tükörkép

állj rá egy befagyott pocsolyára. lassan, óvatosan, mint amikor nem tudod hogy kezdj el egy beszélgetést. az egyik lábad rajta, de a súlyod még a túloldalon. gyengéden csináld, mint amikor nemet mondasz olyannak, aki igent érdemel. engedd rá a súlyodat, lassan fokozatosan. figyeld, ahogy megöregszik a tükör, és elindul a repedés. pontosan addig csináld, amíg végig ér a csík; de lépj vissza, mielőtt besüllyedne a tábla alattad. majd guggolj le, és simogasd meg, szelíden, ahogy azt simogatnád, aki épp fél tőled. várd meg, amíg a kezed nyomától egy nagyon pici víz elő jön a repedésből; aztán állj fel, és nézd meg milyen mintát adott ki a jégen a sáros víz. nézd meg jól, nézd meg újra, addig nézd, míg meg nem látod benne, hogy az ott, az vagy te.

merry mixmass

idevele!

karácsonykor karácsonyi zenét hallgatni nem feltétlenül kreatív dolog, de még ebbe is lehet némi izgalmat csempészni, főleg ha az ember fura karácsonyi feldolgozásokat kér a jézuskától. aki ennyire perverz, annak én vagyok a mikulása: negyvenegy (41 vaze! annyi évesen már bezárul a kapu, nem csak a pánik!) szám, a fele ismert, de remixelt, a másik fele ismert, de kitekert, a maradék fele nem ismert, de vicces; van itt jazz, blues, rock, country, hip meg trip hop, bigbeat, ska, punk, reggae, folk, meltown, klezmer, mambo, sőt még modern klasszikus zene is, csak hogy ne legyen egyhangú a csomagolás. a korszellemhez és a gazdasági világválsághoz igazodva e hanganyag inkább a viccesebb, vidámabb oldaláról közelít a karácsonyi hangulathoz, és kevésbé az ünnepi révület hatása alatt, de a végére persze átérezzük azt is. vannak itt gyerekek, fölnőttek, öregek meg mindenféle lények, akiktől olyan - eddig eltitkolt - dolgokat tudhatunk meg, mint például hogy miért nem jön idén a mikulás (tiny tim), vagy carol szerint mi a karácsony (wayne butane) hogyan készül a karácsonyfa (bob rivers), hogy a jingle bells is lehet rock, főleg hogy hip hop nélkül nincs karácsony (sweet tee) a nintendóban is havazik olykor (bit shifter), vagy hogy végülis minden karácsonyi dal ugyanannak a nyúlása (riders in the sky), az olyan érzékeny dolgokról nem is beszélve, mint mondjuk kire hasonlít apu (buck owens). itt van minden tipikus karácsonyi közhely; csendes éjjek, kicsi doboló fiúk, diótörők, hóakarók, ófenyők, rénszarvasok, száncsengők, ahogy illik; ezen a zenei képeslapon találkozhatunk arnoldtól (a svájcinéger!) kezdve a rudolfon és a hóemberen keresztül természetesen akár magával a mikulással is. megszólalnak a veterán verve lányok (dinah, nina, kay, billie, stb), mahalia jackson gospelszájáról nem is beszélve, megjelennek az öregfiúk (louis, count, dean, bing, vagy akár duke és bill), de az újabb időkből itt az aranytorkú fredo, a kedvenc, és tényleg heteró fiúcsapatom egyik fele (erland øye), vagy a német punk fenegyerekei (die toten hosen). a remix oldalon nyomul a kedvenc kamarazenészem (real tuesday weld), itt a jóképű fiúk egyik fele (dan the automator), vagy a macskabanda (psapp), tom waits nindzsás kiadása (fink), a füstös rajzfilmzenét gyártó benték, és itt az away team is, akiket szerfölött kedvelek. a könnyűzenei vonal krémjei is hoztak ajándékot, a bézbólsapkás lányok kedvence, az elnök gyerek (jon kennedy), a teljesen eltűnt, pedig egyébként zseniális szobazenész csapat (klint), a netlabeles fenegyerekek (iermoc & corporal blossom) is képviseltetik magukat, de itt a elektroakusztikus kamarazenében nyomuló north sea radio orchestra, a régi nagy rock matuzsálemekből összetákolt trans siberian orchestráról nem is beszélve. olyan csemegékre rophatjuk, mint például a hetvenes évek ska csapata (the maytals), féle karácsonyi ska, vagy a teljesen kattant shawn lee féle ping pong zenekarának feldolgozására, max rabee álmos hangú englishgerman utolsó karácsonyáról nem is beszélve. tehát látható, hogy gazdag karácsonyunk van, kapkodhatod a fejed, 41 (!) szám, a legtöbb alig több mint egy perc, nincs időd elmerülni, mert ugrálsz a fa körül, és összetöröd a díszeket. a végére az igért megnyugvásban csillagszórók szikráznak, halkan, békésen, a hó is lehullik, és elcsendesedik az éj. hoppá, azért persze remixelten. tehát boldog karácsonyt, ugye, és ha már a karácsony nem feltélten boldog, (kinek mi jutott) legalább mi legyünk azok.

főleg, ha megnézzük ezt a baromi hosszú tracklistet:

1 iermoc - eraster
2 count base - morning blues
(the real tuesday weld remix)
3 louis amstrong - 'zat you santa claus
(the heavy remix)
4 louis amstrong & velma middleton - baby it's cold outside
(mulato beat remix)
5 berlin symphony orchestra - dance of the sugar plum fairy
(red baron remix)
6 trans-siberian orchestra - mad russian christmas
7 berlin symphony orchestra - nutcraker suite
(baz kuts breaks mix)
8 sweet tee - let the jingle bells rock
9 dean martin - jingle bells
(dan the automator remix)
10 duke ellington - jingle bells
(robbie hardkiss remix)
11 lena horne - let it snow! let it snow!
(suedojazz remix)
12 riders in the sky - let it snow
(the last christmas medley)
13 bit shifter - let it snow!
14 tiny tim - santa claus has got the aids
15 wayne butane - a very special christmas (part 1)
16 corporal blossom - little drummer boy
17 kay starr - i've got my love to keep me warm
(stuhr remix)
18 bill may - rudolph the red-nosed reindeer mambo
(malibu remix)
19 dinah washington - silent night
(brazilian girls remix)
20 petti page - frosty the snowman
(rondo brothers remix)
21 jon kennedy - the goose is getting fat
22 little marcy - suzy snowflake
23 lee brown- i've got my love to keep me warm
(psapp' lady remix)
24 palast orchester und max raabe - last christmas
25 buck owens - santa looks a lot like daddy
26 billie holliday - i've got my love to keep me warm
(yesking remix)
27 the maytals - christmas feeling ska
28 shawn lee's ping pong orchestra - o come all ye faithfull
29 nina simone - chilly winds
(fink remix)
30 south park crew - o tannenbaum
31 bob rivers - o christmas tree
32 die toten hosen - oh tannenbaum
33 lucas & friends - christmas of 1978
34 harvoltnine - jingle bells
35 erland øye - last christmas
36 klint - silent night
37 fredo viola & prugelknaben - silent night
38 north sea radio orchestra - o comme o comme emmanuel
39 lou rawis - have yourself a merry little christmas
(awayteam remix)
40 bing crosby - winter wonderland
(bent remix)
41 mahalia jackson - silent night

(46bliss remix)

azt szeretném még hozzáfűzni, hogy a nagyszerű első borítót, a témába illően viselkedő mikulást (vagy ő lenne a vörös manó?) smillának köszönhetem, aki bár még mindig nem görlandi, de sztár a városban. jók ezek az antimizantróp csajok!

csónakot hajtogatni

sose bírom ki, hogy előtte ne pofázzak bele; azt hiszem ez még a didzsé gének eredménye lehet, a dévényi bácsi korabeli lemezlovas szerep, amikor ahelyett hogy potikat rángattak volna, bekonferálták a számokat; 'fogjátok meg egymást gyerekek, mert most jön az a kitartott hang a ghostból, tudjátok, amikor demimúr fazék helyett nemi szervet korongozik, majd nekifog gyereket csinálni: szóljon az unchained melody!' wow. ha meg akarod menteni magad a későbbi lelki sérülésektől, amik az élettel járnak, előzd meg őket: hallgasd meg ezt a számot az összes változatban, ahogy felleled, heteken keresztül, semmi mást, csak ezt. egy kiégett, de sebezhetetlen roncs leszel utána, semmi sem árthat majd neked.
de persze nem erről akartam beszélni.
erről a versről se; 'olvasni szoktad a verseket nem?' de igen. talán máté angiról; dokkos ő is, mint a jónitomi, vagy a varósdani, meg a többiek. de róla se lehet; annyit úgysem tudok, amennyit érdemes. ahogy a sötétről se. vagy az írásról. fésülködni vele, azt lehet. szétropogtatni. fehéren villódzó mondatokká válik úgyis minden a laptop képernyőjén. vagy nem; ezeknél a mondatoknál sose lehet tudni. most van az ideje ennek a versnek; míg tartanak a szélütött éjszakái a decembernek. szóljon tehát máté angitól a mondatos:

ezek
félszeg decemberi éjszakák
mikor a sötétség is csupán árnyéka
valamikori önmagának
beledőlsz
írni
a megtalált mondatot
a sötétség akkor másik oldalára fordul
mammog kicsit
lehet
magad belemeredsz
a fehéren villódzó
mondatba
eltakarod
megpróbálod szétropogtatni
lenyelni
hajtogatsz belőle csónakot
ellököd magadtól
fésülködsz vele
hogy más alakot öltsön
hiába teszel bármit
marad immár amit leírtál
akkor
félni kezdesz
hogy elalszol
és ezt álmodod
hogy felébredsz
és ez lesz az első dolog
ami eszedbe jut
szorongani
hogy míg tartanak szélütött éjszakái a decembernek
folyton így fogsz kifordulni az ágyból
leírni azt
aztán ki tudja talán januárban is így marad ez az egész
ezeknél a mondatoknál sose lehet tudni

végül magad maradsz
a kiságy felől érkező
egyenletes
szuszogással

alszik a tudat

ilyen ez az ez ilyen

asszondta a smilla, (nem a dunaújvárosi, a görlandi*) hogy mindig ugyanazokat a nyomokat keresztezzük. ő egy jégtörő hajón tartott a sark felé, és a hajón rohangáló férfiak nyomából jött rá, én sztrájkoló vonattal veres felé, és egész másból jöttem rá hogy igaza van.
ez ilyen.
úgy fejezte be ugyanez a smilla, hogy lezárni csak azt lehet, amit nem értett meg az ember. van ami örökre nyitva marad.
odakint napok óta némafilm-szürke az ég.
néha azt szeretném, hogy ez jelentsen valamit.
a kamaszosan szégyenlős hold, aki mostanában hol világít, hol bujdokol, és az éjjelente szinte táncoló csillagok, amik aztán vannak napok, amikor nincsenek szolgálatban, és csak csönd van helyettük az égen, meg repülők. néha szeretném, hogy odafönt, odakint, tőlünk távol legyen valami, ami tudja, hogy mi történik itt lent. valóságshow. a végén persze majd kiszavaznak; de most ugye azért olyanok a felhők, azért veszekednek úgy a madarak a bokorban, és a reggeli köd is azért ilyen, mert én így vagyok.
ugyanis hozzám csapódik a boldogság mostanában. jön mint aki akar valamit, aztán le-lemaradozik, de végül csak itt van megint. nem igazán tudok vele mit kezdeni, nem is értem, pontosan mit akar. először gondoltam valami félre értés lesz. de most már néha azon kapom magam, hogy ha épp nincs is, várom hogy jöjjön. nem akarom megszokni, haragszok is rá, forralt borba próbálom fojtani, ahogy a kollégájával, a bánattal bevett szokásunk, de a boldogság más, nem találok rajta fogást. bohém kis köcsög igazából. ígérget össze-vissza, néha meg is tartja, aztán amikor már az ember biztos benne, akkor eltáncol a fenébe. bort ígér, vizet prédikál, és sör lesz belőle. sör, télen fúj. dehát mondhatom is én neki. és ami a legrosszabb; minél többet van velem, annál kevesebbnek érzem, és annál többet akarok. a bánat az ilyen szempontból is megbízhatóbb; ha jön, (eddig mindig jött) belesüppedek, mint egy fotelbe, aztán nézzük a felhőket és hallgatjuk a zenéket. nyugdíjas, nyugodt, megbízható barát a bánat, ezzel szemben a boldogság bekattant tini; olyanokra késztet amikhez én már azt hiszem hogy 'túl öreg vagyok' aztán nézd meg, egy fenéket.
egy ilyet nyomtam tegnap egy zenegép előtt:
'az ember akkor túl öreg, amikor már nem szereti az ac/dc-t'
hoppá. most elmondok egy titkot: sosem szerettem az ac/dc-t.
tehát ezeréves öreg bölcs vagyok.
a másik bajom a bölcsességem; még úgy, hogy amúgy sincs, még úgyis tud nem lenni, főleg ha szükség lenne rá. a fenének gyűjtögeti az ember a tapasztalatokat, benyomásokat, bölcsességeket, fájdalmakat, keményedik meg az izma, lelke, agya, bele (azis!), ha aztán mindez pillangóként röppen el, és ott találhatja magát ez a bizonyos ember újszülött csecsemőként újra olyanban, amiről eddig azt hitte, hogy épp ebbe öregedett bele.
ez ilyen.
ilyenkor arra gondolok, bárcsak jónevű munkás elvtárs lennék a szocializmusba'; két kezemmel állnék bosszút az életen, és annyira jó lennék abból, amiből lehetek, amennyire nem lehetek jó abban, amiben nem lehet; cipész lennék, vagy szabó, mesterember, aki tényleg mester, nem érhetnének meglepetések, kezem alatt engedelmeskedne a bőr, az anyag, és ez talán kárpótolna mindenért; mit akkor szerelem, sors, misztérium, rímek, nagy érzelmek, színpadi függönyök; csalóka vágy mind, de én ügyes mesterember lennék, és nem fognának rajtam ezek a dolgok, függönyt, szőnyeget, cipőt, fazekat, kályhacsövet készítenék, pöcét szippantanék, falat emelnék, fát vágnék, tehenet fejnék, és mindenért azt kapnám csak, amit adok. hohó, bár lennék én marci apó!
egyfenét.
van egy pillanat a reggeli kávé csiholásban, amit fölöttébb kedvelek: amikor már majdnem kész, arányban a tej, az aroma, a kávé, és beteszed a mikróba, rányomod hogy forogjon, és vizsla szemeiddel azt figyeled, mikor mozdul meg a tej. reflexjáték ez, szinte csocsó: amikor elindul fölfelé a tej, van féltized másodperced kikapcsolni a mikrót, hogy ne fusson ki. úgy jó a kávé, ha elment a kis pöttyös bögre szájáig, de kitörni már nem tudott; már ne haragudj az ízléstelen hasonlatért, de mint egy idejekorán elfojtott koffein orgazmus, ez olyan.
na most így látom én is az életet mostanában.
vizsla szemeim saját üvegajtómra tapadnak, hogy lássam, mikor megyek már túl messzire; de el akarok menni a végéig, a pohár széléig, naná, de ha túl futok rajta, koszos ronggyal fognak feltörölni.
most mondjam erre is, hogy ez ilyen?
de például tényleg pont ilyen, mint ez a zene:

de ugye sose lesz pont ilyen, mint ez a zene?

mert az már durva lenne.
egyébként meg asszodta a smilla, (megint nem a dunaújvárosi, hanem a görlandi**) hogy az életben a boldogság és boldogtalanság elosztásában nincs kiszámítható matematika, nincs normális eloszlás. szerinte a világon élő kevés ember közül, aki miatt érdemes élni, egy azon a hajón található, amivel tartott a sark felé. utálom amikor ilyeneket mond, és bár én egy süllyedő vonattal tartottam veres felé, tudom, hogy ebben is igaza van.


**=

a rajzolt tízes

vannak dolgok, amiket sose fogok tudni megbocsájtani magamnak. az egyik ilyen, hogy nem tudok rajzolni. éppen ezért idegyűjtöttem most a tíz kedvenc animált klipemet. az ilyen tízes listáknak már csak azért sincsen semmi értelmük, mert amiket szeretünk, nagyon ritkán ragaszkodnak a számokhoz; ez esetben például még véletlenül se tíz lenne, hanem sokkal több. a másik hogy igyekeztem az olyanokat elkerülni, amik viszonylag ismertek, ismertebbek. így például nincs itt a még oly kitünő gorillaz egyik klipje sem, pedig a dare-t különösen kedvelem. nincs itt minden idők valószínűleg egyik legzseniálisabb animációja, a pearl jam féle do the evolution sem, pedig az aztán alap. a daft punk mangáit úgyis mindenki látta már, ráadásul komplett filmet is csináltak belőle; az one more time mindenesetre kedvelt kamasz mozgóképem volt, főleg a dobossal tudtam azonosulni. egyik kedvenc rendezőm, michael gondry munkáiból sincs itt semmi, pedig a white stripes féle legóklipp elképesztő, mégha nem is rajzolták, hanem rakosgatták. nincs itt egyik blur videó sem, pedig akár a coffe & tv-t, vagy akár a másik nagy kedvencemet a good songot is betehettem volna, ami shynola munka, akárcsak a lambcomp is a woman-ja, vagy a queens of the stone age go with the flowja, amik szintén nincsenek itt, pedig nagyon szeretem őket. (ez utóbbit ráadásul a youtube 'not avilable in your country'-za, amitől elmehetnek a búsba - kezdem nagyon rühelni a jutubot - és mivel gondolom nincs mindenkinek kedve proxyzni, kellően szar minőségben itt egy magyar link). röyksopp klipp sincs, pedig a remind me-t kedveltem, szegény lenot meg még jobban. ahogy nincs itt a björk miss you-ja sem, pedig az marcis (ki az?), és moby why does my heart feel so bad-ja se, pedig az aztán főleg marcis. (ki a fene az a marci?) lemon jelly sincs, ami végképp marcis (ááá), sőt, bár ezt mondjuk azzal magyarázom, hogy nem tudtam választani a shouty track rockerei, és a nice weather for the ducks betépett filozófusa között, elég szégyen. nézz oda, dj shadowot is hiába keresnél, pedig neki a mashin on the motorway gtás-boris vianos köpök a sírotokra hangulata épp úgy király, mint a walkie talkie-é. coldcut is hiányzik, ezt se gondoltam volna, legalább a just for the kick felmosórongyos ufóját igazán beválogathattam volna, vagy a whistle and a prayer 'no dogsát' méginkább. ebből a vonalból mr scruff is kiesett, a get a move on ettől függetlenül bármikor megtud mosolyogtatni, főleg a vj változata, ezektől újra porbafingó kisgyereknek érzem magam, aki ugrál az ágyon, ha nem néznek oda. a super furry animals it's not the end of the worldja baromi jó videó, de nincs benne a top tízben, viszont ha lenne ilyen, különdíjat osztanék neki, megosztva a faultline biting tongues-ével, mindkettőnek az öltete, kivitelezése, stb zseniális. és itt kellene lennie, mégsincs itt az izlandi csalogány, emiliana torrini, aki épp úgy itt lehetne a sunny road-dal, mint az e sorok írójának örök kedvencei közé tartozó heartstopperrel, a hivatalos indok az utóbbira az, hogy nem animált, hanem bábozott, bár az is az animáció egy fajtája, tehát üres kifogás, épp úgy, ahogy a gondry klippnél.

ezeket a köröket azért futottam le, hogy itt legyenek azok is, amik nincsenek itt (mert az a kurva tíz, az csak tíz, miért nem engednek a számok magukból?). mindezekből egyébként jól látszik, hogy nem is a tíz legjobb videót mutogatom most, hanem talán a legfontosabbakat, és így már közelebb járunk az igazsághoz, jobban is hangzik. tehát akkor most jönnek a táptenek, kezdjük rögtön a tizenegyedikkel:

11 - bim: stay in your memory. leginkább a kwoonra hasonlít a hangulata, én sose növök ki a bennem élő mesékből, legyenek azok bármennyire is tipikusak - kalóz, sárkány, elveszett kedves, stb. borzasztóan tetszik ez a kihajtogatott képeskönyv ötlet (vajon a taxidermiából vették?), de azért ez az utolsó (top tízből a tizenegyedik, azért érzed), mert a zene itt tetszik a legkevésbé (bár nem rossz!), ráadásul itt is feltünik élőszereplő, ami elvileg kizárná a szereplést. a videót készitő katyt meg lehet találni a deviantarton is, szeretem a dolgait.

10 - bonnie 'prince' billy: cold & wet. talán a legperverzebb klipp, amit valaha láttam. leginkább az erdős panelházaktól vagyok kész, de úgy egészbevéve magaménak érzem az izlandi (!) einar baldvin cinikus világképét. én azért egy krokodilt is felnevelnék, de én bambuszmedve vagyok, nem barna, lehet emiatt.

9 - shirley bassey: where do i begin (away team remix). büszke vagyok magamra, hogy egyáltalán megtaláltam ezt a klippet, se a buta jutub, se a többi hülye videó izé nem akarta kiadni, rendesen utána kellett járjak mire megtaláltam. ez számomra szintiszta nosztalgia; annak idején a megboldogult fix.tv-s időkben rakta be néha a laci, és én meg voltam győzödve róla, hogy ez rob dougan remix, de épp úgy tévedtem, mint az one day i will fly awayjal kapcsolatban.

8 - múm: green grass of tunel. ha az előző szintiszta nosztaliga, hát ez meg szintiszta életérzés; nem is a klipp kivitelezése tetszik annyira, hanem az a hangulat, ami mellesleg az egyik legnagyobb álmom marad; izlandon (!) repkedni a havas fjordok között egy világító torony felé. ráadásul jártam már ennél a világítótoronynál.

7 - radiohead: pyramid song. radioheadot nehéz kiválasztani, klippekben legalább olyan erősek, mint zenében; nekem talán azért tetszik ez a klipp annyira (többek között) mert itt semmilyen utalás nincs a radioheadra, sem thom yorkra, még a-betűs sapka sincs, mint a paranoid androidban. a már emlegetett shynola bagázs munkái közül ez a leginkább lelkemnek kedves utópisztikus, világvégés hangulatú, ráadásul annyira ilyen a zene is, hogy az már fáj. van egy brutálisan hasonló álmom egyébként (többek között) de erről majd a pszihológusomnak (szialia) beszélek, ha eleget fizet érte.

6 - dusted: always remember to respect and honour your mother (part 1). álom ez is; a krisztián álma. az első (meg aztán a másodjára is első) dusted lemez nekem nem csak a címe miatt gyerekkor (when we were young), hanem úgy ahogy van, és ez a mese, amit a krisztián (vagyis jason white!) megálmodott, megrajzolt, a faithlesses rollóék meg pénzt, klippet és könyvet csináltak belőle.

5 - real tuesday weld: bathtime in clerkenwell. két állat találkozása, az orosz budovsky-é, illetve a clerkenwell kid-é, aki valójában stephen coates. eléggé elüt ez a felvétel a real tuesday weld életműből, még úgyis, hogy közben illeszkedik is bele; mindenesetre soha jobb hétfő reggeli menjünk a fenébe hangulatú zenét, és ezt a klippel csak még jobban megfejelték.

4 - kid koala: basin street blues. a legtöbb monkmus klippet fölöttébb kedvelem, viszont számomra ez a csúcs; ennek a videónak olyan hangulata van, hogy szinte meg lehet fogni. az külön gyönyör, hogy a végén mindenki elrepül a fenébe, a csótányokról nem is beszélve, arra pedig érdemes figyelni, hogy mint a legtöbb monkmus munkánál, itt is milyen zseniális a rendezés.

3 - unkle: eye for an eye. synoláék megint, ezúttal egy mellbevágó, tökéletes és monumentális alkotással. az eddig látott mozgóképek közül azt hiszem ez a mese mutatja be a legjobban pár percben azt, amit történelmnek neveznek. nekem az orson scott card féle hangyok jutottak eszembe róla, és a végjáték, de a massive attackos 3d szörnyszülöttei is megidéződnek, ahogy egy kicsit heinlein csillagközi inváziója is (hasonlísd össze), a nácikról, és egyéb eszement hatalmakról nem is beszélve. szemet szemért, ugye, egy fenét.

2 - kwoon: i lived in the moon. nyugodtan mondom a nagy szavakat: ez a létező legszebb videó, amit valaha láttam. a zene volt hamarabb, a kicsit sigur ros-os beütésű dal ihlette meg a mindössze 27 (!) éves fiatalembert, yannick puigot, aki az összes díjat elnyerte vele eddig, ahol jelölték, megjegyzem jogosan. a bimnél és a dustednál is emlegetett bennem élő mesékből ez mutat meg talán a legtöbbet, ráadásul a hold miatt is nagyon fontos volt nekem ez a klipp, volt idő, amikor tényleg ott éltem. a figurának stúdiója is van már, én, ha tehetném, biztosan vele csináltatnék a saját dolgaimból valami videót, illusztrációt, akármit.

1 - four tet: my angels back & forth. vita nincs, számomra ez a videó lesz az első helyen, ha rajzolt dolgokról van szó, még akkor is, ha ezzel eleve ellentmondtam magamnak, hiszen a bimet azért bántottam, mert élő szereplő is van benne, ahogy ebben is. nem a youtubon láttam először ezt a klippet, hanem az ebayos korszakom kalandozásai egyikén botlottam bele a maxiba, amihez dvd is jár; a four tet vizuális felfedezése tehát nálam a hivatalos, fizető fogyasztó módon kezdődött, ez is biztos közrejátszik az első helyben, mint ahogy az se mellékes, hogy a zene is egyike örök kedvenceimnek. wolf wan-bau első munkája ez, ha figyeltél, egy későbbit már ajánlottam, a coldcut whistle and a prayerét, elképesztő az is. pont attól annyira jó, hogy nem tudom megmondani pontosan, hogy mi tetszik benne annyira, hogy az első legyen, de érzem, és ez épp elég. ha nagyon őszinte akarok lenni, talán valahogy hasonlóan képzelem én is az én angyalomat, ahogy előre-hátra lenget engemet.

mихаил aфанасьевич булгаков

hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában.

a labdázó költők öröklét isznak

imádom az affajta magas labdákat, miszerint ha utoljára úgy fejezem be, hogy utálom a költőket, rögtön költőkkel kezdjem. és ha már labda, jöjjön először kriszti, aki többször is járt már nálam, kedves vendég. ezt a verset mutatták tőle, mert hogy ez én vagyok; akkor én te vagyok, mert ismerek olyat, aki ez a vers jobban ő, mint amennyire neki én. tehát a már emlegetett magas labda:

ez itt az éjszaka minden fénylő tetője.
át kell ütni a folyó felett a holdat.
ez itt az életed, ide jöttél előle,
mert nem megy a halál, hiába gyakoroltad.

ez meg a szél - nincs tőle könnyű dolgod.
látszik, hogy lengenek a vezetékek.
át kell ütni a szívedet, te boldog:
ott száll a magas labda, még eléred.

az ott a folyó, fölötte lüktető ég.
dobog, dobog, de koncentrálj a percre.
közel nagyon: gyakorold, hogy csak emlék!
kivel játszol, hova figyelsz? te.

látod, nem megy a halál, hiába gyakoroltad. egyébként is, kivel játszol, hova figyelsz, te te? te én vagyok, látod. még eléred. a másik költő, akit idecipelnék, olyan régen meghalt már, hogy ezzel megtette azt a szívességet, hogy úgy lehet érte rajongani, mint valami popsztárért; szegény kosztolányi, ha ismerhetné személyesen csinos rajongóit, vajon miket írhatna róluk. egyébként is, nekem régi gyanúm kosztolányival kapcsolatosan, hogy ő inkább dalnok mint költő; dallamokat írt, mégha versben is. trubadúr, hogy mást ne mondjak. yonderboi óta ki ne ismerné, hogy how swallow is the profundity, and how deep the superficality, és persze tömör a hígság, és komor a vígság; mond ki ezeket a szavakat, és figyeld, hogy hangszer lesz tőle a szád. a könnyek koldusát is énekelni kéne inkább:

én voltam egykor szent edény.
a fájdalom lakott szivemben,
s a boldogok
poétának neveztek engem.

mostan vagyok koldus, szegény,
mert elveszett, mi az enyém volt.
s a könny, a könny
a nagyvilágra szerteszétfolyt.

zokognak a föld kerekén,
mindenki sír, mindenki költő,
vak jajgató,
fájdalmát az égig üvöltő.

de legnagyobb jaj az enyém,
ki állok itt e bús özönben,
sírók között,
s nincs semmi búm és semmi könnyem.

naugye. mindenki költő, mondom én, hogy utálom a költőket. nincs a fenét nincs semmi könnyem. de nem csak nekem nincs, lackfinak sincs, kedvenc arcú kortársomnak, akit fölötébb kedvelek, és aki fölötébb kedveli kosztolányit. lázár ervin is kedvelhette kosztolányit, azért érte utol, mi meg futhatunk utánuk Lázervin, meg az esti k. után, hát most nézd meg ezt az örök párbeszédet:

a Lázervin meghalt?
meg.
ő írta ezt a könyvet?
ő.
aki könyvet ír, az mind meghal?
meg.
és aki könyvet olvas?
az is.
és aki nem ír és nem olvas?
bizony az is.
akkor nem a könyvekben van a halasztás.
hát nem.
csinálsz nekem egy hosszúlépést?
az nem gyereknek való.
mért, mi van benne?
bor meg szóda.
és aki megissza, hosszabbat tud lépni?
egy ideig igen.
és aztán?
ha túl sokat iszik, egyáltalán nem tud lépni.
és ha keveset?
akkor még ugrándozni is tud.
a Lázervin szerette a hosszúlépést?
nem tudom, nyáron biztos, mert olyankor nagyon jólesik.
mégis télen lépte a leghosszabbat.
mégis.
most már nem lehet utolérni?
most már nem.
akkor se, ha iszom hosszúlépést?
akkor se.
akkor inkább iszom rövidet.
az végképp nem gyereknek való.
mi való a gyereknek?
tea meg gyümölcslé.
akkor csinálj nekem gyümölcslépést.
az milyen?
gyümölcslé meg szóda.
jó, csinálok.
várj csak, én mégis szeretném egy kicsit utolérni a Lázervint.
most rögtön?
valamit meg kell beszélnem vele.
hát nem tudom…
tegyél még valamit a gyümölcslépésembe, akkor sikerülni fog.
és mit tegyek bele?
öröklét.

tehát, nem a könyvekben van a halasztás. nem is a hosszúlépésben. az örök lében. hívjatok meg egyre.

hó, valami, sár, semmi

egy hete este, ültem a keretbe, míg odakint sűrűn, és lassan hullott a hó. mintha beleszeretett volna a városba, és most gyengéden simogatná. tiszta volt a város, és fiatal; a hó visszahozta a gyerekkorunkat, amikor még érezni, szeretni, menni, inni, aludni egyszerű volt, és teljesen ismeretlen, mint a mesék, ahol fogalmad sincs, hogy mi fog történni, de az mégis magától értetődő, hogy a békából világszép királyfi változzon. ilyen volt a világ, és fehér, egy hete este, amikor én barna kalapban, barna kabátban, barna nadrágban, és barna bakancsban táncoltam a hóban. épp költő voltam, szerelmes és szép. egy magától értetődő gyerek lettem egy magától értetődő világban, aki a szemét nem tudta nyitva tartani, ha fölfelé nézett, és szurkolt a hópelyheknek, amik az orrnyergére estek, hogy ne balra, hanem jobbra essenek le. ilyen voltam, amikor vonatra szálltam, hátra, a biciklitárlónál a kalauz helyére, jegy nélkül, pénz nélkül, könnyen, mint egy madár, tökig vizesen. magamra zártam az ajtót, beültem az ablakba, így indult el a vonat velem. odakint derengett a hó alatt a város, mint valami látomás, a fényei olyanok voltak mint a karácsonyi díszeké. aztán erdők és mezők fölött ment a vonat, azok is fénylettek, mintha egyszerre lett volna rajtuk a hajnal és a szürkület, titok volt a messzeségekben, és akárhova néztem, mindenütt hullott a hó. a vonat néha megállt, akkor az emberek leszálltak, elmentek alattam, mint fekete árnyak, és az élet olyan szép, nyugodt és egyszerűnek tűnt ott, akkor, mint egy hópehely.

ezt mindenképpen el akartam mondani, mert azóta olvad, a fogam lyukad, a pénzem fogy, és a sár nő; milyen könnyű ilyenkor elfelejteni a tisztaságot.

ezen a héten az egész év visszajött hangulatokba bújva; egyik nap januárban sétáltam pesten, és olyan volt minden, mint akkor, szegeden, egy reggelen májusra ébredtem, pár napja, még novemberben, a dunaparton őszt éreztem, és egy kávézóban nyarat. immár kész a decemberi leltár.

