gorillaz - crystalised

mikor a gyermek gyermek volt
karját lóbálva ment
patak helyett bőgő nagy folyót akart,
s e tócsa helyett a tengert

mikor a gyermek gyermek volt
nem tudta, hogy ő gyermek
mindennek lelke volt még,
s egy volt minden lélek

mikor a gyermek gyermek volt
semmiről nem volt véleménye
nem volt megrögzött szokása,
elszaladgált a helyéről, törökülésben ült,
forgója volt a feje búbján,
és nem grimaszolt ha fényképezték

mikor a gyermek gyermek volt,
ilyeneket kérdezett folyton:
miért vagyok én én s miért nem te?
miért vagyok én itt, és miért nem ott?
hogy kezdődött az idő,
s hol ér véget a tér?
életünk ezen a földön nem csupán egy álom?
mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem
csak egy világ előtti világ csalóka képe?
tényleg létezik a gonosz, és emberek,
akikben benn lakik a gonosz?
hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem nem voltam
és hogy egyszer én, aki én vagyok
nem leszek már az aki vagyok

mikor a gyermek gyermek volt,
alig ment le a torkán a spenót,
a borsó, a tejberizs,
most megeszi mindegyiket,
és nem csak akkor, ha muszáj

mikor a gyermek gyermek volt,
egyszer idegen ágyban ébredt,
most meg újra és újra
sok ember tűnt neki szépnek,
most meg csak szerencsés esetben
látta maga előtt, milyen a paradicsom,
most meg csak sejteni képes
nem tudta elképzelni a semmit,
most meg undorodik tőle

mikor a gyermek gyermek volt,
magával ragadta a játék,
most belefeledkezni csak a munkába tud

mikor a gyermek gyermek volt,
elég volt neki, ha almát és kenyeret evett,
mint ahogy ma is még
a bogyók bogyóként hulltak a kezébe,
mint ahogy ma is még
a friss diótól érdes lett a nyelve,
mint ahogy ma is még
minden hegycsúcson még nagyobb hegycsúcsra vágyott,
s minden városban egy még nagyobb város után
jó érzés volt, mikor a fa csúcsán cseresznyéért nyúlt,
mint ahogy ma is még
megijedt minden idegentől,
mint ahogy ma is még
úgy várta az első havat,
mint ahogy ma is még

mikor a gyermek gyermek volt,
egy botot lándzsaként a falnak dobott,
s az ott rezeg ma is még
(peter handke)

úristen, úristen. hal valaki engem? basszameg. hogy jutottam ide? semminek nincs lelke. szarok az idegenekre. és eltelt egy nyár úgy, hogy nem nyúltam a fa csúcsán lévő cseresznye után. jézusom. mi a faszt tettetek velem? undorok ettől a semmitől. beszélni, beszélni, bassza meg, beszélni. mennyire szerettem szeretni. minden szerencsétlen eset. láttam ma a berlin felett az éget. ha tegnap a túlzások hiányáról beszéltem, tessék; ez a film bezzeg mer túlozni. és nem tetszett. érted? ha nem most látom, hanem évekkel ezelőtt, meghaltam volna a vászon előtt; és nem. elindult néha valami, persze. giccs. művészet. hiányzott belőle a biciklis jelenet. gyönyörű film. minden, annyi minden, az egész kibaszott élet gyönyörű. úristen, mi lett belőlem? és nem tetszett. irigykedtem a szentimentalizmusára. csukott szemhéj mögött még egyszer lehunyni a szemet - igen, ez voltam én. mikor? és már ez a kurva kérdés is elfáradt, hogy miért vagyok én én, és miért nem te. jó ez a film. valamire. de hideg voltam, és hideg maradtam tőle. ha a térnél, ott a porban, a cirkuszi sátor maradványánál lekési a lányt, akkor igen. de nem késte le. sőt. utána jön ez:

én nem tudom. iszonyúan haragszok most magamra. lopni, csalni, hazudni se tudok nyugodtan. pedig megtanultam. gyerek se merek lenni; pedig emlékszem még. ott vagyok közöttük. basszameg. el se tudom mondani. régen az iwiwen, az a kurva, az a kurva, nem érdekelnek a szavak, írok, most nem érdekelnek a szavak, nem írok, megint ömlik, jézusom, engedd már el magad, szóval az a kurva magamról: félig volt kész önmagával. és ebben a félig elkészültségben előre hátra látott, mint egy isten. épp csak a következő lépést nem látta. és most megint ez, még mindig ez, jézusom, hogy lehetek annyira felnőtt, hogy ennyire tudjam, mi vagyok, mi nem vagyok, hogy lehetek ennyire gyerek, hogy még mindig, ugyanott, ugyanúgy, hogy ennyire ne tudjam, mi vagyok, mi nem vagyok. hogy a picsába jutottam el odáig, hogy ne tetsszen nekem ez a film? még beszélni se tudok, írni se. nincs semmi baj, úristen, hát nem értitek, nem érted, te barom, te, nincs semmi baj, jézusom mennyire nincs semmi baj. ameddig ellátok, minden rendben. engedjetek hazudni! már megint ez. mindent látok, előre, hátra, isten vagyok. fingom nincs hogy mi lesz holnap. most fel tudnám adni.

mindenesetre, zene. bár nem szeretem az the xx-et, mondtam én, ahhoz képest ez már a második. most egy feldolgozás, a gorillaz játssza, képzeld, és kurvajó. szerintem bőven veri az eredetit. eleve szeretem damon hangját, meg úgy általában jók a gorillaz dolgai, még akkor is, amikor nem, az új lemeztől például ha hanyatt nem is estem, de egy kicsit azért csak megszerettem, sőt. ez viszont most megint úgy igazán, odabasz. pedig semmi extra, zongora, xilofon, gitár, némi háttérvokál. az eleje nekem így tiszta nannou. a bbcn nyomták egyébként, és meg kell állapítani, hogy damon albarn kurva nagy csávó.
tehát itt szeded le.
(megjegyzem, leszedheted itt is, és akkor legalább ha akarod, leszedheted a the xx féle bbc-változatot)
és csinált hozzá egy jthunder nevű fickó egy nem túl bonyolult, de legalább kellemesen hallgatható remixet, mindössze alápakolt némi ritmust, nem volt nehéz dolga, de cserébe a végeredmény sem rossz, sőt. azt pedig itt szedheted le.