2006. december 8., péntek

száradás

üresen állok, mindennek háttal. elöntött egy érzés és épp megvárom míg megszáradok. mert lehet nekem ipodom, lehet nekem jó biciklim, laptopom, meglehet a custom blue so low maxija is, vagy az összes cinematic orchestra remix amit valaha csináltak, s nézhetek ki jól, lehet hogy nem hullik ki a hajam, és szép hullámos lesz, lehetek még jobban izmos, lehet még 501es levis farmerem, durva telefonom amin pénz is van, digitális kamerám, analóg kamerám, fényképezőgépem, terepjáróm, kroszmotorom, túra bakancsom, minden napra más cipőm, nőim, szeretőm, poszterek a falon, lehetek majd annyira ügyes hogy én csinálom a hűtőszekrényt meg, a generálozást is, és a gyerekek szobájara a tapétát, lehet nekem iskolám is, és munka helyem, végzettségem, papírjaim, aktuális almom, politikai meggyőződésem, egészséges nyakam, kiegyensúlyozott nemi életem, pulikutyám, napi elfoglaltságaim, bekeretezett képem valakiről, és sok könyvem, idom is , nyugalmam, és meg meg is világosodhatok; mire megyek vele. néha elont egy érzés hogy mire megyek vele. nélküled élek. éltem. élni is fogok. nélküled. nélküle. nélkületek. s élhetek én veletek is; néha elont egy érzes. kifeszítem magam száradok.

néha elönt egy érzés;
olyankor
száraz falak közt ázok,
és várok.
hogy ne zúgjanak a fák, hogy száradjanak az esők, ne nyomjon az ágy, és bukjanak az elsők, hogy a szó fogyjon, és ne a szeretők, hogy ne nevessenek akik nem visszaesők!

néha elönt egy érzés.
olyankor
a könnyekkel hadban állok,
és fázok.
mert hidegek a harcok, hidegek az arcok, jegesek bőrömön a karcok, és üresek a teleírt lapok, magamból már magamnak sem adok, nem is kapok, valamit valamiből ha kiharaphatok!

néha elönt egy érzés.
olyankor
kifeszítem magam,
és száradok.




2006. november 25., szombat

nagyvárosi álom

én álmodok míg a város
marad hidegen idegen
de álmomban fent vagyunk a hegyen
te csak ülsz mellettem
mint a gondok csendesen

s én a bánataid közben
ha ott maradnak a szemeden
mint tóba hullt leveleket
egyenként szelíden kiemelem
és csapzott titkaim közé préselem

2006. november 18., szombat

tajtékos napok

mindazonképpen látható,
hogy a szerelem nem
s az emlékezet sem,
a testek szaga, vagy
parkban maradt falevelek
színe sem az
amit keresünk.
félrecsúszott szavakon
vágódunk az ég felé,
s arccal egymásnak
magunkra ismerünk.

bár minden túlélésnek
szüksége van válaszra;
mi mégsem kérdezünk.
s úgy szeretnénk
szabadnak látszani!
de csak magyarázzuk az
emlékezetünk.

-

(van hogy ajtók vannak a falakon
de van hogy falak vannak az ajtókon,
s van hogy ha semmi nincs is,
mi azért mégis a tetőn mászunk ki)

2006. október 23., hétfő

visszatapsolni

so what's up?
elegem van a szavakból. szart se jelentenek. és hogy bele lehet baszni a másikba vele...ha nem tetszik ne olvasd. ha nem tetszik ne halld meg.
anyád.
lássuk.
újságot árulok 50 pennis szennylap. egy kereszteződésnél a pirosban állok, föl s alá járok, attól függ, hogy épp hol piros a lámpa. a kreativitás akkor kezdődik, ha valamelyik barom mégiscsak venne tőlem újságot, mert oda kell érni, oda kell adni, vissza is kell adni az aprót, és meg el is kell menekülni a kocsik elől, amikor elindulnak, és meg a maradék újság is legyen a kezedben. izgalmas meló. naponta annyi gazt szívok be (kamionok és buszok mennek, de azok legalább vesznek is) mintha tizenéves korom óta dohányoznék.
miért nem dohányzok inkább?
van egy titka az életnek, írta a rozi. ja. lófaszt, kicsi, lófaszt. kurva sok titka van.
pl. az alázat. nigger (végre leírhatom ezt a szót, ide, anélkül hogy konkrétan megbasznának miatta) kezembe teszi a pénzt, aztán kipattintja. jump white rabbit, mondja és röhög. valahol igaza van. fuck black bear mondom én, de ha meghallana valaki, kibasznának rasszizmusért. fehér idióta white rabbit, nagy fogakkal, sportautóban, megkérdezi mennyibe kerül az újság. sose lesz sport autóm, szarok rá, ez 50 penni. nincs annyim sajnos, mondja röhögve, kezében a köteg húsz fontos, és tőgázzal kihajt a zöldnél. egyszer úgyis megbasz valamelyik isten, nézek utána, de nem, mert engem basz el majdnem a 149es.
alázat. alázat kell. nagyon. rozi, katica, fruzsi, lófasz, alázat kell.
márta. nyitogatja a bicskát a kezemben. belefér. ha a fruzsi talál munkát, nekem is mennem kell. nofene. not the first time; not the last time. mar néztem helyet squatban. belefér. karácsonykor mégse megyek haza; nincs pénz, viszont itt van munka, a jegy drága, ennyire meg én is értem a matekot.
s nézd az eletet. nézd meg magad. pillanatok. tegnap este tíz körül felálló farokkal beszélgettem a katicával, arról hogy dugni akar velem. haza akartam menni.
ma ötkor a felbasztam magam a hülyeségen, hogy én mindent negatívan látok, mert lefikáztam egy ismerőse fotó albumát, ami tényleg, nincs mese, ritka szar volt, erre előjött azzal hogy a timivel amikor filmet néztem (a tigris a fehér hóbant - baromi szar) azt is lefikáztam. je. logikus. erre én - s mily szánalmas alak vagy te is marci! - előjöttem a hülye félbuzi, féldrogos barátiaval a matávban, amire persze vérig sértve elkezdett vagdalkozni, hogy o sose fikázta le az én barátaimat, és aztán a végszó hogy tiszteletet kéne tanuljak, mert az anyját is letegeztem. itt kileptem. gyáva menekülő fasz alak vagyok. egyébként teljesen igaz; az anyját letegeztem, kérte hogy ne, aztán megint. nem ismer, azt se tudja ki vagyok, és mégis, teljesen igaz amit mond. borzalmas. nem tudom miért tettem egyébként. nálam nagyon presztis kérdés az udvariasság, és álltalában pont fordítva szokott történni, sehogy se tudok ráállni a tegezésre, nem tudom nála miért így jött ki. de most egy magyar nőt megint letegeztem egyből itt londonban. öregszem? közvetlenkedem? nem tudom. tiszteletlen vagyok. és most épp kicsit hányok a katicától. ebben az a furcsa, hogy tegnap éjszaka meg fetrengtem hogy mennyire hiányzik. huszonnégy óra is mennyit jelent. szeretem, tudtam tegnap hogy szeretem, elaludt a kamera előtt, én meg néztem ahogy alszik. de most nem, most hülyét kapok tőle. a barátjával veszekedett a kamera előtt, és megint sose hittem volna hogy megélek ilyet; azzal, aki miatt otthagyott, veszekszik az, akit előtte én hagytam ott, és aki miatt most otthagynám azt, akiért otthagytam őt; és én nézem ahogy beszélget, írja hogy nem bírja az emberi butaságot mar, és most meg itt ülök, és írom ezeket a sorokat.
nem lehet igazi néző az ember a saját sorsának, tehát hülyeség felesketni arra, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat mondja, mondja ancsel éva. jó. és a másikénak? rozi. asszociáció a másikra.
és nézd a másik szót, ami tokon rúgott, és aki tokon rúgott: márta. hogy nem tudna elképzelni engem a gyerekekkel, mert túl ideges vagyok. s ez igaz, nézd meg. mit tud ő mondom, és ettől a szótól is legszívesebben szaltóból rúgtam volna fejbe, lassított felvételen. de igaza van. tényleg ideges vagyok. kurvára. és nincs igaza; mit tud ő, hol látott engem ő gyerekekkel, játszani, és megnyugodni, végtelenül megnyugodni, mint néhány délután májusban?
fruzsival egyre szemetebb vagyok, valami hihetetlen, apuci agresszív maró farka vagyok, és mar megint a rozi jut eszembe, mert nála láttam ezt, hogy fél attól amit csinál, de persze csinálja (nem is tud talán mást csinálni?) és nem azért fel, mert a másikat félti, hanem igazából magát, mert fel attól hogy ezt egyszer visszakapja. és amikor persze visszakapja, akkor lehet olyanokat írni, hogy nem kiván túl sok időt ezen a bolygón eltölteni. nana.
részemről szeretnék még sok időt ezen a bolygón tölteni, és minnél több nőt...úristen, ez szánalmas. de rímelt volna. jó akkor látni a világ hét csodáját. ez meg közhelyes. megvilágosodni. egy svájci bankszámlát. mit tudom én. azért szeretnek élni, hogy a törvények, amik megdőlnek, lássam újra felállni őket; és ha elég idős leszek hozza, lássam megint ledőlni.
ma egész nap esett; szerezni akarok egy i love england feliratú pólót. vizet fogok szárítani vele. viszont esőben is fotóztunk, kölcsönkértem a miráék kurva szar digitális cuccát, és jól eláztattam. annyira megdöbbentő, hogy a képeken is, ha ott van a fruzsi, olyan vagyok mint valami elkúrt gentleman. hideg, tartózkodó, merev. hordom az arcomon?
azt írja márquez és mar megint miket ír ez a márquez, hogy
- a múlt hazugság, az emlékezet nem ismer visszautat, minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő hazugság -
és persze megint kurvára igaza van.

beszélgettem a babszival; es mit ad isten, egy iskolába járt a fruzsival. a rozi meg a katicával. a reni a babszi utcájában lakik; de nem ismerik egymást. nem fogok csodálkozni azon, hogyha a végen kiderül, hogy mindenki mindenkivel, minden baromira összefügg, logikus szálakon jöttek be a történetembe, és mentek ki, aztán jöttek be újra, és ha meghalok, a függöny lemegy, és mindenki szépen meghajol.
remélem fogok tudni majd tapsolni.

vissza. valahova.

2006. október 15., vasárnap

counting down

azt kérdezik a massive attack honlapján hogy

'how are you feel today?
please sign 1 - 10.'

na menjünk visszafelé.

10) a hídnál jó volt, mert minden közhelyes volt, én is az voltam, nem zavart, kézenfogva a temze parton, borzalmas kávé a helyes angol kocsmában, tátott szájjal bámulni azt a kurva nagy hadihajót, két fontos mogyorót majszolni, majd kiönteni az egészet a sirályoknak, turistaként ott lenni mindenhol, röhögni az uborkán, ami inkább szerintem egy tampon, az angolok szerint viszont irodaépület, és nem érezni semmit, se többet, se kevesebbet, minthogy itt vagyok, fuck, ez cool.

9) eltévedni a buszon is jó volt, de mégjobb volt a vonaton, elaludtam, a végállomasnal kötöttem ki (kingston?), nem volt jo az oysterem oda, büntetés para, pont látott a controller, átugrani a kapun, aztán ráparázni hogy nem találok vissza, visszaugrani, ellenőr para megint, és bámulni, bámulni az egyforma házakat és gyárakat, és fákat, mint valami idióta rajzfilm szereplő lennek, ahol a hátteret is lusták megrajzolni, és két fajta objektum ismétlődik mindig, és azt erezni hogy talán ilyen minden, két három fajta objektum ismétlődik bennem is, és szabadnak, bölcsnek, és kicsit boldognak is erezni magamat, főleg, hogy közben szolt a sneaker pimpstől a six underground, még a hetedik megállónál is.

8) nem esett, de nem is volt hideg, nem sütött a nap, de nem is borult be, átlagos nagyvárosi vasárnap, álmos vasárnap, és nem értem rá más vasárnapokra gondolni, jó volt a parkban is, és jó volt sétálni is, elmentem csokigyár mellett, és játszóházak mellett, elmentem annyi ember mellett, elmentem annyi lehetőség mellett, meg egy job center mellett is, lesz itt munka, pénz, boldogság, hejehuja, dinomdánom, mert pont nekem ne lenne itt hely, s ettől nevetségesen boldog voltam, tó mellett is elmentem, és fekák mellett is, akik nem is támadtak meg kivételesen, olyan volt, mintha valaki levett volna a vállamról valamit, de annyit kattogtam azon, hogy pontosan mit is, hogy mire visszaértem ide, mar nem ereztem semmit, csak hogy fáradt vagyok, de nagyon.

7) rádasul ettem is, kétszer is, mindkettő kurvajó volt a maga nevében végre, úgy hiányzott mar, mint valami szeretkezés, csirkét egy arabnál, nevetséges zöld műanyag székek voltak, mint otthon a rendszerváltás előtt, a csirke sótlan volt, és jól átsült, sültkrumplival, amire viszont végre annyi sőt tehettem, amennyit akartam, izé volt végre, régi, jó íz, a márta meg kínait csinált este, és - what a surprise - az is jó volt, döbbenetesen jó, és utána meg döbbenetesen szar piát is ittam, és az is rendben volt, minden a helyen, a gyomrom is megtelt, és mar megint, csak egy pillanatra, rozi, de - what a surprise - inkább az apja, hogy mekkora igazság mar az, hogy az ember jóllakottan mennyire másképp latja a világot.

6) lídia. hogy röhögtem amikor mesélte az edit a rozit (bazdmeg, bazdmeg, mindegy) hogy beleszeret valakibe úgy hogy nem is latja, és hogy szerinte ez mekkora baromság, és mar megint mennyire hasonlítok a rozira (bazdmeg, bazdmeg, mindegy) (ukume mondta amikor meglátta a rozit, meg amikor elkezdte olvasni, hogy nem hiszi el hogy nekem tényleg van női megfelelőm, és én se hiszem el, azóta se) (minden ami ebben a könyvben van lehet tévedés is?) én is ugyanezt csinálom, persze nem a szerelemhez van ennek köze, inkább ez mar az az állapot, amiben a profi piás az üveg látvanyától, vagy az üres pohártól, vagy pusztán az ivás gondolatától is képés berúgni, ugyanazt játszom, mint mar ezerszer, de ezt most valahogy, meg, már, elvezem, majd elmulik persze, és attól ennyire jó, hogy ennél nevetségesebb már nem is lehetne. kérdezte hogy vannak e elvárásaim. pont ez a lényeg. hogyne lennének. csak amikor vele beszelek, szart se érnek. de persze minden lehet tévedés is.

5) elmentünk az 57es magyar cserkész csapat szüvetségének kultúrházába, ahol a magyar angliai katolikus ifjúsági egyesület működik, és ez önmagában is iszonyú vicces volt, hát még ott, a 'mi a szart keresek itt' effektus annyira jól működött, hogy úgy éreztem magam, mint ha valami annyira szar filmben lennek, amit kar átkapcsolni, kérdeztek hogy mivel foglalkoztam otthon, mondtam hogy gombatenyésztő voltam, és csak a szemek csillantak fel, egyik se értette, hozott isten, sajnáltam hogy nincs nálam meszkalin, hogy mutassak nekik más istent is, itt az angliai istenek hazájában, segítenek mindenben, van hírlevelük is, vesznek egy iskolát, ahol majd kéthetenként összegyűlnek, és ott majd teniszezni is lehet (isten segedelmével gondolom), egyébként is szégyelik, hogy meg egy nyomorult kápolnájuk sincsen, de a házat ápolni kell (kápolna nélkül is), táncházakat is szerveznek, volt iszonyú szar magyar bor, és győri keksz (amire büszkék voltak, nyilván isten áldása volt rajta) buták voltak, és persze (mit ad isten) pénzéhesek, isten és a haza mellett a legfontosabb azért mégiscsak hogy ki mennyit, hogyan, miből, miért, meddig keres (isten elveszett báranykái ne halljanak éhen) egyszóval is, megért egy misét.

4) márta mintha nyalna a seggemet, amióta beállitottam neki a faxot, most mar a számitógépéhez is oda enged, sőt, tanácsot kér, és egészen tiszteségesen beszél velem, a gépén sincsenek ékezetek, szóval a siker nem sokat ér, de azért mégis, azért nem hiszem hogy be lennék ide fészkelve, de ez így türhető, zenét is kért, könyvet, munkát is ajánlott, kapkodtam a fejemet, és egyre jobban kezdem megérteni a férjét elvesztő nő tragédiáját, aki itt áll félbeszakadt nőiességével, félbeszakadt szerelemmel, félbeszakadt hazával, és annyira ijesztően egyedül van, hogy meg mindig nem bírta feldolgozni rendesen, és épp azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg (mar megint rozi) valakinek a birtoklásánál nem épp az elvesztés e a legfontosabb, hiszen azt hiszem, hogy mindaz amiben most a christ latja, amivel, és ahogyan elrakta magában, csak így működik, hogy a chris meghalt. cinikusan fogalmazva, így mar tökéletes a házasságuk.

3) találkoztunk pár magyarral, és mind hülye volt, esküszöm, és tényleg sokan vannak. az egyik a towerről hazafelé viszont misztikus és furcsa is volt legalább, fent az emeleten ultunk, beszélgettünk, amikor hozzánkszólt, hogy ő is magyar, adott pizzát is, az antóniára nagyon veszelyésen rákattant, színházat akar nyitni magyarországon, azért viszi a pizzát, de a nevet nem mondja meg, mert inkognitóban van itt, olyan volt a stílusa, mint az egri csillagok filmben a huszár statisztáknak, volt valami vonzó, és valami felháboritó is a fickóban, érdekes volt, visszataszító, de lehet hogy segít majd munkában, és legalább nem felejtettem el, ami, ebben a kurva nagyvárosban nagy dolog.

2) ha látni lehetne a menekvés útjait, ha valamit látni lehetne egyáltalán, de mindig sötétben menekülünk, én legalábbis, s itt, itt sem latom meg se szabadságot, se az áldozatot, nem hallgat meg senki, angolul meg nem tudok szenvedni, kiengedtem a hajam, és megyek előre, utálom-szeretem londont, lenyügözően borzalmas, mindig az az érzésem, mintha valami kövér nő lenne, irtózatosan kövér nő, depresziós, ronda, szörnyű kövér nő, akin mégis valahogy megakad a szemed, és mosolyogsz vele, és vidám leszel tőle, és még talán boldog is, a szaga, - illata? -, a mosolya, az elnagyolt parfümje, az egész végletessége szörnyű, de rabul ejt, az eletet érzed benne, csak vonatból van vagy húsz, istenem ha ki tudnám fejezni, mit érzek, miközben mennek ezek a vágányok, és magamat latom az ablakban, és a velem rohanó holdat, ahol minden és mindenki idegen, és hogy hányszor menekültem mar, és hoztam áldozatot a mögötte rejtőző szabadság miatt, és hogy mennyire azt érzem közben, mint a nyúl, egyszer láttam ilyet élőben is, fantasztikus élmény volt, a nyúl ahogy átmegy a hurkon, és a hurokban meg annyi sincs hogy összeszoruljon, csak visszarántja, de ugyanott lenne a kijárat, ahol bejött, és ezt nem ismeri, az agya ezt a parancsot nem képes kiadni hogy visszafelé, és elkezd ugrálni, megrémül, pánik, félelem, és akkor mar fogoly a nyúl, és minnél inkább menekül annál jobban szorul rá, így voltam a rozival, és így vagyok a katicával is, így volt mással is, így lesz mással is, s így lesz ez velem is.

1) no alarms. no surprises.

2006. október 13., péntek

be bizony

fél nyarak és fél telek
az idõvel eltelek
mégha félre is
de ismertelek

kifordul a szemgolyó
lezuhan a felvonó
nem imádkozom
így se úgy se jó

mégha meg is csaltalak
én vagyok a csalt alak
már nem létezel?
bebizonyítalak!

2006. augusztus 25., péntek

itt senkise dohányzik, kérjük legalább ön tegye

thank you for smoking

okos, ügyes, igényes és persze füstös vígjáték, régen nem láttunk már ilyen kifinomult cinizmust, szinte már már üdítően hat, és jót tesz az egészségnek vagy legalábbis a nevetőizmoknak. csak olyankor krákoghatunk zavartan, ha véletlenül letüdőzzük az időnként giccsbe hajló pillanatokat, amikor a film kimondottan kínosba vált; kár volt bele venni olyan morális, erkölcsi, lélektani problémákat, amivel se a film, se a főhős, se a néző nem tud mit kezdeni, ráadásul meg idő sincs rá így, cigiszünetben. gyereknevelés, hazudozás, és az élet értelme, ha ezeket kiöntjük a hamutálba, egészen jól szórakozhatunk, még ha nem is lesz maradandóbb élmény ez a film, mint amilyen egy jókor, jó helyen, jó emberrel elszívott cigi lehet. mondom én aki nem dohányzik.

10/6

2006. augusztus 10., csütörtök

pisztoly smaci

kiss kiss, bang bang

felér egy görbe estével. pontosan tizenhat hulla van, ha jól számoltam, de ez biztos csak véletlen egybeesés. robi, és a meleg val is kurvajó, a lány főleg kurvajó, bár kár hogy az ágyjelenet nem fért bele, egy ilyen filmnél szerintem kimondottan várja a néző. azért is vicces ez a film, mert itt a bizonyíték, hogy nem is olyan nehéz jó filmet csinálni; csak nem szabad annyira véresen komolyan venni a véresen komoly jeleneteket, és a néző máris hálásan szakad a röhögéstől. így az se baj, ha jól összelopkodjuk a történetet innen-onnan, és telepakoljuk néha alpári, de legalább könnyen megjegyezhető poénokkal, és frappáns szövegekkel, pont olyanokkal, amik biztos hogy nem jutnának eszébe a szegény nézőnek, ha véletlenül a film által felvázolt szituációkba keveredne bele, de persze isten óvja ettől. segal bácsinak kéne egy ilyen filmet csinálni, és azt még talán végig is tudnám nézni, még akkor is, ha a végén chuck bácsi fejéhez nyomná a pisztolyt, hogy mindenki boldog legyen.

10/7

2006. július 2., vasárnap

hernyó hatás

pillangó hatás

csúnyán lesarkított, hálivúdisitott feldolgozása annak az elméletnek, miszerint ha a világ egyik felén megölsz egy pillangót, akkor az a másik felén tornádót is okozhat. ez kiváló alkalmat nyújt aston barátunknak, hogy kivariálja a lehető legjobb leosztásra gyermekkori traumáit, és nem utolsó sorban hol vans, hol nike ruhákban nyomuljon, és a haja is hol jobbra, hol balra legyen fésülve, ezzel is jelezve, hogy mennyire máshogy alakul minden. nem csak az analogizált megoldások zavaróak, és szembetűnőek, (nyilván a gonosz, szadista gyilkos gyerekből, ha egy emlékét megváltoztatjuk, csakis hittérítő lehet, és nyilván a szöszi elkényeztetett leányegylet tagból pedig prostituált, minden fekete fehér, hiába színes már a film) hanem az alapvető logikai bukták is, hogy mást ne mondjak, hogy a fenébe olvashatja mindig ugyanazt a naplót szerencsétlen aston barátunk, ha annak mindig meg kellene változnia, ahogy megváltoznak az emlékek, sőt, alapjáraton naplót se kellene írnia már sok esetben, hiszen nincs pszichiáter sem, és trauma sem, hogy az előbbi hatására dolgozza fel naplóírással az utóbbit; de hát minek kukacoskodunk, nyilvánvalóan nem a gondolkozó nézőnek készült eme ragyogó műalkotás. jó kis tini színészkedések, a történet adja a borzalmasan tulzó alakításokat; a jók nagyon jók, a gonoszak nagyon gonoszak, aston barátunk meleg barna szemei ahogy illik, hol fájdalmasak (istenem az a tolókocsis rész, hát mért nem adtak neki egy oscart érte?), hol őrültek, hol boldogok, tizenéves tinilányok nyilván nedves szemekkel teszik fel e film után kutcher posztereiket, akik pedig a káosz elmélet filozófiai oldalát szeretnék boncolgatni, messze kerüljék el ezt a filmet, és inkább olvassák el brandbury marsbéli krónikáiból a mennydörgő robaj-t, úgy legalább nem lesz hiányérzetük. és ha valaki mégis tini filmeken akar filozofálni, azoknak meg inkább még mindig a donnie darko. abban legalább ott a mad world.

2006. január 26., csütörtök

fodrozódó állóvíz

ihajcsuhaj de régen nem írtam...pedig lenne mit. talán épp ezért. egy két új ember, új érzés, fodrozódó állóvíz, ahogy illik, pedig január van. egy novella forog már bennem és még mindig nem írtam ki. előre lassan előre. úgy vagyok ezzel a hüle naplóval mint a takarítással, ahogy gyűlik, annál nehezebb elkezdeni, vagy mi.

pedig valahol el kéne. vágyok megint folyamatosan mindig elgem van belőle. főleg akkor döbbenetes ez a vágy amikor ott van elötted annyira nem tudok mit kezdeni vele. inkább ijesztő. ott van a rozi, majd beledöglök néha annyira jó, néha meg nagyon messze kell gondolni hogy megint annyira jó legyen, de ez is jó. pedig most voltak megint rossz napok, bár fura, hogy akkor alig akartak elmúlni, most meg olyan távoli, hülye, nemisfontos szintre sülyedtek.

2006. január 15., vasárnap

mindig vasárnap

aztakurva rájöttem mivel bántottam meg a rozit.

hogy azt mondtam neki, hogy a lillát felvennék.
mennyire furcsa az élet.

amolyan bóknak szántam neki, meg szidásnak és fikázásnak a lillának meg a színművészetinek; erre megbántottam.

van az a hülye mese a remetéről aki az állataira vigyáz, ezért nem megy emberek közé, és amikor megkérdezik hogy hol vannak az állatai, mondja hogy a keze, lába, szája, füle, gondolatai, meg ilyenek. ha mondjuk néma lennék. de biztos jelelve is meg lehet bántani embereket.

azt mondta egy ismerősöm nagybátya, hogy az a baj a mostani világgal, hogy túl sok benne az információ.

mert én leülök a gép elé, írok 3 mailt, csetelek, sms-ezek, telefonálok mobilról, vezetékesről, mindezt egy nap vagyis 24 alatt. és minden nap megbántok valakit, mégha észrevehetetlenül is. és hogy miért? mert ők a 70-es években levelet írtak. nekik nem volt még telefon, internet meg főleg. ha írtak egy levelet, 1 hétig pofozgatták. ma meg... ha olyanod van felhívsz valakit és 3 mp alatt megbánthatod akaratlanul is. nem gondoljuk át, mit mondunk...és ez végül is kurvára igaz, de az ilyen megbántásokat én szerintem még a középkorban is el tudtam volna követni, ha rosszul vésem fel a falra. egyszerűen hülyén gondolkozok.

és még mindig vasárnap van.

vasárnap

szombat van, de ez most nekem talán vasárnap is.
béke van, most nagyon béke. és írnom kellene, nagyon írnom is kellene. három huszonöt, és betűnként önt el a melankólia. na de nézzük sorjában.

találkoztam geminivel, oda adta az új conjure one albumot, és az jó. meg az új schillert is, addig nem jutottam. persze nem volt nálam fülhallgató, ettől kattogtam, ijedeztem, stb, elkezdtem vágyni. minek vágyok én folyton mindenre? aztán elmentem a crnihez.
ami jó volt mert
a) megint megtanulom, hogy néha azok az emberek a legértékesebbek, akiktől nem változik semmi. pontosan olyan volt minden, mint régen.
b) mert oda adta a schiller meg a massive attack dvd-t ami majd biztosan jó lesz. meg milyen már hogy a crni dvdket ad nekem?
és rossz volt mert
a) az apjának levágták a lábát. elüszkösödött, nagyon öreg már az öreg. egyike azoknak az embereknek, akiket valahogy, valahogyan mégis szeretek, buta dolog ez, semmi közöm hozzá, párszor kezet fogtam vele, meg egyszer talán kártyáztunk is, de biztos nem ezért. milyen furcsa hogy mitől szeret az ember. az anyukáját nem szeretem. tényleg nem? de miért? és levágták a lábát, és ott volt tolókocsiban, és annyira zavarba jöttem ettől, mintha most láttam volna először ilyet, és hírtelen elfelejtettem beállítani az arcomat, és tudtam hogy nem tudnák vele olyan arcal kezet fogni, ahogy régen, és ettől meg is ijedtem, és csak biccentettem neki, és tudom hogy már el is felejtette, meg nem is sértődött meg, de nem tudom hogy fogom megbocsájtani magamnak.
b) vettem fülhallgatót, ami azért bosszantó mert nagyon drága volt, és a nagyon drága dolgoknak lassan már nem is tudok örülni, mert hogy drágák voltak, és annyira sosem jó semmi, mint amennyire drága, és ezt nehéz megbocsájtani magadnak, ha viszont nem olyan drága, de úgyse jó, akkor meg nem tudok nem arra gondolni hogy csak azért nem jó, mert nem dárga, borzasztó ez a helyzet, nagyon, de nagyon szeretnék olyan világban élni, ahol a boltokban is ajándékot kapnak az emberek, mert amit ajándékba kapok, azt mindig könnyebb szeretnem is, hiszen ajándékba kaptam, egy ajándéknak több mindent bocsájt meg az ember, milyen jó is lenne, bemennék a boltba, adnék ajándékot nekik, meg ők is nekem, na mindegy.
(erről jut eszembe oda adtam a rozinak a bankártyámat. kezdek bölcs lenni)
c) ha crni, akkor mindig ott a striky is, és ő még mindig fáj, a fene essen bele, úgy elmennék egyszer, csak megnézni mi van vele, de persze duzzog, meg bánt, meg igaza van, a kurva életbe, mért mennek szét ilyen könnyen barátságok, és mért nem lehet helyrehozni dolgokat?

miért kérdezek ilyen hülyeségeket?
aztán jött rozi, ő is jó volt sőt.

(megnéztük a zsinóront, és jól tettük. az első nagy pozítívum már az elején szembeötlik, miszerint az alkotók még véletlenül sem próbálták meg leplezni, hogy egy konkrét bábfimről van szó, sőt a történet és a rendezés is nagyon ügyesen kihasználja a bábozást, ami szokatlan, de annyira ötletes, hogy megesszük rendesen. az elején még meg lehet rémülni ettől függetlenül, annyira gyűrűk ura nyúlásnak indul a sztori, de később ezzel sem lesz baj, sőt, és az sem vesszük a végén már észre, hogy mennyire furcsa volt még a film elején hogy a bábok hasbeszélőek, és rezzenéstelen arcúak. a látvány pazar, sőt egész egyszerűen kihagyhatatlan, még a sokat látott mozi látogató is megilletődik a csatajelenet láttán, vagy az olyan elsőre ijesztőnek tűnő jelenetektől, mint egy új báb születése, vagy a filmtörténet egyik talán leggyengédebb szeretkezése, összegabalyodó hárfa-fonalakkal. a zene szép, az élmény pedig ravasz; észre se vesszük, hogy egy teljesen egyszerű mesét szurkoltunk végig, és gyerekként kötöződtünk oda úgy a székhez, hogy mi is csak a végfőcímkor szakadunk el a zsinóroktól.)

jó volt gyereknek lenni. azt hiszem nálam a szerelem eszenciája (ezt a szót) amikor nem jó nélküle gyereknek lenni. vagy mi.

erről persze írtam egy verset.

ilyet aszongya:

hogy vagy és mindig is voltál
csoda mint hogy most velem voltál
és nem csodát ma se hagytál
mert megint jó volt veled
átugrani én szörnyeim felett
és érkezni hozzád
önmagam helyett

aztán a szavak nem tetszettek és így lett a hagytálból adtál, miután önállótlan módon megkérdeztem a frín. na mindegy.

hogy vagy és mindig is voltál
csoda mint hogy velem voltál
és nem csodát most se adtál
mert megint jó volt veled
átugrani én szörnyeim felett
és érkezni hozzád
önmagam helyett

és ettünk pizzát. igazából én még mindig eszem. na mindegy.

egész nap a kezdet phiai ment a fejemben, amikor aszongya hogy
a valósággal az a baj hogy nincs hozzá háttérzene / a kérdés az hogy átérzed-e
és tele van a faszom a munka helyemmel. konkrétan azzal hogy nagyon nehéz úgy szeretni az embereket, ha folyamatosan részeg aberrált állatokkal beszélgetsz szombat éjszakánként, olyanokról, hogy ők pedig nőt akarnak, még ha neked fiú hangod van is. miért? annyi szép dolog van a világon, tök jó nők, biztos férfiak is, a niagara vízesés, meg bongó, a sarki fény, vagy a holland sajtok, mi a faszt keresek én itt? nagyobb baj, amitől igazán félek, hogy azt mondta tyler durden (nem a netes-wiwes, hanem az ottani) hogy nem a munkád vagy, ami szép meg igaz, de mégis az életed vagy akármit csinálsz, és az életed a munkád is, akármit csinálsz. szerintem jobb arc lennék ha mondjuk azzal foglalkoznék, hogy nézném a makákók szaporodási szokásait. és persze a szemétség, hogy minden a kezemben van, meg do it free, és lehet belőlem még mindig makákónemiéletspecialista, csak egyszerűen a való világ (nem az dobozos, az itteni) túlságosan elfáraszt ahhoz, hogy elinduljak normális célok felé.

meg abból is hogy jövő parám van. most ez annyira jól esik, dédelgetem is magamban, mert végre egyszer nem személyes, hanem egyetemes. a narancs írja hogy harminc hatban jön egy meteor, de persze azt biztosan túl éljük, legfeljebb egy kicsit belehalunk, de azt se. én attól jobban félek, hogy az előbb nyomoztam olyan guminő irányában, amelyik képes megcsókolni az igentisztelt gazdáját, aminél sajnos már csak az szomorúbb hogy valóban van ilyen, egyenlőre kizárólag a japánoknak forgalmazott modell, amelyik képes vákumot (hülyék ezek, a raketta porszivóról lemaradtak?) képezni a szájával, aminek fokozatai a pille könnyű csóktól egészen a durva férfipumpáig állítható. olyan is lesz (ilyenkor nem is tudom hogy mit szeretnék jobban a jövőtől, hogy legyenek ufók, és vigyenek el innen, vagy hogy legyen valami idő cucc, és én mehessek vissza az inkákhoz) hogy az új telefonokban előre állított szövegformázó funkciót fejlesztenek a nokia emberei, miszerint csak beírod a célt amit a rövid üzeneteddel el akarsz érni, és a kliens nevét, és máris könnyfakasztó betűket küldözget a nevedben a maroktelefonod. tényleg azt sehol nem írták hogy haviszünetes guminő nincs? de miért? és ha valaki realista? hagymaszag, hiszti, hagyjál békén, és a vákum után köp? mi lesz velünk realistákkal? a végén még megtanulunk álmodni? na mindegy.

találtam ilyet a végtelen sikításban, annyira jól jött, mert éppen láttam hogy van egy néni, aki mindig ott van a deák-ferenciek terén, és van kankalinja is, azon gondolkozom ha holnap is kint lesz, akkor majd.

- hát téged meg mi lelet? nagyon fényes kedvedben vagy.
- mondd, félicie mama, milyen virág ez?
- kankalin. mért kérded?
- ma minden szép színes, félicie, a kertek, az utca, a mező, az állatok, az ég. a kankalin nélkül meg olyan szürke volt.
- úgy látom, a hideg elvette az eszedet, te gyerek!
felmászom az ablakpárkányra, félicie magához ölel.
- félicie! én egy csokor kankalin vagyok, napocska van bennem, és mindig virágozni fogok.
(viviane villamont: kisdarázs)

aztán nézegettem gábortól kapott cédét, és kiakadtam rajta a william orbit ravel's pavane pour une infante defunte klipjén. egy temetésről szól. mikor votlam utoljára temetésen...
szoktam nézni akkor az emberek arcát. néha olyan döbbenetes mennyi arc van a világon, ha az emberek elfelejtik takargatni. a bajt. és a legszebb / legborzalmasabb pont az benne hogy nincs baj. csak valami kicsi változás van, egészen kicsi, nevetségesen kicsi, vagy épp az hogy most sem változott semmi.

'túl sok túl mély és nagyon a tiéd, és ettől jó, mert valahogy nekem is túl sok, túl mély, és nagyon az enyém, és ez már így majdnem (sőt, egy kicsit dehogynem) a tiéd is, meg az enyém ami a tiéd, meg a miénk ami az övék, meg ilyenek.'

nagyon mélyen talán minden patak ugyanaz.

pedig fáj a hátam és nem tudok aludni, és borzalmas, most jó is, mert dolgozok, mert írok, mert itt vagyok, mert nem kell aludnom, de szörnyű, és csodálatos is egyben, nagyon fáj az a szar, és nagyon szar fent lenni, egyedül, míg az alvók úsznak valahol mélyen, a roziéknál el látni a szomszédig a csendben, és a lélegzése, aztakurva hogy én mennyire szeretem ahogy ez levegőt vesz, kis gyár a paplan alatt, meg ha ráteszem a kezem, vagy simogatom, akkor egy idő után, gondolom ha épp olyat olvas, kapaszkodik, az jó nagyon jó, az valami ünnep szerűen jó, majd biztos elmúlnak az ilyen dolgok, azért aludni se lenne rossz...és az álmok persze. ha béke van, nagyon béke, akkor nem kell emlékezni az álmaidra. amikor valami jön, akkor meg úgyis úgy álmodsz, hogy fel se tudsz kelni. vagy mi. de azért ehhez se értek, csak úgy mondom.

és még valami így fél ötre; a rozi találkozni fog azzal a duplavés gyerekkel. hát ez fáj. meg majd biztos lesz valami. mindjárt szünetem lesz. meg ilyenek. és sose fogom megszokni, de már holnap van. pedig nekem még azért szombat, még ha vasárnap is.

2006. január 12., csütörtök

én megértelek

hm. pár dolog.

az egyik hogy néztem hogy az ukume felrakta a honlapjára a blogcímet.

a) ez jó dolog, mert mintha lenne értelme (???) ennek az egésznek.
b) ez rossz dolog, mert emiatt visszaolvastam pár valamit és
b/1 szerintem ezek a dolgok tényleg senki másra nem tartoznak igazából csak rám. bár az is igaz,hogy az emberek életének jelentős részét lefoglalja hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, ami nem rájuk tartozik, tehát ezzel semmit nem mondtam, engem meg annyira nem zavar, sőt a kis magányos minek vagyok én a világon elméleteimnek csak jót tesz.
b/2 viszont abszolút nem érthető. ami érthető akkor ha azt nézzük hogy igazából ez csak nekem kellene lennie érthetőnek, és én értem is sőt. szóval ez szerintem így marad.
b/3 ronda, obcén és ijesztő.
(azt mondja fodor ákos valamelyik nyelvi axiómiájában hogy
a kurvákat szóban,
imában az Istent
s gondolatban csaknem
mindenkit tegezünk)
ami szép is meg igaz is, de én viszont magamban, gondolatban, mostanában, így naplóban is sokat káromkodok. nem tudom miért. szerintem direkt. a bennem élő széplelkűséget próbálom kicsit kigyilkolni így, és fel is szabadulok tőle. bután hangzik, de ez olyasmi lehet mint amikor a húsz éve tinglitangli házasságban lévő szelíd amerikai pár az éj sötét leple alatt bőrcuccokban korbácsolja egymást. túl sok nyálas verset írtam, túl sok nyálas dolgot mondtam, túl sok nyálas dologban hiszek még mindig a kurvaéletbe, kell valami a másik oldalnak is. azt hiszem. persze ez csak üres magyarázkodás, de annak jó.

na.

egyébként négy óra, hátha számítani fog ez a világtörténelemben. de ha számítani fog, akkor már azt is illik tudni erről az én négy órámról hogy asszongya

a) szeretem a rozit (haladás, már puszi-ig eljutottunk, és mutatott valami kurvajó (sic, tényleg kurvajó) képet, amit ő rajzolt, persze gyerekes cucc, de nagyon jó, de persze nem jól reagáltam, mert én a csörgőkígyót (összetekeredett csörgőkígyóról van szó) egy rakás szarnak néztem szó szerint, még örültem is hogy az élet értékeit milyen jól kifejező alkotást készített (mert mellette meg egy felakasztott lány van - hiába nekem ilyen lelkivilágú lány kellett világ életemben), ami persze megint csak némi sértődöttséget hozott, de ez a mai átlagban már csak tejszínhab szinten van

b) éhes, fáradt, és egyéb vuk szindrómában szenvedek

c) legalább három órája ki akarok menni wcre, viszont a szüneteimet az itteni hülye írogatásra költöm, ami azért is kellemetlen, mert kezdek megdöbbenni, hogy ha sok pénzem lenne a különböző dédelgetett bajaimra, akkor a netfüggőségemet is kezelni kellene.
mondjuk online, valami üzenő rendszeren keresztül.
vévépontdoktorbácsiponthu vagy ilyenek.
üljön le a kanapéra, várja meg amíg betölt a szerver, és :)-zon.
hm.
alig pár év és biztosan eljutunk idáig is, végülis mért ne.
páciens - doktor úr annyira egyedül vagyok
dr - én megértelek
páciens - félek a haláltól
dr - én megértelek
ráadásul az én megértelek szöveget ha auto message-ba rakja a szemfüles lelkigyógyász, még csak otthon se kell lennie, basszus, ez mekkora ötlet, már tudom miből gazdagszom meg. kéne egy gép, meg egy msn, aztán hirdetni hogy én mekkora probléma oldó vagyok, és mindenre az lenne a válaszom hogy én megértelek, ha meg kérdőjel lenne az üzenetben, akkor meg 'a válasz benned van' hihi, sirály.
ettől függetlenül ki akarok menni szarni.
én megértelek.
hiába értesz meg bazdmeg, attól még nem tudok szarni.
én megértelek.
jó szarok rá.

na. visszajött az életkedvem, milyen szánalmas. gyorsan fel is használom arra hogy kilógjak wcre.

meditáció

aszongya a buddha, hogy ha lecsítitod az elméd, akkor megoldódnak a problémáid.
na.

csütörtök van kilenc perce, tizenöt percig írhatok.
élőben meditáció.

faszom.

túl dühös, és túl keserű vagyok a buddhizmushoz. pedig most nagyon hiányzik. arra gondoltam hogy a következő szünetben kimegyek meditálni. ez a gergő nevű hülye szekrény ajtó csípőjű főnök picsa nem engedi hogy netezzenek az emberek, ettől csapnivaló vezető lesz, mert ezzel nem a fegyelmet, hanem a keserűséget növeli, ennek az intézkedésnek az égegyadtavilágon semmi értelme sincs, főleg hogy közben meg ő ott wiwezik. mindegy. leszarom. fenét leszarom. irányítom az elmém, és békét viszek rá.

a rozi teljesen kész. majd bele halok hogy megöleljem, de ott ül mellettem, arrogánsan, nagyképűen, olyan undorítóan viselkedik, hogy komolyan mondom legszívesebben elküldeném a jó büdös picsába. eszméletlen. beszélgettünk (hm) arról hogy a színművészetire akar jelentkezni, és elmondtam a véleményemet. annak a nőnek, akivel elvileg a jövőmet tervezem, a gyerekeimet akarom, stb, annak el mertem mondani azt amit erről gondolok, és persze, persze (!) nem sértődött meg, meg nincs semmi baj, pusztán nem szól hozzám, nem néz rám, átnéz rajtam, éppen úgy viselkedik, ahogy az a büdöskurva orosz éva, és én éppen úgy gazsulálok neki, hogy ugyan kicsi szívem, érsd már meg a rohadt életbe, hogy ha szeretsz bazdmeg, akkor most is szeretsz, hahó, figyelj arra a kurva belső hangra, most is együtt vagyunk, nem játszhatsz azokkal akik szeretnek, érsd már meg, mert ölés, verekedés, gyilkosság, gyűlölet, fájdalom lesz a vége, semmi más nincs ennyire veszélyes ebben a rohadt életben, mint hogy nem hagyod valakinek hogy szeressen, vagy megalázod, azért mert szeret, ráadásul ez egyik percről a másikra teszed, mert szerencsétlen buzinak semmi más válasza nem lehet erre, mint hogy vagy megalázkodik, amivel magát is tönkreteszi, mert olyan szerencsétlen, életképtelen, nyűglődő valaki lesz belőle mint pl az anyám, és téged is, mert olyan elszállt barom ember lesz belőled, aki azt hiszi mindent megtehet, mint a legtöbb nagyképű idióta nullából, vagy gyűlölettel válaszol, amivel megint tönkreteszi magát, hiszen elveszti az egyetlen értelmes kapcsolatát feléd, miszerint hogy szeret.

azóta eltelt egy óra.
annyira durva.

minnél inkább kedves vagyok vele, annál inkább döf belém; és anyámat meg magamat látom, anyu minnél inkább aranyosabb volt, én annál kegyetlenebb voltam, és nem miatta, nem magam miatt, mert gyűlöltem magamat, amiatt amit csináltam, így aztán az volt a legegyszerűbb hogy őt gyűlölöm, és hibáztatom amiatt amit én csináltam, ezért aztán még jobban gyűlöltem magam, amiért meg még jobban gyűlöltem őt, és ebbe mindketten belerokkantunk egy bizonyos szinten, ő is épp úgy mint én, és bazdmeg, a kata éppen ugyanazt csinálja, megsértődötten, beállt arccal, jézusom, megint orosz éva emlék, érzem ahogy dübörögnek le a falak közénk, büntet, pedig semmit nem csináltam, büntet anélkül hogy elítélne, anélkül megindokolná, azt veszi el ami a legfontosabb pillanatnyilag, és miatta a legfontosabb, nevezetesen ő maga magát, és próbálom megérteni, újra és újra megújulva közeledni hozzá, ahogy én szeretném amikor ilyen hangulatba vagyok, de persze nem engedi, és én meg kétségbe esve, tehetetlennek, és nagyon szerencsétlennek érzem magam, és nem felrúgom (sic, istenem hogy gondolhatok ilyeneket????-de hát bassza meg értsen már meg valaki, mi a faszomra lehet gondolni, persze nem tettlegesen, de hát fáj, szemétkedik, aljasságot érzel a másiktól) hanem megint megalázkodva oda megyek hozzá, amire megint ez a reakciója, alhatok a válladon, negyed órán keresztül fogalmazom azt a kibaszott mondatot amivel megzavarom a kis nyugalmát, nekem aztán, mondja de olyan hangon, mint ahogy az andris féle tehénfejű picsa beszél, meg az a szőke karót nyelt barom, aki azt hiszi hogy drogos vagyok, és ez fáj a legjobban, hogy nem tudom ilyenkor hogy elmondani a rozinak, hogy pont ettől a viselkedéstől most épp olyan mint ők, semmi sem választja el most egy hülye pláza picsától, vagy az anyjától, vagy attól, ami neki a legjobban fájna ha valaki így viselkedne vele, és hát engem se választ el semmi ugyanettől, egy mert fáj, mert utálom és gyűlölöm, és bosszú, meg ilyen hülye gondolataim vannak, persze próbálom lenyugtatni magam, megérteni,

meg kell értenem, naná, azt hiszem ez a szerelem végső dolga megérteni, és megint megalázkodni, csak pontosan ugyanazt érzem (sic megint, de nem tehetek róla, hisz az ember a már megélt faszságaiból rakja össze a most megélt képeket) mint az orosz évánál, hogy szép lassan teljesen egy gerinctelen szeretet éhes koldus lesz belőlem, egy testi lelki roncs, (sic, azért ez a rozi mellett eddig végképp nem volt igaz) közben meg az orosz évából kiindulva, ez sehova nem vezet, oda, hogy pár év múlva, ha eléggé megtanulok alkalmazkodni és kussolni, rámhívja a rendőrséget.
békén kellene hagynom, naná, leszarni, de ezzel meg megint úgy érzem hogy őt alázom meg, hogy eljutok egy olyan szintre, amikor már annyira haragszok rá, vagy annyira nem érdekel, hogy le tudom őt szarni, hogy ne mozgasson mi a szart csinál, hogy el legyek mellette én is, mint az andris, jaj ez külön szar, hogy vagy kétszer mosolyogott már rám az andris olyan kurva kárörvendően, egyértelmű, látszik hogy most én is újabb lettem a kata barom pasiaiból, akiket úgy kezel mint egy wcdeszkát, én is, aki a legjobban védtem hogy a rozi nem ilyen csak ti tettétek ilyenné, meg ilyen faszom szövegek, hát most megkapom, busásan megkapom.

asszongya józsef attila:
miért féltékeny az ember?
azért mert úgy érzi, a nő bármikor kaphat férfit,
de a férfi nem kaphat bármikor nőt
a férfinak nő kell, teljes egészében, a nőnek pedig csak fasz kell
meg pénz és geci
az utóbbi nem illik ide
a koitusz homoszexuállis aktus is
ha a nőt az ember fizikai erővel nem kényszerítheti megadásra, akkor - kiterjesztve ez az egész női nemre - megadásra kényszerítheti azzal, hogy szarik rá, azaz homoszexuálizmussal

mi a faszt csináljak? szopjam le az andrist???

közben meg gondolom, megint azzal az áronnal beszélget, és tök jó gyógyír lehet a lelkének. még mindig nem beszélünk egyébként. azt gondolom hogy nevetséges vagyok. tényleg. bohóc, barom, szeretetéhes pöcs, jejeje józsef attila. azt gondolom hogy szarnom kellene a rozira, hogy nem szól hozzám, meg nem úgy viselkedik ahogy akarom, szarnom kéne az összes fiúra, akihez hozzá szól, vagy lányra, szarnom kéne mindenre, magammal kéne törődnöm, nem kéne ennyit szarakodjak a szeretettel, és ha már nem szarakodnék ennyit a szeretettel, és tényleg igazán csak magammal törődnék, akkor szépen végre megölhetném magam már igazán, ennél jobbat úgyse fogok tudni adni magamnak. hogy ez mekkora hülyeség.

az a baj hogy szeretem a rozit. ilyenkor kurvára érzem. persze amikor épp jó főleg érzem, de ilyenkor is, a feltörekvő gyűlöletemet, meg elkeseredettségemet ez azért egy kicsit lenyomja. erre büszke vagyok.

meg megint ez a nyálas hülyeség, hogy akárhogy is bánt, annyit kaptam tőle, hogy megérte/i. de hát ő is tőlem bassza meg. meg az egészben az az igazán dühítő, hogy nem is kellene ennek így lennie, basszus, felfordulok a gondolattól hogy megint egy végigstresszelt, bőgött, hallgatott éjszaka, amikor ezt nem lenne muszáj, lehetne tök jó minden, szarni egymásra, néha megfogni egymás kezét, ugratni egymást, olvasni, aludni, baszni, enni, mindegy.

le kell csillapítsam az elmém. wow.

2006. január 11., szerda

enigmatikus sic

nna, ugorjunk neki, hiszen két óra van, soha jobb idő a beblogozódásra. istenem micsoda szóvicc.

zenével kezdem, naná, a) mert dorfmannal épp beszélgetünk, és a dugáson/nőkön/szíváson kivül nagyon nem tudunk másról beszélni, pedig aztán mindketten marha nagy intelektuelek vagyunk, b) mert enigmát hallgatok ugye, a kurva életbe, ha már megvettem ezt a dobozos szart.

voltam ma az éjjel nappali lemezboltban (mekkora vicc, hogy nekünk magyaroknak éjjel nappali lemezboltunk is van nem?), és egy arc épp enigmát akart venni, én meg nem szóltam bele, pedig kérdezte az eladótól hogy mi, miért, mennyi, stb. fejlődök.

szóval az van, hogy nem lenne akkora szar, még most sem az enigma, csak egyszerűen én fejlődtem túl rajta. letöltögettem a videókat, kicsit dühöngtem is hogy a bumbumnak az utolsó egy perce hiányzik, na nem mintha az javított volna rajta, átlag szemét az is. van magyar honlapja az enigmának, ezen is jól szórakoztam, annó még én akartam megcsinálni, persze akkor még nem volt gportal, hogy minden szarnak legyen hely a neten. gondoltam hogy írok is a srácnak, hogy van valahol egy csomó enigma képem díszitésnek, meg ilyen hülyeségek, de aztán minek, meg nem is tudom hogy hol van. de írják itt is, egy csomóan, hogy az enigma az egyetlen zene, ami a lelkükről szól, meg hogy ez a zene teljesen olyan mint ők, meg hogy megfoghatatlan stílusa van, és sehol semmi ilyen, meg ilyenek, és régen hogy örültem volna neki, ha ilyeneket olvashattam volna, de ma már baromságnak tartom sajnos. én is, épp úgy mint ők, az ilyenekbe, mint vangelis, jean minchel jarre, enigma, mike oldfield, menekültem az átlagosság elől, az egyformaság elől, azért is, mert ezt lehetett kapni. mai szemmel nézve ezek már épp akkora közhelyek, átlagos pop cuccok, mint amitől annó menekültem, jarre akkora szar, hogy elbőgöm magam, vangelis semmi extra, felébredni se lehet rá, semmit nem változott, ez jó is, meg rossz is, most már egy kicsit a fogamat húzzák néha, ha hallom, bár a voices album kurva jó, mike oldfield meg kitüntetett szar, az új lemezét már nem is vettem a kezembe, és tudom hogy jól tettem. valahogy tovább mentem, oldfield helyett fsol, vangelis helyett philip glass, jarre helyett orbital, enigma helyett meg a jó ég tudja, mert annyi van már ilyen misztikus popzenéből hogy dunát lehetne rekeszteni. ettől függetlenül lehet élvezni, főleg a harmadik lemezt, még mindig. ezen a hülye magyar enigma honlapon is azt mondják hogy a voyegeur a legjobb, ezen is elbőgöm magam, kábé bárki csinálhatott volna egy ilyen lemezt, ehhez nem kell valami nagy tudás, most direkt vagy háromszor meghallgattam, nem annyira rossz, mint amennyire elsőre nem tetszett, csak semmi, tinglitangli kis popzene, sőt, unalmas is, a the piano, meg az ilyen chillout közhelyek nagyon cikik szerintem, a following the sunért megbocsájtok, az aktuel slágereket, a voyageurt, a boum boumot meg felkaptam volna a fejem, ha valami más új előadó csinálta volna, de az enigmától ez gyenge. a honlapon is emlegetett rejtélytől meg hányingerem van, kábé az egyetlen rejtély ma már az enigmával kapcsolatban, cretu bankszámlájának mérete, meg hogy még mien pofátlan húzásokkal fogja lehúzni a rajongóit. erről ennyit. egyébként most fog kezdődni a the roundabout, adok rá hangot, ezt akkor se fogom letagadni, ha már annyira underground arc leszek, hogy szégyelni fogom, hogy valaha ettem mekiben. na erről ennyit.

az emlegetett lemezboltban vettem egy ralf hildenbeutel filmzenét, kurva kiváncsi voltam rá, alapból elég ritka, finoman szólva, meg a sven vath lassabb dolgai is a csávó miatt vannak, meg nekem egy kicsit azért tetszettek mindig is ezek az elborult német lassú dolgok, az olvier liebet is szerettem, gondoltam ezt is szeretni fogom. hát az túlzás, jó kis afrikai ízesitésű cucc, ha egyszer csinálok a rozinak ilyen utazós dramaturgos mókát, arra azért jó lesz, és ezért már bőven megérte megvenni a lemezt, meg a boritóján a négercsaj szappanbuborékokat fúj, ezért plusz két pont, egy pont a buborékért, meg egy pont mert néger (bakker a viktor néger kurvája hányszor fog még eszembe jutni??? pedig nem is nagy dolog. na mindegy). (meg minusz egy, mert szakadt a boritó, a dorfman ezért ki is dobná, de hát a dorfmannak jó dolga van)

(venni akar egy ipodot basszus, nevetséges, féláron veszi, és még így is harminc, közben semmi másra nem jó, mint hogy ezer számot lehet kábé tárolni vele, meg egy tenyérben elfér, meg elérte vele azt, hogy én is egy nagyon picit, valahol bal agyfélteke hátuljában elkezdtem vágyakozni ezután)

(vágyakozásról jut eszembe, hogy ma borzalmasan rossz szeretkezésem volt a rozival, szeretkezésnek se lehet mondani, amolyan balesetnek, igazából egyikünknek sem volt igazán kedve rá, ez így nem jó, emlékszem az évivel voltak ilyen hülyeségeim, csakhogy; a) pont arra jöttem rá közben, hogy mennyire fontos nekem a rozi, épp ezért nagyon figyelnem kell arra, hogy a szeretkezéseinknek minősége is legyen, nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy ilyen hülyeséggé alakuljon át, mint ahogy a kémikusra is mondta, hogy nem volt olyan rendes mint én, ezér heti négy öt volt sajnos, borzalmas, ettől függetlenül szerintem ha velem szakítani fog, rólam is ugyanezt fogja mondani, meg azt hiszem, hiába mondja hogy jó neki, nem hinném hogy velem is többet jelent neki a szex, mint bárkivel mással, sőt; és félek, mert ha egy állandó megszokott dologgá válik közöttünk a szexuális érintés -sic, nem mintha már nem vált volna azzá-, akkor attól tartok, hogy kétszeres lesz a katarzisa egy ismeretlen érintéstől; azt álmodtam pl hogy a viktor náluk volt (!!!!!!!!!!!-a pofám leszakadt még álmomban is, nemhogy amikor felébredtem) meg a szandra, hogy társosozzunk (viktor & szandra vankóéknál ahogy épp társosoznak, emlékszem álmomban is folyamatosan fényképezni akartam, annyira kész voltam még a gondolattól is, plusz az apja pl veszekedett a szandrával a ganja eredetével kapcsolatban, ott már fel akartam ébredni, de nem ez a lényeg), aztán amikor elmentek, a rozi bevalotta nekem hogy minden érintésétől elélvezett, és hogy engem szeret, de értsem meg, hogy akárhányszor hozzá ért a viktor, elélvezett, és ilyet nem érzett még, és én meg ott könyörögtem neki álmomban, hogy akkor ne vegye el magától ezt az élvezetet, úgyis meg akarja dugni a viktor, miattam ne maradjon ki belőle, ő meg sírt, aztán én is sírtam, aztán elmentem sétálni, és mire viszajöttem, ott feküdtek az ágyon, és épp leszopta a viktort, nagyon kiakadtam, aztán utánam jött a kata, hogy de hát én mondtam, én meg tudtam hogy én mondtam, de szívszakadás, bőgés meg minden aztán felébredtem;

erről meg azt kell megjegyezzem, hogy életem első ilyen élméne volt, könnyekkel a szememben ébredtem föl, és hírtelen nem is tudtam hogy miért sírtam, csak amikor kábé két percre rá eszembe jutott hogy mit álmodtam;

a rozira visszatérve nem vagyok biztos benne, hogy tényleg nem lenne e neki katarzikus ha például -véltetlenül- lefeküdne mondjuk a viktorral, éppen az újszerűsége miatt, mint ahogy sose felejtem el, amikor megismerkedtünk, na nem akkor, mittudoménmikor, én csak pillanatokra emlékszem, együtt mentünk be vonattal, tudtam hogy a kémikussal szakítottak, és amikor megtudtam -mármint hogy a kémikussal szakítottak, de mi a faszért magyarázok meg én mindent?- azt is tudtam hogy muszáj találkozzam vele, olyan durva volt, írtam egy katának itt a wiwen is, mert veresi volt (azóta kiderült róla hogy harmincéves, és egész jó arc) írtam neki a fullra is, egyszerűen muszáj volt megtalálnom, beírtam az enolag-t a googelbe, sőt még felhívtam a vikit is, mert tudtam hogy a tudakozóba dolgozik, szóval muszáj volt vele találkozzam, egyszerűen mint ha kinyitottak volna egy csapot, úgy öntött el, hogy szerelmes vagyok a roziba, amikor a kémikus mondta hogy szakítottak, olyan érzés volt mintha egész életembe erre vágytam volna, pedig tényleg nem, emlékszem még arra is, hogy amikor mondta a kémikus, nagyon vigyáznom kellett hogy ne újjongjak, és nem sikerült, és elmosolyodtam, erre mondta hogy minek örülök, én meg azt dobtam rá, hogy sose volt szimpatikus a rozi (sic!!!), mindig volt benne valami gyanús (sicc part 2), és hogy szerintem kurvára nem voltak egymáshoz valók (ebben meg az a durva hogy megint máskor, de még régebben, ott beszéltem rá veresen a kémikust hogy ugyanmár hívja el a rozit moziba, mert ilyen nőt sokat nem talál, amikor épp össze voltak veszve), és ez annyira jól esett a kémikusnak, hogy meghívott inni, utána meg amikor mentem hazafele, ugráltam örömömben, és az iskolánál az egyik fa ága fejbe csapott, mert azt hittem valamiért, hogy az jó lesz ha belefejelek a koronájába, aztán írtam is erről egy verset, hogy mennyire haragszom azért magamra, hogy minden baromságnak annyira tudok örülni, mintha legalábbis fontos lehetne, szóval mentünk be a vonattal, végre, és egész úton tudtam hogy ez kész, máshogy is viselkedett, meg a kémikusnak az a mondata járt a fejemben, hogy én szimpatikus voltam régen is a rozinak, és hogy ő féltékenységből mindig fikázott engem neki, azért tartott mindig hülyének a rozi, (sic, tényleg hülyének tartott? igen azt hiszem mondta) szóval ez járt a fejemben meg az hogy bassza meg, tényleg ezt a nőt kerestem,

amikor elkezdett arról beszélni abban a kurva mekis kávézóban, (ahol azóta is csak a szintén veresi ritával jártam, aki olyan gyönyörű volt akkor, hogy azt hittem leszédülök, és el se hittem volna, ha valaki akkor azt mondja hogy nem egészen két hét múlva amikor újra találkozunk, elhagyja egy ilyen mondat a száját, hogy 'nem hiszem hogy én annyira jó lány vagyok, például sokszor szívesen leszopnák embereket akiket alig ismerek, veled is voltam így' sic, azóta nem találkoztuk pedig nála van a tosca lemezem) szóval abban a kurva mekis ávézóban elkezdett arról beszélni (miközben én azt a hülye sékes cuccot ittam, és nagyon magabiztosnak -sic, ez fura bennem, hogy tényleg magabiztossá válok néhány nagyon fontos pillanatban, csak tudnám mire föl?- éreztem magam, meg vagányak, és kicsit fölényes kis pöcsnek is) hogy van egy szeretője, mire majdnem kihánytam az erkélyről, és hogy ez mennyire jó érzés, én meg kínomban, annyira falnak ütköztem, kértem hogy beszéljen még róla, mondta hogy sportos (azóta is titokban röhögök a péter háta mögött, hogy itt megy a matáv sportembere, jó nem mondom, biciglivel jár be dolgozni, bár ilyet én is tudtam annó, de azért egyszer szívesen mutatnék a rozinak egy igazán sportos arcot, pl a doktorpetit, istenem mi lehet vele, megtaláltam a wiwen, ezek szerint megszületett a kislánya, de ez most sehogy nem jön ide), csupa izom, bár nem egy férfi szépség, (később ezt a mondatot ismételgettem magamban, mint egyetlen kapaszkodási lehetőséget a rozi felé, titokban remélve hogy hátha én egy férfi szépség vagyok), és kurva jó vele az ágyban, és akkor próbáltam billegetni a pétert, hogy nem lehet hogy csak azért jó az ágyban, mert új, most persze már azt mondja a rozi, hogy igazam volt, meg egyszer se élvezett el vele (hm, azóta is ez a rozi legdurvább csúsztatása, számomra döbbenet ha igaz, meg az is ha nem, mert ha nem, az azt jelenti hogy annyival jobb volt a péterrel mint velem, hogy ilyeneket kelljen hazudnia), meg ilyenek, szóval egy szónak is száz a vége, félek az álmomtól, félek a szextől, félek a többiektől, és

b) közben arra is rájövök, percről percre, de főleg most a kurvaszarszeretkezés közben, hogy mennyire iszonyatosan vágyok a rozira, annyira durva, az agyam legnagyobb részét lefoglalja, és annyira szánalmasnak érzem magam, hogy ezt csak olyan hülye szóvicc-beszólásokkal tudom kimutatni felé, a folyamatos megjegyzések a melleire (istenem erről meg az orosz éva jut eszembe, de erről majd később, ha el nem felejtem addig), meg hogy folyamatosan szexelni akarok vele, és nem is tudom neki rendesen kifejezni/megmagyarázni, hogy ez a vágy rég nem a szexről, a dugásról, vagy a farkamról szól, hanem arról az elképzelhetetlen lehetetlen csodáról, véletlenről, nem tudom minek mondjam, hogy pont ő van mellettem meztelenül, (erről is az orosz éva jut eszembe, őt is akkor kivántam csak ha mellettem feküdt ruha nékül, de nem azért mert annyira szép lett volna -sic a rozit se, pedig ő legalább szép; azon gondolkoztam, ezt muszáj itt megjegyezzem, hogy ha beteljesülne a nagy régi álmom, az elégtétel, hogy az orosz évával kefélhetnék még egyszer, bosszúból, megnyugodásból, stb, lehet hogy nem is állna rá fel a farkam...legalábbis a rozi után ez képtelenségnek tűnik, mint ahogy az orosz évával való szexuális élményeim is, így a rozi mellől nézve valami furcsa perverz balesetnek tűnnek) szóval hogy azért kívánom legfőképpen, hogy valahogy testel, fizikával, nemiséggel is meg tudjam fogni ezt a képtelen csodát, hogy tényleg az enyém, benne lehetek, és még mindig nem tűnik el, nem ébredek fel, sőt megengedi, beenged magába, fizikailag, lelkileg, és lefőképpen, ilyenkor tudom a legjobban megfogni hogy mégsem vagyunk annyira messze egymástól, mint amennyire félek tőle, mint amennyire sejtem és tudom, mégsincs semmi baj, hiszen itt vagyunk és dugunk, nem tudom elmagyarázni, megmutatni a rozinak, hogy tulajdonképpen az őrjitő nőiessége, puhasága és illata mellett, mekora baromi durva kielégülis egy ilyen kis szánalmas pöcsnek, mint nekem, ez az érzés.

(a roziról még annyit hogy megadta a kódját, a wiwes, meg mittudoménmilyen kódját, mert baszogattam, hogy ő tudja az enyémet, én bezzeg nem az övét, és hogy ez milyen már, meg amúgy is, hüle pasikkal levelezik, és erre ő is megadta, az utolsó mondata volt, amikor elbúcsúztunk, ezen annyira meghatódtam, hogy azóta nem is néztem meg, pedig baromi nagy a kisértés, de eddig jól bírom)

na és akkor ha orosz éva ennyit volt, a másik kis történés, a wiw. nagyon furcsán érzem magam a wiw miatt. a gyenes rita, a noémi, meg az anikó volt az első csepp, ami aztán az orosz évával telt meg teljesen; úgy érzem hogy rámszakad a múltam megint. döbbenetes élmény, pozítív és negatív értelemben is megtalálni régen elvesztett embereket. puszta hiúságból indult az egész, baszta a csőrömet hogy a dorfmannak százötven ismerőse van, nekem meg még a száz sincs meg, elkezdtem keresgélni aki épp eszembe jutott, aztán az egyik hozta a másikat, most meg már ott vagyok, hogy kínomban persze többek között az orosz évával is álmodtam, döbbenek meg folyamatosan, hogy tulajdonképpen mennyi dolog van az életemben, amit jobb lenne elfelejteni, meg mennyi, amit helyre kéne hozni. fölhívtam a mártit, a timkó dávidot is meg akarom találni, csak nem jó a száma, kattogok hogy írjak e az anikónak, és nagyon régóta fel akarom hívni a kent, a vrm-et, az ishart, istenem mennyi ember volt az életemben, és mégis mire mentem velük, annyira furcsa beismerni, hogy milyen kurva sok embert szerettem is, de tényleg, aztán mire mentem vele.

egy pofára esés, az efes éva mutatta, egy jónás tamás vers, amit eddig még nem, de miért nem?

mitől fehér az idő, és mitől sötét az én
mitől telik a nap, és mitől fogyok el én
mitől teli a hold, és mitől üres a szem
hová mehetek el, ha folyvást megérkezem

mitől teljes a csend, és mitől csonka a szó
minek az ára az élet, s minek, ha csak foglaló
damilok lógnak az égből, minek, ha úgyis elégnek
kinek szólnak a dalok és kinek szólnak az ének

2006. január 9., hétfő

nem szeretem hogy nem szeretem hogy nem szeretek semmit

általános rosszkedv, hülyeség, bunkóság, csúszik ki az élet.

ráadásul most van a legkellemetlenebb, mert már nekem magamnak is elegem van magamból.
rozi feljött msnre, nem beszél velem, erőszakoskodok, stb. anyu érzésem van már megint.
anyám ma is felhívott. nem is akar bántani, tudom. tök aranyos. elküldtem a fenébe pedig nem akartam. csak nem tudom, az ember egy kicsit többet vár, talán épp attól vár többet mert szeret, vagy mi a fene, és attól sokkal keserűbb ha egy kicsit is csalódni kell. tőled a legkisebb hűtlenség is sokkal nagyobb hűtlenség mint mástól egy teljes hűtlenség. vagy valami ilyesmi. bízni akarok a roziban, és nem tudok, bízni akarok magamban, és nem tudok, bízni akarok magunkban, és azt se tudok, az anyjában, az apjában, abban hogy nem bántom őket, hogy nincs baj, a parákat valahova a fülem mögé mielőtt ránk omlik tényleg és szétmarja az egész szart, de nem megy nem megy nem megy, és fáradt vagyok meg nem kéne ennyit éjszakáznom.

faszom.

az intaktonak az a hülye jelenete jut eszembe mindig, amikor becsukott szemmel futnak előre a fák között. én is ezt csinálom, és még mindig nem tört be az orrom. de már botladozok. meg félek. az ember aki ezt meg meri csinálni, hogy becsukott szemmel előre rohan az erdőben, annak nagyon kell hinnie valamiben. de miben? magukban vagy a szerencséjükben? én úgy futok előre hogy nem hiszek magamban. a szerencsében sem. de még az erdőben sem, a fákban sem, sőt még az orr törésben sem, miközben pontosan tudom, hogy valamelyiknek ebből létezni kell. vagy én vagyok valóságos, vagy a szerencse, vagy az erdő, vagy a fák, vagy az orr törés. de talán ha az egyik, akkor a többi is, mert nem működhetnek egymás nélkül. de mindenesetre nem rajtam múlt/múlik hogy eddig nem törtem be az orrom. talán a rozin? vagy istenen? vagy a szexen, vagy a szülein, vagy mi a faszomon? vagy csak a körülményeken? egyszer rosszat fogok mondani, egyszer rosszat fog mondani, és ennyi? vége? elbaszom? ő írogat ennek a buzinak, nem bírom, nem jó szavakat írok le, ő erre nem jó szavakkal válaszol, stb, stb, vége. közben meg szeretem. közben meg még nincs is semmi baj. nincs baj? ez mekkora fasság. mintha azt mondanám hogy nincs semmi baj, miközben bekötött szemmel rohanok előre az erdőbe. a) tényleg nincs, mert semminek nem mentem neki. b) ha azt nem számítjuk, hogy minden tele van fával. hinnem kéne benne. azt mondja túlérzékeny vagyok. szerintem minden ember az, aki nem hisz semmiben. nincs biztonság, hát nem érti, hogy mi fáj? közben meg pillanatokra annyira jó, hogy abba is bele kell halni.

zenei élmények a gyökön, itt a csaba nevű arc, asszongya
- hozta a tom middleton cosmoakármiét, most már végre ez az én példányom. még mindig kurva jó, mindjárt be is rakom.
- fautline - your love means everything, ez durva, de tényleg, ez nagyon, a rem énekese énekel benne, nekem endorphin beütése van, csak annál lassabb, nyugodtabb, ez kell, nagyon kell, ráadásul ugyan az a csávó (is) énekel benne aki a nitin shawney új lemezében.
- the go! team - thunder, lighting, strike, ez poén, ébresztő zene így az éjszakában bele, olyan mintha a sex pistolst, a ninja tunest, meg mondjuk a gus gus-t egybe eresztették volna, de azért ez fárasztó is néha.
- kasabian - primal sctreamot mondanak rá az okosok, nekem unklés, vad, durva, karcos, biztos jókor jóhelyen jó lenne, de nem tetszett annyira.
- karminsky experience - the power of suggestion, ez viszont nagyon nagyon jó, kicsit lemon jelly-s, folyamatosan a rozira gondoltam hogy neki ez biztos tetszene, amolyan seggrázós szoba kaland.

a közkincs nem jön be. de miért? netfüggő buzi.

nna. és még csak három óra. ez most egy kurvahosszú éjszaka.

és itt egy garaczi lászló cucc is:

mert lehet, hogy kedvelem a rossz szokásaimat és a piros telefonomat, de nem szeretem az emberiséget, nem szeretem a férfiakat és nem szeretem a nőket, nem szeretem a gyerekeket és nem szeretem az öregeket, nem szeretem ezt a várost, és nem szeretem ezt az országot se, ezt a kontinenst se, és nem szeretem a Földet, nem szeretem a Naprendszert, és az egyetemes világmindenséget se szeretem, nem szeretem a természetet, a logikát és nem szeretem Istent, nem szeretem a lányok karján a szőke, csókos pihéket, nem szeretem az emlékeket és nem szeretem a reményt, nem szeretem Sören Kierkegaard-t és nem szeretem a kék lampionokat, nem szeretek írni és nem szeretek felolvasni, és nem szeretek újságban, könyvben megjelenni, nem szeretem a pénzt, nem szeretek semmit, nem szeretem magamat sem, azt sem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nemszeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit.

2006. január 8., vasárnap

majd egyszer

ugyanazt csinálja a rozi ezzel a wsen író barommal mint amit velem. komoly témák, órákon át fogalmaz, basszus, most látom magam elött milyen lehetett amikor nekem írta azokat a kurva leveleket amiket úgy szerettem. közben meg persze gondolom vagy az andrissal, vagy a péterrel...eh leszarom. ebbe a think twice-ba kezdek belehalni.

bakker írt a tyler hogy csinálni kéne még olyat mint a minden érted van-volt, és abba is majd bele halok, hogy reggel még arról álmodtam, hogy papírtokos borítót csináltam a minden érted vannak a rozinak. az erre meg. faszom.

akartam írni olyanokról is hogy twist olviérnek néztek, és ez jó, meg buzinak ez nem jó.

jaj anyu istenem nincs anyám, jaj rozi, de rozim sincs, vigyetek el innen.
légy férfi bazdmeg. jó. akkorakurvaanyjátmindenkinek.

majd alszunk, majd baszunk, majd eszünk, majd szopunk, majd haragszunk, majd veszekszünk, majd csak fekszünk, majd ölünk, majd aztán megint szeretünk, majd levelezünk, majd beszélgetünk, majd szeretkezünk, majd hűtlenkedünk, majd eltávolodunk, majd megint dolgozunk, aztán meg megint alszunk, baszunk, eszünk, szopunk, stb.

mi a faszért akadok ki azon annyira hogy mást se csinál mellettem a szerelmem mint hogy szarik rám és levelezik?
végülis én is ezt csinálom. lófaszt. nem ezt csinálom. szarok rá. mégiscsak azt csinálom.

kiesik a szemem. az nem jó. szétmegy a fejem. azsejó. na jó ez így nem jó, mi a faszért írok ilyeneket, nézzük inkább ami jó, most így per pillanat.
- hogy az andris ronda
- hogy fél öt van
- hogy itt a groove armada best of előttem (elem nincs de most csak jót!)
- hogy ez a csaba elhozza a harcosok klubját
- hogy azért itt a rozi (bár annak a...ír és nevet a kurva életbe nevet áá de jót hahó!)
- hogy majd azért aludni is fogok nagyot
- hogy van itt víz
- hogy itt ez a kurva dusted lemez
- hogy most például nekem nincs is hívásom bezzeg a rozinak van
- hogy az a barom w-s is ronda (jaj hagyjuk már ezt)
- hogy itt ez a nő és szeretek vele dolgozni
- hogy nekem van egyedül manuartos pólóm az éjszakások közül, mi több kábé csak én tudom (ez mekkora fasság) hogy mi a manuart, rgo az én (én!én!én!) ítéletem szerint én (én!) vagyok itt a legjobb arc.
- hogy minden válaszom az hogy 197.
- és hogy majd egyszer úgyis szarok mindenre.

think twice

a think twice szól a groove armadától, mindjárt ebbe is belehalok. és persze, ahogy leült, megszólaltak azok a kurva hegedűk.
két óra alatt sikerült lefordítsam, jejejeje.
persze ez amolyan énszerintemi cucc. na mindegy.
csukd be a szemed
és hagyd el amiben épp sülyedsz
számolj inkább háromig
úgyis tudom mire gondolsz
de csukd be a szemed
és gondolj inkább rám
van valamim ami
hosszabb mint az
élet kedveskedő görcsei
nagyobb mint te és
több mint én
tudod van pár hétfő reggeli dalom
és istenem egy otthonom
amit oda adhatok neked
minden reggel
itt van mindez neked
csak jól használd őket
mert mást nem tudtam
szerezni neked
hűség, karamell, pezsgő, elvonási tünet
mond meg neki, még ha nem is leszel gazdagabb tőle
úgyis ilyen a hülye természeted
színesfilmben látod majd a fontos részeket
és úgyis túl sokat töröd majd rajta a kis fejed
miért hogy nem tudunk eleget a filmek végéről?
miért hogy nem látunk semmit a heppi endekből?
miért hogy azt ahányszor jók voltak hozzánk
és épp szerettek
azt nem tudjuk majd soha
ilyen szép csomagban az is ami majd kiüt
mondjuk egy vacsora után
és jön a gyanú hogy ez már több lesz mint
amit elviselsz
és ha ez nem is elég neked,
valahogy meg kell magyarázzad
hogy istenem a kurva életbe már megint sírok miatta
és neki száraz a szeme
legszívesebben bele döfnék a közepébe
aztán abba halnék bele.

írtam ebből egy verset.

1
csukd be a szemed
és hagyd amiben épp sülyedsz
számolj inkább háromig
hagyd el amit gondolsz
és csukd be a szemed
gondolj inkább rám
mert van valami ami
nagyobb mint te és több mint én
erről szól pár hétfő reggeli dalom
és tudod miattad van
otthonom
bár mást nem tudtam még
szerezni neked
de ez minden reggel a tiéd
amikor kinyitod a szemed
2
csukd be a szemed
ez itt már a hűség míg
eszed a cukrot és iszod a pezsgőt
kezdődik az elvonási tünet
mond meg neki mond meg neki
nem leszel gazdagabb tőle
ilyen a hülye természeted
színesfilmként jönnek majd visza a részletek
és sokat fogod törni rajta a kis fejed
hogy miért nem tudsz eleget a filmek végéről?
miért nem látsz semmit a happy endekből?
miért hogy nem tölti meg az emlékeidet
mikor jó volt hozzád és szeretett?
csak az
hogy ilyen szép csomagban jött az is ami kiütött
és ha nem is igaz a gyanú hogy ez már több
mint amit elviselhetnél
megint csak amit megérdemeltél
de mégis ugye valaki mondja meg
miért az istenit hogy a kurva életbe
már megint miatta sírsz míg neki száraz a szeme
legszívesebben bele döfnél a közepébe
aztán abba halnál bele.


nem tudom hogy jó lett e.
mindegy talán.
fáj.
írni akartam ma is, tegnap is, nem írtam tegnap se, ma se, csak ilyeneket. és titokban kiröhögtem mindig a szandrát amikor írónak készül, és nem ír csak ilyen hülye szarokat. ő legalább annyival tud többet hogy szarrá keresi magát egy istenverte doboz túloldalán.

itt jön

annyira elszúrtam a gyomor részlegemet hogy most már kétszer is köszönök előre egy kínainak, meg mindent elolvasok amit megeszek. most például egy egy napja lejárt meggyes cuccot teszek magamévá.

rozi bunkó. és hülye. azért mert olyan hete van. kurvajó. még két nap. nem is az a baj hogy bunkó, vagy hogy hülye, hanem hogy nekem is jót tenne már ha egy kicsit bunkózhatnék vagy hülye lehetnék, de persze nem viseli el. kicsit kezdek megtelni. viszont ilyenkor tudom csak igazán hogy mennyire kurva jól illünk egyébként egymáshoz, és ez jó nagyon jó. csak egyenlőre még nem teszi meg azt a szívességet, hogy ne legyen bunkó akkor amikor nem muszáj annak lennie. meg hogy ha én hülyeséget csinálok, és megalázkodok, belátom, és beismerem, akkor ezt elfogadja normális ember módjára. azzal hogy nem reagál rá semmit, vagy azt éri el, hogy én is besértődök, hiszen hadvezérek is tudják, nincs is annál szarabb mint amikor a fehér zászló alatt lőnek agyon, vagy hogy még jobban megalázkodom, ettől olyan sebzett kiskutya hangom meg hangulatom lesz, és attól a faszom ki van, gondolom neki is, és olyankor persze minnél inkább kérem hogy ne bántson, annál jobban bánt, vagy ami ennél is szarabb, kétségbeesek, megijedek, és olyankor meg idegbeteg, erőszakos állat leszek, amiért meg naná hogy nem szeret, és leszarja a fejemet.

most meg kellene halni.

amúgyis tipikus matávos panasz, sok hülye kurva ügyfél, nem hagy netezni és naplózni. az évából is most tele az akármi, már nem vagyok olyan fontos neki, amióta megtudta hogy ki az a bhuu. annyira nevetségesek az emberek. még akik fodor ákost olvasnak azok is. még én is. sőt.

jean michel jarre-t hallgatok. miatta annó összevesztem egy szobatársammal a tűzoltó utcai klinikán, mert azt mondta hogy szerinte vangelis jobb, ekkor még csak tíz éves voltam, és kisebbfajta istenként kezeltem a koponyás album elkövetőjét, akkor még nem is hittem volna hogy megélem, hogy atb szintre lealacsonyodott hülye fantáziálatlan puffogó szarokat fog csinálni, meg hogy folyamatosan ismétli önmagát, és rosszabbnál rosszabb válogatásokkal buherálja a rajongóit, ezért is jó messzire kerültem mostanában, de most a kezem közé került az aero című nagyképűen 'projektnek' titulált hülyesége, amiben legalább azt a szívességet elkövette, hogy saját maga újrajátszotta a kábé ötmilliószor kiadott, előadott, feladott, leadott számait, milyen megdöbbentő hogy hallhatjuk az oxigén négyet, az equinox 4et, meg a mágneses mezőket, ennél már csak az nagyobb szégyen hogy a lemez egyik legfigyelemre méltóbb száma a safri duóval nyomott élő randevúk, na de én nem erről akartam beszélni hanem arról hogy van mellette egy dvd is. na.
még egy ekkora szart.
egy nő szemét nézzük potom egy órán keresztül. ez persze rohadt művészi. meg minden. de kibaszott unalmas.

megvettem az enigmát is. a klippek jók. az mcmxcad dvd-s cucca gicses baromság, de legalább van. vannak benne meztelen nők, ez fontos, ki tudja még jók lesznek valamire. a dusted remixeket meg főleg a téli cédére kéne, lehet hogy csinálok is egy olyan változatot vagy mittudomén. mi a faszért gondolkozok ilyen fasságokon.

rozi azzal a hülye áronnal beszélget, ráadásul most már tudom is kicsoda, nem is az akire gondoltam, annál sokkal nagyobb kretén. dupla w-vel írja a bejelentkező szövegét, a faszom kettéáll. egy teljes hét éjszaka, biztos még azután is, amilyen hülye vagyok, ég a pofám hogy csak költöm a pénzt meg ingyenélek, tök jó lesz, már előre látom, ember gyűlölet, meg irigykedés, hogy velem is legalább fele annyit foglalkozzon mint azzal a kurva gyerekkel bassza meg. raádásul ismeri a dobó katát az a gyerek, hogy dögöljön meg. a dobó kata is dögöljön meg, hogy öt éve képes boldog kapcsolatban élni, csak nekem nem sikerül, de jó ilyeneket nyafogni. fogadjunk hogy az a kurva kata már nem is emlékszik rám, pedig kurvára nem ezt igérte, bár szarok rá.

szkúterről vitatkozok, meg az elektronikus zenéről, reichet meg philip glasst emlegetem egy szkúteres topicban, idáig jutottam, ráadásul mellettem megint az a rosszindulatú fejű, piros hajú elbaszott kakadura emlékeztető lány, meg a kidobott alvóbohócra hajazó andris, vigyorog a feje, meg tudnám ölni.

nem bízok a roziban. hülyeség, persze bízok benne, de...azon kezdek kattogni, hogy semmivel nem vagyok több mint bármelyik eddigi felállófaszú az életében, ami egyfelől evidens, mert nem is vagyok jobb náluk, másfelől viszont úristen, engem is ugyanott fognak lelőni, mint a többit, és azt hogy a kurva életbe mondjam el ennek a rozinak, hogy titokban írigylem, és felnézek a kémikusra például, meg még a péterkére is, hogy ennyire viszonylag jól tűrték amit csinált velük/csináltak a rozival, én még egy orosz évába is majdnem belepusztultam, atyaég, akkor mi a fasz lesz a rozival, gyenge kis segdugasz vagyok, stb stb stb, itt jön, abbahagyom.