néha megijedek, amikor megismétlődnek a dolgok körülöttem; ilyenkor nem tudom, ez azért van e, mert annyit éltem már hogy az élet megismételheti már magát, vagy mert belőlem múlt el valami, amitől a dolgok megújulhatnának. azon is megdöbbenek, amikor olyan ordas közhelyekre jövök rá, hogy a szabadság, és a választás csak illúzió, fontos, erős és mindent elsöprő illúzió, akár a szerelem; de csak illúzió. amikor pontosan, megfoghatóan érzem, mint a hideget, hogy valójában sose fogok tudni igazán elmenni innen, sose lehetek igazán más, nincs meg a választásom hogy kilépjek a köreimből. körbejárhatom az utcánkat, de mégiscsak egy ajtó nyílik csak meg körülöttem, a többi csak díszlet, előre elrendelt szereplők járkálnak körülöttem, a többiek csak statiszták, hiába osztanék rájuk szerepet. mindez mégis olyan nyugodtnak és egyszerűnek tűnt, amíg esett a hó.

néha pontosan értek mindent. istent, a szerelmet, magamat, és az életet. forralt bort ittam egy kandalló mellett, amikor egy pillanatra minden a helyére került. ilyenkor tudom hogy érdemes, hogy elég, hogy ennyi volt, és hogy ez a teljesség, hogy a zene elég, hogy a szerelem elég, hogy egy éjszaka, egy érintés, egy illat, a haja, ennyi elég, és ez a teljesség. forralt bort ittam egy kandalló mellett, és pontosan éreztem, hogy minden a helyén van, hogy megérte, hogy megérkeztem, hogy elértem; hogy meg tudtam volna fogni, ki tudtam volna mondani, hogy ez a boldogság. arra is gondoltam ekkor, hogy így kellene meghalni. a teljességben. ha így lehetne, talán teljesség lenne az elmúlás is.

ezt is el akartam mondani, mert azóta olvad, a fogam lyukad, a pénzem fogy, és a sár nő; milyen könnyű ilyenkor elfelejteni a teljességet.

néha pontosan tudom, hogy valami nincs sehol. hogy minden csókban, minden tettben elmulasztok valamit. hiába vívok érte naponta, minden szerelemből hiányzik valami. a mindenségből hiányzik egy csillag. hiába reménykedhetek a megváltó egészben. rám tört a tudás, mint annyiunkra. de néha azt is ugyanilyen pontosan tudom, hogy meg lehet teremteni azt, ami nincs sehol. hogy néha a zenében, a csókban, és még az apró tettekben is, benne van az a valami. néha, bennem van valami. és néha egyszerű ez. tudni, hogy van valami. tudni, hogy nincs semmi. tudni, hogy csak itt vagy, a kandalló mellett. tudni hogy odakint esik a hó. tudni hogy elindul a vonat, és tudni, hogy nincs ebben semmi. néha egyszerű ez. mint ahogy az is, hogy igenis, nőj föl bármekkorára, fonnyasszon bármilyenné a fájdalom, tudásod érjen bár az égig is; minden békában benne van egy királyfi. költői mi? minden költőben benne van valami.

ezt akartam még elmondani, mert tudod olvad, a fogam lyukad, a pénzem fogy, és a sár nő; és ilyenkor utálom a költőket.

smilla kisasszony hóra vágyik

úgy kaptam vissza ezt a könyvet, hogy a következő cetli volt benne:
'lassan itt a hó. azt hiszem szükséged lesz smillára.'

az üzenet írója nem tévedett. egyrészt, amikor kinyitottam, odakint már hullott a hó, lassan, szépen és szerelmesen; és többek között pont ebből a könyvből tudom, hogy a hó sokféle tud lenni, mint az ember, és mindegyik fajta havazásra külön szavuk van azoknak, akik benne élnek. másrészt peter høeg műve valóban az egyik legjobb megoldás arra, ha elkap a tél minden értelemben. mondhatni, ezt a könyvet télen érdemes leginkább elolvasni.

høeg dán, és engem valami megmagyarázhatatlan vonzódás köt azok felé, akiknek meg kellett tanulniuk fázni; a norvégokhoz, az izlandiakhoz, a dánokhoz, vagy az eszkimókhoz, és a fókákhoz. a dán dolgok különösen kedvesek, a legtöbb dán filmet (nem csak a dogmák!) szerettem, főleg a humoruk nyűgöz le, zenéről nem is beszélve, lásd under byen, a music for dreams kiadványok legtöbbje, vagy mostanában peder.

meg ez a regény. ami elvileg egy krimi; egy eszkimó kisfiú, leesik a tetőről, és meghal. a hóban egyenes nyomok vezetnek a tető szélére, rajta kívül senki nem volt ott, a rendőrség megállapítja, hogy baleset történt. a kisfiú a tetőn játszott, és leesett, ez egy baleset. smilla, aki szintén grönlandon született, történetesen ebben a házban lakik, és ismeri a kisfiút, akit ézsaiásnak hívtak, mint a prófétát; tudja hogy a kisfiúnak tériszonya volt, olyan tériszonya, hogy 'az első emeletig mindig felszaladt, de onnan behunyt szemmel, mindkét kezével a korlátba kapaszkodva botorkált tovább. képzelje el, minden áldott nap öt percig tartott, míg verejtékező homlokkal, és kocsonyás térdekkel eljutott a harmadikig (...) ezért kérdezem magamtól álmatlan éjszakákon; vajon mi késztethette rá, hogy felmenjen oda azon a napon'. és smilla ismeri a havat, tud olvasni belőle: 'felgyorsulás jelét láttam a nyomokban. amikor az ember a hóról vagy jégről elrugaszkodik, a bokaízület elfordul. mint amikor mezítláb járunk a homokon (...) ha a mozdulat túl gyors, vagy nem elég stabil, a láb egy kicsit megcsúszik hátrafelé'. tehát azt látja, hogy a kisfiú futott, és ugrott. és történetesen smilla nagyon szerette ezt a kisfiút; ráadásul smillánál elég ritkán fordul elő, hogy szeressen valakit. és történetesen smilla olyan, aki nem igazán hagyja magát az élettel, hatalommal, szabályokkal szemben; makacs, és hideg, mint a hó, így elkezd nyomozóst játszani, mert tartozik ezzel ézsaiásnak és önmagának. és ennek ára van; belebotlik a hatalomba, gonoszságba, a múltjába, egy szerelembe, és a végén a jégmezőkbe.

de mint minden igazán jó regényben, høegében sem a történet a legfontosabb; smilla karaktere annyira jól eltalált, és tökéletesen kidolgozott, hogy önmagában betöltené a könyvet: cinikus, bölcs, és fanyar humorú világlátással, és kegyetlen őszinteséggel leöntött, néha már filozófiai mélységű merengései, fejtegetései akkora élménnyé teszik a könyvet, hogy az olvasó gyakran kapja magát azon, hogy újra vissza olvas pár mondatot, és ízlelgeti őket, mint valami ínyencségeket; és erre ráadásul høeg mesteri történetvezetésű krimit is rásző, annak minden előnyével; a fagyos feszültség folyamatosan betölti a lapokat, és a titkok csak lassan oldódnak fel, mint a jég. mindezek alatt egy érzékeny, szinte már líraian meleg kép lapul az érzelmekről, az eszkimók és a dánok, és amúgy a kirekesztett emberek viszonyáról, a magányról, a szerelemről (!), a félelemről, az emberekről. smillát úgy szereti meg az ember, ahogy csak a nagyon jó könyvek jól megírt szereplőit lehet megszeretni, mert høeg engedi megismerni főszereplőjét, úgy, és annyira, hogy meg lehessen szeretni. a karcsú, és csinos smilla, aki önmagára, a matematikára, és newtonra támaszkodik, valahol hasonló a mostanában annyira megszeretett könyvek hőseihez; füst milán hajós kapitányához, vagy below esőkirályához. és közben oldalakon keresztül hull a hó; az olvasó olyan viszonyba fog kerülni a hóval, mint smillával, ahogy smillát kezdi egyre jobban megérteni, úgy a havat is; és a hóban, mint smilla, megláthatja önmagát, vagy önmagában a benne élő smillát.

annyit mondanék még erről a könyvről, hogy csináltak róla egy filmet, amiről már írtam; és az a film legalább annyira nem jó, mint amennyire ez a könyv igen és éppen az hiányzik belőle, amitől ez a könyv jó, és már csak azért se nézd meg a filmet, hogy élvezni tudd a könyv végét. a másik, ez már amolyan lábjegyzetes morgás, hogy mond már meg, hogy egyrészt ennek a könyvnek miért van ennyire fancsari magyar címe; smilla nem feltétlen kisasszony (gondolom az angol cím alapján), ráadásul a film cím, a hó hatalma már inkább találóbb lenne, de legjobb az lett volna, ha smilla érzi a havat, vagy tényleg hogy vágyik a hóra, vagy valami ilyesmi. a másik, amiért nagyon haragos tudok lenni, az az elcseszett boritó; ezt a könyvet tudtommal csak a qva könyklub adta ki, valami kritikán alulian rossz címlappal, ami alapján az ember ilyen igaz történetes katasztrófa ponyvát gondolna, és sose venné le a polcról. pedig kertész judit fordítása is nagyszerűen adja vissza a hideg melankóliát, nagyon kár érte, mert ez az a fajta mű, ami nem valószínű hogy meg fog élni egy újabb, mondhatni méltóbb kiadást, így viszont alig lehet megszerezni, és még az is ronda.

lapozzunk bele az első száz oldalba:

én a magánnyal vagyok úgy, mint sokan az egyházi áldással. számomra a magány a kegyelem világossága. soha nem zártam be az ajtót magam mögött úgy, hogy ne tudnám, könyörületes cselekedetet hajtok végre magammal szemben. cantor a végtelenség fogalmát a következőképp magyarázta el tanítványainak: élt egyszer egy ember, akinek volt egy szállodája, végtelen számú szobával; egyszer ez a szálloda megtelt. ekkor érkezett még egy vendég. erre a tulajdonos az egyes számú lakóját áttette a kettesbe, az ott lakót a hármasba, azt a négyesbe, és így tovább. ily módon az egyes számú szoba felszabadult az új vendég számára.
ami engem ebben a történetben lenyűgöz, az az, hogy minden érintett, a vendégeket és a tulajdonost is beleértve, teljesen helyénvalónak találja a végtelen számú akció lebonyolítását, csupán csak azért, hogy egy vendégnek nyugta lehessen egyedül a szobájában. mi más ez, ha nem a magány szentségének elismerése?
egyébként rájöttem, hogy a lakásomat úgy rendeztem be, mint egy szállodai szobát - semmi kétséget sem hagyva afelől, hogy aki benne lakik, csak átutazó. valahányszor szükségét érzem, hogy magyarázatot találjak erre a magam számára, arra gondolok, hogy anyám családja, és ő maga is bizonyos fokig nomád volt. magyarázatnak elég gyenge.
(13 old)

egyszer csak már nem is látom mit olvasok. csak a hangom és a lemenő napsydhavn felől érkező fénye tölti be a szobát. aztán már hang sincs, csak mi ketten: én és a kisfiú. elnémulok. csak ülünk, nézünk magunk elé, mintha én tizenöt éves lennék, ő tizenhat, és elérkeztünk volna egy ponthoz, ahonnan nincs visszatérés. egyszer csak csöndesen feláll, és szó nélkül elmegy. a naplementét bámulom, mely ebben az évszakban három órán át tart. mintha a nap az utolsó pillanatban mégiscsak találna olyan értékeket a világon, amelyek miatt halogatná az elalvást.
(16 old)

néma csendben ülök a helyemen. mindig érdekes az európaiakat rábízni a csendre. számukra a csend űr, amelyben a feszültség az elviselhetetlenség határáig nő.
(20 old)

(...) talán akkor kezdtem el arra vágyni hogy értsem a jeget. a megértés vágya azt jelenti, hogy szeretnénk visszahódítani valamit abból, amit elveszítettünk.
(33 old)

minden vak, eszeveszett szerelem legmélyén gyűlölet érlelődik a szeretet lény iránt, aki kezébe tartja az ember boldogságának egyetlen kulcsát.
(...)
azok, akik értenek az ilyesmihez, azt mondják, ahhoz, hogy egy szerelem amúgy istenigazából zátonyra fusson, mindkét fél szorgos munkája szükséges.
(36 old)

talán mindig helytelenül emlékszünk, valahányszor úgy hisszük, hogy legbelső lényünk jeladásai egyetlen, különleges pillanatban zajlanak le. lehetséges, hogy a szerelem vagy a rádöbbenés arra, hogy mi is meghalunk, vagy a hóimádat valójában nem hirtelen támad, hanem mindig is bennünk volt. teljesen talán nem is múlik el soha.
(40 old)

olykor képes volt átváltani dánra, pusztán azért, hogy használhassa a tiszteletet kifejező önözési formát. az utóbbi három hónapban, amikor juliane önpusztítása felerősödött és egyre céltudatosabbá vált, előfordult, hogy ézsaiás nem akart hazamenni.
- nem alhatnék itt, önnél? - kérdezte ilyenkor.
fürdés után a wc tetejére állítottam, és bekentem krémmel. innen jól látta magát a tükörben, amint fintorogva szaglássza az elizabeth arden éjszakai krém rózsaillatát.
soha nem fordult elő hogy megérintett volna. soha nem fogta meg a kezem, nem simogatott meg, és nem is kért tőlem hasonlót. de éjjel, néha, mély álomban mellém gurult, és néhány percig ott maradt. bőrömhöz érve, alig észrevehető erekciója támadt: le-fel, le-fel, mint egy kis keljfeljancsi.
ezeken az éjszakákon nagyon éberen aludtam. szapora szuszogásának legapróbb változására is felriadtam. gyakran feküdtem mellette ébren, és arra gondoltam, hogy a levegőt, amelyet beszívok, ő fújta ki.
(48 old)

az emberek időpontok segítségével tartják össze az életüket. ha csak egy árnyalatnyit is változtatunk rajtuk, majdnem mindig történik valami figyelemre méltó.
(52 old)

sokféle módon próbálkozhatunk depressziónk leplezésével. hallgathatunk bach-orgonaműveket a mi urunk megváltónk-templomban. egy zsilettpenge segítségével kirakhatunk zsebtükrünkre fehér porból egy csíknyi jó hangulatot, és beszívhatjuk szívószálon. segítségért is kiálthatunk. legjobb telefonon keresztül, akkor mindjárt arról is gondoskodhatunk, ki legyen az aki meghallja.
ez az európai módszer. abba reménykedni, hogy ha tesz valamit az ember, ki tud mászni a bajból.
én a grönlandi módszert választom. ez abból áll, hogy az ember belesüpped fekete hangulatába, mikroszkóp alá helyezi vereségét, és elidőz a látványnál.
(99 old)

én is a grönlandi módszert választom ezekben a napokban; mikroszkópom ez a könyv, kinyitom, és elidőzök a látványnál.

a huszonhatodik ősz

ezt a blogot elvileg azért (is) nyitottam, hogy mixelményeimmel megörvendeztessem hálás közönségemet. amióta eszemet tudom, illetve bocsánat, amióta az eszem tud a lányokról, gyártottam mindenféle válogatásokat, részint sznobságból, részint hiúságból (azt hittem a lányok sose hallgatnak olyan jó zenét mint én!), részint őszinte kamaszságból, miszerint hátha a jól megválasztott zenék meghatóbban mondják azt, amit én úgy szeretnék, és aminek úgyis mindig ugyanaz a vége.

ez ilyen.

az idő haladtával persze haladtam a korral, bakelit, cédé, díjé, mix, rádió, stb. hogy mennyire későn érő típus vagyok, azt bizonyítja, hogy a blog megnyitása után majd egy évvel teszem csak közzé egy mixemet, ami ráadásul az őszről szól, sose jobbkor, most hogy tegnap leesett a hó. azért jobb később mint soha, tehát tessék fogyasztani eme zenedobozt, aminek mindenféle hülye címeket adtam volna, mint hogy néma falevelek, meg huszonhat ősz, meg efféle gyönyörű giccses próbálkozások, de aztán győzött a kreativitás, így 'őszi mix'-nek neveztem el, a gyengébbek kedvéért még le is fordítottam magyarról angolra, mert úgy kell a trendnek lenni, tehát íme az

autumn mix
(egerezdmeg)

amit az őszről zeneileg el lehet mondani, azt általában elmondják a kesernyés, borízű, elvágyódós, elmúlós, szelíd szerelmes dalok, finom, főleg akusztikus hangszereléssel körítve. aki kicsit is zenebuzi, biztos hogy álmából felkeltve is mond húsz ilyet, norah jonest, diana krallt, ne adj isten r.e.m.-et, vagy súlyosabb esetekben coldplayt, didot, és efféle rádióbarát alkotókat emlegetve; ha olyan extrán zenebuzit keltesz fel szép álmából, mint például a dorfman, akkor először is elküld a fenébe, másodszor sodor egyet, és miután megvan a hangulat, akkor fog olyanokat mondani okosan, mint tom waits ugye, cohen, vincent gallo, fink, rufus wainwright, de lehet hogy rájön a beth láz, és asszondja neked hogy beth orton, beth hirsh, beth gibbons.

tehát látható, hogy az ősz főleg gitár és dal; épp ezért ezen a mixen nincs egy büdös szó sem (persze ez sem igaz, a fosz lányok fransziáznak, de ennek járj utána). a gitár is csak lassan jön be, szigorúan a fúvósok után, hogy aztán csak a végén adja át helyét nagy nehezen a zongorának.

a másik perverzió ezzel a mixel kapcsolatban, hogy az adta volna magát, ha meleg kezdés után szép lassan hűvösödik be a dolog, s átballagunk nyárból őszbe, hogy a végére a telet is megcsillantgassuk, de dafke nem; nekem az idei ősz hirtelen jött, mint amikor átmenet nélkül az ötödik bor után hirtelen megérzed hogy részeg vagy, nem kellemesen részeg, hanem veszélyesen, míg a negyediknél még csak kellemesen be voltál csak csípve; így kezdődött nekem az idei ősz, és így kezdődik ez a mix is, hidegen és kegyetlenül.

huszonhat szám, adja magát a párhuzam, hogy ennyi őszt láttam eddig én is; és valóban. vannak itt hangulatok régebbről és mostról, a clogs, endorphin, alpha, ganga, food, ezek a tavaly szóltak, míg a pécsi gesztenyefákról hullottak a levelek, ahogy tavalyi a szex és lúcia, vagy a huszonegy gramm is; mindkét film nagyon az őszt fogja jelenteni nekem; a krush vagy a badmarsh & shri vonal még a rozis őszből maradt meg, a veresegyházi napfényben ázott dombokról; a többi főleg idei termés.

nagyon jellemző képet ad ez a mix a mostani őszömről, én most így éltem meg a hulló levelek havát; átjárja ez a csendes pusztulás, ahogy ezt az őszt is, és a vége aktuális még most is; egyszer hallgasd meg sűrű hófelhők alatt, alkonyatkor az utolsó számot. ha még tovább kellene ragozni, idő íve is van ennek a mixelménynek, az eleje hajnal, a közepe nappal, a vége meg éjszaka, hinnéd-e. az elejére merengeni, a közepére sétálni, a végére meg összebújni érdemes. most már csak az jön hogy én kérek elnézést a hibák miatt, ami bizony előfordul a keverésnél, god is a dj, meg tiesto, én nem, ráadásul az utolsó két számnál még a vágás sem tökéletes. mindezek után még az is megjegyzendő, hogy akkor jó neked, ha gizda vagy, és ipodod van, meg itunesed, mert azok biztos hogy hibanélkül lejátszák a váltásokat; de az új winampal is megoldható a dolog, mediaplayert ne használj, ha lehet.

de azért imhol a tracklist:

1 nills petter molvaer: hover
2 murcof & erik truffaz & talvin singh: resignacion live
3 antenne: ttreaa#7
4 food: dadycation
5 krush & kazufumi kodama: day's end
6 badmarsh & shri: the last mile
7 bill laswell: siren song
8 aluna: autumn song
9 ganga: autumn
10 avril: urban serenade
11 alpha: hooper
12 felix laband: minka
13 gustavo santaolalla: can emptiness be filled?
14 endoprhin: soon after silence
15 bersarin quartet: october
16 digitonal: gone
17 your hands in mine: calendar
18 clogs: kapsburger
19 ass: two different ways
20 aaron martin: mannal street
21 nitin sawhney: firmament
22 arborea: rain
23 alberto iglesias: encuentro
24 max richter: autumn music #1
25 goldmund: image autumn womb
26 dustin o'haloran: opus 23

nagyobb kockázat megszületni, mint meghalni

utóbbi idők derűs, jó kedélyű hangulatait borzolom tovább ezzel a verssel (két s! - ne tudd meg mi ez egy beszédhibásnak) is:

siessünk

siessünk szeretni az embereket oly gyorsan mennek el
cipő marad utánuk meg süket telefon
csak ami nem fontos cammog mint a tehén
az igazán fontos hirtelen történik
utána a csend normális szóval elviselhetetlen
mint a tisztaság mely egyszerűen a kétségbeesésből születik
mikor gondolunk valakire nélküle maradván

ne légy nyugodt hogy van időd mert bizonytalan a bizonyosság
érzékenységünket elveszi mint minden szerencse
együtt járnak mint a pátosz és a humor
mint két szenvedély mely egynél mindig gyengébb
oly hamar mennek el mint a júliusban elhallgató sárgarigó
mint egy esetlen hang ügyetlen meghajlás
becsukják szemüket hogy lássanak igazán
nagyobb kockázat megszületni mint meghalni
mert mindig túl keveset és túl későn szeretünk

ne írd ezt gyakran írd meg egyszer s mindenkorra
szelíd leszel akkor akár a delfin és erős

