05.09

mivel eddig a hétvégén egy napot se sikerült normálisan, így akkor már ez se legyen az; viszont ma láttam a bibliothéque pascalt, és így most a mai nap címen arról fogok írni. mivel ez ilyen terápiás fasság, meg amúgy is, meg se próbálok un. kritikát írni, objektíven, okosan hozzáállni a dologhoz, sőt. csupa személyes e/1. azzal kellene pl kezdenem, hogy én még egy kurva filmet nem láttam ettől a hajdú szabitól. helyes gyerek, meg szimpatikus is, néha láttam beszélni, és nem mondott baromságokat. a tamarának a díszbemutatóján is voltam pécsen, vagy premier, vagy mi a bús volt az, de csak az elején maradtam, a filmet nem láttam, mert ha jól emlékszem ment a vonat. a fehér tenyér megvan otthon dvdn, anyunak egyszer beraktam, és sírt rajta, meg megköszönte hogy milyen jó film; de én nem néztem meg. ez van, most már mit csináljak. 

a másik, hogy a főszereplő nő, aki ugye a rendező felesége, tudom meg sokat olvasott újság fejemből, nekem hasonlít az immára. biztos nem, de ez nem vigasztal; az első perctől kezdve az immát láttam a vásznon, és ez az elején baromira zavart, később megszoktam, megint később meg olyan érzelmeket mozgatott bennem, amit nyilván nem, ha nem az immát láttam volna. ez van, most mit csináljak. 

harmadrészt a legfrissebb élmény ugye az, hogy vége a filmnek, és felgyullad a villany, és az emberek arcát nézem, hogy úristen, veletek voltam összezárva majd két órán át. az egyik lány nagyon magas volt, alig láttam tőle. a sarokban volt egy kalapos fiú, jó hogy csak a végén láttam, amíg majd együtt mentünk vécére, a pétert láttam benne, bele tudtam volna verni a fejét a tükörbe. ez egy ilyen hasonlítós nap, most mit csináljak. 

a villanygyújtástól mennek visszafele az élmények, és most már arra emlékszem ugye elvileg legkevésbé, ahogy kezdődik a film. az még egy ilyen személyes dolog, hogy a román nyelvtől meg ugye pár másodpercre villogott előttem minden, ami onnan van; bine bine, da, nucu, vagy mi, és én láttam a katát, az esztert, a manuellát, a marika nénit, a gyerekeket, mindent. és még az is ide jön, hogy nekem még igazából nagyon nem tetszett magyar film, a rajzfilmeket kivéve. az iszka utazása, ugye, de hát az is a román nyelv, meg a marika néni, meg hát az más, személyes dolog. de egyébként úgy igazán egyik se, még az se, amiről tudom hogy nem rossz, és igen, most ilyen őszinteségi rohamom van, a kontroll fasza, de tudnék élni nélküle, és a benedek rengetegje is elismerésem, de annál nem több, a taxidermia meg inkább nem tetszett mint tetszett. ez van, most mit csináljak.

ezzel a filmmel meg nem tudok mit csinálni. az alapötletet elképesztően jónak tartom, valami üvölteni valóan jónak, hogy van egy fiú, később ugye a lánya, akinek kivetülnek az álmai, vagyis mindenki látja, aki a közelében van. hallottam már ilyenről, csörögben egy cigány családnál mesélte egy gyerek, de az olyan éjszaka volt, hogy mind ilyeneket meséltünk. döbbenetesen erős ötlet, viszont így mire eljutottam a laptopig, és az ágyig, az már zavar, hogy nem használta ki a rendező rendesen; elképesztő vizuális orgiát lehetett volna csinálni, sokkal inkább ez, mint a cameron féle hightech avatar. de túlsarkítok, ennek a filmnek persze nem az az értelme. ez a mágikus realizmus vagy mi, ez nagyon jó ötlet, még úgy is, hogy így utólag, innen az ágyszéléről már nem is tűnik annyira zseniálisnak a történet felépítése; a hideg, sokkoló valóságot (anyát elviszik, prostítució, anglia, az emberek gusztustalan perverziói) állítja szembe ugye egy szürreális álomvilággal, ahol a nagypapa (vigyáz spoiler) egy tűzoltózenekar élén megmenti a mamát; mindenesetre működik. azt sajnálom, hogy a valóság nyer a mágikus valóság ellen, többet látni a filmben azt, amit látni az életben is, mint fordítva, dehát ebben a mesében az is mese, hogy ez nem mese. nagyon tetszett hogy ez a szabolcs állandóan egyik helyről a másikra mozog a kamerájával, mintha diafilmet húzna el a szeme előtt egy kisgyerek, oda, néha vissza; az ember észreveszi hogy rengeteget találkozik ezzel a beállítással, de olyan mesterien megkomponált képeket kap mellé, hogy nem zavarja. az egész film kivitelezése elképesztően jó, nem az hogy azt nem éreztem hogy egy magyar (román) filmet nézek, hanem egyenesen milliós hálivúdi produkciónak is beillett volna, le a kalappal, de nagyon. 

viszont megint mellé beszélek, nem arról írok, ami megmozdult amíg néztem a filmet; pedig megmozdult, megkaptam tőle azt a mozis élményt, amikor, annyiszor mondtam ezt már, amikor pillanatra kijön a mozi az utcára (nesze neked mágikus realizmus) és úgy biciklizek haza, hogy úgy érzem, mindjárt valami olyan is megtörténhet(ne), ami persze nem történhet meg. és azt is érzem, hogy sokkal többet kellene hallgatnom meséket nekem, nem csak én a gyerekeknek. meséket erről a büdös, kurva világról, ahol bőrcuccban ráfektetnek egy nőt egy fekete gumizsákba, porszívóval kiszívják belőle a levegőt, és a rásimuló nejlon borításon vágnak egy lyukat oda ahova kell, és a többit tudod, tudtad már az elején is. és hogy embereket eladnak, és egy pillanat alatt valami pincébe kerülsz, ahonnan nem menekülsz, és hogy gyerekeket mutogatnak pénzért, és hogy van aki anya nélkül nő fel, és hogy az olasz örökbefogadók kimondottan szeretik az ilyen fele fele magyar-román pirospozsgás gyerekeket. ezek olyanok, amiket ha az arcodba tesznek, mellé gondol az agyad, mert minek gondolj bele, amíg nem rólad szól. ezek olyanok, hogy mindenki tudja hogy ez ilyen, de a belegondolással együtt jár a vállrándítás, a valósággal együtt jár a valótlan csillapítása, az én, aki valójában csak azt tudja, ami vele történik. viszont ha fordítva van, ha a mesén keresztül jutunk el a valóságba, ha egy ilyen történeten keresztül csillan meg ez, ha van annyira jó a film, és a főszereplő(nő) hogy valamennyire vele érezzünk, gazdagabbak leszünk pár pillanatra, mintha úgy merítenének meg minket a valóság forró vizében, hogy közben a mesétől csak kellemesen langyosnak érezzük. ez jó így, nagyon, ennek van értelme, ezért érdemes moziba menni.

még az is ide tartozik, hogy sajnálom a film végét, mert egész végig ott lebegett az az érzés, hogy ez most odabasz, és erre csak szelíden vágott orrba, hogy valami szexuális témájú hasonlattal is jöjjek, ami majd jól kijön a googleben a rákeresőknek, olyasmi, mint amikor papíron valami katarzikusan jó szeretkezés közben már arra gondolsz, hogy úristen mekkorát fogok én mindjárt élvezni, és ennek a belegondolása után, vagy már a belegondolástól is akár, el is élvezel, viszont nem olyat mint amilyenre számítottál, sőt, és aztán egy cigi, meg egy wcre menés után ott fekszel, és nincs jól vagy, de plafon a helyén maradt, és minden megy tovább a régiben. persze ennek így is kell lennie, nincs ezzel baj, de az az érzés is még ott lebeg egy kicsit, csalókán, hogy lehetett volna máshogy is. egy mozdulat kellett volna még, egy harapás, vagy az isten tudja már ezt ilyenkor. ennél a filmnél (vigyázz, spoiler) talán a az utolsó, az a prológus nem kellett volna, vagy nem úgy, vagy legalább ne a csendes éj menne a végén, vagy nem tudom, az a bútor áruház ötlet is, jó, nagyon jó, (az egyik legkedvencebb klipemben gondry már ellőtte persze, de hát nagy ez a világ) egy könny is elindult, de nem ért célba, sok volt az egész, elélveztem, köszönöm jó volt, de kár érte, nagyon kevés kellett hozzá, egy két mondat, vagy nem tudom, de kár érte, bár még így is eddig vitán felül a legjobb magyar film, amit láttam, és ha nem ebben gondolkozok se kell sokat szégyenkeznie, az ilyen közhelyekhez, mint árva lány, prostitúció, álmok, kiszolgáltatott női sors, stb, valahogy így kellene hozzányúlni a továbbiakban is, hogy ha kellemesen langyosban is, de legalább megfürödjünk, ha lehet érteni, hogy mire gondolok.