próbáljunk meg akkor naplót. hajónapló, itt a kapitány. még mindig süllyedünk. szép, nyár eleji süllyedéssel. az idő szeles, esett is, bár akkor épp senki nem volt a fedélzeten. a gyerekek jól vannak, fegyelmezési gondok vannak, dehát hol nincsenek. a tenger zúg, és hűvös, reggelente, és ilyenkor este hideg. a sötéttől félünk mind. nem várunk már másik hajót, nem várunk semmit.
'hiányt hányt a híred.'
bazdmeg.
jól válaszd meg az útitársaidat. lehet, hogy meg kell enned őket.
próbáljunk meg naplót írni. lassan egy hete nem voltam meditálni, és holnap se fogok menni valószínű, az imrére fogom, amiben igazam van, de nem rajta múlik, nem tőle függővé kéne tenni, de nincs nagyon kedvem nélküle, az a helyzet.
megkaptam a fizetésem, gyakorlatilag évek óta ez az első 'hivatalos' fizetésem, mégse érzek különösebben semmit. csak hogy kevés, na ja. cserébe tönkrement az akg zsinórja, január óta bírta, az isten nyugosztalja, végülis szép teljesítmény. azonfelül elmentem egy tízezressel egy lemezboltba, és jellemzően otthagytam még kétezret. viszont megvan az új zuboly is, én megértem hogy van akit nagyon idegesítenek, de ettől függetlenül szerintem elképesztőek. boldogra vigyorgod magad tőlük. belezúgtam egy oroszba is, zeneileg újra tininek érzem magam, olyan hatások érnek, a yonder szómixéről nem is beszélve, a legjobbkor ment tönkre az a kurva fülhallgató.
este a balázsnál voltam, rég láttam, de megcsinálta és adott zenét. hosszú idő óta semmi más, sehova, senkivel, se keret, se imre, se sakk, se se. fent a hegyen május illat volt, és úgy éreztem, hogy nem fér belém az, ami meghalt bennem, mintha egy farönköt cipelnék magammal. a köveidet mindig cipelni fogod, persze.
altatásnál úgy érzetem ma is, ahogy a kezem lassan mozog a gyerekhajakon, hogy nem vagyok képes elviselni hogy mennyi szeretet van a világon. azt is éreztem akkor, hogy mindenféle coelhós ügyes szócséplésen kívül is van valami, amit jobb híján én is csak a szeretet erejének tudnám hívni, ami valami kibaszott erős, hogy ilyen nőiesen fogalmazzak. azzal a mozdulattal, amivel a márk homlokára teszem a kezem, és birizgálom a szempilláit, tankhajókat lehetne megmozgatni. ezzel az erővel ki lehetne szakítani körülötted a világot, és megmászni téged, mint valami mesebeli égig érő fát. néha megilletődök amikor megérzem ezt magamban, mert olyan mintha valami nemes, gyönyörű lenne bennem; mintha terhes lennék, gyerekem lenne, vagy valami hasonló. ikrek ezek, más a szeretet, és más a szerelem. de rohangálnak bennem, rugdossák a hasfalamat, és akár mennyire is szégyellem, csak azon kapom magam hogy valamelyik sarokban csak megetetem őket.
egyébként meg bármennyire is szégyellem ezt is, hiányzik a vers. hogy valami szép szülessen bennem, ne csak a hányás, tőled, belőled, rólad, veled. azok a szikrázó, fényes tollú mondatok, elkergettem mind a gecibe, aztán most meg nem szállnak vissza, hát persze. nincs is mivel etessem őket. a hülye arcosnotesz, (facebook, érted) látom hogy miket ír a jónitomi, egyszer emlékszem, hogy azt mondta hogy az írásnak az az értelme, hogy közben vigyázol arra, hogy hogy mész tönkre. én meg már egy ideje nem vigyázok arra, hogy hogy megyek tönkre. szar ez így.
szép májusi csöndek vannak egyébként, főleg alvás időben. a homlokomnál nehéz a fejem, mint akinek van valamije. annyira sokan vagyunk.
és már csak fél óra van hátra ebből a napból, amikor végre rájöttem, hogy milyen nap van ma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése