5790

van azaz ötlet, hogy akkor negyven napig nem eszünk húst, és akkor tyű de egészségesek leszünk, bár ezen egy vega nyilván csak röhög. a negyven napot  egyébként is el kellett volna már kezdeni, de annyi baj legyen, elég ha ezt a blog hülyeséget naptárhoz igazítottam. tehát itt ma van a torkos péntek, ezt megünnepelendő, és a maradék étkezési utalványt elcseszendő olyan helyre visz az utunk, ahová egyébként nem igen; fridays, ha már péntek, félig nyers hús amerikai módra, király. a hely pang, egyszerre két, első ránézésre diákmunkás szerű felszolgáló döbben meg legalább annyira az érkezésünkre, mint mi magunk. a dizájn pazar, az az elképesztően gagyi, művirágos, manhattan felhőkarcolós sztájl, ami valószínűleg már amerika legeldugottabb helyein is vérciki lehet, de mit nekünk amerika, az oktogonon ettől még nem leszel jófej. a rádióban eurotrance bömböl, de az igazi sokkot a pattanásos kislány unott arccal elénk tett étlapja okozza: egy shake (!) ötezer forint. bocs, négyezer kilencszázkilencven. az persze rendben van, hogy a steak nem egy olcsó mulatság, de ezekben az árakban még így is benne lehet a szakács amerikai repülőjegyének az illetéke; a kétezer ötszáz forintért árult sima, hús nélküli (!) bagett csukatja össze velünk az étlapot, és szégyen, de balkánosan távozunk. 

másik ilyen régi perverzióm a kőleves, csak sose vitt rá a lélek, egyrészt mert, bár ezt sokan nem hiszik el rólam, de annyira nem lelem örömöm jóképű zsidó fiúk nézegetése közben, más igazán érdekességet pedig max a kert tudna felmutatni, jó időben, kellemes társassággal, másrészt a kőleves is azok közé tartozik, ami az úri művész közösség pénztárcáját már inkább felülről súrolja, de legalább megbízhatóan trendi, és sznob pontja a király - dob utca vonzásterének. ehhez képest nagy szemű lány fogad, bár a jóképű zsidó fiú is megérkezik majd a vacsora alatt, hogy a sztereotípiám sokat ne sérüljön. viccesen utána számolok, hogy nagyjából ugyanolyan árfekvésben étkezünk most is, mint pár sarokkal arrébb, amerikában, de itt legalább dübörög a pesti underground; a  csillár poharakból készült, kurvajó ötlet, hasonlóan kreatív a fali lámpa is uborkareszelőből, kellemes downtempo szól, konkrétan a dziahnéktől a drophere, amivel még én is (!) stoppoltam már, minden különösebb cél nélkül, és itt csak majdnem vagyunk egyedül, és jópár asztal le van már foglalva. a kiszolgálás pontos, diszkréten bunkó, benne van a nézésekben hogy nem látszom elég 'kreatív alkotónak' hogy különösebb figyelmet szenteljenek nekem, de legalább a gipszes karom miatt gyanús alaknak tűnők, meg is kérdezik óvatosan, hogy majd mivel szándékozok fizetni, ez jólesik. az étlap igényes, van heti ajánlat is, leírva mindegyik baromi jól hangzik, bár ez még mindig sehol nincs a pár száz méterrel arrébb levő m ötleteihez képest. óvatosan trendi és persze baromi igényes kaják, ahogy illik, kókusztejes halleves királyrákkal és borjú bélszín fehérboros gombamártásban, burgonyatáskákkal a választás, ami elképesztően gyorsan kijön. mikrót szimatolnék, ha nem ilyen ételekről lenne szó, bár így se értem teljesen hogy lett kész ennyi idő alatt. a gyorsaságnál már csak az adag mérete gyanúsabb, a baromi nagy tányéron szinte elveszik ami ehető, ezt se éhező művészeknek szánták. cserébe mindkét fogás tökéletes, belekötni nem lehet semmibe, a rák békésen királykodik a kókuszban, a névre legalább annyira csúnya, mint amennyire ízletes bélszín olyan amilyennek lennie kell, puha, omlós és egyszerre édes és kesernyés, egyedül a burgonyatáskák nem tagadják, hogy bizony már jó ideje kijöttek a tepsiből világot látni, de tőlük legalább hidegen is jóllakik az ember.

nem fogott meg hangulatban annyira mint az m, a mostanában általam annyira viszolyogtató rátarti alterart felfogás nekem a kelleténél jobban lejött, nagyon vagány, nagyon jófej, de egyszer is elég volt ebből; a kaja viszont kurvajó volt, bár aligha fog kitartani negyven napig. a pénteki amerikába meg menjen aki még ilyenkor is bomberdzsekiben harlizik végig az andrássyn.