5816

kipuffogtam magam a gőtében, általában jók szoktak lenni ezek a monday sessionos örömzenélések, de már annyian vagyunk hogy szar volt, agyonnyomta egymást a sok gitár. mindenesetre pár pillanatra postrock szólt beatboxszal, ezt a poént én még nem hallottam máshol, simán világhírűek lehetnénk ezzel (lófaszt). megírtam az egyzenét is, minden a helyén, megyek aludni.

ma többször rámjött valami megmagyarázhatatlan szorongás, nem teljesen értem honnan jön, de valami bennem egyszer csak ablakot nyit neki, és pillanatok alatt azt veszem észre hogy megtölti mindenemet, sőt, én már nem is férek magamba. ez nem olyan, mint a félelem, a félelmet szeretem, jóbarát, annak bor íze van, és zúgó hangja, ez egész más, ez inkább kong és szorít, és az benne a legzavaróbb hogy hirtelen jön, de megállíthatatlanul, és nem is nevez meg okokat, csak valami halvány kérdőjelet, hogy mire föl ez az egész, de hogy pontosan mi, és miért, azt már nem fejti ki, vitatkozni se lehet vele, vagy érvelni ellene, egyszerűen jön, betölt és van.
 

mintha ősz lenne a tenyeremben, amit nem tudok teljesen kinyújtani; mintha a gipsz alól jönne, rám gipszelték az őszt, a telet, a hóesést, az esést, az érzést, hogy hiába nyújtod ki, nem mozdul, a pillanatot, amikor vissza jössz az ájulásból, és olyan mintha egy idegen országba lennél, mintha előtte egy pillanatra láttad volna a dolgok valódi helyét, és most állnának vissza, mintha az előadás alatt egy pillanatra beláttál volna a díszletek mögé, ráláttál volna a trükkre, a szemfényvesztésre, hogy az élet nem fáj, és olyan mint egy álom, csak nem hagyják hogy ott maradj, nem hagyják hogy ebben legyél;
aki egyszer is elájult már, az tudja a titkot, hogy van másik világ is, hogy a valóság egyáltalán nem fontos, és hogy a legnagyobb baj kellős közepéből is át lehet csúszni valami súlytalan lebegésbe, ahol olyan, mintha már vártak volna, amikor odakerülsz, és ha egyszer ott voltál már, te is várod hogy visszajuthass.

fiatalember, fiatalember ébredjen, lát engem?! hol ütötte meg, mi fáj? hívjunk mentőt?

adjatok teát.

ez a vers például, ez fáj, doktor bácsi, mondja már meg, miért tavasszal jönnek ezek elő?:

kopaszra gyötri
a fákat az ősz
bejövök az erkélyről
a távolságot
teámból kortyolom
a bergamottól
olvad a méz
felkavarnám de minek
(ahogy a szél ágakat ingat)
egy évet el-
engednek megint
erőtlenül vissza-
hull a kéz
s már a bögre
alján találom
magam hogy
inkább nézek
mára
:................ idejekorán
valami örökké
:................ után

(szalai zsolt: earl grey)