változatok egy hévvonalra 1

a filatori gátnál kezdődik, a graffitik körül, az a hullámszerű valami, amitől alig tud ébren maradni. mintha amikor ott kinyílik az ajtó, beömlene valami, végigcsorogna a héven, megtöltve mint valami akváriumot, és benne mélyen álomban tátognak az utasok, mint a halak. régen ott voltak a nescafé reklámjai, hogy végállomás, ébresztő, meg hogy ciki az utastársad vállára dőlve aludni, meg ilyenek; ő röhögött ezen, ki az a barom, aki elalszik, meg ha elalszik, hagy aludjon, olyan szép az alvó ember, csupa titok. aztán úgy alakult, ahogy alakult, alakulni azt mindig úgy; de egyszer csak arra ébredt, hogy elalszik, folyamatosan elalszik, egyszerűen képtelen ébren maradni, a filatori gátnál kezdődik, és egészen a római fürdőig tart, ha addig kibírja ébren, akkor már feláll, elfoglalja magát, megússza ébren. de ez egyre nehezebb, kétszer is túlment, igen, ébresztő végállomás, ébresztő, kalauz, szentendre, úristen, elkésik, nem ez így nem mehet tovább. emelt a kávé adagon, de hiába. dinamikus zenét vitt magával, nem segített, balári, karneváli zenéket, de átaludta őket, mint a tej, angol nyelvleckét, de hiába, a filatori gát után elveszett, úgy kellett tartania a szemét, mint valami rajzfilmhősnek. könyv se segített, ó nem, a betűk összecsomósodtak, és ő beejtette fejét a pihe puha sorok közé. nézte a lányokat, a fiúkat, az öregeket, a gyerekeket, hallgatta mit beszéltek, lekötötte magát, számolta a rendszámokat, a lámpákat, az ellenőröket, de folyamatosan arra ébredt, hogy már megint elaludt. ez így nem mehetett tovább. egyetlen megoldása maradt: hogy ír. ír, szokás szerint, mint akit kergetnek, ír, nem azért mert van mit írnia, hanem terápiás célzatból, ír az ébrenlétnek. kísérlet, persze, mint az élet. elhatározta hogy minden áldott nap magával viszi a kisfüzetet, tollat, és a filatoritól a római fürdőig ír. azt is előre elhatározta, hogy egyesszám harmadikat fog használni, az utóbbi időben fontos volt a ragozás, én, te, ő, mindig csak ő, ő, ő, mostanában fontos volt a távolság az én és az ő között. a közte lévő te területére. de nem tudta hogy kezdjen neki. ráírta a lapra, - ó az üres lapra annyira jó írni, minden üres lap, mint valami szüzesség elvétel, lassan, lágyan kezd neki, megfontolt gyönyörrel - hogy változatok egy hévvonalra 1, (a két v-t különösen szépen, lassan, cirádásán kalligrafálta) majd utána alá hogy E/3, majd várt, ébren volt és várt, ment a hév és várt, római fürdő, és várt, éberen várt, mire, ki tudja mire, de aztán elkezdett írni, írni ő róla, aki mindig elalszik, és aki aztán elhatározza, hogy írni fog, és aztán ír is, ott ül a héven, éberen, és ír, ő róla, aki mindig elalszik, és aki hogy ne aludjon el, elkezd írni, arról, aki ő, aki ír, végtelenül egymásból indulva, és egymásba érkezve, mint a végállomások közötti sínek, amik között azóta is ott megy ő, azóta is ébren, és azóta is arról ír, hogy van egy ő, aki, hogy ne aludjon el, igen, és így tovább, mindig ugyanúgy, egymásba folyva, mint a végállomások között a sínek.