mi lenne, ha amelie összejönne beiruttal, és svédországban (!) csinálnának három gyereket?valószinűleg valami hasonló, mint a detektivbyrån.
yann tiersen nyálasan kedves, szobatangós, összenézős, egymásnak szépeket mondós, háromakkordos közhely dallamait keverni beirut boban markovicon edzett, 'húzd magadhoz a nőt, és igyál még egyet, közben dúdolj hangosan!' hangulatával még akkor is jó móka, ha épp ezért, egy olyan számot se fogunk kapni ami ne hasonlítana valamelyik már meglévőre. de ha erre még ráöntünk egy csipetnyi elektronikát, tényleg csak finoman, olyan svédes eleganciával, máris karonfoghatják egymást az örök álmodozók meg a balkáni duhajok, és mehetnek szánkózni.
mert épp úgy téli zene ez, mint amennyire nem, épp annyira marad meg az ember fülében, mint amennyire nem; külön számot nem nagyon lehet kiemelni, nem is érdemes, épp annyira egy kaptafa, mint amennyire nem; de közben meg a hangulat átjár, és megmarad, és a sok csilingelős, tangóharmonikás édeskés-sós gyerek dallamoktól az ember olyan rajzfilm szereplőnek érezheti magát, akinek még legalább öt lépése van a szakadék felett, és a végén se lesz semmi baja, csak egy púp nő ki a fején, amire biztos rászáll majd egy madár; és ennyi bőven elég is, ebben a mai, csúnyán racionális világban.
hogy én is csúnya legyek, és racionális (nahiszen marci!), hiányoznak a beirutos ízekből a jófajta, balkáni kesergők, és a házi barkács csilingelés is néhol mintha túlzóan előtérbe jönne (néha mintha egyenesen az izlandi múm, vagy a kira kira ugrott volna be egy pillanatra, de az ő hangulatuk nem igazán illik ide), és tiersen bácsi is rendesen kísért a zongoránál (még mindig jobb mintha koós lenne egy kislánnyal! - én kérek elnézést, de ez annyira magas labda, hogy muszáj volt), meg az egész zenetörténeti jelentősége körübelül annyi, mint a régi szirup tangóknak, amik a negyvenes-ötvenes években úgy folytak a rádiókból, és alkalomadtán úgy törték ketté az ember szívét, ahogy ma már nemigen tudják a megasztárnevelt popbirkák (bár semmi köze a tárgyhoz, de a rúzsa magdi-féle máté péter feldolgozáson én bizisten bőgtem a minap, de ez persze nem jelent semmit) közhely dalai, hiába vonultatják fel az összes kötelező klisét - szeretlek, jöjj vissza, nemenj el, soha többé, nélküled, etc.
de annyi baj legyen, ez még így is bőven elég arra, hogy kirúgjuk a ház falát, aztán nézzük a hullócsillagokat, különben is, az itt közhírré tétetett lemez egyébként sem tekinthető valódi nagylemeznek, egy 2006-os ep-t (hemvägen) meg két tavalyi singlet (lyckans undulat & split kiadvány) tartalmaz, kiegészítve egy bónusz számmal. a valódi nagylemez most jön szeptemberben, wermland címmel, amin simán megmutathatja a detektivbyrån hogy ennél jóval több van bennük, de addig is, ez is bőven elég arra, hogy mosolyogva öntapadós csillagokat ragasszunk a szobánk falára, és pár pillanatra biztosak legyünk abban, hogy sosem halunk meg. arról nem is beszélve, hogy ha ez elmúlna, a csillagok meg leesnének, még mindig újra meg lehet nyomni a lejátszás gombot.
yann tiersen nyálasan kedves, szobatangós, összenézős, egymásnak szépeket mondós, háromakkordos közhely dallamait keverni beirut boban markovicon edzett, 'húzd magadhoz a nőt, és igyál még egyet, közben dúdolj hangosan!' hangulatával még akkor is jó móka, ha épp ezért, egy olyan számot se fogunk kapni ami ne hasonlítana valamelyik már meglévőre. de ha erre még ráöntünk egy csipetnyi elektronikát, tényleg csak finoman, olyan svédes eleganciával, máris karonfoghatják egymást az örök álmodozók meg a balkáni duhajok, és mehetnek szánkózni.
mert épp úgy téli zene ez, mint amennyire nem, épp annyira marad meg az ember fülében, mint amennyire nem; külön számot nem nagyon lehet kiemelni, nem is érdemes, épp annyira egy kaptafa, mint amennyire nem; de közben meg a hangulat átjár, és megmarad, és a sok csilingelős, tangóharmonikás édeskés-sós gyerek dallamoktól az ember olyan rajzfilm szereplőnek érezheti magát, akinek még legalább öt lépése van a szakadék felett, és a végén se lesz semmi baja, csak egy púp nő ki a fején, amire biztos rászáll majd egy madár; és ennyi bőven elég is, ebben a mai, csúnyán racionális világban.
hogy én is csúnya legyek, és racionális (nahiszen marci!), hiányoznak a beirutos ízekből a jófajta, balkáni kesergők, és a házi barkács csilingelés is néhol mintha túlzóan előtérbe jönne (néha mintha egyenesen az izlandi múm, vagy a kira kira ugrott volna be egy pillanatra, de az ő hangulatuk nem igazán illik ide), és tiersen bácsi is rendesen kísért a zongoránál (még mindig jobb mintha koós lenne egy kislánnyal! - én kérek elnézést, de ez annyira magas labda, hogy muszáj volt), meg az egész zenetörténeti jelentősége körübelül annyi, mint a régi szirup tangóknak, amik a negyvenes-ötvenes években úgy folytak a rádiókból, és alkalomadtán úgy törték ketté az ember szívét, ahogy ma már nemigen tudják a megasztárnevelt popbirkák (bár semmi köze a tárgyhoz, de a rúzsa magdi-féle máté péter feldolgozáson én bizisten bőgtem a minap, de ez persze nem jelent semmit) közhely dalai, hiába vonultatják fel az összes kötelező klisét - szeretlek, jöjj vissza, nemenj el, soha többé, nélküled, etc.
de annyi baj legyen, ez még így is bőven elég arra, hogy kirúgjuk a ház falát, aztán nézzük a hullócsillagokat, különben is, az itt közhírré tétetett lemez egyébként sem tekinthető valódi nagylemeznek, egy 2006-os ep-t (hemvägen) meg két tavalyi singlet (lyckans undulat & split kiadvány) tartalmaz, kiegészítve egy bónusz számmal. a valódi nagylemez most jön szeptemberben, wermland címmel, amin simán megmutathatja a detektivbyrån hogy ennél jóval több van bennük, de addig is, ez is bőven elég arra, hogy mosolyogva öntapadós csillagokat ragasszunk a szobánk falára, és pár pillanatra biztosak legyünk abban, hogy sosem halunk meg. arról nem is beszélve, hogy ha ez elmúlna, a csillagok meg leesnének, még mindig újra meg lehet nyomni a lejátszás gombot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése