2008. június 28., szombat

sigur rós: med sud i eyrum vid spilum endalaust

dorfman mester jóvoltából egy eredeti példánya forog az új sigur rósnak a lejátszóban, ennélfogva meg is osztom, és még írok is róla.
(sajnos csak két részben van, de így legalább 320 kb/s; a kettő között várni kell egy órát legalább, a hülye rapidshare miatt. tehát tessék, part 1 és part 2. ne légy suta, bár html van a név mögött - hogy ne találják meg a jogvédős bácsik - miután letöltötted, nevezd át, úgy, hogy töröld ki a html betűket, hogy rar-ra végződjön, és máris ki is birod csomagolni)

a sigur róssal való találkozásom első pillanata kétezer körül volt, a holland tengerparton, egy új zéland (!) nevű helyen; hogy a képzavar teljes legyen, a tévében lassított gyerekfocit adtak, még néztük is, hogy mivan, ennyire tépnek a hollandok?; hanem a gólnál a két gyerek meg is csókolta egymást, akkor már sejtettem, hogy itt többről van szó. ez volt a viðrar vel til loftárása. a vicces az volt benne, hogy a zenét nem is nagyon lehetett hallani, tehát a sigur rós nekem először főleg képet jelentett. aztán jött a vanilia égbolt, és az everything is a right place mellett az alvajáró angyalok (svefn-g-englar) kapta el a legjobban a fület, főleg, mert a film, így utólag, ritka pocséknak tűnik. és szintén dorfman mesterrel egy esti sigur dvdzés; akkor még (2003) a youtube nem volt mindennapi dolog (bár a matávban már kezdtünk rászokni), és azt is megnézném, hogy akkor hány embernek volt eredeti sigur dvdje (dorfman egy állat) plusz hányan tudtak róla egyáltalán. én akkor már belezúgtam a múm második lemezébe (finally we are no one) és megjártam izlandot; tudtam hogy izlandból nekem bármi, bármikor, és ott, azon az estén, akkorát ütött a vaka klippjében a kislány szeme, hogy a könny kicsordult. tehát a sigur rós még mindig kép, de már zenélő.

és aztán a győzelem rózsájával (szigur-rós) való szerelem beteljesedése egy hideg matávos este, munka előtt, a megboldogult arany jános utcai éjjelnappali cdturkálóban (istenem hogy milyen jó dolgok voltak régen!) a () egy darabja, ami úgy ahogy volt, zenei szerelem lett. annak a lemeznek mind a címe, (egy zárójel mekkora már?), mind a boritója (fehér, átlátszú papír, tél az egész, és semmi infó nincs rajta, csak a sigur rós weboldala) első látásra kedvenc lett, és az már csak hab a tortán, hogy a zenének az a összekuporodott téli hangulata, akkor, ott, úgy húzott össze, fagyasztott meg, és melegített fel, ahogy azt csak ilyenkor, és csak nagyon bizonyos lemezek tudják tenni, főleg abban a megboldogult rozis időkben. az íre a pont meg akkor került fel, amikor aznap hajnalban mentem haza, és folyamatosan a samskeytit (szegélyt jelent bakker!) hallgattam, amikor is, annál a résznél, amikor oktávot vált a zongora, és a szív beleszakad, elkezdett hullani a hó, lassan, nyugodtan, puhán, mint a gyerekkor, és ettől, akkor, ott, jó lett volna meghalni. nekem tehát a sigur rós ezt jelentette, a telet, ezt az elképzelhetetlen, szelíd, komoly, mély téli érzést, illatot, egy kicsit a rozit is, azt az erkélyt, és a lábnyomaimat az óvóda előtti dombon.

aztán jött a takk, meg a nagyvilág, és hírtelen mindenki ismerni kezdte a sigur róst, amolyan kultúrsznob dolog lett belőle, számomra elvesztette azt a különbejáratú kedvenc státuszt, a legtöbb művészlelkű tinikislány szanaszét hallgatta, felfedezték a spanyol viaszt (hogy az izlandi zenék jók!); én csak azon csodálkoztam hogy ugyanez a múmmal nem történt meg (mondjuk az is igaz, hogy a múmék egyre rosszabb lemezeket csinálnak). én a takkot épp ezért nem szerettem, ilyen ovodás-féltékeny voltam rá, hogy a fenének kellett megismernie a világnak, meg túl poppos volt, nem volt rajta 'az' a szám, ami a zárójelen a hármas, vagy az ágætisen a viðrar (a vonról nem szabad beszélni, az a lemez nem ér, annyira gyenge a többihez képest), meg egyébként is szerette azt mindenki, nem nagyon hallgattam újra. ráadásul a sigur rós az a fajta zene, amire nagyon rákattansz, ha olyanod van, ki se bírod venni, de ha egyszer kiveszed, nehezen teszed be újra. de az idei tél se múlt el sigur rós nélkül, jött a heima, a dvd, látni hogy mennyi helyen nem jártam még, bár a heima se száz százalékos, főleg a zenei dupla cédéje, egy csomó átirat kimondottan gyengébb, mint a régiek (mit ad isten, a samskeytire gondolok például, pont az hiányzik belőle, amitől az eredetitől repülni lenne kedvem), de a heima már egyértelműen annak volt a szele, hogy a sigur rós már régen (valószinűleg a takk óta) nem egy 'underground' művészzenekar, hanem egy gyöngyörűen megcsinált, egyre tökélyebbre fejlesztett, de már mindenképpen popzenei produktum, amiben főleg az a zseniális, hogy úgy szolgálják ki a nagyvilágot (a heima is, végülis egy részről egy lobbi, másrészről egy blöff, harmadrészről meg egy zseniális marketing-fogás), hogy közben úgy csinálnak, mintha pont ezt nem akarnák; nincsenek angol nyelvű dalok, boritók, infók is csak okosan, és elvileg nincsenek zenei kompromisszumok sem, de azért ha az ember jól figyel, a sigur rós zenéje, a von óta lemezről lemezre szelidült, és vált hallgatóközpontúvá, mire a takk már kimondottan 'könnyen befogadható' kategóriáig jutott (legalábbis részemről).

és már is itt az új lemez, miszerint, 'bizsergéssel a fülükben örökké fognak játszani' (með suð í eyrum við spilum endalaust). a sigur rós mára már tökéletes marketingel üzemel, itt is zseniálisan csinálták a radiohead módra ingyenesen letölthető videót, az első 'maxit' a gobbledigookot, aztán a csak a honlapon keresztül megrendelhető extra kiadványt is, plusz képekkel, pólókkal, kitűzőkkel, teákkal (!), táskával, stb. viszont az a legelvetemültebb rajongót is meglephette, hogy ez egy nyári lemez, méghozzá már a gobbledigooknál sejthetően vidámabb, pozítivabb hangzással, amit a fene se gondolt volna a világ egyik legtélibb zenekaráról. azonban a dolog működik, már a boritón is (ryan mcginley egyik pucér dolga a sok közül, aki tudja hova tűnt a nyár) fene tudja hogy ez mennyire köszönhető az u2-t, vagy a depeche mode-t, meg a n.i.n.-t is megjárt sztárproducer floodnak, és mennyire a sigur rós körül derengő kvázi szupersztár státusszal járó életmód váltásnak, mindenesetre ahogy björk is törzsi ritmuskodik timbalanddal, úgy a sigurék is vidámkodnak a floodal, a második, inní mér syngur vitleysingur pl egy tökéletes popdal, a hoppipola továbbfejlesztése, zseniális. mint ahogyan az is, hogy a sigur rós 'új hangja' mindössze a lemez első felén dominál, aztán szép lassan lassulunk le, és megyünk bele a sigur védjegyes ambientpostrockba, már ha ezt így ki lehet mondani egyáltalán. de itt se vált télre a dolog, inkább amolyan nyáresti éjszakába, szépen megy le a nap a lemezen, míg az utolsó számokra feljön a nyári éjszaka csillagos ege. ha egyébként erőltetem ezt a nyári dolgot, úgy is kijön, figyeld csak: az ágætis az őszi, a () a téli, és a takk a tavaszi lemez, a vont meg mondtam hogy hagyjuk. az olyan számok, mint a majd tíz perces festival, a lassan beinduló, géppuska dobjával, aztán a post rockos elszállásával, egyszerre tipikus sigur rósos, és egyszerre van benne valami új, valami könnyedebb, vagy ott az epikus illgresi, aminek utolsó percére már már szinte egy vangelis filmzenében járunk, kórussal, nagyzenekarral, az ember szinte látja maga előtt a nagyjelenetet. tehát tökéletes az új lemez, olyanformán mindenképpen, hogy úgy léptek előre a sigurék, hogy közben beleléptek a saját lábnyomukba is, ilyet kevesen tudtak eddig szerintem (a pink floydot lehetne megemlíteni, és nem csak a vonós gitárok miatt). az egyetlen hibája talán, hogy elcsúszik a dolog, az erős, lendületes kezdéshez képest ez esetben túl sok a lassú szám, a lemez háromnegyed része gyakorlatilag úszik, ami csak többszöri meghallgatás után nem zavaró; mondhatni, hogy úgy látszik, izlandon még nyáron is hosszabb az éjszaka, mint a nappal.


