fredo viola - the turn

(micsoda kép, kattints csak rá...)

'lúzer vagyok, de van egy csomó zeném!' - egymondatos önéletrajzomból most a másik oldalt mutatom; nyisd ki a füled szemét, mert jön a zene. de nem is akármilyen; szemüveges és kalapos!

fredo viola már ezzel a névvel is bármire vihette volna, ráadásul tényleg így hívják. egy angol, aki dombra ment fel, de erdőben jött le (woodstock!); filmezni tanult, de zenével jutott el mindenhova, ráadásul egy szomorú szám című számmal, amiben az a vicces, hogy igazából nem is (olyan) szomorú. fredo zseniálisan lovagolja meg mostani korunk lehetőségeit; a youtube-nek köszönhetően lett híres, ingyenes netlabeleknél jelentek meg demói, online koncerteket ad, mi több, a hivatalosan megjelenő lemez több számát is online (!) vették fel, a világ több pontján, számaihoz kisfilmeket csinál, közösségi portálon cseveg, így elérte azt, hogy kúlt is lett, híres is lett, lemezszerződése is lett, a pletykák szerint még a massive attack is elcipelte a stúdióba az új lemezükre, de ezt csak akkor tudjuk meg, ha megjelenik már végre.

zeneileg ugyanilyen ügyes; eleve olyan torka van, amire azt szokták mondani, hogy arany, ráadásul nem is ilyen homoszexuális módon, mint ne adj isten, istván misinek. de nem csak hogy kiénekli a regisztereket, hanem ezt még amolyan trubadúr módon, önmagát kísérve, dúdolva, búgva teszi, nemegyszer szöveg sincs (a sad songnak se például), ráadásul olyan dallamvezetéssel, ami egyszerre idézi a középkori több hangszínes romantikus dalolásokat, a belle & sebastiant, a hatvanas évek motown korszakát, a gospellt, az a capella őrületet és jó nagy adagban a beach boysos brian wilsont, mindez alatt pruttyogó, analóg szintetizátoros elektronika zakatol, amolyan hetvenes évek módra, tangerine dream, klaus shultze, vangelis, és ha mindez nem lenne elég, van itt akusztika is, újabban már majdnem kamara zene; gitár, fuvola, fagott, balalajka, rézfúvósok, stb. kell még egy kis humor is, egy kis nosztalgia, és egyből fülbemászó dallamok; kész is van a recept. tálaljuk youtubon keresztül, kis költségvetésű, művész videókon keresztül, kalapban, szemüvegben, meg végtelenül szerényen; máris hősök leszünk, igazi multimédiás hősök, és a legviccesebb, hogy bosszantóan eredetiek is, amit azért elég kevés harcos mondhat el magáról a zeneiparban.

hogy mennyire jófej ez a fickó, arra az album honlapja a bizonyíték, ahol állítható gravitációval (!) dobálhatunk kockákat, amik valami meglepetést rejtenek; egyszerű ötlet, játékos, kurvajó. ez a játékosság olyan szinten átlengi a dolgait, hogy ettől válik annyira szerethetővé; édesbús mélabú, de ott a kikacsintás is, a szíved nem szakad meg, inkább kibámulsz az ablakon, és megeteted a fülemüléket.




a debütáló album története jól nyomon követhető a neten; risa címmel, még ingyenesen a please do somethingnél, majd turn címmel a hippocampnál, itt indul világhódító útjára a sad song, és itt érdemes is jobban körülnézni fredo ügyben, jópár válogatásukon találhatunk violát, nem utolsó sorban a valaha készített legzseniálisabb csendes éj feldolgozást is, vagy a b52-dolly parton-petula clark életigenlő zseniális dalát, a downtownt. aztán már lemezszerződés, a sad song bakeliten, remixekkel, itunesen, filmzene is, majd egy ep, red states címmel, itt már fredo igazi nagymenő, fink (!) remixeli, majd most májusban hivatalosan, papírtokban, dvdvel az album (még honunkban is behozható, csak egy picit drága, bár dvdt is kapsz érte!).

debüt albumnak iszonyú erős ez a lemez, még úgy is, ha éveken keresztül csiszolódott, tehát volt idő kiforrani a daloknak. aki az első verzióban hallotta a turnt, annak az fog feltűnni, hogy belepiszkált a dalok hangszerelésébe; a turn itt nyeri el végre az igazi formáját, az első kiadáson még ez a dal tetszett a legkevésbé; meg a fink remix ugye, még mindig az a legjobb. háttérvokált, és egy kis gitárt, meg három pontot kapott a friendship is..., ami e sorok írójának az egyik legkedvencebb dala fredotól, viszont halkan jegyzem meg, hogy nekem jobban tetszett női hang nélkül. ugyanez a helyzet a gospeles moon after berceuse-vel is, az meg dobokat kapott, erőszakosabb lett a végére, teltebb, ami oké, de én sajnos a másik verziót szerettem meg igazán. a többi 'régi' szám gyakran új instrumentális részt, vagy improvizációt kapott, egyedül a sad songhoz nem nyúlt hozzá. mindezek mellett az új számok is nagyszerűek, a régiek főleg, egyszerűen nincs töltelék a lemezen, úgy egységes, hogy közben mindegyik szám egy kicsit más világ is. a szövegeken is lehet vigyorogni, főleg az original man dzsordzs klúnia és nikolasz csédzse tetszik.

nagyon nagy kincs fredo viola, a művészkedés és a szórakoztatás ritkán járnak ennyire ízléses és igényes úton, ráadásul ez a figura tényleg nem egy a sok közül, nem izzadságszagú, erőltetett, túlművészkedő világmegváltó, hanem végtelenül könnyed, játékos, négerhangú, és vitán felül baromi tehetséges, üdítő színfoltja a zenei világnak. főleg ha még el is kezdünk barangolni a világában, videók, játékok, remix kiírások között, jó darabig nem fogunk unatkozni.