2010. december 27., hétfő

agoria & apparat

az oké, hogy az isten útjai kifürkészhetetlenek; és mivel az isten a képére teremtett, vagyis hord minket az arcán, ezért hordjuk mi is a lelkünket az arcunkon, ettől hasonlítunk az istenekre; így tehát a lélek útja is kifürkészhetetlenek, mint az isteneké. de az a lélek útja-e, hogy mint az üveg török szilánkokra, ha arra nézek, amerre te vagy; ha meg nem fordulok arra, akkor átlátszok magamon, mint az üveg, keresztül néznek rajtam a fények, és kiköltözik belőlem minden, amit lehetőségnek hittem. a lélek útja-e, hogy már megint itt vagyok, vagy a testé; kettőnk testéé, amik annyira ügyesen takarták el egymás elől a lelkeinket? miért olyan kibaszottul érthető a test útja, és miért függ ennyire a testtől a lélek? és minek kérdezek ilyeneket? ráérnék még vele; mindig sietek, előre sietek, minek sietek, mindig kergetnek, mindig csak állok, ugyanott állok, mire várok, annyira sietek, még mindig ugyanott tartok, úgy kergetnek.

'nincs nekem időm arra, hogy siessek!'

reggelente a tükörben az arcomat nézem, és arra gondolok, hogy állítólag olyan az arcod, ahogy élsz. ha valaki az arcomat szereti tehát, akkor azt is szereti ahogy élek. de hogy élek, kérdezem a tükörben az arcomtól, hát hogy élek? így, mondják a részletek. a sebek, a ránc, a borosta, a szarkaláb, a kopaszodás, így, mondja a víz, az idő, a rohanás, így, mondják a csempék, az én szagú törülköző, a lábamra taposott cipő. lófaszt, nem így, mondom nekik, nem így, mondom magamnak, miközben pont azt csinálom, amire azt mondom hogy nem.

'amíg te máshol nevetsz, én gyilkolásról álmodom'


az ajtóra kis manók vannak kiakasztva, és ahogy mozgatja őket a szél, olyan mintha kaparnának, kopognának az ajtón. először nem jöttem rá hogy ők azok, és többször kinyitottam az ajtót; nem volt ott senki, éjjel viszont állandóan felriadtam erre a kaparászásra. egy pillanatra olyan volt, mintha mindazt, amit tudok, nem tudnám, és bármi lehetséges lenne, például az is, hogy valamiféle szellem, erő, vagy valami amire nincs szavam, és épp ezért tudnom kéne hogy nincs, mert az ember csak kénytelen megtanulni megnevezni azt, ami van, szóval valami ott áll az ajtóban, és be akar jutni. álltam az ajtó előtt, és úgy féltem mint egy kisgyerek; és hallgattam a kaparást. rájöttem hogy még egyedül sem tudok lenni, mert mindig olyan, mintha ott állnál az ajtó előtt. aztán arra is rájöttem, hogy a fából készült manók sapkái koppannak, kaparnak, kopognak az ajtón, és újra felnőtt lettem, és megtudtam, hogy még mindig tudom azt, amit tudok.

'ennyi még meg is történik: kimégy valamiért visszajössz valami nélkül'

most már elég élesen látszanak a végek, mint amikor olyan közel mész a tükröződő önmagadhoz, ahonnan olyan mintha nem is te lennél már; így aztán kezdődnek a listák, készül a leltár, bele se haltál. szóval az biztos, hogy ennek az évnek két kurvajó mixlemeze is van, ebből az egyiket az apparat tette az asztalra, a másikat az agoria, csupa a, igazi a kategória, úgy látszik a hét van; döntsd el te, melyik a jobb. az egyik a balance 16-os, és én attól őrülök meg, ahogy ez a figura össze rakja manvoy de saint sadrillt (ki ez?) a toscával (joe si ha, nekem ez az a bizonyos behúzott szárnyal való felfelé repülés) azt meg emiliana torrinivel, elképesztően gyönyörű, és dj mutatványnak se utolsó. később számomra már meglehetősen érdektelen, de mindenképpen kellemes zenék dübörögnek, a második cédé kimondott négynegyed, közben olyan előadók sorakoznak itt egy helyen, akik egyébként nem valószínű hogy találkoznának, mint például a tipper, felix laband, bibio, the field, a radioheados jonny greenwood, vagy sylvain chauveau, aztán a végére megszólal egy beszédes kid a nevű hölgy, na az a második olvadás nekem, azt a számot nagyon szeretem.
itt hallgatod meg:

annyit segítek, hogy amitől én először elkezdek olvadni, az ötperc harminctól kezdőik. az one music szépen szőtt regényhez hasonlítja itt.

te pedig itt szeded le az egészet.

a másik mixlemezt pedig az apparat követte el, méghozzá stílszerűen a dj kicks-el. én csípem a k7-et, meg a dj kickseket is, a régiek közül megvan mind (úristen azok az idők, amikor a kruder & drofmeister meg a kid loco csinált dj kickset!), de az utóbbi idők tánczene orientáltsággal nem nagyon tudtam mit kezdeni, bevallom engem a legutóbbi holden is idegesített, ez viszont gyönyörűen kezdődik, nekem a saját felvétele, a circles:

és a poszthumusz telefon tel aviv:

tetszik a legjobban, utána sajnos a számomra hosszú távon inkább frusztráló dubstep - idm - minimál technó volnal megy, de be kell látni hogy az viszont szépen, okosan, és sokszor vannak olyan váltások, behúzások, amire felkapom a fülem, ráadásul van még egy abszolút csúcspont részemről, az pedig ennek az örök rosszfiú four tetnek a remixe, amitől én konkrétan a ház falát tudnám kirugdosni, és a téglákból össze legózni magamnak egy kacsalábon forgó, csilingelő mese kastélyt. nagyon szépet, bár kissé - ilyeneket én szoktam - túlfűtött túlzást ír róla a kultúrblog, itt.

te pedig ezek után simán ide kattintasz, hogy megszerezd.

Nincsenek megjegyzések: