itt ülök a billentyűk előtt, mint egy zongorista a zongora előtt, és hiába ütöm le a billentyűket, nem az szól, amit hallani akarok. mennyi részben van hiúság a szerelmeim mögött? miért van több emberség azokban a kapcsolataimban, amiben nincs szerelem? és majd végre feltárul a dolgok törékenysége, és látni fogjuk ami elvesz közülünk, mint ahogy egy gyerek fut ki a képből, anyja apja még karöltve, maradnak nélküle. több száz gigányi adat foroghat nap mint nap, képek, levelek, amikből egyszer csak kirohan a másik; dvdkre kerülnek? letörlik? profil kép változik, családi állapot, levelezés cím, jelszó, hömpölyög az adat, ami te vagy, ami én vagyok, ami ő, de egyszer feltárul majd a dolgok törvényszerűsége, és minden menthetetlen lesz, mint egy program, és menthető, mint valami dokumentum. nem akarok máshogy, nem akarok másmiről beszélni. a lépcsőháznak más illata van lépcsőn felfelé, mint lefelé. az ígéretek nagy, tömött poggyászokkal utaznak, és néha retúr jegyet váltanak oda, ahonnan jönnek. az ablak mellett fentről látom az utcát, és gyakran csak azért rendelek, hogy kiönthessem a betonra. szép a mozdulat, ami a száj felé mozdul, de mégis az utcára löttyint; annyi minden lehetne belőle. feltárul majd a dolgok íve, és mint egy repülő pohárnak, látni fogjuk a megtett pályát, és amivel megtöltöttek bennünket. felalszod magad majd mindenféle álmokba, kialusszuk magunkat jólszabott ébredésekbe, és lealszom magam majd a vágyaimról, feltárul majd, feltárul majd a dolgok, feltárul majd a dolgok...
tegnapja. az én tegnapom. napjaim tegje. te génap. ti vagytok zárójel életem pontjai; ha kívülre raklak benneteket, szomorodtok, ha belülre, mosolyogtok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése