mellette ül a csend, vele szemben a rend és mind a hárman néznek ki az ablakon. rohan, rohan bele a hév a délutánba. a csend szólal meg először, mindig a csend szólal meg először.
értsd meg, nem segíthetünk.
a rend helyeslően bólogat.
nekem nem ezen a héven kellene lennem, mondja az utóbbi, hiába írtál ide bennünket. amelyik héven találkozol majd velem, az még nem indult el, és ez ellen nem tehetek se én se ő semmit.
odakint esik, csúszósan, bánatosan, mint a félresikerült dolgok.
én pedig elmentem már, mondja a csend, csak nem rám figyeltél.
ő köröket rajzol a papírra, majd azt mondja:
rajtam tehát már nem lehet segíteni ugye? ők a fejüket rázzák.
mi legalábbis biztosan nem tudunk.
az ablakon át lassan csöpög be a február.
és a többiek? erősködik ő, a nyugalom? a béke?
á, mosolyog a rend, ők mindig utánam jönnek.
a csend az ujja közé szorítja a hév kattogását, és játszik vele. nem néz fel ő-re.
ő könyörögve kérdezget:
nade a hit? a remény? a tisztaság? a kegyelem? vagy legalább a bölcsesség? senki? egyáltalán, van isten?!
megáll a hév, mindhárman felállnak, leszállnak. a rend megy el először, mindig a rend megy el először.
értsd meg, nem tudunk segíteni.
a csend még marad egy pillanatra, együtt hallgatják az olvadó délutánt. majd ránéz ő-re, és azt mondja:
a végén úgyis mindig neked kell megoldanod magadat.értsd meg, nem segíthetünk.
a rend helyeslően bólogat.
nekem nem ezen a héven kellene lennem, mondja az utóbbi, hiába írtál ide bennünket. amelyik héven találkozol majd velem, az még nem indult el, és ez ellen nem tehetek se én se ő semmit.
odakint esik, csúszósan, bánatosan, mint a félresikerült dolgok.
én pedig elmentem már, mondja a csend, csak nem rám figyeltél.
ő köröket rajzol a papírra, majd azt mondja:
rajtam tehát már nem lehet segíteni ugye? ők a fejüket rázzák.
mi legalábbis biztosan nem tudunk.
az ablakon át lassan csöpög be a február.
és a többiek? erősködik ő, a nyugalom? a béke?
á, mosolyog a rend, ők mindig utánam jönnek.
a csend az ujja közé szorítja a hév kattogását, és játszik vele. nem néz fel ő-re.
ő könyörögve kérdezget:
nade a hit? a remény? a tisztaság? a kegyelem? vagy legalább a bölcsesség? senki? egyáltalán, van isten?!
megáll a hév, mindhárman felállnak, leszállnak. a rend megy el először, mindig a rend megy el először.
értsd meg, nem tudunk segíteni.
a csend még marad egy pillanatra, együtt hallgatják az olvadó délutánt. majd ránéz ő-re, és azt mondja:
abból venni észre hogy elment, hogy mintha egyszerre máshogy kezdenének el zúgni a csillaghegyi fák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése