2011. augusztus 27., szombat

alien on board

a mai napi bejegyzés átkerült ide.

én meg közben megnéztem a pault.

vígjátékon nem nevetni annyira szánalmas dolog, hogy azon már röhögni is lehet, vagy ha nagyon nagy a baj, akkor sírni. a paul-lal ennyire nem gáz a helyzet, sőt, egészen korrekt kis paródia gurul a képernyőn, a képregényes, filmes utalásokat megérti az is, aki inkább autót lopna, mint hogy letöltsön egy filmet, meg az is, akinek az area 51-ről az ötödik kerület jut eszébe. eddig tehát minden rendben. a nagydumás, spanglizó, minden lében kanál földönkívüli karakterét túl sok eredetiséggel nem lehet vádolni, de annyi baj legyen, végülis abban neki van igaza, hogy minden bőrt lehúztak már az ufókról, szegényekről. pegg és frost is, szokás szerint rendben van, az embert megeszi a sárga irigység, hogy a vásznon lúzerkodhatnak, meg sosem növünk fel felnőtteket játszhatnak, nyilván nem ingyen, ha másért nem, ezért mindenképpen tisztelet nekik, én is szeretnék egy rakat pénzt keresni a saját töketlenségemmel, eddig még nem jött össze. szóval eddig nincs baj.

a magas labda viszont, amit felüt a film az alap helyzettel, hogy két ufó rajongó, képregénybuzi látens elmenjen amolyan kapuzárási pánik - nászútra nevedába, és persze belebotoljanak egy élienbe, akit épp a kormány akar kiherélni, mit ad isten, üldözi egy fekete nadrágos, fekete zoknis, fekete, de hát a man in black óta ezt is tudjátok, szóval hogy így állunk, lakókocsi, nyomják a gázt, jöhetnek a poénok.



azok viszont nem nagyon jönnek. mármint mihez képest, persze. kötelező vígjátéki elem például az un. alpári poénok, pisin, kakin nevet a legjobban az úri közönség, itt ez zseniálisan van integrálva, piros pont. a beszólogatások a más filmeknek se rossz, bár különösebben maradandónak se mondanám, spilberg telefonálása épp úgy csak halk nevetésre késztet, ahogy murder ügynök kötelező leleplezése is. a ródmúvik poénkészlete is poros, hogy finoman fogalmazzak, a lakókocsi, a megtérés széléről visszarángatott, először csúnyácska, de aztán - hinnéd-e? - dögös lány, az amerikai hózentrógeres, tajparaszt papa, aki szintén a vígjátékok közhelygyűjteményéből jön, mind a nagykalapos, tájszólásos zsaru, ilyenek, laposak. pedig azt azért érti a néző, hogy épp ez benne a poén, itt a paródiát is parodizálják, meg minden, de valahogy kevés a fene essen bele.


hiányzik a történetből egy kis abszurd, egy pillanatra komolyan vehető valami, ami aztán még nagyobbat robbanjon, nem is tudom, coen testvérekért sírtam egy csomó jelenetnél, jó hogy ezt is megéltük.



szóval az ezzel a legnagyobb baj, hogy jó is lehetett volna. vagy ilyen kispénzes ökörködés, mint a stopshop, ahol az ügynökök pisztolyából egy kis zászló mondta volna hogy bang, vagy valami csavaros abszurd, ahol sokkal messzebb mennek, mittudomén, kiderül hogy mindenki hülye, csak az űrlény helikopter, vagy egy olyan jelenet, ahol paul az x aktákat nézi, vagy mittudomén, de így, ebben a felállásban, arányban ez nem az igazi. főleg, hogy annyira viszont nem is szar, hogy azért röhögjünk / sírjunk rajta, inkább csak unalmas, kár azért a majd két óráért, akkor már jobban járunk ha zseblámpával felmegyünk a tetőre jelelni az idegeneknek, ha jól sikerül, és eleget ittunk előtte, az sokkal viccesebb lehet.

Nincsenek megjegyzések: