beszélgetések 2

mi alapján döntöd el, hogy hova jutottál? mihez viszonyítva? önmagadban hol van az a pont, amitől nézve megláthatod, hogy hol vagy? ha süllyedsz, nem süllyed veled ez is? és ha a környezetedből viszonyítasz; azok is külső, változó pontok. ahogy süllyedsz, züllesz, vesznek el ők is. nagyon fáj. amikor igazán baj van, nincs aki legalább abban segítene, hogy viszonyíthass. amikor elvesznek a külső viszonyítási pontok, akkor adod fel igazán, akkor veszel bele a picsába ebbe az egész lápos, büdös, mocsaras borzalomba.
akkor legyél erős. nem lehet egyszerre mindenkibe csalódni, nem, benned viszont mindenki tud egyszerre, ez gyönyörű. ha elég erős lennél, kiúsznál az örvényből alul, kimennél a másik partra, új helyen, új minden, és az egészet újrakezdenéd. de nem vagy, és nem lehet. ez gyönyörű.
még mindig lábra tudsz állni. undorító.
már megint kétezeröt. most utoljára. a barátokból lesznek a legjobb ellenségek, ez aztán a kihívás. akkor még persze nem ez volt, más volt a viszonyítás is. minden ami most jön, baromság. én legalábbis nem léptem szintet, max visszafele.

beszélgetések 2
- tanakodva -
két régi barát.
egy fiú, meg egy másik fiú.
de lehet két lány is.
igazából fiú is meg lány is lehet, nekem mindegy.
bor, gyertya, mindenféle cigi, stb - hozzávalók ajánlottak.
de nem kötelező.

- meséltél rólam neki?

- ahogy én látlak annyit igen.
- és te hogy látsz?
- gyereknek és nyugodtnak. ez a két legfontosabb tulajdonságod.
- nyugodtnak látsz?!
- tudom hogy nem vagy feltétlenül az; de az alap sebességed, az alapjaid azok azok. ha a nyugalmaddal és a kifinomultságoddal törődnél eljuthatnál majdnem egy zen mester szintjéig. a körülményeid majdnem megvannak hozzá. gondolom hogy ezt nem vallod be magadnak, de jó nagy részben magadat zavarod és nem téged zavarnak. ami szerintem egy nagy luxus.
- ez igaz. magamat zavarom. de szar...fura. most hogy mondod. de nem értem teljesen hogy mit csináljak.
- honnan a fenéből tudjam?
- akkor meg mért beszélsz róla?
- mert beszélni mindenről lehet. mondok egy példát. szar lesz persze, de ezt megszokhattad tőlem. olyan ez mint egy vitorlás, amely azt hiszi, hogy csak úgy megy, ha fújja a szél. ha nincs szél, csak szellőcske, attól fél, nem is él igazán; hát vihart csinál magának. hogy menjen valamerre. dülöngél, hánykolódik, és azt hiszi ettől megy valamerre. holott közben észre sem veszed hogy jó párszor rá álltál már olyan áramlatra, ami visz. nem feltétlen oda ahova akarod, de az sem biztos hogy jó helyre akarod.
- mi a szart csináljak ember?
- mit tudom én. meg ezt nem lehet tudni. olvass hülye osho, meg coelho könyveket, meg olyanokat, amik elveszik tőled azt a lehetőséget hogy neked magadnak kelljen megtudni, és megmondják helyetted hogy gondolkozz. annyi ilyen van ma már, dől belőlük a könyvesbolt.
- hülye. olvastam egy csomót. tudod hogy szeretem coelhot.
- gratulálok. akkor olvass és várj.
- várjak?
- mondok egy másik példát. olyan ez mint a számítógépes játékok. játszottál mondjuk a diablóval?
- nem.
