a szózat két soráról

évente párszor, kétszer - háromszor, hajnal körül, egy idős nő, lenge öltözékben kiáll az erkélyére, fenn a harmadikon, és elkezdi énekelni a szózatot. egész más dallammal, és csak pár sort ismétel.

azt hogy 'bölcsőd az, majdan sírod is, mely ápol s eltakar / a nagy világon e kívűl nincsen számodra hely'

a hangja tiszta, képzett, és megdöbbentően fájdalmas. az egész jelenséget, aki látta, nem felejti sose, annyira szürreális; kibontott hajú, csapzott öreg nő, fent a harmadikon, arccal a hajnal felé. és hogy csak ez a négy sor, teljesen más dallammal, valami másik világi dallammal, távoli nép népdala lehet, talán, az isten tudja, az valami egész más kontextusba helyezi a szózatot, nem a magyarságról szól az, ott, akkor, hanem arról a nőről. belereccsen a szívbe, ahogy azt énekli kieresztett, zokogó hanggal, hogy e kívűl nincsen számodra hely.

mindez ajkán történik, a külvárosban, a háromemeletes dobozházak egyikében. az ottaniak mind ismerik a nőt, azt mondják róla hogy bolond, mert tényleg az. régebben évente párszor, egyszer - kétszer bevitték a mentősök, kezelést is kapott, de aztán mindig kiengedték, mert úgymond ártalmatlan, teljesen ártalmatlan, ellátni el tudja magát, az ilyeneknek nincs hely a hivatalos falak között. a bolondsága csak abból áll, hogy néha kiáll hajnalban az erkélyre, és nekieresztett hanggal elénekli a szózatot. az ottaniak megszokták már, sőt, szinte szeretik is; hiányozni fog nekik, ha majd nem lesz. az emberek azért szeretik az effajta bolondokat, mert rajtuk keresztül egyrészt találkoznak azzal, hogy ilyen van, másrészt, mintha ezek magukra vállalták volna az őrületüket, ő helyettük, mintha a falu bolondja az egész falu helyett bolondult volna meg, és ezt régen tisztelték és megbecsülték, ma már talán csak csodálkozni szeretnek rajta. azt mondják róla, szép volt, de ezt nem úgy kell érteni, mint máskor, ha ilyet hall az ember, szép volt, de megőrült, mondják róla a többi, normális, kevésbé szépek, a szép szót úgy használva, mint amikor az istenfélők az ördögöt emlegetik, megnyomva, hangsúllyal, baljósan; de itt nem, ő tényleg szép volt, méghozzá valószínűleg nagyon, mert ezt a szépséget sem az idő - hetvenen felül van már -, sem az őrület, sem az összes többi nem tudta nagyon elvenni, ott maradtak az arcán nyomokban, a kezén, főleg az ujjain, és a haján, a haján teljesen. hosszú, egyenes, ragyogó haja van, amikor énekel, kibontja, olyankor olyan mintha valami túlvilági ragyogna körülötte.

mást nem lehet tudni róla. arról csak ilyen összefércelt pletykák vannak, hogy színésznő volt, esetleg egy téeszvezető szeretője, netalán külföldön dolgozó kurtizán; ezek tipikusak, és csak nyomokban tartalmazhatnak pár százalékos igazság aromát. viszont az biztos, hogy napközben nagyon ritkán látni, ha valaki mégis találkozik vele, akkor általában veszekszik és duzzog. az évi pár produkcióját leszámítva éjszaka se nagyon, a hangját se hallani, olyan csöndben van, hogy a lakóknak néha eszükbe jut, vajon él e még. ő ajka egyik bolondja. aki ott lakik a közelében, szerintem büszke rá; itt lakik az egyik bolondunk! nagyon szép város név az hogy ajka, kár hogy a város cserébe nagyon ronda. egy város van az ajkadon, elképesztő, bár nem összekeverendő ajak-kal, ami bár majdnem ugyanaz, mégis egészen máshol van, és sokkal kisebb, aranyosabb település. ajkának van több bolondja is, de a többiről nem tudok, még ennyit se.

mindig beleborzongok, ha erre a nőre gondolok, mert évente párszor, csak kétszer - háromszor, hajnalban, ott fent a harmadikon, amikor elkezdi hogy

'bölcsőd az', olyankor

egy szürreális, ismeretlen, képtelen dal idejére felsejlik az a szürreális, ismeretlen képtelenség, hogy mi van ha ő tudja jól, ha a szózat róla szól, ha mi ismerjük rossz dallammal, ha mi vagyunk a bolondok, mert ragaszkodunk ahhoz, amiről azt hisszük, normális, és nem szakadt bele a szívünk még úgy semmibe, mint az övé, és az eszünk se zavarodott bele még teljesen a szívünkbe, és egyáltalán, mi csak ott fekszünk, hajnalban, az elsőkön és másodikokon, és nem tudnánk már kiállni, arccal a hajnal felé, és nem is tudnánk talán már mit énekelni, és csak ilyenkor kezd el derengeni, amit ő valószínűleg egész évben tud, hogy ajkán csak pár ember van, aki nem őrült meg, és abból ő az egyik.