2010. május 29., szombat

05.29

minden idők virágba borult májusai közül is ez a május volt eddig a legrosszabb. virág sincsen, te sem vagy már, meg az illés se énekel. pedig nem is történt semmi, csak esett, és zuhogott, és zuhogott, és esett. szívzuhogás, van ilyen? itt a vége lassan, ahogy ennek a kurva évnek is, leltárt illik ilyenkor írni, de. leginkább a szagok hiányoztak az idei májusból, azok a szagok, amiket csak májusban lehet, és amiktől május lesz a május. és persze a lányok. a május illatokból és lányokból kellene álljon, és minden másnak el kellene múlnia, mert minden más rút, ugye.
éjszaka kirobbant a tegnapi nap, és zokogtam, bőgtem, üvöltöttem, mégis maradt bent még mindig jócskán. ma már azért jobb volt, főleg hogy nem történt semmi, csak most este próbáltam egy fenékkel rengeteg lovat megülni, a keretben előadáson lenni, egyidőben a tűzraktérben arms & sleepers koncerten lenni, és a raktárban sörözni.
jó lesz majd nem írni.
a depresszió, mondja popper, úgy kezdődik hogy meg vagy győződve arról, hogy a jövőd ugyanolyan lesz mint a jelened.
jó lesz majd nem írni.

1 megjegyzés:

Pusztai Dávid írta...

Vaze ezek itt voltak? De jó... Bizonyára ismered a Matador című albumukat :) Ez eddig a legjobb albumuk, szerintem. Csak kurva rövid !!! :(

Na és milyen volt a koncert?