sose bírom ki, hogy előtte ne pofázzak bele; azt hiszem ez még a didzsé gének eredménye lehet, a dévényi bácsi korabeli lemezlovas szerep, amikor ahelyett hogy potikat rángattak volna, bekonferálták a számokat; 'fogjátok meg egymást gyerekek, mert most jön az a kitartott hang a ghostból, tudjátok, amikor demimúr fazék helyett nemi szervet korongozik, majd nekifog gyereket csinálni: szóljon az unchained melody!' wow. ha meg akarod menteni magad a későbbi lelki sérülésektől, amik az élettel járnak, előzd meg őket: hallgasd meg ezt a számot az összes változatban, ahogy felleled, heteken keresztül, semmi mást, csak ezt. egy kiégett, de sebezhetetlen roncs leszel utána, semmi sem árthat majd neked.
de persze nem erről akartam beszélni.
erről a versről se; 'olvasni szoktad a verseket nem?' de igen. talán máté angiról; dokkos ő is, mint a jónitomi, vagy a varósdani, meg a többiek. de róla se lehet; annyit úgysem tudok, amennyit érdemes. ahogy a sötétről se. vagy az írásról. fésülködni vele, azt lehet. szétropogtatni. fehéren villódzó mondatokká válik úgyis minden a laptop képernyőjén. vagy nem; ezeknél a mondatoknál sose lehet tudni. most van az ideje ennek a versnek; míg tartanak a szélütött éjszakái a decembernek. szóljon tehát máté angitól a mondatos:
ezek
félszeg decemberi éjszakák
mikor a sötétség is csupán árnyéka
valamikori önmagának
beledőlsz
írni
a megtalált mondatot
a sötétség akkor másik oldalára fordul
mammog kicsit
lehet
magad belemeredsz
a fehéren villódzó
mondatba
eltakarod
megpróbálod szétropogtatni
lenyelni
hajtogatsz belőle csónakot
ellököd magadtól
fésülködsz vele
hogy más alakot öltsön
hiába teszel bármit
marad immár amit leírtál
akkor
félni kezdesz
hogy elalszol
és ezt álmodod
hogy felébredsz
és ez lesz az első dolog
ami eszedbe jut
szorongani
hogy míg tartanak szélütött éjszakái a decembernek
folyton így fogsz kifordulni az ágyból
leírni azt
aztán ki tudja talán januárban is így marad ez az egész
ezeknél a mondatoknál sose lehet tudni
végül magad maradsz
a kiságy felől érkező
egyenletes
szuszogással
alszik a tudat
de persze nem erről akartam beszélni.
erről a versről se; 'olvasni szoktad a verseket nem?' de igen. talán máté angiról; dokkos ő is, mint a jónitomi, vagy a varósdani, meg a többiek. de róla se lehet; annyit úgysem tudok, amennyit érdemes. ahogy a sötétről se. vagy az írásról. fésülködni vele, azt lehet. szétropogtatni. fehéren villódzó mondatokká válik úgyis minden a laptop képernyőjén. vagy nem; ezeknél a mondatoknál sose lehet tudni. most van az ideje ennek a versnek; míg tartanak a szélütött éjszakái a decembernek. szóljon tehát máté angitól a mondatos:
ezek
félszeg decemberi éjszakák
mikor a sötétség is csupán árnyéka
valamikori önmagának
beledőlsz
írni
a megtalált mondatot
a sötétség akkor másik oldalára fordul
mammog kicsit
lehet
magad belemeredsz
a fehéren villódzó
mondatba
eltakarod
megpróbálod szétropogtatni
lenyelni
hajtogatsz belőle csónakot
ellököd magadtól
fésülködsz vele
hogy más alakot öltsön
hiába teszel bármit
marad immár amit leírtál
akkor
félni kezdesz
hogy elalszol
és ezt álmodod
hogy felébredsz
és ez lesz az első dolog
ami eszedbe jut
szorongani
hogy míg tartanak szélütött éjszakái a decembernek
folyton így fogsz kifordulni az ágyból
leírni azt
aztán ki tudja talán januárban is így marad ez az egész
ezeknél a mondatoknál sose lehet tudni
végül magad maradsz
a kiságy felől érkező
egyenletes
szuszogással
alszik a tudat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése