a dorfmannak persze már ilyen is van: sigur rós mellékprojekt, a felvállaltan meleg jónsi rajzoló barátjával (aki alex, ha mindent tudni akarsz) közös gyermekük. a zene elvileg csak úgy jelent meg, hogy egy kiskönyvbe csomagolták, a kiskönyvet meg ezer darabban 'gyártották', amiknek csak azok a kivételes szerencsések meg benfentesek lehettek boldog tulajdonosaik, akik izlandon megszerezték; aztán gyakorlatilag, mert így megy ez, most már bárki megrendelheti (persze még mindig limited elvileg), akinek pénze van rá, a zenét meg leszedheti, esetleg addig hallgathatja, amíg meg nem unja. félig tetszik, félig iszonyú okos parasztvakítós figuráknak tartom a sigurékat, végülis ez is művészet, meg az is, hogy kapolcson egy srác ötven forintért megkérte a kezedet (bárkiét vaze - ez is meleg kultúra?), és filccel egy karton lapra még örök hűséget is igért, és alá is írta - lehet elrugaszkodok, de ez majdnem ugyanannak a dolognak a két véglete nem? arra gondolok hogy minden művészet egyfelől, másfelől meg minden eladó, mondanék még ilyen közhelyeket, de miafasznak. a kis füzetet egyébként az égvilágon semmire nem lehet használni, csak arra, hogy amikor a kedvenc kiskávézódba elmész (ahol mindig jó zene szól, pl a sigur róstól a takk) a kedvenc pólódba, felteszed a kitűződet , hogy kávézés közben megírj egy lapot az épp izlandon fotózó barátnődnek, közben kirakhasd ezt is magad mellé, és elmélkedj az elötted elhúzó madarakról, és elégedett lehess magaddal, hogy bár rossz helyre születtél a kurva életbe, de te legalább mindenet megtettél, amit lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése