efterklang, panda bear, black dog

ha az ember naponta ír, legyen bármi is az ideológia emögött, óhatatlanul naplóba, azaz klasszik blogba torkollik a dolog, így aztán mindig kezdhetem azzal, hogy magyarázkodok. ma például színházban voltam, és ennek ürügyén ideírnám, hogy a nemzetiben volt, ami pedig alföldit hozza elő, az meg azt az undorító, és tényleg leírhatatlanul nevetséges fasságot, amit művelnek körülötte, politikától, párttól, nemzetségtől, szexuális beállítottságtól függetlenül; nehéz volt úgy menni a nemzetibe, hogy ne erre gondoljak. ettől függetlenül, hangsúlyozom ettől függetlenül szerintem alföldi nem az igazi igazgatónak, legalábbis egyszerűen én még nem láttam jó darabot a nemzetiben, igaz ez lehet azért is van, mert összesen tízen, ha voltam, és arra meg nincs rálátásom, hogy pontosan megítéljem mennyiben alföldi hibája ez, így aztán úgy vagyok vele, hogy a legtöbb nemzetis előadás nem az én világom, de ha nagyon muszáj, megnézem. most egy lengyel vendégszereplés, gondolom ilyeneken csámcsognának örömmel a nemzet kincseit kiárulót kántáló jóemberek, ha ott lettek volna, de szerencsére nem látszottak, vagy csak jól álcázták magukat. azt is cinizmus nélkül jegyezném meg, hogy tiszteletjegyem volt, az a fickó akitől kaptuk, annak még hetven (!) darab volt kiszórásra küldve, és egy másik néni is megkérdezte hogy van e már jegyem, tehát azt gondolom, boldog boldogtalan bejöhetett volna erre az előadásra, aki megjelenik a kapuban, és kitárja a markát, és még így is diszkréten fogalmazva, nem volt tele a nézőtér. lehet a lengyel nyelv tántorította el a műkedvelő közönséget, esetleg tényleg ennyire bajban lenne a nemzet színháza, hogy úgy kell becsalogatni rá a nézőket, mint a piackutatásokra szokták, akárhogy is, ez szomorú. pedig a darab nem volt feltétlen rossz, hogy rögtön csupa jókat mondjak róla, a díszlet egyenesen zseniális volt, modern, mégis minimális, végre egy nemzetis produkció, akár ha vendég is, amiben nem esnek túlzásokba; a fekete fehér hangsúlyozása nagyon jó ötlet volt, látványos, és működött. a jelmezek is érdekesek, ügyesek, ugyanez a fehér - fekete, amikor meg jön a gonosz, akkor stílszerűen vörös; biztos nem mindenkinek, de nekem kimondottan tetszett ez a sablonos, leegyszerűsített, mégis részleteiben ravasz színhasználat. sajnos maga a színdarab már jobban döcögött, pedig az is jól indult, az első félidőben még reménykedtem abban, hogy ez egy kellemes szájízt hagyó, bulgarov mester és margaritájára (azt is láttam a nemzetiben, jaj de rossz volt) hajazó társadalmi groteszk lesz, némi dogvillel leöntve, aztán végül is az is lett, csak iszonyatosan elfáradva, és rengeteg magas labdát és lehetőséget kihagyva, hogy focis hasonlattal éljek, épp hogy csak átverekedve azt a bizonyos labdát a gólvonalon. a színészekkel viszont nem volt baj, bár azért jó az erkélyen ülni, mert nagyon nem is látod azt se, ha van. szóval ez ilyen volt, annyi baj legyen, közben a szünetben akkora undor fogott el ezektől a trendi, művelt, művészi közegtől, ami ott hullámzott körülöttem, hogy olyan idióta kérdéseket kántáltam, mint hogy minek jár az ember színházba, meg hogy az ovisok, akiket naponta elaltatok, vajon milyen undorító felnőttek lesznek, és hogy én magam is ahogy ott tükröződök abban a gusztustalan üvegpalotában, áttetszik rajtam a szemközti építkezés, hogy mi lett belőlem, meg mi vagyok, meg lenni, vagy nem lenni, és egyáltalán. szóval hajaj. éppen ezért, itt az ideje zenélni. az utóbbi napok saját zenei frusztrációinak feldolgozása helyett most valami igazi újdonságot, tessék, egy csomót, nesze neked.
kezdjük az efterklangal, két maxi jelent meg a napokban, figyelem: az egyik a raincoast, ami b oldalán a már bőven emelegett peter broderick - nils frahm közös feldolgozása hallható, a másik az beszédes című i was playing drums, amiről ennyi is elég ahhoz hogy megnézzed, akarom mondani meghallgassad.
aztán itt a már csak a neve miatt is kedves vendég panda bear új tábortüzes őrülete, ami ráadásul koncertfelvétel, a kissé szerény primavera sound a címe. ezt a tábortüzes szöveget egyébként a folk dolgokra szokták mondani ugye, de a panda bear annyiban folk csak, amennyiben tábortűznek számít még az, ha kissé bepapírozva egy lángszóróval gyújtogatod a prérin a száraz bokrokat.
és a végére, ha esetleg képtelen lennél aludni, mert annyira ki vagy pihenve, te szegény, és ezért az üres csöndben hallgatod ahogy az órád számlapja táncol az idővel, nos ez esetben jól jöhet neked egy kis befele néző sötétedős zene, amire csúnya szóval azt is lehetne mondani, hogy ambient. a fekete kutya lassú, hömpölygős jófejsége, íme:
11. Atmosfear by The Black Dog