nick cave - unseen guest

nehéz minden nap írni. mindig rájövök, ahányszor megpróbálom, mégis megpróbálom újra. nehéz nem rólad beszélni, bár még nehezebb rólad beszélni. olyan mintha villám csapna belém, ahányszor azt hiszem, meglátlak. éppen ezért: elég. függöny fel, zene!

ma a blúzos pszichedélia bűnös, füstös mocsarába szeretnélek megmártani, mégha ezek után talán, némileg joggal, puszta popzenének fogod érezni az itt bemutatottakat. ha már tegnap berlin felett jártam, akkor ma nick cave! a fickó, aki még nálam is vékonyabb, volt legalábbis. azt nehéz megállapítani hogy mennyire szexis, ugye, de valószínűleg eléggé, azt mindenesetre bőven meg tudom érteni ha a fiatal nick cave nedves női alsóneműket hagyott maga után. én viszont fiúnak születtem, sajnos, és ha már ez a nedves női alsónemű magam után hagyás szerep nem megy annyira, akkor legalább azt hagy mutassam meg, hogy szerintem a valaha legjobb nick cave szám is, de főleg klip (persze az into my arms mellett), az ez:

ez basszus, zseniális. újra és újra rákattanok, és nem tudom megunni. az egész hangulata, ez a laza, elegáns, nemtörődöm, mégis elképesztően felsőbbrendű, mondhatni művészi valami, ez a pár bekattant, ránézésre is érdekes figura ahogy itt behódol nicknek, és kerülgetik a kutyát, én ettől kész vagyok. leginkább persze jarvis cocker tetszik, de erről pszt. van ebben a caveben valami őrület, negatív és pozitív értelemben egyaránt, mindenesetre sok magát ultrafaszának tartó sztárocska, - most hagy ne mondjak példákat -, vicces lenne ha egy légtérbe kerülne nickel, azt hiszem nehezen tudna érdemben érvényesülni. ráadásul még jó író is, botrány. viszont most még se feltétlen nick cave-t szerettem volna bemutatni neked, hiszen esélyes, hogy már rég szereted, de biztosan ismered, esetleg az ágyadban is járt már, hanem egy másik számot, aminek a bendzsó témája borzasztóan hasonlít erre a fifteen feet of pure snowra, még úgy is, ha valószínűleg egyik se nyúlta a másiktól, egyszerűen csak ilyen, úgy ilyen, hogy közbe tök másmilyen. szóval figyelem, erről van szó: ez a listen my son. a putumayo blues around the world válogatásán akadtam rá, mint annyian, még a hold féle, blúzzal barátkozó korszakomban, és ahányszor eszembe jut a nick cave klip, annyiszor vele párhuzamosan előjön ez is. unseen guest a nevük, ír bandáról van szó, ők lennének a bevezetőben emlegetett blúzos pszichedélia füstös, bűnös fertője. többször próbálkoztam az albumukkal is, kurvajók, meg minden, de nekem ez a szám maradt a nagy szerelem, ráadásul nagy bánatom, hogy élőben bendzsó nélkül játsszák, úgy nem az igazi.

tehát a oldalnak itt a nick cave szám, ráadásul a maxi változata, picit tisztább és rövidebb, mint az albumon szereplő verzió.

és b oldalnak pedig az unseen guest féle megoldás a putumayórol.