(james yorkston: woozy with cider)
nézem a parkot ahogy csendesedik a hotel ablakából, hallom ahogy gyengéden alszol, a kocsik zaja és a madarak üdvözlése közt, ahhoz képest hogy ennek a városnak a mérete évekkel ezelőtt megijesztett, ez most egy nyugodtabb este, nem sokban különbözik egy tengerparti est befejezésétől; az asztalon tőlem jobbra van egy magazin, egy halott majom képével, aki éppen kigúnyolja azt, amit én művészetnek neveznék, de vajon mit tudok a város színteréről, amely magába szívott barátokat, szeretőket és családot; csak adj egy falut, egy teáscsészényi méretűt, bár te boldogabb vagy itt, kinyújtózva, behunyt szemekkel, és úgy érzem, rendelnem kéne egy italt, hogy megünnepeljem a nyarat, melynek első napja épp most múlik el
felébrednél, persze, néznél és megkérdeznéd milyen alkalomból iszunk még egyet; elkezdek kutatni az emlékezetemben a tegnapi esküvő után, ahol kiborultunk és lerészegedtünk; mindent megtettem, hogy udvarias legyek egy családhoz, akikkel még sosem találkoztam, de számos esetben azt hiszem, megpróbálhattam volna jobban, persze a nap végére már mindenkinek és a feleségeiknek is a legjobb barátja voltam, de ebben a pillanatban egyikük nevére sem tudok visszaemlékezni, bármennyire is próbálok
a nap átragyog az ablakon, és én a jövőnkön ábrándozom, azon, hogy merre fog vezetni, vajon 10, 20 vagy 30 év múlva is így fogsz itt feküdni, és én akkor is ilyen zavarodottan fogok kibámulni az ablakon, és életről meg szerelemről merengek majd, érdekelne, hogy megvette-e bárki azokat a dalaimat, hallotta-e bárki azokat a szavaimat, amiket sose találtam el pontosan; azt hiszem, ha őszinte vagyok, nem hiszem hogy a világ éppen azon van, hogy ágyából kipattanva gazdaggá tegyen azzal, hogy a dalaimat reklámokhoz használja fel, melyek narancsokat és citromokat árulnak, bár ki tudja, lehet úgy végzem, hogy addigra enyém lesz az egész utca, még azok is, akik ott szemben alszanak, sokat ígérően a fák alatt a parkban, a futók vajon ébren tartanak-e vagy talán én tartom őket alva, szeretném remélni, hogy eljutok majd egyszer odáig, hogy visszaköltözöm az otthonomba, amely olyan kedves lesz akkor is, mint ma, és szeretném elképzelni, hogy a tél inkább hideg lesz
elmondtam már évekkel ezelőtt, hogy az ördögnek voltak a legjobb dallamai, és hogy az ördög is itt lakott lenn, amíg mi country folkosok még annyit sem értünk, mint az út pora, ex-pat magazin szerkesztők, akik azt választották, hogy elvesztik a józan eszüket, az amúgy könnyen meggyőzhető északi falvak lakóin, és 99%a az embereknek kevés eséllyel rendelkezett hogy elszórakoztasson; úgy tűnik túl öreg vagyok, túl lassú, túl csendes; csak rossz és büszke
a kokainnal elárasztott elektromos kabarékban én leszek az a férfi, aki issza a bárban a jó minőségű whisky-t, és a bárpultos lány, aki túl jó ahhoz, hogy elkapja a szemem, csak két éjjel dolgozik a héten, maradék idejében énekes egy rock and roll együttesben, de lefogadom, megváltoztatná a hangnemét, ha mesélnék neki arról, hogy az új albumom felkúszott a 172es helyre, és hogy nekem is voltak barátaim, akik bárokban dolgoztak, és nem fedték fel kilétüket, bár ez jócskán megnöveli az ital kapacitásukat
de eltértem a tárgytól; most át fogok hajolni feletted és felébresztelek; te meg majd rám sandítasz a szemhéjaid réseiből, almabortól kábultan, éppen mintha azt kérdenéd, hogy hol vagyunk és hogy én mit akarok tőled, és én boldog leszek, mert többet nem fogunk semmit túl komolyan venni.
felébrednél, persze, néznél és megkérdeznéd milyen alkalomból iszunk még egyet; elkezdek kutatni az emlékezetemben a tegnapi esküvő után, ahol kiborultunk és lerészegedtünk; mindent megtettem, hogy udvarias legyek egy családhoz, akikkel még sosem találkoztam, de számos esetben azt hiszem, megpróbálhattam volna jobban, persze a nap végére már mindenkinek és a feleségeiknek is a legjobb barátja voltam, de ebben a pillanatban egyikük nevére sem tudok visszaemlékezni, bármennyire is próbálok
a nap átragyog az ablakon, és én a jövőnkön ábrándozom, azon, hogy merre fog vezetni, vajon 10, 20 vagy 30 év múlva is így fogsz itt feküdni, és én akkor is ilyen zavarodottan fogok kibámulni az ablakon, és életről meg szerelemről merengek majd, érdekelne, hogy megvette-e bárki azokat a dalaimat, hallotta-e bárki azokat a szavaimat, amiket sose találtam el pontosan; azt hiszem, ha őszinte vagyok, nem hiszem hogy a világ éppen azon van, hogy ágyából kipattanva gazdaggá tegyen azzal, hogy a dalaimat reklámokhoz használja fel, melyek narancsokat és citromokat árulnak, bár ki tudja, lehet úgy végzem, hogy addigra enyém lesz az egész utca, még azok is, akik ott szemben alszanak, sokat ígérően a fák alatt a parkban, a futók vajon ébren tartanak-e vagy talán én tartom őket alva, szeretném remélni, hogy eljutok majd egyszer odáig, hogy visszaköltözöm az otthonomba, amely olyan kedves lesz akkor is, mint ma, és szeretném elképzelni, hogy a tél inkább hideg lesz
elmondtam már évekkel ezelőtt, hogy az ördögnek voltak a legjobb dallamai, és hogy az ördög is itt lakott lenn, amíg mi country folkosok még annyit sem értünk, mint az út pora, ex-pat magazin szerkesztők, akik azt választották, hogy elvesztik a józan eszüket, az amúgy könnyen meggyőzhető északi falvak lakóin, és 99%a az embereknek kevés eséllyel rendelkezett hogy elszórakoztasson; úgy tűnik túl öreg vagyok, túl lassú, túl csendes; csak rossz és büszke
a kokainnal elárasztott elektromos kabarékban én leszek az a férfi, aki issza a bárban a jó minőségű whisky-t, és a bárpultos lány, aki túl jó ahhoz, hogy elkapja a szemem, csak két éjjel dolgozik a héten, maradék idejében énekes egy rock and roll együttesben, de lefogadom, megváltoztatná a hangnemét, ha mesélnék neki arról, hogy az új albumom felkúszott a 172es helyre, és hogy nekem is voltak barátaim, akik bárokban dolgoztak, és nem fedték fel kilétüket, bár ez jócskán megnöveli az ital kapacitásukat
de eltértem a tárgytól; most át fogok hajolni feletted és felébresztelek; te meg majd rám sandítasz a szemhéjaid réseiből, almabortól kábultan, éppen mintha azt kérdenéd, hogy hol vagyunk és hogy én mit akarok tőled, és én boldog leszek, mert többet nem fogunk semmit túl komolyan venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése