felrepedt a koponyám, és azon keresztül jön be a hideg; fázom, basszameg. földes íz a tavasz, virágokat ültetett a fogaimba. szét vagyok esve, mint az az utált játék gyerekkoromban, amin húzogatni kellett a kockákat, volt benne valami logika, talán épp ezért nem sikerült soha, pedig elvileg kijött volna egy kép, bár nekem mindig jobban tetszett a sikertelen összevissza, mint amilyennek a kész képet képzeltem. a fej helyén a láb, a szív helyén az ész. ha valamit nem akarok elmondani, elmondom, ha valamit csak suttogni akarok, hallom hogy ordítom azt; ha viszont ordítani akarok, hiába tátogok, mint a halak, csak dől belőlem a csönd. ha sokáig nézek fel a holdra, észreveszem hogy a betont bámulom, és ha a lábam elé akarok nézni, a felhőkbe botlok. nappal alszom, éjszaka semmit se értek, és most is blogot írok, pedig elvileg összekuporodva fekszem az ágyon, és félek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése