00580

megettem egy ültő helyemben egy csomagnyi meggyes tallért.

mostanában azon kapom magam, hogy habzsolom az élvezeteket, mint egy gyerek; nem vagyok biztos benne hogy ez nem így volt-e mindig, csak én akarok máshogy - mértékkel? - emlékezni.
ez nem ment sose, mértékkel emlékezni.
erről jut eszembe, az összes mikszem lényegében elérhetetlen a hülye fbi miatt (most őszintén, lehet hogy van ott egy ügynök, aki végighallgatja őket? de izgi), ezért szép lassan fel fogom tölteni az összeset újra. az annáéval kezdtem, ki is akadtam rajta, de az most mindegy.
ami van, az most egy kicsit se számít, viszont mutatok egy könyvet megint:

ha vízzé változna, meginnák, ha szúnyog lenne, elhessentenék, ha vonat lenne, kisiklana, ha folyó volna, rárajzolnák a térképre...

pár napja volt brazília, tudod a fürödj meg, na most meg egy iszonyatosan perverz mese, ugyanonnan; tulajdonképpen végig szexelnek benne, és azt hiszem ilyesmi lehet nagy mennyiségű lsdt magadhoz venni, és bemenni egy őserdőbe: folyamatos szürreális, mégis zseniális káosz, amiben egy fickó azon felül hogy amíg bírja erővel, megprütyköli a földanyát, négerré változik közben, kínaivá, fehérré, és így tovább, bejárja az összes kultúrát, felfogást, életmódot, dzsungelt, várost, jövőt, múltat, és egyre inkább hős lesz, avagy egyre kevésbé. amiért viszont leginkább lebilincselhető olvasmány (lehet - bevallom, még nem olvastam végig) az a szóhasználat (élén a fickándozás kifejezéssel), és azok a képek, amiktől az ember esze áll meg, utoljára egy terry pratchet könyvben találkoztam ilyen megoldásokkal és ötletekkel, arról nem is beszélve hogy az absztrakt szürrealizmust viszont átjárja egy nagyon megkapóan ábrázolt, de attól függetlenül még eléggé fülledt, és nincs mese, erotikus légkör; mondom, beelesdézett brazil lányok fűszoknyában sétálnak a dzsungelben. ilyesmiről beszélek: 

szí gyantaszagúan és a küzdelmekben szerzett sebektől vérezve tért haza éjszakánként, és nyomban fölmászott a függőágyba, amit ő maga csomózott össze hajszálaiból. édes kettesben fickándoztak egy sort, és utána teli szájjal kacagtak egymásra.
hosszú-hosszú ideig kacagtak, összebújva. színek annyira jó szaga volt, hogy makunaíma egészen elernyedt a gyönyörűségtől.
- tyű, de jó szagod van, kincsem!, susogta elragadtatással a hős. az orrcimpái még jobban kitágultak, és olyan nagy szédülés kerítette őt hatalmába, hogy az álom lassan csordogálni kezdett a szempilláiról. ám a vadon anyjának még nem csillapodott a vágya, és a kettejüket szorosan egymásba ölelő függőágyat meg-meghintáztatva, újabb fickándozásra ösztökélte a társát. a halálosan álmos és bosszús makunaíma nem akarta, hogy csorba essen a jó hírén, hát fickándozott még vele, de amikor szí, nagy gyönyörűségében, együtt akart vele kacagni.

az utószót ez esetben érdemes elolvasni előre is, ha esetleg ennyi nem csigázott volna fel - erről jut eszembe, a földanya egy háromágú vasvillával csigázza fel az ernyedt hőst, amikor már végképp nem bírja tovább, és el akarna aludni, tehát te még egész jól jártál - érdekes dolgokat mond róla a fordító, pál ferenc, és legfőképpen helyére teszi a dolgokat némileg.
 

tehát előre az utószót, íme.
itt meg az egész könyv.