05.15

mi volt ma, mi volt ma, esett és zuhogott, és zuhogott és esett. szép csöndek csöpögtek mindenhonnan. mennyiszer mondtam már, hogy szeretem... de hisz tudod. az esőt. a kabátomról csöpögő, sapkámat nehezítő esőt, ami mintha tudná honnan hová és minek esik. 

délelőtt mattheweztem, de én hiába terveztem, az eső végzett. szobába maradtunk mégiscsak, ráadásul még a beigért csillagok háborúját se tudtuk megnézni, mert egyszerűen semmi nem játszotta le, nesze neked dvdr. odakint zuhog, a carton network szar, társas nincs, számítógépes játékoknál meg a film is jobb, micsoda pedagógiai kihívás. először a ghost in the shell-el próbálkoztam, hiába a 16-os karika, de nem is a durva részek miatt, hanem inkább a történet miatt volt vakvágány; abban bíztam hogy az akció tetszeni fog neki, de tévedtem. cserébe utána rájöttem hogy a totoró is megvan, az persze megint felszakított valamit, a boldogság szimbóluma az, ahogy azt egyszer megnéztük, takarók alatt, dehát mindent túlél az ember, még azt is, ha a takarók lekerülnek. el is aludtam rajta egyébként, micsoda gyerekvigyázó vagyok, délután aztán végre hivatalosan is. végre egy nap, amikor akár még az unalom is becsöpöghetett volna az ébredések között, el is kezdtem soulsaverset válogatni, hogy legyen neked ajándék a csöpögős vasárnapokra.

simán a világ legjobb zenekara, ha ez így túlzás is, az egyik mindenképpen, ezekben az időkben meg a hatása nekem olyan, mint ezer éve a portishead meg a massive attacké volt. akkor is ugye az volt a vicces, hogy elvileg a puffogós zenéket szerettem, hittem én, erre tessék, nem csak hogy tetszett, hanem jobban tetszett, mint amiről addig hittem hogy tetszik. a soulsavers ebből a triphop vonalból nyit a gospel a rock, blues és a pszihadelikus (jézusom ez a szó) felé, de úgy, hogy a fülem ketté áll tőle. most kéne tudni úgy megfogalmazni hogy érjen is valamit az hogy ez mitől más, vagy miben más, vagy mit ad; de inkább tessék meghallgatni. eleve ugye a három lemezből kettőn jelentős szerepe van a queens of the stone ageből (is) ismerhető mark lanegannak, aki a már itt is játszott bomb the bass mellett az új unkle egyik legjobb számát is hozza, meg egyáltalán, olyan hangja van, hogy már emiatt a hang miatt is érdemes lehet nőnek lenni. de így se rossz. ezzel a hanggal gyakorlatilag bármit el lehetne énekelni, de itt a zene még jócskán rátesz egy lapáttal. a koszos bigbeatos - triphopos ütemeket megfejelni rockos gitárokkal nem teljesen világmegváltó ötlet, de ebbe belehúzni még egy gospeles kórusos építkezős háttérvokálos hangulatot, az már valami észbontó, és mintha mindez nem lenne elég, ezekkel úgy játszanak, hogy az agyadat eldobod. pont mindenből elképesztő profizmussal és ízléssel egy kicsi, hol ez erősebb, hol az, és ezzel azt érik el, hogy egyszerre kopogtat a füleden egy csomó olyan hang, amivel nem valószínű hogy egyébként lenne kedved találkozni. egy elképesztően jó klubként tudnám leginkább lefesteni, ahol megfér a motoros, a költő, a nőcsábász, az artista, a meleg, a gazdag, a drogos, vagy mittudomén milyen barom példákat soroljak fel, és nem csak hogy jól megférnének, még érdemlegeset beszélgetnének is, úgy, hogy az egésznek értelme is lenne; na ez ilyen, csak itt zenélnek. milyen már az az album, ahol a doves embere együtt kavar a bonnie prince billyvel, a faith no more embere a spiritualized arcával, ráadásul ezek mellé a devics zongorása, dustin o'halloran billentyűzik, és mindez valami elképesztő hangulati bombává alakul össze, ahol mindenki azt csinálja, amihez ért, mégis olyan jön ki, amit még eddig nem csinált. túl szép ahhoz hogy igaz legyen, ráadásul az ilyen szupergroupokkal óvatosan kell bánni, de a soulsavers esetében ezek működnek. a három albumból az első még inkább a propellerheadsra hajazó bigbeat - downtempo, semmi extra, bár vannak rajta kitűnő számok (mint például a simán bonobot verő kedves rumblefish), a második viszont már tanítani való, a harmadik pedig egyenesen tökéletes. leginkább a death in vegas jutna eszembe róluk elsőnek, mármint ami a pop - rock - dub - elektronika mesteri keveredését illeti, és a scorpio rising is majdnem hogy tökéletes (és azon is van gene clark feldolgozás), a soulsavers brokenje viszont valahogy még mélyebb, és több is annál. ezt a válogatást se volt könnyű megcsinálni, mert a brokenről tulajdonképpen bármi jöhetne, és az érdekes az, hogy még az is, ami elsőnek nem tetszik vagy szoknod kell; olyan mint ez a bizonyos klub, ha máshol nem is szeretnéd, itt megeszed a bluest, a rockot, az elektronikát is. és micsoda dalok, és micsoda dalok kérem szépen, az érdekes módon saját szerzemény revival elképesztő mutatvánnyal olyan, mintha egy negyvenes évek amerikai gospeljének a remixe lenne, és harmadik hallgatásra már vered a ritmust, vagy akár a kingdom in the rain, vagy a kimondottan dögös unbalanced pieaces (ezt a három klippet mindenképpen érdemes megnézzed) és persze a feldolgozások, amik jobb mint az eredetiek, van itt rolling stones (!) (no expectations), spiritualized, vagyis még spacemen 3, egy elképesztő gene clark feldolgozás, amiben számomra a valaha halott egyik legjobb gitárszóló szól, még akkor is, ha tudom hogy egy metallicás, vagy dire saintos a fejét fogná erre. és persze a szívbemarkoló you will miss me when i burn, amit hiába írt a már emlegetett bonnie prince billy, és hiába adta elő jól a palace brothers, márk hangjával nyer olyan dimenziókat, hogy a gyertyák maguktól meggyulladnak tőle. elképesztően sokféle a paletta, amiről dolgoznak, nincs két egyforma szám végeredményben, próbáltam úgy válogatni, hogy valamiféle hangulati íve legyen, de ez ugye meglehetősen nehéz egy ennyire eklektikus alapanyag esetében, és basszus, még csak három lemezük van. meg egy koncert, egy kurvajó mixlemez, ami olyasmi mint az avalanches when i meet you-ja, csak ez épp nem házibuli hangulatú, hanem inkább valami kurvajó arc kamionos hallgathat ilyeneket, aki ötmillió lóerővel körbeszántja a világot. van még pár ep is, külön gyönyör, hogy a nagy kedvencemmel, a broadway projectel is csináltak közös cuccot. a nyávogósabb doves-nak is csúfolható starsailornak pedig két olyan teljesen tökéletes remixet csináltak, hogy azokat úgy megszerettem, mint a többi soulsavers darabot, így azok is itt vannak, főleg a szegény félrevezetett barom tetszik nagyon. próbáltam mindegyiket eredetiből, vagy nagyon jó minőségből összerakni, de kivezérlés - hangerő ingadozások így is lehetnek, bár szerintem mindegyik kurvajól szól. elsőnek biztos vagyok benne hogy lesz, ahol sok lesz, sőt, azon se lepődnék meg, ha néhol rákattintasz majd a továbbtekerésre elsőre, de ez valami olyan sötét, folyóparti, sűrű fás, szürke felhős, pejlovas hangulat, hogy abból kár lenne kimaradnod, ráadásul, mint az igazán jó zenék, úgy vezetik a hangulatodat, hogy igazodnak is hozzá, ha boldog vagy, úgy fog jól esni, ha nem vagy az, hát úgy. 

ezek után gondolom alig várod a letöltési linket, hát íme,
tessék

este egyébként meg elmentünk egy helyre, ami simán beszarás. raktár a neve, nem véletlen, ha emlékszel még az epic45 future is blidingjére, na, hát olyan, mintha valaki annak a közepén nyitna egy kávézót. a hangulat elképzelhetetlen, illetve így elképzelhető, mindenütt ezeréves játékok, és persze rohadt sok társas is. a megoldás trükkös, mert egy régiség boltnak tűnik a dolog, este hatig az is, viszont ha tovább mész, ott kapod meg a kávézót, de ha onnan is továbbmész, egy flipperklubba jutsz, ami már önmagában is elég szürreális, főleg úgy, hogy tele van nyolcvanas évek végi flipperekkel, amitől én újra tízévesnek éreztem magam, aki a kezébe szorongatja a fagyira kapott húszasát, hogy fél percen belül elcsessze az összes labdát, és rohanjon haza még egy húszasért könyörögni. külön vicc, hogy mindez a kazincy utcában, a szimpla kerttől konkrétan tíz méterre van, remélem nem fogják sokan felfedezni, és megmarad akkora élménynek, mint amilyen így most elsőre volt. azt még hozzá kell tegyem, hogy itt lehet játszani az első kiadású gazdálkodj okosannal, a kávé finom, a sör nem drága, és a régiségboltban pedig találtam egy kellően rozsdás pandás (!) kulcstartót, mi a fene kell még.

ma egyébként egész nap esett, és zuhogott, és zuhogott, és esett, és még mindig nem vagyok túl semmin, sőt, ellenben borzasztó jó érzés volt végre kívülről ázni, és valami olyanban elázni, amit nem én okozok.