicces nem? nesze neked spanyolviasz. és az a durva, hogy ezt én például nem biztos hogy meg merném csinálni. mármint ezeket a de-ket, meg viszontakat. a rosszakhoz értek, de így leírni egymás mellé az egészet, minden szar mellé odaírni egy de-t, köntörfalazás nélkül, azt nem raknám ki a netre. pedig mindig azt hittem, én kurvára őszinte vagyok itt a blogban, mert azt játszhatom, hogy az is vagyok, aki egyébként nem vagyok. ez tiszta sor; bárki mással eljátszom ezt a listát, szívesen. de nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy miközben sebeimet nyalogatom, mellé írjam ezeket a de-ket, viszontakat. de miért nem? viszont megtehetném. kurva fáradt és kimerült vagyok. viszont holnap csak fél napot dolgozok. az ünnepeket is végigdolgozom, hajtom, rohanom. de legalább idén tényleg, egyetlen egy boltban se voltam karácsonyi vásárlás céljából, és a tömeggel is max az autók között találkoztam biciklizés közben.

apropó biciklizés. lehet valami ebben a robinsonos sziget dologban. arra gondolok, hogy minden olyan gondolatom, amikor bele is gondolok valamibe, amikor 'történnek bennem a dolgok', amikor széltől csípett szemmel az égre nézek, és belezuhannak a hókirálynő jégcsapjai, tehát amikor 'élek', és nem csak úgy vagyok, az akkor van, amikor egyedül vagyok, egyedül pedig akkor vagyok, amikor biciklizek, vagyis utazok; ez másfajta egyedüllét, mint a többi, régen ilyen volt a vonat, mennyit írtam vonaton, te jó isten. rá kéne jönnöm, hogy tudok biciklin is írni.

mivel annyira nem rossz tehát nekem, mint ahogy annyira kellene rossznak lennie, hogy ráfoghassak mindent, sőt, tulajdonképpen jó nekem, igaz annyira nem jó, hogy kielégülten fetrengjek valami kanapén, mint egy római helytartó, szóval mivel ez így van, ahogy van, ezért arra is rájöttem, ez se lesz kevésbé közhelyes, mint az előző, hogy muszáj, a szó mindenféle értelmében, muszáj bölcsebb legyek. mivel valószínűleg úgyse úszom meg úgy a dolgokat, ahogy szeretném, annyira viszont nem sérülök, hogy belehaljak, de így mégis állandóan a gyomrom - lelkem kavarog, hát valamit csinálni kell; és erre a bölcsesség az egyetlen, ami bölcs ötletnek tűnik; igen ám, csakhogy egyrészt egyáltalán nem vagyok bölcs, még annyira se, mint amennyire hiszem magam, másrészt ahhoz hogy bölcsebb legyek, valószínűleg ennél is több szart kell hogy átforgassak magamon, egyetlen egy apró, de kurva fontos különbséggel; közben meg is kellene tanuljak végre csöndbe maradni. úristen, mennyire meg kéne tanuljak csöndben maradni. fogalmam sincs, hogy kell, talán ezért hallgatok ennyi zenét.
ha tegnap radiohead, akkor ma is radiohead, ha tegnap a reckoner, akkor ma a nude.
ez egy korai dolog, és azt hiszem, holnap mesélni is fogok róla. mármint az egészről. egy mixhez készült, ahhoz, amiről holnap azt hiszem mesélni fogok, persze az is lehet hogy nem. micsoda gyönyörűség még el se határozni azt, amit úgyse fogsz megcsinálni, ugye. viszont ez volt az első ilyesmi amit csináltam, ráadásul az annának, ez még kitörölhetetlenül az a korszak, amikor volt értelme az ilyen dolgoknak, azt hittem. lassan kezdek annyira megerősödni, vagy legyengülni, nézőpont kérdése, hogy kiszórhassam magamból ezeket. a végén kurvára disszonáns, azt javítani akartam, de ő kérte hogy hagyjam így, mert neki pont ezért tetszik, hát így maradt, most meg már nem is tudok rajta javítani, meg kedvem sincs rá. ami 'alul' van, az a világ egyik leggyönyörűbb zenéje, a phelan sheppard weaving song-ja, én el se tudom mondani, hogy mennyire szeretem, jellemző hogy képes voltam amerikából megrendeli kicsivel több mint tízezer forintért az amúgy negyvenperces lemezt, hát annyira. egyébként ez is leafos, látod ez a hét ez ilyen. van még egy csomó nevük, ellis island sound, state river wandering, stb. egyszer még írni fogok róluk, lehet, karácsonyi ajándék lesz ez is.
tehát íme:
Weaving Nude by enigmapanda
leszedheted a soundcloudról is, meg innen is, mentés máskénttel.

fáradt vagyok, megváltani magamat, a világot. most jönne a de; de pl abbahagyhatom a blogírást, és álmodhatom azt, hogy biciklizek, és közben blogolok, annak legalább értelme lenne, nem úgy mint ennek. de; de ezt viszont tök egyszerűen abba lehet hagyni.

radiohead - reckoner remixes

olyan mintha szögeket vernének belém ha rólad hallok; ez a szerelem? olyan mintha szögeken járnék; ez az életem? egyébként is, mit akarsz még? lesz még nagyobb bajom is. elképesztően magunk vagyunk, mint az öltözőszekrények. egymás mellett szorosan, de zárva. vagy tárva nyitva, mint én, lelkemből árad a zokni szag. és még erőltethetném ezt a hasonlatot, hogy mivel tömnek meg, hogy hogy basszák be az ajtót, amikor már nem kellek a focistáknak, meg egyáltalán, de minek. harminc felett az ember elvileg rájön, hogy ennél már nem lesz szebb, sőt. harminc felett az ember elvileg rájön, hogy mivégre, meg minden. maradt egy évem végül is, kétezer tizenkettőre pont meglesz minden. zseniális, rólam írtak a maják. viszont!
most radiohead.
okos bagázs a rádió fej csapat, nem csak hogy a neten árulást ők robbantották be, hanem ezt a remixelést is úgy csinálják, ahogy érdemes; felrakták a sávokat egy honlapra, 'pályázat címen', egyszerre lehet pénzt spórolni, és kreatív dolgokat támogatni, király. nyilván kurvasokan csináltak kurvasokfélét, némelyik még jó is, a győzteseket persze meg lehet venni, egyszerre jár jól a nagy zenemulti, az atyaúristen úttörő atyazenekar, meg a sok kis szárnyát próbáló pavadán. a nude-t eredetiben jobban szeretem, abból is csináltak egy ilyen versenyt (kedvencem a dublin!) most azonban a reckonert nézzük meg, és hangsúlyosan nem a felkerült remixek közül akarok szemezgetni, ugyanis az ilyenben az a poén, hogy mivel a hangminták ingyen vannak, egy csomó jó - nagy - egyéb név is nekiugrik, ha épp kedve van rá, mint ez esetben is.

kezdjük rögtön egy feldolgozással, nem remixszel, x-szel, x-el, jézusom, hogy ragoz nem magyar szavakat a magyar? tehát az egyébként is sok érdemmel büszkélkedhető gnarls barkey eddig sajnos csak koncerten játszott verziójával. azt nem akarom írni hogy simán leénekli thomot (a yorke-t), mert az nyilván szentségtörés lenne, meg össze se szabadna hasonlítani őket, viszont ez az ízig vérig fekete soul hang annyira új dimenziót ad ennek a dalnak, hogy ihaj. tehát íme:

ha egyébként rákattintasz arra hogy a youtubon nézd meg a klippet, akkor ott találod a linket hogy letölsd ezt mp3-ban, amennyiben lusta lennél hozzá, idehozom neked.

na, ez a csúcs, ezt többet nem ugorjuk meg, és innen megyünk visszafele. a második, azaz az első a remixek közül a flying lotus dolgozata, azt bizonyítva, amit már följebb is emlegettem, vagyis hogy néha nagy nevek is nekiülnek ha könnyű megszerezni a hangmintákat, főleg, ha szeretik a számot. steven (ellison vagyis a flying lotus) esetében ez majdnem biztos, élőben is többször dolgozott már fel radiohead számokat, az albumán meg maga thom énekel neki egyet. mindenki kurvára oda van a flying lotusért, meg warp, ninja, tulajdonképpen az egyik legnagyobb név manapság az elektronikus zenében, én, mint mindig, eddig viszakoztam, meg mostam kezeimet, nekem a nagylemezeiben csak részek tetszettek kurvára, de így egyben eddig még semmi annyira, hogy beálljak rajongani, egészen mostanáig, ettől ugyanis kész vagyok teljesen; zseniális munka, főleg a ritmuskép tetszik baromira, olyan mint pocsolyákban ugrálni, az a pumpogás, ami meg mintha a nyolcvanas évek 8bites videojátékaiból jött volna ki, külön öröm, mégis az a legnagyszerűbb (szerintem) ahogy tulajdonképpen teljesen más khm 'dimenzióba' rakja a dalt úgy, hogy közben meg majdnem mindent megtart belőle, baromi jó, csillagos ötös. a hogyan remixeljünk vizsga iskolapéldája; nem bevett kliséket puffogtat (pl szó szerint, hiszen sokan alányomtak egy négynegyedet, aztán csókolom) nem is öncélú, hogy szarrá effektezve ne lehessen az eredetire ismerni (pl nekem a james holden megoldás ezért se tetszik), mégis tele van fantáziával, ötlettel, eredetiséggel, stb.
tehát íme:

és mp3ban itt szeded le, 320-ban (!), viszont nincs meg a vége, isten tudja miért, de sehol nincs meg a vége, vagy lehet hogy így van vége, nem tudom.
a másik nagy kedvenc szintén egy viszonylag nagy név, már amennyiben valaki a james holden - nathan fake féle világban szívesen mozog. jesse somfaynak hívják a fickót, és bár a felületes hallgató puffogó minimál-ként könyvelhetné el, ha valaki jobban ismeri a munkásságát, annak nem lesz meglepő, hogy ez esetben is egy lassú, hömpölygő, már-már indusztriál jellegű megoldást csinált, azt a fajtát, ami leginkább egy kihalt gyártelepen működik a legjobban, sötétben. vagy hazafelé, megállni, tizenegy percig (előjátékkal együtt, mondja coelho!), és nézni azt, amit látunk. nagyon tetszik hogy ilyen hosszan se lesz unalmas a dal, sőt, ráadásul ahogy a gitárokat meg a vonósokat megbuherálta az zseniális, úszik az egész, mint egy kivilágítatlan uszály a dunán, éjfél után, de megígérem visszafogom a költői baromságaimat. erről nincs youtube, viszont itt van a link.

a harmadik szöges ellentéte az előzőnek, egy madridi dj, henry saiz, aki szintén nagy név, bár már más körökben, olyanokat remixelt már, mint tiesto, way out west, jimmy van m. nem téved nagyot, aki ezek alapján roxy rádiós, ibizán érlelt partiarc reptető trance-re asszociál, viszont abból egy okos, finom, kigondolt munka. eleve kurvajó a kicsit funkosra vitt alap, a közben megtartott zongora ütemmel, az is csípem, hogy olyan könnyed, már már houses hangulatot ad ennek a számnak, mintha a radiohead is a beachon táncikálva írta volna, de azt valószínűleg magamnak se merném bevallani, hogy amiatt az áldott csilingelős hármashangzat miatt tetszik a legjobban, ami az utolsó két percnél átszövi az éneket, amitől újra kamasz vagyok, és dj quciksilvert másolok a króm kazettáimra, ó igen! tehát íme:

és tessék a link az mp3hoz. és a negyedik, az az ötödik, dehát én sose leszek jó matekból, viszont mindenképpen az utolsó pedig megint máshonnan, de ismét a táncparkett felől közelíti meg a letölthető hangmintákat; the twelves a nevük, ők se szobazenészek, a remix szakmában elég nagy névnek számítanak, (csináltak egy fenékrázóan zseniális beatles remixet is!) főleg, mert boldog boldogtalant átgyúrnak a saját szórakozásukra is (kurvasok bootlegük van), meg mostanában amúgy is nagyon mennek ezek a nyolcvanas évek továbbgondolása hangulatú aljas diszkószámok, amikre lehet rázni mindenféle testrészeket, míg közben pörög a szivárványszínű gömb, és még az sem zavar, ha már ezerszer eljátszott dolgokat játszatnak veled újra, e remix esetében például a big beat köszönt régi ismerősként, de ez senkit nem érdekel amíg a villognak a fények, dobálod a kezed, mozog a tömeg, és péntek este van. mondjuk most épp nincs, ettől függetlenül én csípem ezt a dolgozatot, az utolsó fél percben pedig visszatér a már a flying lotusnál is emlegetett videojáték ritmus, tiszta nyolcvanas évek, úgyis itt van mindjárt kétezertizenegy, állat. ez replay, tehát van egy másik is, abban nem ilyen egyértelmű a volkál, viszont se ennek, se annak nincs vége, gyanítom valami mixből lehet, de én máshogy nem tudtam megszerezni. tehát íme:

és itt az mp3 is. e bejegyzésem remélem, ha másra nem, arra jó volt, hogy megállapíthassuk hogy a) a radiohead tényleg kurvajó számokat ír, mese nincs, b) a remix biznisz tud izgalmas is lenni, legalábbis az néha az, amikor egy számból nagyon különböző meglátások születnek, és azok még hallgathatóak is c) ha nem a zenéről írok, akkor csak panaszkodni tudok, ha viszont a zenéről írok, be nem áll a szám, tehát nem jó ez így.

essie jain - until the light of the morning

ezt igazából tegnap írtam volna, de annyira tetszik hogy mára írom. kedd van, ezt meg csak azért írom, hogy magamnak is bebizonyítsam, ezt máma írom. tegnap poénkodtam a leaf-al, és ez a lány is leafos, csak azért. hasonlít nagyon lhasára, aki azzal kezdte ezt az évet, hogy meghalt, január elsején, és egy kicsit vele haltam én is; ezt most jó lenne nem köntörfalazva, szép mondatokkal, úristen mennyire haragszok a szép mondatokra, nem csinálnak azok se szerelmet, se gyereket, szóval hogy így konkrétan megfogalmazva; attól hogy meghalt, attól valahogy biztosabb lett, hogy ez az év ilyen lesz, mint amilyen lett. olyan félelmetes, hogy két betű mennyi mindenen változtat; lesz, és lett, sz helyett té, és máris vége mindennek. csakhogy, én most nem erről, és nem is lhasáról akarok beszélni, hanem egy hasonlóan egzotikus nevű, és szintén gyönyörű jelenségről,

essie jainról. nem osztom be, nem szerkesztem meg, nem építem fel, így aztán mondom amit gondolok miközben hallgatom; ennél szebb lemezt nem hallottam még idén. nagy szó persze. az én nem félek a sötétben-től pedig konkrétan fénylenek a falak. szülőknek, babáknak, és mindenkinek, akiknek szüksége van pihenésre, nekik készítette az új lemezét, amin altatódalok vannak. nagyon kevés, meztelen hangszerelés. zongora. de ez valami szívbemarkolóan gyönyörű. nagyon sokat vagyok gyerekek között, nem tudom megítélni más hogy van vele, de ez a lemez is pont oda visz el, ahova a gyerekszemek, ha nagyon rádnéznek; lehántják a hétköznapokat, a valóságokat, a helyrehozhatatlan dolgokat, és mögöttük valami olyan van, amire nincs szavam, viszont nagyon szeretnék benne maradni, amikor pillanatokra beengednek; és igen, leginkább aludnék, én is, ha újrakezdhetném, gömbölyödve, tejgerinccel aludnék, és valami szőrös keserű felnőttről álmodnék, aki már csak úgy tud aludni, ha ilyen lemezeket hallgat.

mert nem fog felébreszteni ez az album, és figyelni kell, olyan csönd marad utána. hogy a zeneileg művelt de gyermektelen apukát játsszam, megjegyzem, hogy a hangszerelésben és a légiességben a susanna és a magical orchestra ugrik be, a glockenspiel használatáról és az arculatról colleen - szintén leaf. negyedik hallgatásra már megtanulod a dalokat, éppen ahogy az altatóknál kell. kiemelni nem is lehetne nagyon, nekem csak talán a 'i not affraid of the dark' de ez is inkább személyes, mert dehogynem, annyira megtanultam félni, hogy én már nem tudnék egy ilyen dalt elénekelni a gyerekemnek. klippel együtt, zongorával tetszik a legjobban, de az album változat is jó, ahogy a többi is, leginkább az egyszerűség, és szelídség gyönyörű bennük, mint amilyen egy alvó kisgyerek. álmaim óvodájában ez a lemez szólna alvás időben, és álmaim óvodájában nem nőnének fel a gyerekek. de ez most mindegy.

tehát oltsd le a villanyt, és próbáld ki a benjámin szindrómát, azaz hogy reggelre fiatalabb leszel. van az a reményik vers, sokat jár az eszemben, hogy akarsz, eget ostromló akarással, és aztán a végén mégis csak egy pici csillag sétál szembe veled mosolyogva. na hát nekem ilyen volt ez a lemez. viszont eget ostromló akarással nem lehet hallgatni; akkor nagyon nem fog tetszeni. mennyit mondtam már, hogy mit akarok; hintaszéket, legalább két gyereket, pulit, és könyvespolcot. és szeretnék úgy élni, hogy ne kelljen már ennyit akarni, eget ostromló akarással, csak ülni, ringatózni a hintaszékemben, és ilyeneket dúdolni az ölemben fekvő porcukor szagú lehetőségnek, és a lábamnál fekvő gubanc blökinek. a szerelem meg ott a polcon; leveszem, belelapozok, visszateszem. fogalmam sincs, miről beszélek; ilyeneket csak álmodni lehet. ahhoz viszont érdemes hallgatni ilyen zenéket. a többit már nehezebb; se karosszéket, se gyereket, se pulit, se álmokat nem ad a net.

nézd meg a hivatalos honlapot, gyönyörű. ha van gyereked, vegyél neki ilyen rugdalózót, ha nincs, akkor is vedd meg, aztán csinálj egyet hozzá. két számot le tudsz szedni ingyen a leaf honlapjáról, szintén ingyen, regisztrálás és java telepítés után leszedheted a daytrotter sessionját, egy egész 'koncert', gyönyörű, és aztán még mindig ingyen, de már kevésbé hivatalosan,

itt le tudod szedni az egész albumot.

susumu yokota - kaleidoscope

fut, rohan. ma egyébként jó nap volt, a jó napoknak azzal a pofátlan sebességével, amitől olyan gyorsan eltelnek, hogy az ember nem is tudja hogy jó napja van, csak amikor már vége. fut rohan. fáj a fejem. észre se veszem, és vége ennek a bejegyzésnek is.

milyen gyönyörűség van abban, hogy teljes erővel küzdesz, és veszítesz, mondja tamás. ő mondta azt is, hogy 'haza kell mennem, mert nem tudok aludni ebben az iszonyú csillagfényben'. holnap tamás napja lesz.

ha már tegnap loaf, ma akkor leaf, azaz susumu yokota, egyik örökös nagy kedvencem. az új lemeze még októberben - novemberben jelent meg, és én ezt is nagyon megszerettem, ahogy a többit, bár ez most a lo-nál jelenik meg, de ez ne zavarjon, mint ahogy az se, hogy erről is írtak még annó az urbansoundsék. szép, falakon keresztül szerelmeskedő zene ez is, nem csak japán miatt, de nekem yokotáról mindig mijazaki jelenetek jutnak eszembe, kodamák kerregnek, apró pormanók rohangálnak az ereszekben, és repülünk, természetesen repülünk.

itt szeded le.

charlie alex march - home/hidden

az egyik szemem blogot ír, a másik meg zenél. kacsintok jobbról, hull a hó.

asszondja:
amikor lassan, tisztán, nagy pelyhekben hull a hó /
valahogy könnyebb elviselni hogy minden mulandó

hohó, a felső szájpadlásom költő, a lenti (ha két ballábas lehet valaki, akkor két szájpadlásos is;) van mocskos szájú köcsög. csak mondom. ma szánkóztunk, elöl a kis marci, hátul a nagy marci, üvöltöttünk ahogy a torkunkon kifért, és én a kisdombról leszánkázás idejéig elfelejtettem hogy baj van, és nem felejtettem el azt, hogy nincs baj. nem sok idő, tűzoltó - márton (hiába na) utca sarka, kis park, kis domb, de akkor is.
bezzeg a fennmaradó sík időkben éppen fordítva van; nem tudom hogy az e a jobb, amit akarok, vagy az ami van, és nem tudom hogy amit akarok az az e ami van, vagy az, ami nincs; és a szokásos ringisipír kérdés, hogy van-e, ami nincs; nocsak, van-e, nincs-e, ez a sok e, tiszta internet, igaz-e.
nade.
lecsukódik már a szemem blogja, nyílik a másik zenebonája:
egy elképesztően szép albumot fogok most idehozni, ráadásul saját feltöltés, elvileg sehol máshol nem találod meg. körbe fogom rajongani, előre szólok. fiatal fickó, a kurva életbe, ma már mindenki fiatal, én meg helyettetek öregszek. volt már róla szó, hol máshol, ha nem az igaz szerelemnél, akkor még azt írtam róla, idézem pontosan, mert nagyoktól csak úgy szabad, muhaha, szóval: 'aztán itt egy kedves feldolgozás, a klip baromi aranyos, biztos a csávó is, leafos egyébként.' namost, akkor néztem utána, akkor szereztem meg, és azóta gyakorlatilag nem bírok kiszeretni belőle.
a kulcsszó, hogy loafos a csávó, (és nem leafos, marci, te töketlen - a szerk. marci, azaz szerki marci áá) az ember ugyanis azt gondolná abból az egyszem klippből - én legalábbis azt gondoltam -, hogy ez megint egy ilyen jófej, gitáros, érzékeny, lányszív pengető trubadúr lehet, ehelyett lófaszt; a fickó filmzenét csinál, olyan filmzenét, amihez neked kell leforgatnod a filmet. és kurvajó filmet kell csináljál gyorsan a szemeiddel, mert a zene is nagyon jó; vonósok, xilofon, nagy jelenetek épp úgy, mint kedves, bohókás elektronika, barkács alapok, olyan az egész, mintha összeeresztenéd vladimir cosmát mondjuk a psappal. a hivatalos szöveg még messzebbre megy, ott nick draket, aphex twint, steve reichet, és még tim burtont is emlegetik, nesze neked.
négy évig készült a lemez, és az ember szíve szakad meg, annyira szép, meg jó; van itt vegytiszta, túlzó, égbekiáltó romantika, olyasmi amire a királylányok szállnak az égbe - francisca's theme - mellesleg a kedvencem!!, leginkább fredo violát idéző nagyvárosban ugróiskolát játszó zene - snow feet -, írógépre írt szonáta - mao -, papírvilágban rajzfilm autózáshoz való zene - plan 9 -, és konkrét kortárs komolyzene is - son of a joe, telephone song, cortot no 6 -, itt meg a már bőven emlegetett brodericket, és társait épp úgy lehetne emlegetni, mint a libary tapest, craig amstrongot, vagy akár még rob dougant is.
azért fontos hogy a fickó loafnál van, mert ettől a kiadótól gyakorlatilag eddig is csupa ilyet kapott a közönség, nagyrészt ismeretlen, borzasztó aranyos, jó, ritka, de ugyanakkor kitűnő minőségű zenéket. főleg a válogatásaikat nagyon szeretem, bár ez most nem tartozik ide. az talán igen, hogy a már emlegetett fickónak, de nevezzük már néven, úgy is van neki egy csomó: charlie alex march, szóval hogy ez a csárli, alex és március már két ep-t is kihozott, amit egyrészről nem akarom elhinni, hogy eddig nem ismertem, másrészről gyakorlatilag azok is m - e - g - s - z -e -r - e - z - h - e - t - e - t - l - e - n - e - k, volt már ez a szó ebben a blogban egy párszor, nyugi, nem gizdázok többet. csak annyit, amennyit muszáj, vagyis hogy ebben a feltöltésben megtalálod az in the end ep-t, ami már több mint három éves basszus, és amin megtalálod az egész elindítóját, az aranyos klippes in the endet, és ezt a gyönyörűséget is, viszont nem találod meg azt a klipet, amit majd odarakok az aljára, mert az meg a másik ep-n van, amit nem tettem be a letöltésbe, mert azt azért be kell látni, hogy nem lehet mindent, na. nekem biztos hogy a legjobb tízben benne lesz ami ebben az évben, az meg külön szégyen, hogy az urbansoundsék már tavaly tudtak róla. te ezzel ne törődj, hanem nézd meg a borítót az egérrel, és szedd le gyorsan:

innen szedd le ne a képről

marge - and

'- ha hívő volnék, nem akarnám zavarni imáimmal istent.

- ma reggel egy genfi prédikációt hallottam: a derék lelkész ezt mondta: „egyikőtök sem lehet biztos benne, hogy nem hal meg a most következő esztendőben.” a kereszténység sikerét ez a neveletlenség biztosította. minden vallás végletekig vitt tapintatlanság, a lelkek megerőszakolása.

- mindenki, aki nem hal meg fiatalon, megérdemli, hogy meghaljon.

- élni annyi, mint teret veszteni.

- montchrulski könyvében egy részletet olvasok szuszlova naplójából, dosztojevszkijjel való kapcsolatának leírását; a jelenet baden-badenben játszódik, a lány szobájában: egyértelműen az a benyomásunk, hogy dosztojevszkij miskin herceg fogyatékosságában szenvedett: impotens volt. ezért olyan furcsa a kapcsolata a diáklánnyal. és regényeiben azért nem találkozik a férfi és a nő, azért gyötrik egymást, mert dosztojevszkij számára a nemiség erőszakra vagy angyaliságra szorítkozik. hősei: kicsapongók vagy angyalok, szinte sohasem emberek. bizonyos, hogy ő maga sem volt az. akiknek túlontúl sok „bonyodalmuk” van a szerelemmel, csaknem mindig nemileg fogyatékosok.

- aki istenhez akar fordulni, nem ír: a fohászt mondják, nem írják. isten nem olvas.

- tapasztalatokat szerezni annyi, mint meglakolni lelkesedésünkért.'

(részletek cioran - a bomlás kézikönyvéből)

ezekre csak azt tudom mondani hogy és??