alibi állag

alibi posztot készülök írni, csak úgy mint az elmúlt pár napban, előre szólok. nem megy ez, túl meleg van, hasogat a szívem, másokról írni lassúság, összeszedettség, erőfeszítés, könnyedség. alibi posztot viszont könnyű, figyeld csak:
azt például tudtad hogy az oroszoknál azért volt három személyes az ágy, mert úgy tartották, hogy lenin mindenütt ott van, így az ágyban is? vagy hogy a kodály körönd helyén egy szemétdomb állt?
fáradt vagyok.

van egy kocsma a merlinnel szemben, kis, igénytelen kocsma, ha jókor mész, elképesztő hangulata van. volt ott egy fickó, vagy meleg, vagy színész. a mozdulataiból gondolom, fáradt vagyok jobban körülgondolni, de persze lehet hogy egyikse. bár inkább mindkettő. jól volt részeg. stílusosan. cba-s szatyra volt, rossz inge, pár szál cigarettája, és fröccse. van e lejjebb? te, vagy ő válaszoljon erre a kérdésre? de jól volt részeg. a zenedobozba david bowiet rakott be, én creedence clearwatert, erre ő bruce springsteent - philadelphia utcái, annak milyen alapja van te úr isten -, mire én faithlesst, a régit, a jót, a nightmares on wax remixet. dobolta a figura a széken a ritmust. légi gitározott. nem tudom hogy van e lejjebb, én válaszolok, neki már nem sok, ránézésre. mégis volt stílusa. isten tudja mit jelent, de nem szánalmas volt, csak szomorú. csókot dobott a lánynak, aki a pasijával vonaglott, és a lány mosolygott, és viszonozta; ha a figura húsz évvel, vagy harminccal fiatalabb lett volna, hazaviszi a lányt a fiúja karjai közül is.
nem azért mondom ezt, mert nagy történet, nem is, mert tanulság, nem is, mert ez az ember annyira izgalmas lenne hogy érdemes lenne róla írni. egyébként nyilván igen, de nem így. azért mondom, mert bennem van ez a stílustalanság. fáradt vagyok. írtam egy verset, de nem emlékszem rá. erről beszélek.
hány link indul ki ebből a blogból, kár hogy nincs róla statisztika.
hány link indul ki belőlünk, kár hogy nincs erről se.
van egyfajta álom, aminek csak állaga van, ahogy lebegsz az ébrenlét előtt, és után. mostanában azt többször sikerült. mit álmodtál? nincsenek rá szavak, de állj be a zuhanyzóba, és nézz sokáig felfelé, valami olyasmit. egyétek meg az életeteket, bárcsak ne érdekelne, csak állaga lenne. globális válság jön, éhezni fogunk, még jobban lealacsonyodunk, ingünk, cba-s zacskónk se lesz, ha lesz, ha így lesz, és ha nem, hát akkor is; melyikünknek van stílusa? nem felfele, lefele. tönkremenni, nem szánalmasan, hanem szomorúan. mintha egy élet óta készülnék erre, és a próbákon mindig kiderül hogy mennyire nem tartok még sehol; ott állok, sörtelenül egy kocsmában, nem is tudok mit inni, mert nem szeretem egyiket se, és irigylek egy figurát, akinek már nem sok van lejjebb. csak állaga lenne annak, amit szeretnék mondani.
kurvára szeretem az életet, majdnem, mint a kávét.
a kávéban van egyébként valami szomorú.
én majdnem mindig szomorú vagyok, az úgy gong, kong, berezonálja a dolgaimat, szeretem. egészen fel tudok vidámodni egy jó kis szomorúságtól. baromi fáradt is vagyok, megzabáltam három konzerv kukoricát, és most kipukkad mindjárt a hasam, és kis kukoricák fognak kijönni belőlem, elültetik magukat, és mire rám találnak, a lakásból egy kukorica föld lesz.
csak állaga lenne.
melyik iskola, nő, szerelem, sors, szerencse vagy nyomorúság tanítja meg, hogy hogy kell stílusosan lerészegedni? stílusosan távozni valahonnan; innen, onnan.
alibi posztot akarok írni, így figyelj: tudtad hogy a szabadság park helyén régen mocsár volt? és azt, hogy van egy térkép a március tizenötödike tér kövezetén? követheted rajta a dunát.
és azt hogy az lgt gitárosát, aki, - eme részeg figura szerint - zseniálisan tudott 'átemenni spanyolba', lelőtték amerikába? és azt tudtad hogy a kenyérben hasonló adalék anyag van, mint amit a tűzijátékhoz használnak? a barna kenyér meg csak a színezék miatt barna?
annyi emberről hallgatok most, te jó isten.