2008. június 17., kedd

curriculum vitae

amikor ezt írom, az új coldplayt hallgatom (vivalavida!) de ez egyáltalán nem fontos, azért is kezdem ezzel. persze ezzel is kéne folytatni de rosszalkodok. ugyanis megtaláltam a Tökéletes Történetet (úristennagybetűk!) arról, hogy hogyan is vagyok mostanában (maholnap).

ovódás kislány az ovódában (olyankor még jó helyen vannak a lányok), ebéd után csendes pihenő, aludni kell. alvás közben dúdolni nem szabad. a kislány viszont úgy gondolja, hogy ha befogja a fülét, akkor nem hallják, ahogy dúdol, ezért befogja a fülét és dúdolgat (én is pisze te is pisze / gyere pisze vesszünk össze - gondolom én). ovónéni nézi hogy ki az isten dúdolgathat, rászól a gyerekekre hogy csend legyen, de a kislány nem hallja (újja a fülébe), dúdolgat tovább (egy hegy megy szembe jön egy másik hegy / én is hegy te is hegy: nekünk ugyan egyre megy - gondolom én). ovónéni már kiabál, de valaki még mindig dúdolgat, egyenként végigjárja a gyerekeket, megtalálja a dúdolós kislányt, aki befogott füllel, alvást színlelve vadul dúdolgat (harckocsik jöttek budára / felmásztam hát a meggyfára - gondolom én), megkocogtatja a a hátát, mire a kislány rémülten felriad, mitörtént, kislányom, mondja az óvónéni, nem szabad dúdolni, aludni kell. a kislány biztos benne, hogy az ő dúdolását senki nem hallhatta (hiszen be volt fogva a füle! vaze), ezért mosolyogva tagad, kezitcsókolom én ugyan nem dúdoltam ovónéni, mondja, majd a másik oldalára fordul, kezét a fülébe, és dúdol tovább (amíg a szegedi szesz lesz / nekünk eszünk sose lesz - gondolom én).

na. hát ez vagyok én.
különben meg nem tetszik az új coldplay (life in technicolor mondjuk egy jó cím!) de ez egyáltalán nem fontos, azért is fejezem be ezzel, és ide is teszek egy videót ezerrel (rímtelenül már marci, bazdmeg!):

2008. június 15., vasárnap

mit ugrálsz itt, te kerge kecske?

lin-csi apát kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak az apáthoz a szerzetesek.
- mondd, apát! mi gyógyítja a lélek nyugtalanságát?
- elmondom nektek, szerzetesek, miképpen gyógyította bóddhidharma pátriárka, s vegyétek úgy, mint lin-csi tanácsát! - szólt az apát, s máris kezdte a példázatát.
- tudjátok hívek, hogy bóddhidharma pátriárka, fenn a szung-hegyen, egyszer kerek kilenc évet meditált. egy fa előtt ült, szerette a magányt. ám egy nap izgága kis ember jelent meg nála, a meditáló bóddhidharma mögött le s föl járkált.
- mit ugrálsz itt, te kerge kecske? - förmedt rá a szent, mire a fickó végre megállt.
- olyan nyugtalan a lelkem. kérlek, mester, csillapítsd le, segíts rajtam! - szólt, aztán megint csak le s föl járt. bóddhidharma nem válaszolt a kérdésre mindjárt, várt.
- látod alig bírok magammal. kérlek, mester, segíts! csillapítsd lelkem nyugtalanságát! - ismételte meg a kérését a kis ember, s csak masírozott tovább. bóddhidharma egyre idegesebb lett tőle, végre rákiáltott.
- hát hozd ide a lelked te szerencsétlen! hozd ide, és lecsillapítom mindjárt! - szólt, mire a kis ember hirtelen megállt. csak állt magába roskadva, tanácstalanul, némán. hosszú percek teltek el, órák is talán, amikor megszólalt újra.
mester! keresem a lelkem mindenütt, de sehol nem találom - panaszkodott, szégyellte magát. - most mi legyen?
- hát mi lenne?! minek kellene még történnie azután, hogy a lelked végre megnyugodott? - kérdezte tőle bóddhidharma, mire a kis ember rádöbbent, hogy valóban lecsillapodott a lelke. - na eredj most már! és ne boncoltasd föl magad, ha nem tudod mi fáj! - bocsátotta el a szent, s folytatta meditációját.
- hívek! a lélek gyógyításáról ajánlom figyelmetekbe bóddhidharma pátriárkát - fejezte be példázatát lin-csi apát, kolostorában, a huo-to folyó partján.

(su-la-ce: reggeli beszélgetések lin-csi apát kolostorában - XIII. sári lászló fordítása)

2008. június 13., péntek

elsker dig for evigt

hogy szeretsz? kérdezte annak a bizonyos filmnek a címe, amit évekkel ezelőtt a művészmoziban, a virgil és az attila kellemes társaságában néztem meg, és úgy mentem haza róla, hogy nem hagyom ott az orosz évist. a kérdés azóta is jogos. hogy szeretsz? szeretsz? hogy? stb. tényleg, van egy cigid? a film egyébként a balázs miatt jött elő, mert most mondta hogy azt nézi; máris lesz illusztrációm. hallgatólagos cucc, anggun. mindkettő kinőhető (anggun is, meg a film is), kedves, bájos, kicsit tipikus, kicsit eredeti, stb, de nekem mindkettő fontos volt. na ja, sok minden fontos volt.



szóval hogy is szeretsz? odakint jön a vihar, csak hogy gyorsan másról beszéljek; viharban, esőben, fagyban, sirályban írok mostanában, mintha legalábbis rágyújtanék egy blogra; hangulatnak kellene ennek lennie, ajándéknak, amelyel e (nem kávéházi) szegleten meglepem magam-magam. nézem a betűim füstjét, és elszívom a napjaim, letüdőzöm gondjaim, stb. naja, én legalább ezt, mondom, és nézem ahogy a platánfa alatt gyűlik a rohadni való. nemfontos írás ez, csak párperces cigiszünet; cigány zene szól mostanában, ettől aztán néha tényleg meg kéne gyújtanom a pipám.

tényleg, hogy is szeretsz? a te dolgod végülis, az enyém meg hogy én hogyan, mert ugye ahhoz semmi közöd nincs, és mennyiszer mondtam már, hogy semmi közöd hozzá, - neked, akárki is legyél te - hogy közben, nézz oda, néha már tényleg nincs is. most mesélni kellene erről, ancsel évát kéne idézni, hogy aki nem tud szeretni, nem is tud bűnt elkövetni, de attól még nem bűntelen, meg márait, de fáradt vagyok hozzá, lusta, kezemben úgy áll ez a blog, mint humphrey (nem a lolita humbert humbertje) bogartnak a cigaretta, a mozdulatban van az enigma, naugye, míg a pandák meghalnak tüdőrákban. tudod követni? ugye, inkább gyújts rá te is.

hogy szeretsz akkor, ha erről a képről (sorin onison zseniális) csináltam mixet, mert valahol most iszonyatosan bennem van a hangulata, és vissza akarok menni erdélybe, és találkoztam a júliával? háthogyszeretnél. lehet e engem szeretni, kérdeztem a rozitól idestova három éve, abban a bizonyos levélben, ami alatt a killing me szólt. márhogynelehetne. márhogylehetne. ragozás az egész, közben meg nem figyelsz, pedig már a füstszűrőnél járunk, munkáscigi ez, kátrány, ami fancsarú (ezt a szót, még ha nincs is, le tudnám rajzolni) ízt hagy a nyelv alatt. hogy szeretsz úgy, hogy én még soha életemben nem is cigarettáztam? te meg tudod fordítani a szádban a cigarettát? tudsz semmibe bámulva, semmire nem gondolva füstör eregetni a szádból? hogynetudnál. tényleg, ki vagy te?

de ami fontosabb; hogy szeretsz? pedig nem is tudnám végignézni mégegyszer azt a filmet. biztos mondanám: nagyon szar. közhely, giccs, stb. szar a cigi is, az élet is, közben meg jól esik, nézz oda, néha boldog vagyok, az előbb láttál?, milyen illata volt az újjaimnak, figyelted?, hát ahogy gólt kapok attól a fasztól (mit nekem eb, ha a csocsóasztalnál mindig a kékek nyernek!), pedig de szarul lövi a bepasszot, csak pattog a labda, nem lehet megfogni; hát látsz engem olyankor is? és olyankor hogy szeretsz? és úgy, hogy alig tudok már járni? azzal kezdte a juli, hogy mi történt, miért sántítok? ő az első aki észrevette. hazug ember vagyok, sánta kutya, érjetek utol. igazából kurvára félek ettől is; legyőz majd a fájdalom engem is, és úgy majd hogy szeressek? mint anyám? és te úgy majd hogy szeretsz? hol vagyunk még attól? hol vagyunk még ettől? hogy szeretsz, ha olyanokat kérdezek, mint pl, figyelj: egyáltalán hol vagyunk? naugye.

tehát hogy szeretsz? ne ide hamuzz bazdmeg, itt a vihar, apám hamuját is az arcomba fújja a szél. széllel szemben nem lehet, ugye. hogy én hogy utálom a cigarettát. hogy szeretsz akkor, ha utállak, mert cigizel? azt hogy szereted, hogy képletesen beszélek mindig, mint valami idióta kémiatanár? figyeld a mondataimat, mert csalok. ha majd elfordulsz, rátaposok a cigidre, mert le akarok feküdni veled. tudod, a szex, az mindig. utána legalább rá lehet gyújtani. alatta hogy szeretsz? előtte hogy szeretsz? utána hogy szeretsz? hogy szeretsz, ha nem szeretsz? szeretc. szer, etc. naja. a drogokról majd legközelebb, mára elég volt a nikotin.

2008. június 10., kedd

ba

hát mégiscsak ez lett kétezernyolcban:

és nem is ezzel van a baj. csakhogy. utána mijön? mármint arra gondolok, hogy a fasznak van kedve nevetni megint. sírni se. közte meg nincsen semmi se, csak fejből kifele bámulás. még jó hogy vannak a világon cseresznyefák. erről meg a fekete ló, arról meg ez jut eszembe:

nyilván erről is eszembe fog jutni valami, pl az hogy
'ha figyelmesen hallgatott valakit, az gyakran így szólt, - látod? ez a baj veled. most is gondolsz valamire!'
naugye. dávidnak van igaza egyébként. mondta azt osztályfőnöke, hogy ha azt mondja hogy 'ba' az bizony csak jobb esetben bakker. vagy bazdmeg. vagy basszus. vagy bal. vagy batár. vagy balon. vagy babarózsa. érted. ezt mondom én is.

2008. június 6., péntek

quimbytől a sakkig

pislog a nap, jön az eső, pára tapad a bőrre. bennem három kávé dolgozik, az első gyenge, mint az amerikaiak, a második jeges, a harmadik kegyetlen fekete. hát írni kellene. a sirályban vagyok, az ablaknál, ahol átszökik rajtam a cigaretta füst, és felhallatszana a király utca, ha nem épp az új csík zenekar lemeze lenne a fülemben, és nem épp a quimby feldolgozás szólna, most múlik pontosan, 'engedem had menjen, szaladjon kifelé belőlem, gondoltam, egyetlen, nem vagy itt jóhelyen, nem vagy való nekem, villámlik, mennydörög, ez tényleg szerelem' és tényleg. mármint fog. villámlani, mennydörögni biztosan, remélem. most meg csillag lesz, vagy fecske. kurvára nem a zenéről akartam beszélni, de azt még hozzá kell tenni, hogy 'végülis, mindegy is, tudtam hogy nem is jössz, este csillag voltál, nappal meg fecske; minden föld bevetve, minden nő rendbe, na ezt hagyom itt neked, te csillag, vagy fecske'. sose hittem volna hogy egyszer kispált fogok idézni, istenem micsoda trendi gyerekké nőttem ki magam, így huszonhat év alatt, de cserébe ez csík, ez folk, haló! nagyon jól áll ezeknek a népzene. vagy istentudja, fordítva, a csíknak áll jól az alterpop, ha ez a helyes kifejezés. a boritón van egy vicces szöveg, asszondja az ifjabb barcza zsolt magáról, hogy 'nagyon szeretek muzsikálni, de ha valakinek van egy subaru wrx-e, és nem kell neki, azonnal hívjon'. gyerekek hívjátok, tényleg. és akkor lelopom a dolgot, mert úgyis valami olyasmi is dereng velem kapcsolatban a horizonton, hogy végülis mást se csinálok, csak lopok, valamilyen formában, valahogyan, hogy nagyon szeretek fasságokat írogatni, de ha valakinek van egy zsalugáteres faháza egy erdőszélén, és nem kell neki, azonnal hívjon. bár a telefonom szar, de addigra, mire hívtok, úgyis lesz valahogy.

tulajdonképpen úgyis lesz valahogy. főleg, hogy odakint selymes nap lett, ezt nagyon szeretem, ezt az eső előtti, már nem meleg napot, az őszi napot, főleg ahogy így nem tud beszökni a hetedik kerület házai közé; gyűlölöm-utálom pestet, de ezt nagyon szeretem benne, a hetedik kerületet, és ezt, ahogy itt tud sütni a nap, illetve ahogy itt nem tud sütni. mostanában azon kapom magam, hogy úgy viselkedek, mintha várnék valamit; végig megyek, a hosszú, napsütéses utcán, bokrokon a feketerigók, és úgy járok, mint akit néznek. lógok a vonaton, és úgy nézek ki a wc ablakon, mint akire visszanéznek. ülök itt, nyomogatom helyes sorrendben a betűket, és úgy csinálok, mint ha figyelnének. nézem a lányokat, és rajtuk a nyarat, és azt hiszem, hogy látnak engem. mi ez? színészként készülök valami darabra, de mire? gyereket akarok, persze, meg pulit, és álmodok. álmomban a fiamról írok naplót (sic, blogot!) mint ahogy anyám csinálta rólam annó (szeptember 7, egymásra rakott két építőkockát! november 6, egész nap aludt!, december 9, felállt a biliről, és azt mondta hogy fúj!, stb), és épp azt írom benne, hogy látom a fiamon, hogy milyen okos (azt nem tudom miből gondolom), és hogy azt figyelem, írom én az álmomban (követed?), hogy vajon őbenne megszakadt e már ez az átkozott vérvonal, és arra jutok, álmomban, hogy igen. álmomban a dávidot tolom, valami lejtőn, a dávid ugrál, a keze mozdul, nem tudom visszafogni, a kocsi elindul, a kerék kijön, a dávid kiesik, betont látok és vért, üvöltök, és mint valami mix, erre rácsúszik az hogy én vagyok a kocsiban, én szabadulok el, mozgatnám a kezemet, de nem tudom, mindenfele áll mindenem, a dávid tolja a kocsit, és ő üvölt, én elszabadulok, a kocsi megugrik, a kerék kijön, és jön a beton. erre mondja azt a quimby, hogy az álmok foltos indián lova. fenébe, hogy ilyen kis tipikus pöcs lettem, quimbyt, kispált, jézusom, akkor ide valami emil rulezt és hiperkarmát is. jövőre meg jöhet a tankcsapda. na az lenne durva csapda.

ennek a kurva blognak naplónak kellene lennie, nem ilyen két hangból álló hármashangzat gyűjteménynek. próbáljuk meg. ma majdnem hat órát aludtam. reggel ittam kávét, ja de az már volt. jó. epret ettem, sajtos hülyeséget, és egy meggybefőttet eddig. fizikai állapot szar, vérnyomás az égben, szédülés, stb. lelkiállapot furcsa, hullámzó, ha lehetne lélekre menstruációt mondani, hát akkor nekem most 'megvan'. igen, néha vérzik is. néha görcsöl. néha kívánós. néha meg szarik mindenre. néha felkelni se tudok tőle. hagyjuk is ezt. naplóbejegyzés: semmi pénzem nincs, mégis mindig elbaszom fasságokra. mellettem három lány sört iszik, és a sörre gondolok most énis. naplóbegyejzés kiemelve: ez év (2008) június hatodikán, este hétóra kettőkor meg kell állapítsam, hogy nem elég hogy kispál és quimby közhelyekkel dobálózok, még a sörre is gondolok. most már tényleg belövetem a hajam.

hála istennek megjött a dávid. jön a sakk, abbahagyom.

2008. június 2., hétfő

adem: takes


van új adem lemez! a dorfmannak megvan, és nem adja oda! ezért bosszúból én adom oda mindenkinek.

adem egy állat, bár férfi hangja van, és ilyen délutánokat végig izélős (vizsgaidőszakban vajon mire gondolhatok?) cuccokat csinál. csilingelés, bitliszes verzék, és dallamok, gitár, és elektronika, de csak a szelíden prüttyögő fajtából. hangulatra kings of conveniencet lehetne mondani, vagy a folkos oldalról devendrát, messzebbről akár tom waitsot (atitűd), vagy jeff buckleyt.

az egyébként firdge-ben basszusgitározó emberkének eddig két lemeze volt, a homesongs meg a love and other planets, azon a launch yourself four tet remixet is kapott (naná, mert label társ, dominós mind a kettő), ő csinálta a legjobb covert a buckley testvérek tribütjén (dream brothers), újraírta a siát, feldolgozta az explosions in the skyt, dolgozott együtt vashti bunyannal (!), megcsinálta az e sorok írója szerinti egyik legjobb remixet, amit valaha csináltak (lunz), és ha már így belejött az által értelmezésekbe, kijött a harmadik lemezzel, amin csak feldolgozások (coverek) vannak, és stílszerűen a takes címet kapta.

olyanokkal izél (lásd vizsgaidőszak) mint pj harvey (oh my lover), björk (unravel), aphex twin (to cure a weakling child & boy / girl song), lisa germano (slide), low (laser beam) és a satöbbik, és elég jól csinálja (mármint azt nem tudom, de a számok jók). nem csak a szelekció érdekes (értékes), - bár ademtől végülis meg se lepődünk már azon, hogy két aphex twin számot is feldolgoz a saját szakálára/hangjára) hanem a hangulat is; belassult tábortűznél ülünk, felettünk a csillagok, és hozzánk szelidül a smashing pumkins éppúgy mint a deus, ilyen pillanat pedig nem sok van az ember életében. nyári éjszakákra amúgy is tökéletes, amikor gyertyafénynél lehet nézni, ahogy özönlenek be a szúnyogok.

aki emlékszik a lunztól a lunzra, adem féle lunzban, az kábé tudja mire számíthat, a többiek meg azzal kezdjék, aztán ezzel.