változatok egy hévvonalra 12

látni szeretnél, tovább, mint az orrod hegye, de
megbocsáss,
nincsen az orrod hegyén túl neked bizonyosságod
semmi más.

most is például ott ül szemben egy nő. legyen lány, ő a lányokat szereti, a nőktől fél, mintha őt a nők szeretnék, a lányok meg félnének tőle, pedig, de ebbe most ne menjünk bele. a lány nem különösebben szép, ez külön tetszik neki, megnyugtató, ó a szépség, az gyönyörű vihart teremt maga körül, cikázó villámok, vad, sötét felhők, amik átszelik a végtelent, és amiket meg nem érinthetsz, meg nem érthetsz soha, csak kényük kedvükre a nyakadba zúdulhatnak ha eljön az idejük és te ott maradsz átázva. de ez a lány olyan volt inkább, mint valami tiszta mező, ahol megnyugszik a szemed a horizonton.

vigyázz a költészetre bazdmeg!
írni azért jó, mert ebben még jónak is lehet lenni, büntetlenül. igen, bármit le lehet írni, és igen, ha már le lehet írni, érdemes jól leírni, már amennyiben lehet jól írni, de ebbe most ne menjünk bele. mindenesetre az írást megúszod, az életet nem. itt van ez a lány, esze ágába sincs megismerni, hát még bármi mást, de leírni leírhatja, büntetlenül, így azt csinál vele amit akar.
jönnek mennek a megállók, és ő közben feleségül veszi a lányt, három gyerekük lesz, egy kertesházuk, némi adósságuk, meg egy viperájuk, amit ő vesz majd a lánynak házassági évfordulójukra, szelíd utalásféleképpen.
jönnek mennek a megállók, és ő közben mindenféle dolgokat csinál a lánnyal, még mindig büntetlenül. kilövi az űrbe; egyedül hagyja sínylődni hosszú, hideg, súlytalan magány éveken át, hogy aztán megkegyelmezzen neki, és kimenjen hozzá boldoggá tenni; egy kísérletben vesz részt vele, ahol vissza a természetbe címszóval anyaszült meztelenül rohangálnak a fákon, és import narancsot zabálnak; személyi asszisztenseként mindenféle titkokkal terheli szegény lányt, majd érthetetlen szövegeket diktál neki, mint híres író, és a lány engedelmesen leírja, és néha persze bölcsen kijavítja; vadul szeretkezik vele valami lépcsőaljban, miközben a mozdulataikra állandóan felgyullad a mozgásérzékelős lámpa; megmenti egy kilátástalan háború kellős közepén romjaiba omló ház törmelékei elől, majd lovára ültetve elvágtat vele a naplementébe; és így tovább.
vigyázz a közhelyekre bazdmeg!
ő remekül szórakozik, ott vigyorog az elképzelt helyzeteken, amikor is azt veszi észre hogy a lány érdeklődve figyeli. a picsába elrontod a játékomat, írná ő, továbbra is büntetlenül, de közben azt is észreveszi hogy a lánynak olyan a haja, mint a gárdicsok.
ezt a szót különösen szereti, bár nem bírja rendesen kiejteni, viszont szokása ízlelgetni a szájpadlásán, mint valami lassan szétomló kényeztetést. tudja, hogy valójában lépcsőt jelent, mert megnézte az értelmezőben, de ezt nem képes elfogadni, ez neki túl spártai, számára a gárdicsok valamiféle gömbölyödő lágy hullámok, a lila akác hajtásai a falon, vagy úszás közben a hullám fodrozta part, vagy annyi minden, de lépcső semmiképpen.
arra ébred, hogy azt kérdezi tőle a lány:
mit írsz?
ő ha nincs ideje felkészülni a hazugságaira, mindig igazat mond, így döbbenten ezt válaszolja: blogot. nem naplót, pedig az mennyivel szexisebben hangzik, misztikusabban, elegánsabban, ésatöbbi, nem, nem, ezt elbaszta ő, blogot, undorító még kimondani is.
ó, így a lány, és engem is bele fogsz írni?
ő sértődötten feláll, amúgy is kellene már, és fogvégről odasziszegi: dehogy!
majd sietve elviharzik csillaghegy irányába, és ellentétben azzal, ahogy tervezte, nem, nem néz vissza. de elhatározza, hogy bosszúból fogja ezt az egészet, és leírja. na! így majd jól kiszúr azzal a lánnyal, bár lehetne inkább nő, mindenesetre büntetésből majd jól megmutatja neki!
így ni!