- kár. nem hagytál ki semmit. végtelenül egyszerű játék: van egy hülye karakter, aki ugye elvileg te vagy, mászkálsz vele és ölöd aki jön. minél többet ölsz, annál több 'tapasztalati pontod' lesz. ha elérsz egy bizonyos mennyiséget ezekből a pontokból, szintet lépsz. a szintlépés meg azt jelenti, hogy megtanulhatsz valamit. mágiát, ügyességet, okosságot, fegyverforgatást, anyámkínját. amiket tanulsz, azokból is szintek vannak: megdöbbentő módon mindegyikből van alap és ugye van a vége, a mester szint.
- hogy jön ez ide?
- várj. ugye a szörnyek közben jönnek mint az állat. egyre jobbak lesznek, és bár te is egyre jobb leszel, tudnod kell mit akarsz, ha nem akarsz meghalni.
- mért halnék meg?
- példa. tízes szinten eljuthatsz a mester mágiáig. de akkor verekedni nem tudsz, csak varázsolni. egy nyomorult ork is fejbe vág közelről, messziről viszont bárkiből palacsintát csinálsz. ugyanakkor ha meg harcos vagy, akkor hiába szarakodsz a varázslatokkal, kiröhögnek, viszont akkorákat ütsz mint egy buldózer.
- de ez adja magát...
- igen, hülye dolog, de mégis, az ember nagyon könnyen elcsábul. amikor elsőnek játszottam vele, az ügyességre gyúrtam (tudod, könnyebben csalsz, lopsz, nyersz a lottón és jobb vagy az ágyban), de aztán amikor nagy bajban voltam, hiába voltam ügyes, jó jött volna ha tudok varázsolni is. utána meg jó fegyvereket kaptam, amihez nem voltam elég erős; hát az is kellett volna. és így tovább. a vége az lett, hogy ott álltam elég magas szinten, és semmit sem tudtam. se nem voltam elég erős, se elég ügyes, se elég jó varázsló, és folyton megöltek.
- kezdem érteni.
- de nem ez a lényeg. azóta tudom, hogy ezt a játékot mindenhogyan végig lehet vinni. varázsolva is, verekedve is, és ügyeskedve is. mindet egyszerre nem lehet, ahhoz nincs elég idő. valamiben nagyon jó kell legyél, hogy elbírj a szörnyekkel. hülye példa volt, de mégis, így van ez az életben is. folyamatosan kapod a tapasztalatot, és tulajdonképpen alig veszed észre hogy te választod meg, mire költöd. így lesznek az emberekből rablók, szeretők, barmok, kifinomult értelmiségiek, ügyvédek, stb.
- honnan tudom hogy ki vagyok?
- ha magadba nézel (ez de szarul hangzik, de tényleg így van), tudnod kell. sejtened. muszáj. ebben a példában harcos, vagy mágus, vagy elf mondjuk...
- mágus inkább!
- jó de megint nem ez a lényeg. hanem, ha sejted hogy ki vagy, hogy biztosan felismerd, ehhez alázat kell. tudnod kell hogy mi az amit nem tudsz. ha nincs fizikai erőd, be kell tudni ismerni, hogy soha nem lesz belőled harcos. és ami még nehezebb; nem lehetsz lusta, ezzel nem mentheted fel magad; mert ugyanakkor tudnod kell hogy kurvajó mágus lehetsz még. a te kifinomultságoddal. műveltségeddel, érzékenységeddel, és azzal a bizonyos belső nyugalmaddal tudsz mit kezdeni, ha ezeket fejleszted, és nem olyan dolgokat akarsz magadtól, ami nem te vagy. tehát mi mást lehetne mondani, mint hogy várj. és fejlődj.
- és olvassak?
- persze. főleg ilyen édesvízi szarokat. vagy nőzz, bulizz, szívj, ugrálj, nőjél nagyra, csinálj zenét, és legyen öt diplomád. mit tudom én. tök mindegy. csak abban fejlődj ami vagy. a szintlépéseket úgysem veszed észre.
- a szintlépéseket észre sem veszed????
- nem. tényleg nem. egyszer csak megtörténik.
- ez mit jelent?
- mondjuk vagy valahol, valamilyen helyzetben és esélyed sincs. nem megy. sehogy. izomból buksz, legyőznek, alig éled túl. valahogy kikerülöd onnantól kezdve azt a helyzetet, ha tudod, mert félsz tőle. vesztesnek érzed magad benne, tudod hogy túl gyenge vagy. aztán egyszer csak valahogy megint benne vagy abban a helyzetben, és észre sem veszed talán, hogy átmentél rajta. magadtól, egyszerűen, ugyanolyan izomból, mint ahogy máskor elbuktad. talán kegyelemnek is lehet ez tartani, de a kegyelem legtöbbször benned van; szintet léptél. de erről nem is tudsz.
- értem. azt hiszem. de akarok két dolgot kérdezni.
- az nem is sok...
- te melyik vagy?
- juj. hogy utálom ezt a kérdést. nem tudom. persze, mégis erről beszélek, meg hogy lehet az, hogy akkor nem tudom, hát pont ez benne a durva. én se tudom. csak sejtem. attól félek én egyik se.
- egyik se??
- én valami más vagyok. mesélő talán, ha van ilyen, bármilyen hülyén hangzik. máshogy és többet látok mint a legtöbb játékos, azt hiszem. de nem sok esélyem van. se erő, se ügyesség. ti játszotok, enyémek a történetek. de ezt hagyjuk.
- jó. de nem értek valamit. hogy fejlődök valamiben, amiről nem tudom hogy értek hozzá? honnan tudom hogy amiben fejlődök, az tényleg én vagyok?
- észrevetted pontosan mikor kezdtél érteni a zenéhez?
- nem. nem nagyon.
- mikor lett ízlésed, mikor vetted észre hogy valami mitől jó vagy mitől nem?
- csak úgy jött.
- mert mindig is volt érzéked hozzá, szeretted hát elindultál felé. de azt nem vetted észre, hogy mikor lettél szintekkel több benne. ez nem egyszerre érthető és észrevehető módon következik be. nem észrevehető konkrétan az a folyamat, ahogy mondjuk a queenből például sigur rós lett.
- ez jó. értem. emlékszem is...állomásokra talán.
- ezek kis dolgok, apró hülyeségek.
- igen. a kedvenc kazettámat meghallgattam, és egyszer csak kurva szar lett...meg éjszaka kettőkor beraktam egy olyan cédét amit nem szerettem addig, és rájöttem hogy nagyon jó...időszakok vannak amire emlékszem.
- na látod! így van ez talán más mindenben is.
- mostanában majdnem háromhavonta. neked is?
- nem. nem teljesen. sőt! egészen máshogy. szerintem mindenki máshogy fejlődik, a hasonló típusúak talán hasonlóan, de máshogy. máskor, más miben. nekem pillanataim vannak, és a pillanatokból lesznek korszakok.
- nekem néha napok.
- naugye. nekem van ami bejött, mert jókor volt jó helyen (vagy én voltam ott, mindegy) és azóta ömlik. kinyílt valami ami eddig zárva volt; hülye szóval szinten léptem.
- értem.
- attól még a meglévő szintek maradnak. vagy változnak. vagy elvesznek. vagy fejlődnek.
- mint egy legó vár. ez kész.
- igen. körülbelül.
- és nekem kábé olyan színes is.
- na látod. minél jobban tudod mit akarsz, annál egyszínűbb lesz. persze ez nem ilyen analóg. nem hiszem hogy csak egy szín marad a végére. szerintem az is jó, ha a színek összhangban vannak. talán amikor mindennek ugyanolyan színe van, az már a zen. a megvilágosodás. a mennyország. az isten tudja. a tudatos halál. nem tudom. nem értek hozzá.
- te mit ettél ember?
- hogy hogy mit ettem? mikulás csokit.
- ilyeneket mért nem mondtál eddig?
- mert nem kérdezted.