koncepcionálisan - és akkor itt már meg is állhatunk, mi a fütyinek találtak ki ilyen szavakat, most mond meg, úristen mennyi tök fölösleges szó van, és mennyi olyan, amit nem arra használunk, amire, még jó hogy nem erről akartam beszélni, hanem hogy koncepcionálisan, jézusom, még egyszer, tehát - koncepcionálisan nem a legjobb ötlet, ha egy szomorú után egy másik szomorú jön, így némileg megerőszakolva magam most egy teljesen más hangulatú zenét fogok közbe tenni. ha az előző akusztikus, gyengéd, mély volt, akkor ez az érem - hangfal másik oldala; ez puffog, durrog, táncolható, és kellő hangerővel basszust lehet tesztelni vele.
ez persze nem hangzik jól. pedig nem olyan vészes a dolog, eleve kezdjük azzal, hogy már majdnem mindent elmondtam a faultline a te szerelmed jelent mindent című lemezéről; azóta csak annyi változott, hogy tulajdonképpen egészen biztos vagyok benne, hogy ez a lemez benne van az ötven legjobb lemez között, amit valaha, azt hiszem, hogy az én hülye kis (lelki) világomban, a borító, és a címe miatt az első tízben is. innen hoztam most az egyik első kislemezre másolt dalt, a teljesen kattant flaming lips énekesével közös óriási szürke naplementét. remixernek a lakossági trance pocakos királyát, a hajdan szebb napokat is megélt napszemüveg pált -paul oakenfold - kérték fel, azt hiszem inkább kiadói megfontolásból, akkoriban még talán el lehetett adni vele valamit (2002). érdekes módon most mégis a remixet szeretném figyelmedbe ajánlani.
először is, volt idő, amikor paul nem volt teljesen meghülyülve, mármint inkább megöregedve, vagy nem tudom mi a helyes kifejezés arra, ha valaki ugyanazt csinálja, úgy, hogy maga is unja, már ezer éve; néha egészen tűrhető, és messze nem csak a roxy rádió hallgatóságának tetsző dolgai is voltak, elég csak a kilencvenes évek elején (!) megjelent massive attack remixeire gondolni. másrészt ez a remix szerintem kimondottan jó. igaz, mihez képest, de pont azon mosolyogtam, amikor végre megtaláltam - erről majd később -, hogy ez a tört, bigbeatos - breakbeatos megoldás mennyire divatos volt annó, ahhoz képest mennyire felváltotta most a még lassabb dubstep, pedig én jobban szerettem mint a felgyorsult trance - house vonalat, igaz táncolni nyilván nehezebb rá; mindenesetre az a vicces, hogy annó mennyire biztosnak vette mindenki, hogy a zenék egyre gyorsulni fognak, erre tessék, épp ellenkezőleg. a torzított, ál-rockos gitár hangzás keverése a trances szinti szőnyeggel dettó nem egy eredeti megoldás, mostanában gui boratto vizsgázott belőle jelesre (szintén massive attack - az év dala, paradise circus!), én először a fluke-től hallottam, meg az apollo 440-től, amikor még harley davison kinézetű csepel bringámmal nyomulhattam le tejért a zöldségeshez, és közben ultrafasza csávónak számítottam a falu utcáján belül, így kellemes emlékek is párosodnak ehhez, még akkor is, ha az emlegetett ezeréves zenéket azért ez messze nem ugorja meg. az utolsó fél perc basszusmegoldása viszont tulajdonképpen konkrét dubstep, ezzel lehetne mondani, hogy végre valamiben élen járt oakenfold bácsi, de ez esetben elfeledkeznénk mr oizó jóval korábbi dolgairól, vagy laurent garnierről, meg a többiről. tehát eredetinek semmiképpen, és olyan nagyon különlegesnek se lehetne mondani, viszont legalább ritkának igen; évek óta vadászom ezt a remixet, mivel csak a pál, perfecto nevű (kis szerény) kiadójának a perfecto - the club (és fantáziája is van) címet viselő mixén jelent meg, de így egyben, mixeletlenül nagyon nem lehetett megszerezni, mert az eredeti maxi alig pár példányszámot élt meg.
én kimondottan szeretem ezt a remixet, mátrixos hangulatba kerülök tőle, és az eredeti dal van annyira jó, hogy még így se rossz, sőt. gyúrni, biciklizni, munkába menni, metrón lökdösődni kitűnően lehet rá, és ha nem akarod, fel se kell fogni hogy milyen az, amikor elvitted a napot, ahogy elvitted a szerelmemet. aki pedig nem metróból, urbán szívvel akar dobogni, hanem az ágyban, párnák közt, több méter mélyen meghalni az ilyen hatalmas, szürke naplementéktől, annak szívből ajánlom az eredeti számot, illetve az egész lemezt, úgy ahogy van.
itt szeded le tehát a remixet, és hogy azok se járjanak nagyon rosszul, akik az effélétől kiütést kapnak, annak íme az eredeti faultline rádió remixe, (most nem gizdázásból, de ez is kurvaritka!) egy kicsit több gitárral, mint az albumon; még egyszer, a lemez gyönyörű, ha még nem hallottad, semmiképpen ne hagyd ki.
ez persze nem hangzik jól. pedig nem olyan vészes a dolog, eleve kezdjük azzal, hogy már majdnem mindent elmondtam a faultline a te szerelmed jelent mindent című lemezéről; azóta csak annyi változott, hogy tulajdonképpen egészen biztos vagyok benne, hogy ez a lemez benne van az ötven legjobb lemez között, amit valaha, azt hiszem, hogy az én hülye kis (lelki) világomban, a borító, és a címe miatt az első tízben is. innen hoztam most az egyik első kislemezre másolt dalt, a teljesen kattant flaming lips énekesével közös óriási szürke naplementét. remixernek a lakossági trance pocakos királyát, a hajdan szebb napokat is megélt napszemüveg pált -paul oakenfold - kérték fel, azt hiszem inkább kiadói megfontolásból, akkoriban még talán el lehetett adni vele valamit (2002). érdekes módon most mégis a remixet szeretném figyelmedbe ajánlani.
először is, volt idő, amikor paul nem volt teljesen meghülyülve, mármint inkább megöregedve, vagy nem tudom mi a helyes kifejezés arra, ha valaki ugyanazt csinálja, úgy, hogy maga is unja, már ezer éve; néha egészen tűrhető, és messze nem csak a roxy rádió hallgatóságának tetsző dolgai is voltak, elég csak a kilencvenes évek elején (!) megjelent massive attack remixeire gondolni. másrészt ez a remix szerintem kimondottan jó. igaz, mihez képest, de pont azon mosolyogtam, amikor végre megtaláltam - erről majd később -, hogy ez a tört, bigbeatos - breakbeatos megoldás mennyire divatos volt annó, ahhoz képest mennyire felváltotta most a még lassabb dubstep, pedig én jobban szerettem mint a felgyorsult trance - house vonalat, igaz táncolni nyilván nehezebb rá; mindenesetre az a vicces, hogy annó mennyire biztosnak vette mindenki, hogy a zenék egyre gyorsulni fognak, erre tessék, épp ellenkezőleg. a torzított, ál-rockos gitár hangzás keverése a trances szinti szőnyeggel dettó nem egy eredeti megoldás, mostanában gui boratto vizsgázott belőle jelesre (szintén massive attack - az év dala, paradise circus!), én először a fluke-től hallottam, meg az apollo 440-től, amikor még harley davison kinézetű csepel bringámmal nyomulhattam le tejért a zöldségeshez, és közben ultrafasza csávónak számítottam a falu utcáján belül, így kellemes emlékek is párosodnak ehhez, még akkor is, ha az emlegetett ezeréves zenéket azért ez messze nem ugorja meg. az utolsó fél perc basszusmegoldása viszont tulajdonképpen konkrét dubstep, ezzel lehetne mondani, hogy végre valamiben élen járt oakenfold bácsi, de ez esetben elfeledkeznénk mr oizó jóval korábbi dolgairól, vagy laurent garnierről, meg a többiről. tehát eredetinek semmiképpen, és olyan nagyon különlegesnek se lehetne mondani, viszont legalább ritkának igen; évek óta vadászom ezt a remixet, mivel csak a pál, perfecto nevű (kis szerény) kiadójának a perfecto - the club (és fantáziája is van) címet viselő mixén jelent meg, de így egyben, mixeletlenül nagyon nem lehetett megszerezni, mert az eredeti maxi alig pár példányszámot élt meg.
én kimondottan szeretem ezt a remixet, mátrixos hangulatba kerülök tőle, és az eredeti dal van annyira jó, hogy még így se rossz, sőt. gyúrni, biciklizni, munkába menni, metrón lökdösődni kitűnően lehet rá, és ha nem akarod, fel se kell fogni hogy milyen az, amikor elvitted a napot, ahogy elvitted a szerelmemet. aki pedig nem metróból, urbán szívvel akar dobogni, hanem az ágyban, párnák közt, több méter mélyen meghalni az ilyen hatalmas, szürke naplementéktől, annak szívből ajánlom az eredeti számot, illetve az egész lemezt, úgy ahogy van.
itt szeded le tehát a remixet, és hogy azok se járjanak nagyon rosszul, akik az effélétől kiütést kapnak, annak íme az eredeti faultline rádió remixe, (most nem gizdázásból, de ez is kurvaritka!) egy kicsit több gitárral, mint az albumon; még egyszer, a lemez gyönyörű, ha még nem hallottad, semmiképpen ne hagyd ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése