3977

begipszelt szárnyú vészmadár ül a trolin: folyamatosan úgy tartom a kezem, mintha fel akarnám hívni a figyelmet valamire. 

például arra, hogy:

két kérdést tegyél fel magadnak
minden pillanatban gondolok-e arra
hogy meghalok hogy mindenki és minden más is elmúlik
és ezért minden lény felé mindig együttérzéssel kell fordulnom
illetve hogy a halál és mulandóság megértése
olyan éles és mélységes-e bennem
hogy minden pillanatomat
a megvilágosodás keresésére fordítom
ha a válasz mindkét kérdésre
igen
akkor valóban megértetted a mulandóságot

(szögyal rinpocse)

nos, nem. mármint egyik sem. nem tudom van e olyan opció, hogy nem is akarom megérteni, nem is érdekel semmi, csak hogy odakint tavasz van, és ugrándozni, táncolni, játszani kellene, és szarni az elmúlásra. csak a hülye sebem, a gipszes kezem, az figyelmeztet mindig ennek az ellenkezőjére. én nem. nekem ehhez semmi közöm, csak belerángattak. részemről mosnám kezeimet, ha tudnám.