siessünk szeretni az embereket oly gyorsan mennek el
akik meg nem mennek el sem térnek mindig vissza
és a szerelemről sem tudni soha
hogy az első az utolsó vagy hogy az utolsó az első

tegnap csapódott belém ez a vers, irodalmi hűbammeg rovatunk eddigi talán leginkább aztamindenit szereplője. lengyel, költő, ráadásul pap. és így ír. twardowskinak hívják. igazából ennyi elég is lenne. nekem ezer éve gyanúsak a papok, a költők nemkülönben; ez a papköltő (!) viszont ilyeneket ír, hogy 'tanuljunk szeretni, hogy ellenőrizzük önmagunkat' (szeretni) mégha coelho szaga van, akkor is most van itt az idejük az ilyen mondatoknak. hogy a fenébe tud egy pap a szerelemről írni? végülis, lehet hogy ő tudja róla a legtöbbet. magas labda: isten tudja. jók ezek a lengyel papok különben; jános pált is szerettem. jellemző hogy abszolút nem ismertem eddig, mint ahogy az is, hogy twardowski a maga körében (egyház?) még itthon is népszerű, ismert, oly annyira, hogy a térszínház előadást tartott anno a verseiből (!). a többi verse egyébként nem tetszik (annyira), zavarba jövök, és kínosan feszengek újabban, ha istent, a szerelmet, az életet emlegetik, nyilván, mivel magam is azt teszem, csak sokkal ügyetlenebbül; ellenben ez a siessünk, ez mondom, belémcsapódott mint sistergő ménkő a tóba mondta volt attila. tisztulok tőle, olyan tisztasággal, mely egyszerűen a kétségbeesésből születik. attól, hogy cammognak körülöttem a tehenek. attól, hogy mindig túl keveset, és túl későn. és persze most, épp, legfőképpen attól, hogy akik nem mennek el, se térnek mindig vissza. tényleg nem. most épp én se találom az utat vissza, pedig nem mentem el. és tényleg isten (?) tudja, hogy akkor most az első az utolsó vagy hogy az utolsó az első?

és nézd, közben végig hullámzik a tenger:

siessetek, szeressetek! én például már nem érek rá.

ál a hal

szeretnék meghalni. nézd meg ezt a mondatot, olvasd el újra, és nyugodtan mosolyogj. nem vicces? szeretnék meghalni. csak két szó. de, vicces. végülis, minden vicces; az élet, az isten, az ember, és nesze, a halál is. amit én izomból kinevetek, az az, amikor valaki, aki él, azt mondja: szeretne meghalni. vicces. hülye barom. a másik, amit biztosan kiröhögnék, bár még nem találkoztam vele, az az, hogyha mindezt tetézi azzal, hogy a blogjába írja le. mint a híradó stáb elötti öngyilkosok. vicces. egy jó kiadós #ás kellene nekik, azon meg a tűzoltók úgyse fognak segíteni, mondaná az erdélyi öreg bácsi, és milyen igaza lenne. a blogba írni, hogy nem akarsz élni, szánalmas, és igen, vicces. az ország-világ előtti nagyjelenetek mindig viccesek. idenézzetek, mennyire nyomorult vagyok! idenézzetek, mennyire nem megy! hírnév, és népszerűség egyébként ez is. a bohócok elkorcsosult maradványai ezek is. ugye, legalább addig tetszem, addig ki tudok csikarni belőletek valamilyen nyomorult érzelmet, amíg meghalok, ugye? szántok addig a pár másodpercig, szörnyülködtök, magatokra néztek, felismertek, megbocsátotok, csináltok valamit, hé, bazdmeg, míg zuhanok? maradt volna magának. méltósággal kell ezt csinálni bazdmeg, nem blogolva; lesni a kommenteket, hogy hányan vigasztalnak. na, ugyan, marci, ne halj meg! hogy tetszett popper szabályzata; az is azzal kezdi hogy 'jól képzett öngyilkos soha még csak célzást sem tesz öngyilkossági terveire' nabazdmeg, sose voltam jól képzett. és a nashua baromsága; hogy lehet segíteni az öngyilkosokon. 'összefogással, türelemmel mennyi életen lehetne segíteni'! vagy 'szegény albert györgyi!' stb. hogy röhögtem rajta. és igazam volt. nem élet klubbja, meg hetenkénti gyűlések, ahol karöltve megbeszélik, hogy miért is kellene élni, nem ilyenek kellenek; gyertek a csillaghegyre bazdmeg, vagy a mexikói útra, toljátok a tolószéket! mondta marci, a bölcs fasza gyerek, aki tudta mit beszél. mekkora pofám volt; és erre nézd meg még egyszer, hogy kezdődik ez a kurva bejegyzés: 'szeretnék meghalni'.

na akkor nézzünk egy kis irodalmat.

'tudtam, a diszkó elől telefonáló lánnyal úgysem mennék semmire. gyorsan el akartam intézni az ügyet, ezért megmondtam neki a megoldást.

- öld meg magad.
- mi? - kérdezte.
- öld meg magad.
- mi? - ismételte.
- vegyél be nyugtatót vagy szívgyógyszert, igyál rá alkoholt, aztán húzz a fejedre nylonzacskót.
- mi?!

fél kézzel nem lehet jól bepanírozni a húst, ezért rákiabáltam a lányra, hogy most, vagy soha! húzd meg a ravaszt, vagy hajítsd el a stukkert. ne vacakolj. most veled vagyok, de meghalnod már egyedül kell. nem érek rá egész este.
először azt hittem, új effektet kevertek a zenébe, de aztán rájöttem, hogy a lány sír. zokogott. letettem a kagylót.
nem elég, hogy húst kell paníroznom, itt vannak ezek az emberek, akik azt várják tőlem, hogy rendbehozzam az életüket!'

(palahniuk: halálkultusz)

be kell panírozni a húst. igazából csak tenni kell a tűzre. anyám zárt ajtók mögött őrjöng. de ezek igazából részletkérdések; ott tartottunk hogy szeretnék meghalni. most persze le kellene vezetni, hogy miért, ideologizálni, bölcselkedni, jópofásodni, hogy részvétet, kegyelmet, és szimpátiát csaljak ki belőled, aki olvasod, és főleg belőlem, aki írja, és vagyok annyira önző, egocentrikus fasz, hogy azt mondjam, ez utóbbinak lenni, és utóbbit becsapni, lényegesen nehezebb. persze ne higyj nekem, figyeld a szavaimat, mert csalok. szeretnék meghalni tehát. az egész pár napja kezdődött, borotválkozás közben, mint annyi minden. félig borostás, félig habos arccal rájöttem, hogy ha meghalok, nem marad utánam semmi. nobel díjas gondolat, nemigaz? és még csak rosszul sem voltam közben, nem fájt a szívem sem, a nyakam se törtem. aztán, mert nekem nem elég a nóbel díj, arra is rájöttem, hogy hogyne maradna; de semmit nem fejeztem be, félbehagyott cetlik maradnának utánam, félig kihűlt fürdővizek (ez nem költészet, nem szimbólum, ott volt basszus az orrom előtt), és csupa korcs, elszáradt emberi, és nem emberi kapcsolat. nem fogok még meghalni, villogtam a borotvapengével, mert még annyi minden van előttem; és persze, rögtön arra is rájöttem, hogy fogalmam sincs hogy fogom elérni őket, és nem is vagyok a jó úton, sőt, egyre kevésbé hiszek az utakban, és hogy a perceim igazából apró részletekké bomlanak, amiből csak alig pár számít igazán, és az összes többi forgács, ahogy szabó magda mondja, és hogy hiú vagyok, és a hiúságom a forgácsot türelmetlenül félre söprené, és nagy, törékeny kincsekkel pakolnám meg, ezt a fennmaradó x évet, amikből, az a kevés, ami van, azokat se bírom elviselni, hiába menekülnék újabba, és újabba. nem baj, ha nem tudod követni, nem is érdemes. mindenesetre megborotválkoztam (most mond meg), és csináltam a napjaimat, ittam, mentem, beszéltem, forgácsok hullottak szerteszét, és közben, igen, egy kis időre, megint, ugyanott, mint ahogy idén már egyszer, megszületett bennem valami; most adná magát a nagy szavak táblájáról ide másolni hogy 'ugyanott meg is halt bennem valami' ez azonban kurvára nem igaz; megszakadt a szívem, igen, de nem történt semmi. még éreztem is utána. nyilván nem szakadt meg, mi? naja, gumiból van. igen, szerettem volna, ha kitör valami háború, ha hirtelen szökőár közeleg veresegyháza felől, ha élőhalottak lepik el az utcát, vagy történik végre valami végleges, valami új, valami 'meglepetés'; de nem történt semmi, és még azt se lehet mondani, hogy nem történt semmi, mert valami persze megváltozott, ott belül, valami kurva fogaskerék megállt, vagy ilyesmi, de nem tette meg azt a szívességet, hogy színpadiasan, látványosan történjen, nem állította meg a szívemet, nem ájultam el, vért se vesztettem tőle, ráadásul végig volt valami istenverte dejavu érzésem is közben, hogy ilyen is történt már, ismerős volt minden mozzanat. azt hiszem innen kezdődött ez az egész, és ennek a vége az, hogy ilyen fasság, bocsánat, akárhogy is lesz, legalább tanulj meg tisztességesen beszélni marci, szóval ilyen badarságokat írok ide, mint hogy 'szeretnék meghalni'.

és most nézzünk megint egy kis irodalmat.

'(...) még csak rosszkedvű se voltam. csak azt mondtam magamnak: elég volt. haszontalan, rongy ember, elég volt. mit vesződjem én magammal még tovább?
ez se szép dolog igaz, otthagyni mindent – elviselhetetlen és gyűlöletes. még ma is szörnyű visszagondolni rá. csakhogy én meg voltam ám törve nagyon, ezt se feledjük. és úgy kívántam gyorsan a halált, mintha szomjas volnék.
s ami furcsa és megjegyezni való: a feleségem eszembe se jutott. vagy legalábbis: nem tartott vissza semmitől.
– ő úgyse szeret engem – hárítottam el magamtól az életemet. s ennek egyszerű oka volt: megint fordult el az élet balfelé. megint furcsa jelenségek voltak odahaza, s ehhez már nem volt kedvem. meguntam az egészet. – –
s vattával előbb jól bedugtam a fülemet, mert akkora lett a zaj odakinn: a dobogás meg a zuhanások, meg a sziréna búgása, mintha világok akarnának összedőlni körülöttem. s én egy kis békességet akartam a gondolataimhoz.
s micsoda badarságnak tűnt az egész, el nem mondhatom. az élet és minden erőfeszítése. mintha hályog hullna le a szememről. mert mire volt jó ez a rengeteg nyűglődés? ehelyett bízvást ott állhattam volna az út szélén fütyörészve, az is ért volna ugyanennyit. s nem fájlaltam én itthagyni semmit a világon.
s még meg is mostam jó hideg vízben a nyakam meg a fejem… s hogy ezt mért tettem? ezen se csodálkozzék senki. nem a túlvilág számára. én láttam egyszer egy magányos öregembert, zabolátlan, lángolószemű szenvedőt, az is elszánta magát, hogy végez a világgal, csak arra várt még, amíg beteg gyereke a másik szobában kiszenved – s az is megevett az utolsó pillanatokban két lágy tojást. miért tette? mert éhes volt. mert az élet addig tart, amíg tart, vagyis az utolsó pillanatig.
így tekintendő ez a mosdás is.'
(füst: feleségem története)

akármi lesz, megborotválkozok megint. pedig, meg akarok halni. namost, én nem így vagyok azért ezzel teljesen, és közben mégis. mert szomjazom most nagyon. mármint ezt a bizonyos hülye szót, ezt a főnevet, vagy mi a fene ez. furcsa szó, mondja rá a dávid, az előbb megkérdeztem tőle, hogy szerinte létige e vagy sem. beragoztuk rendesen, szegény faragóné, nem lenne rám büszke, hogy még ezt se tudom. 'mit csinál? meghal.' így ige, bazdmeg. 'milyen? halálos.' így meg mellékes. mindegy. minden egyes bazdmegért megérdemelnék egy pontos rúgást, oda, ahol a legjobban fáj. nem fallikus, hiába hiszed, hanem valahova oda, belülre. mindegy! szóval szomjazom, de nem azért, mert meguntam az egészet; illetve csak részben. próbálok nem szentimentális lenni, (de rohadt nehéz, hiszen egy szentimentális kis pöcs vagyok - rúgj bazdmeg! -, ha eddig még nem vetted volna észre) de odakint gyönyörű az ég; vastag ecsettel festet sötét felhők alatt pironkodik a többi; és gyönyörű, és nem untam meg ezt még mindig, mint ahogy a többit se, és ha épp most szerelmes tudnék lenni, úgy ahogy szeretnék, erről is valami hülyeség jutna eszembe, mint ahogy jut is, csak épp abba halok bele; ez megint mindegy, arra akartam csak rámutatni, hogy nem unom ezt az egészet. illetve nem az életet. még magamat se, benne, genetikai csőd, hibás egyed, mindig izgalmas, hogy marad életben a mélyvízben, és szerettem is magamon röhögni ezügyben mindig. talán inkább az az igaz, hogy engem se tart most vissza senki semmitől. igen, ez az. a hiúságom, és sértettségem talán ezt sérelmezi; hol van az, aki meg tudna állítani. akinek elhinném. és ha van, és ha ismerem, és ha igaza is van; nem tart vissza, nézd meg, ígyse semmitől. lehet ez a bajom. persze magamnak köszönhetem ezt is. és az is igaz, hogy most úgy látom magam, mintha hályog jött volna le; hogy mire való ez a rengeteg nyűglődés. lángolószemű szenvedőnek lenni, minek, kinek. de hiúság, és önzőség ez is, és lángolószemű szenvedőnek lenni azzal jár, hogy az ember fél egyedül maradni; hiúságomban, és önzőségemben pedig egyedül vagyok, nézd meg, és kellemetlen ez is. kellemetlen, nem elviselhetetlen; és éppen ez, amiről még beszélni akarok. hogy nem azért akarok meghalni, mert olyan dolgok törtétek, történnek, vagy fognak történni velem, amiket nem bírnék elviselni. igen, kezdem megtanulni, hogy a művészet azzal is hazudik, hogy befejezi a dolgokat, lehúzza a függönyt, megszakítja a szívet, megöli a testet, nagy végletes fasságokat csinál aköré, amiről szólni akar; közben a valóságban is pontosan ez történik, csak halkabban, szelídebben, nyugodtabban. meghalni is csak egyszer lehet, felírod az ilyen közhelyeket? szóval elviselni el lehet mindent, amit nem, azt is. azthiszem. de egyre kevésbé vagyok biztos benne, hogy mit beszélek, mondtam, figyeld a szavaimat, mert csalok. tehát nem a szenvedés, sőt egyáltalán semmilyen dolgok elviselhetetlensége miatt, és nem is az unalom miatt; és azt hiszem, van itt még egy dolog, amit be kéne valljak magamnak: nem is az öngyűlölet miatt. gyűlölöm, gyűlölöm persze magamat, ahogy illik, de mint mondottam, hiú vagyok, és önző, és az nyomkodja tovább az egerét, aki nem ilyen; és biztos van olyan is. de annyira nem tudom gyűlölni magamat, hogy az önpusztításom ne csak egy hiú, látványos színpadi show legyen, a külvilág felé is, de legfőképpen önmagam felé; igen, magamba tudnám állítani a nagykést, és elvérezni a konyhában, de közben biztos hogy valami istenverte szerepet játszanék túl közben, és röhögnék magamon, és gyűlölném magamat, és meg lennék sértve, hogy egy ilyen nagyszerű elme, mint én, hogy végezheti ilyen csúfosan. most akkor már csak az marad, hogy megmagyarázzam, ha ezért nem, hát miért? na ezaz. előbb a reklám.

illetve, nézegessünk egy kis irodalmat.

'kívülről látta magát. évekkel korábban egy súlyos depresszió mélyén elsajátította az önmagától való távolságtartást. megtanulta kívülről figyelni saját magát, érzelmileg függetlenedve testétől. … a mély depresszió olyan, mint a halál. mintha egy tökéletesen szigetelt üvegablak mögött állna. nem ér el hozzá semmi. figyeli, ahogy az élet elvonul előtte."
(bordély szilárd: árnykép rajzoló)

namost, ez se igaz. mármint rám. annyira nem mély ez a kurva depresszió, hogy már így élve olyan legyen mint a halál; és éppen ezaz, most jön a szegényes, gyenge és bicegő magyarázatom az első mondatra, ami, emlékszel?, az volt hogy 'szeretnék meghalni'. tehát, azért akarok meghalni, mert félek; és ez még így önmagában kevés. viszont attól a káosztól félek, ami körülöttem gyűlik, mint valami istenverte virág körül a rovarok; és úgy érzem, (most. most?) hogy azzal hogy élek, akaratlanul is (vagy akarattal, vagy ez már kölcsönhatás, mechanizmus, tökmindegy) beporzom ezt a bizonyos káoszt; úgy érzem, hogy egyre messzebb kerülök attól, amit túlélni érdemes, nem a normálistól, hanem attól a fajta szerelemtől, és nyugalomtól, amire vágyok, és legfőképpen, attól az embertől, akivé szerettem volna válni, és aki már egészen biztosan nem vagyok, viszont annyira hiú meg mégis maradtam, mintha olyan lennék még mindig. érted ezt? fenét. azért akarok meghalni, hogy minőségi változás legyen az életemben; és pontosan tudom hogy ez mennyire szánalmas, és ettől még hülyébben érzem magam. ha meghalnék, a dolgok leegyszerűsödnének körülöttem, az más kérdés, hogy már nem lenne közöm hozzájuk, de talán épp ezért; akkor máshogy fogalmazok, úgy akarok meghalni, hogy így, ahogy most vagyok, ne éljek tovább. persze, most mondhatod, hogy ez még sikerülhet is, és igazad is lehet. azt hiszem, én barom, hogy ha most meghalnék, azt a káoszt, amit okoztam neki, magamnak, és másnak, ki tudnám húzni, mint valami lámpát a konnektorból; és következményei se lennének olyan nagyon. azt hiszem, illetve azt akarom hinni, hogy attól, hogy meghalnék, jogom lenne arra, amit most úgy néz ki, hogy az istennek se tudom kicsikarni; a megbocsájtás, főleg a feloldozás jogára, a nyugalom és az újrakezdés jogára, és gondolom nem érdekelne már akkor, ha meghaltam, az se, ha esetleg mindebből nem lesz semmi, mert a halál után nincs semmi, ugye, csak a nagy büdös semmi, és a kukacok. nem tudom érted e, én se igazán. de azért akarok meghalni, mert iszonyú hiú vagyok, és kezdem megérezni magamban azt a szart, amitől kezdem elsajátítani az 'önmagamtól való távolságtartást' és ez annyira borzalmas, így élve is, hogy gyávaságom erősebb, és nem akarok vele élni. azért mert ez a szinte bájosan kevés huszonhat évtől is annyi torlódott fel bennem, bennem, a lángoló szemű szenvedőben, hogy nem tudom feldolgozni, és igen, minőségi romlást érzek napról napra magamban, és ez annyira tipikus, érthető, kétségbeejtő, és emberi, hogy most, pár nappal azután, hogy rádöbbentem, hogy mennyi minden kell még ahhoz, hogy 'kész legyek a halálra', most inkább szeretnék elmenni innen. persze jellemző; csak szép szelíden, gyáván, valahogy úgy, hogy mégis életbemaradhassak, írogathassak, és fiatal lányok combját fogdoshassam. nagy büdös fenét. azért akarok meghalni, hogy valami végleges legyen végre bennem, valami új végleges, azért, hogy előrerohanjak az elkerülhetetlenben, azért hogy ne tegyem meg azt a szívességet az időnek, az életnek, és az engem körülvevőknek, hogy azzá váljak, amivé válni fogok, hanem egy huszárvágással elébe menjek a dolgoknak; hogy ne kelljen abba belekeseredjek, hogy ahogy ő fogalmazott 'neked mindig fáj valamid' hát nem, a kurvaéletbe, nekem nem, nézd meg, és hozzál virágot. azért is meg akarok halni, hogy ez a minőségi javulás ez a dolgaimra is vonatkozzon; ez az egész, amit eddig csináltam, mindennel és mindenkivel, nőkkel, írással, gyerekekkel, zenével, pénzel, szülőkkel, satöbbivel, ez kevés, és romlik, romlik, napról napra romlik, de ha meghalnék, talán felértékelődne minden. úgy már jó szöveget se kéne írjak, mindaz a fasság, amit ide írtam, sokkal nagyobb fényben ragyogna; nem egy szánalmas barom írta ezt, hanem, egy még szánalmasabb; aztakurva, ez megcsinálta, mondhatnád magadban te is. persze ennyire nem izgalmas: nem csináltam még meg. olyan meg már úgyis van, de mennyi, aki tényleg; unalmas az is.

figyeld csak, van még irodalom is.

'csak várok itt, a megváltásra várok
hülyén ülök.
szállj rám, szentlélek!
hadd ne haljak meg addig amig élek.

*

eddig mindig becsaptatok,
de most kifogok rajtatok,
mert most hamarább meghalok,
minthogy becsaphassatok.'

(nemes nagy ágnes)

mondja az ági, ismerős volt már itt ő is. csütörtök van; a dávid feltört hat diót, amíg leírtam mindezt a hülyeséget. a hetedikre esélye sem volt. nem tudom hogy mit kell komolyan venni. a blogokat, és engem biztosan nem; olvass helyette, annyi jó könyv van. holnap hogy fogom gondolni? megyek, feltöröm a szívemet, annyi bizonyos. szállj rám, szentlélek! ó bazdmeg. pedig, isten lássa lelkemet (ezt a mondást hogy utáltam, pedig milyen szépen hangzik) szeretem, hogy élek. szeretem anyámat is, őt is, téged is, titeket is, fene essen bele a szentimentális fajtámba. de eddig mindig becsaptatok. apa sértett sakkjátszmája vagyok; mostanában mindig elverem. hogy ezért érdemes-e élni; mindenesetre, egyszer, valahogy, úgyis kifogok rajtatok.

vörösbor

i feel unsteady, where's my love?

asszontam még a nap elején, hogy ami igazán számít, az a vers, vagy a zene, és persze azt is, hogy nem igaz ez se. főleg az utóbbi az igaz, ugye. épp ezért ha volt vers, nap végére jöjjön a zene. illetve gyere, inkább igyunk: lilac wine. vonaton hazafelé jutott eszembe, majdnem így, most nézd meg:



sokan feldolgozták, legutóbb például kicsit modorosan melua kati is, egességére, akik viszont ütnek, azok az öregek: nina, és jeff. a hold szerint jefftől az élő olimpiás a legjobb. ő biztos tudja. a ninának meg van a verve remixed hármon egy album leaf újrajuj, ami első hallásra szentségtörésnek tűnhet (konkrét dubstep), de én köszönöm, nagyon szeretem; olyan mint az éjszakai forgalommal szembe futni egy nagyvárosban. ettől függetlenül, félrészegen, egy zongorára dőlve, az eredeti, az az igazi.

azért is írok erről a számról, mert ez egy blog, és itt ugye, elvileg magamról írok; arról hogy mi történt velem, hogy érzem magam, meg ilyen hülyeségek. persze egy fenéket, de képzeld: ez a szám most mindennél pontosabban elmondja, hogy érzem magam, mi történt velem, és a többi hülyeséget. közben úgy, hogy csak kávét ittam. és a kávé nem vörös; nem látom tőle azt, amit akarok, és nem leszek az, ami akarok. de talán épp ezért:

i feel unready for my love.

ámolás a néma h-nál

ami igazán számít, az a vers, meg a zene, persze nem igaz ez se. de jónás tamás (ahogy mostanában hívja magát: jónitomi, borzasztó) blogot böngészve ezt találhatod, (ami lehet hogy csak nekem tűnik hasonlatosnak a kísérletezéshez) ehe:

lesz ámolás

bámolás, meg ámolás a vége.
kinyitás után bezárulás.
hű maradni: ez az árulás.
végül minden szerető szív félre

lép. parasztság csalni és csalódni.
élni civil kezdeményezés.
tartani, ki, még édeskevés.
szerelemből kell megokosódni.

mégis: csak egy amulett a szíved.

önmagad lehet, hogy elveszíted,
s piacra dobja lelkedet az Isten,
és nem marad sors, ami lelkesítsen,
s rájössz: akit szerettél, az nem mert.

nyugi: megismerhettél egy embert.

hajaj, bzdmeg, (rút szó ez a szó, de ki lehet szépen is ejteni: a ba-t nyomd meg, amúgy dávidosan, a zdmeget meg harapd el, és akkor olyan lesz, mintha valami egzotikus állatot utánoznál. így már szinte előadásművészet, nem káromkodás) nem mert. meg úgyis ámolás a vége. szerelemből kellene megokosódni, erre te meg abba hülyülsz bele? egyébként ajánlom figyelmedbe (te vagy az egyes szám is, meg a kettes személy is marci!) a költő vagyok, mentsetek ki innen-t is, főleg mert nyáron a költőt kiröhögik, ősszel meg elhagyják. így írjál verseket bzdmeg. az hagyján, kemény istvánt is érdemes guglizni, én ezt kaptam:

a néma h

világgá menni láttam, de
azt hittem, csak sétál,
sétál a nagykabátban,
a szerelem idején együtt
vásárolt nagykabátban,
sétál csak úgy, vagy sétál
de világgá akar menni,
azt hittem, hogy csak sétál
és nem fog világgá menni,
világgá menni láttam,
nem gondoltam, hogy ennyi.

a hatalmas, néma H-nál
futottunk akkor össze
(kórházba rohantam éppen,
a műtét előtt apámhoz),
a hatalmas, néma H-nál,
a járdaszélen álltunk.
mondta, hogy világgá megy,
mondtam, hogy sietek sajnos,
mondta, hogy akkor menjek,
motyogtam: akkor én is...
mosolygott: szia, és elment.

az utca lejtett előtte
és emelkedett előttem,
emelkedett és lejtett,
végig működött közben.

hát nem borzasztó, most mond meg, főleg ha volt már így veled, hogy akármi történik, akárhogyan, az utcák például, emelkednek, és lejtenek, és végig működnek közben?

zárójelek

(ezek a napok, amikről naplót kellene vezetni. pontosan, percről - percre, mint ahogy kísérleteket dokumentálnak. lófaszt az utókornak; a magadkornak)

(ó istenem, bárcsak lennél, hogy rád foghassam mindenem. deus absocditus. balsorsom okozója, szerencsém hordozója egyaránt te lehetnél; téged okolhatnálak mindenért, s könyöröghetnék kegyelemért. de így; magamnak kell a saját istenemmé legyek, én, a halandó; balsorsomat csak magamnak köszönhetem, nem a sors akarta így, hanem én basztam el; hibáimból így én csinálok sorsot, amit elvesztettem nem jön vissza többé, mert nincs feloldozás, nincs kegyelem, és nincs odafönt ország. az idő zúdul tovább, és ami átfolyik szánalmas kis életemen, afölött uralkodom, csak a pillanatban mindörökké, jaj, csak ne legyen ámen.)

(a bőrödre írja, hogy szeret, aztán nem látod többet. piros alkoholos filccel rajzolja a kis szívet, le se tudod még mosni a bőrödről, amikor már nincs többet. de valamikor előtte még arra kér: 'írjál meséket!')

('when there is nothing left to burn, you have to set yourself on fire')

(meséket bazdmeg! indiánok táncolják körbe, ő kikötve egy totemoszlopon, sűrű füst csap a szemébe, tomahawk repül feléje, aah! )

(homályosan emlékszem rá, hogy volt már ilyen, és valahol tudom, hogy leszek még boldog. de ez most épp úgy nem jelent semmit, mint fuldoklónak a szárazföld; most semmi dolgom vele, épp nagyobb hatalommal küzdök. éppen ugyanúgy nem tudok vele mit kezdeni, mint amikor az ember nagyon boldog; olyankor a bánat, - ahogy most a boldogság -, áttetsző lesz, mint minden látomás. az a teóriám, miszerint az ember az ürességét tölti be azokkal az érzelmekkel, amiket kezelni tud; van ember, aki a semmit boldogságnak, és van, aki a semmit borússágnak éli meg; s nézd meg ezt a nyomorult blogot, hogy lásd, én hova tartozom. a pozitív ember pozitívsága éppen ugyanúgy tapéta az üres falakra, mint a negatív ember folytonos negatívsága. fájt ez, fájt az, és fájt a fizika is, főleg a nyakam; fájdalmaimat mint virágcsokrot gyűjtögettem, vázába tettem, nézegettem. de csak szobanövények voltak azok, az ablakon közben átsütött a nap, és valahol vártam a vigasztalást, mint holmi öntözést; annál többet, minél többet kaptam. de ez most más; nem kell érzelmeket generáljak, hogy megtöltsem önmagam, s nézd csak, nincs helye a vigasztalásnak sem. annyira feltöltött most a bánat, hogy súlyos lettem, lépteim nehezek, mint a korosodó családapáknak; és nem fér belém más semmi sem. se gyűlölet, se remény, se szerelem.)

(a gondolatok, mint valami elszabadult ménes, csatakosan vágtatnak. azt hitted volt kantár, vagy nyereg mi? azok is csak álruhás gondolatok voltak; árulók, csalók. urald magad, te balga!)

(sárkány tüze csap a királyfi elé, ki bátran kardot ránt, de elbotlik, a kard leesik, a sárkány harap, zabál, majd elvonul emészteni. a kard a királyfi vérétől csillog az útba fúródva, míg lassan lemegy a nap, s közben halk zene szól: husky rescue, ó je!)

('és a víz végül halakra bomlik', a csend szavakra, én pedig emlékekre bomlok; mint halottról a hús, úgy oszlik rólam a jelen; előre nézek, pedig csak emlékezem.)

(hullanak azok a kurva levelek, és pörögnek körülöttem, ahogy közéjük gázolok. az egész kurva világ kikerülhetetlen szimbólum lett, túlzó, és hihetetlenül komikus; a telihold megvilágítja az utolsó falevelet, amint lassan elindul a fáról, és szétszakadt szívemre hullik. velem általában együtt szokott érezni az ősz, mert iker vagyok, és az ikrek az őszi józan mámorban fogantak, ettől bolondulnak meg aztán ennyire; de ez az ősz, ez gúnyos, mint valami jelmezbál az operában. kikacagnak a színek, az illatok, a fák, a bokrok, az esők és a csillagok; és én nem tudok hova forduljak előlük, akár a nőktől, hogy ne lássam, mégis mennyire szépek.)

(dolgok, amik kihullanak egy apró lyukon.)

(a királylány a legmagasabb torony legmagasabban lévő szobájában várja, hogy kiszabadítsák, de a királyfi, mint tudjuk, nem ér már rá; telnek az órák, a napok, a hetek, szép arca beesik, fénylő haja kifakul, csúnya betegségeket kap az egészségtelen szobában, majd amikor már egészen belebetegedett a várakozásba, kiáll az ablakba: 'nobody loves me!' sikoltja, de már a sárkány sem válaszol. aláveti magát a mélybe, puha teste apró folt a sötét kövezeten, és mire hajnalodik, köré gyűlnek a fekete madarak.)

('...mert a múlttal foglalkozó reménytelen képzelgés különösen jellemzi az emberi lényt – az, hogy kijavítja élményeit. csodálatosképp nem tud belenyugodni abba, hogy ami megtörtént, végleges és ki nem javítható – könnyen lehet, hogy ennek a szenvedélyének köszönheti művészetét is. újraéli, kijavítja, önzése számára tökéletesebbé teszi, ami elmúlt' mondta volt füst misi)

(emlékszel a kávé és cigarettára? a kávétól gyorsan suhanó álmokra? dream after dream, after dream, after dream mi? hány kávét ittál már, cseszdmeg? tárva a szemed?)

(szegény ember baktat rozoga szekerén, át a hídon a király felé, de megelőzi a gazdag ember, elrobog mellette, a por belemegy a szegény szemébe, odakap, az irányítást elveszti, a lezuhan a hídról, és halálra zúzza magát szekerestül. a gazdag ember a robajra megáll, odamegy a szegény emberhez, elveszi tőle az ajándékát - egy tököt! -, majd viszi a királyhoz; a király, bár igazságos, de ismeri az illemet, kénytelen gazdagon megjutalmazni a gazdagot, aki a jutalmat ügyesen forgatja, befekteti, kereskedik, majd emigrál, amikor a gazdasági válságtól összedől a birodalom. végül egy távoli országban él gazdagon, boldogan, amíg...)

(cseszdmeg, nincs megoldás, mert nincs probléma.)

inkább

plus ça change, plus c’est la même chose. (minél inkább változik, annál inkább ugyanaz)