ma nincs panasz, csak rock'n'roll. úgy kezdődött, hogy késtem, mint az állat, esett, és unkle-re denszeltem fel a mozgólépcsőn, volt némi félreértés (jegyet, bérletet) egy ellenőrrel, aminek a vége óriási futás lett, esőben futni amúgy is élvezet, de úgy megadta az alaphangulatot, hogy egy jegytömbre nem cseréltem volna. aztán a gyurka behozta a legósakkját, amit kint vettek a legolandben, szegény gazdagok, én meg ott sültem, hogy nem vittem fényképezőgépet. nap közben jó volt, végig esett, a gyerekek őrjöngtek, én meg összevesztem a karate tanárnővel, lebasztam hogy késett, pedig igazam volt, csakhogy én alig másfél hónapja vagyok ott, plusz, míg veszekedtünk, arra gondoltam, hogy egyrészt én csak ma mennyit késtem, és holnap mennyit fogok, meg még arra, hogy nagy a pofám, de kettőnk közül mégis csak ő a karate tanár, bár azt méricskéltem, hogy ha arról van szó, én futok jobban. aztán besűrűsödött, megjött dávid, akinek mondtam hogy mindenképpen jöjjön, mert ezt a sakkot látnia kell, plusz még megjött katus is, aki épp arra járt, és még az imrének is beígértem ovis kaját. a sakkot meg elkunyeráltam a gyurika mamától, azzal a címszóval hogy intuitív ösztönzést akarok csinálni a sakkosoknak (ha így megy tovább, sakkszakkört fogok tartani az ovisoknak, vicces, de az a durva hogy pl a hüsebálint - ! - lassan úgy játszik már mint egy átlag játékos, mármint felnőttekre gondolok, ha elbaszok valamit, vagy segítek neki egy két lépésben, pattra alig bírom kihozni), de persze rohantam vele haza. katus kocsival volt, végig suzukiztuk budapestet. anyám (!) és persze szükségszerűen apám is megjelent, hozták a baba képeimet, kell az oviba hogy lássák hogy a marci bácsi is volt óvodás. a nap viszont a legó sakk jegyében telt, konkrétan úton, útfélen, suzuki tetőn, kocsma asztalon körbejátszottuk magunkat, (persze valójában nem lehet játszani, mert nem látod át hogy melyik bábu melyik, viszont akkora érzés legóbábukat rakosgatni, hogy az minden pénzt megér) voltak vicces pillanatok, aztán megjelent az imre is, úgy meg főleg. az igazán fontos viszont nem ez volt, még csak nem is az a rész amikor anyámat ráeresztettem az imrére, és pillanatokon belül az előző életek karmikus tartozásainál tartottak, hanem hogy apám büszkeségét felspécizve (ti egy ilyen helyre nem mernétek bejönni) becsaltam őket a keretbe. és ez volt maga a rock'n'roll: anyám pálinkázik (!), apám a dáviddal legózik (!), imre fején egy könyvel meditál (!), folyik a sör, szól a deep purple. közben persze kattogott a fényképezőgép, az is kiderült hogy az imre egész jól ért az aranymetszésponthoz, ebből aztán születtek fények, képek.
most hogy ezt így lehadartam, persze gyanús, semmi mélyen szántás, semmi fájdalom, csak némi karmikus tartozás, vendég nap, de van ilyen. sűrű volt, és nem volt idő semmire, amitől boldogtalan lettem volna úgy igazán, még az esőre se, lehet hogy a boldogság titka az időtlenség?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése