helló, szia, szevasz, hoztam pár hülye idézetet, figyeld csak:
'az emberi képzelet az eszköz, amely a mennyországból poklot, a pokolból pedig mennyországot tud varázsolni'
(fogalmam sincs ki mondta, a falról van, de kábé bárki lehetett, legyen mondjuk kovács gábor, az a nagy számok alapján még igaz is lehet)
most képzeld el. el tudsz képzelni ilyen hülye poént? az orwell féle gondolatrendőrség is ezt csinálja nem? képzeld el, hogy a kettő meg kettő, az öt (megjegyzem az én matematikai tudásom olyannyira képzeletet felülmúló, hogy nálam ez tény). képzeld el hogy boldog vagy. most azt képzeled el, hogy nem képzeled el. lósegg. az benne a legidegesítőbb, hogy persze, van benne valami; féligazság ez is, mint majdnem minden ezen a világon, az evésen, a szaráson, az alváson, és nagyon néha a szerelmen kívül. amíg tudtam képzelegni, boldogabb voltam; amíg el tudtam képzelni a saját boldogságomat, boldog voltam, mert azt képzeltem. persze, az a bajunk, hogy ahogy öregszünk, bemocskolják a képzeletünk; minnél többet tudunk, annál több negatív dologra tudunk asszociálni. mond azt hogy rozi, azt mondom atombomba. persze, nem ilyen egyszerű. persze, akkor is azt képzeltem, hogy majd még boldogabb leszek. várjál, erről jut eszembe, hoztam másik idézetet, az idősebb nagy lászló mondja, életére visszanézve:
'az ember amíg fiatal, azért nem tudja megbecsülni amiben része van, mert azt hiszi, jobb és több is jön még. elmúlik az élet, és kiderül, hogy az volt a legtöbb.'
és tényleg lacikám basszus! de velem nem ez a baj. simogasd a kutyádat; megszokja, tartja a fülét. verd össze a kutyádat; megszokja, vicsorít ha nyúlsz felé. keverd a kettőt, és lehet hogy vicsorogva fogja tartani a fülét. vagy megőrül, és elmegy jobb vidékre. de ha épp simogatod, nem az lesz a baja, hogy még többre fog vágyni, és ezért nem tud vele mit kezdeni; hanem hogy nem tud vele mit kezdeni, épp úgy nem lesz számára természetes az, hogy simogatod, mint az hogy rugdosod; a simogatásodban ott lesz az elmúlt és eljövendő rugdosások, és a rugdosásodban ott lesz az elmúlt és eljövendő simogatások. hogy lehet ezt épp ésszel kibírni?
egyébként meg, lacikám, sokszor épp az a baj, hogy nem hiszed, hanem tudod, hogy nem jön jobb és több. tudod, hogy ezután az összes csók mosópor ízű lesz, és ezután az összes szerelem gyűrött júlia füzetnek fog tűnni, ésatöbbi; és aztán persze ebben épp úgy nincs igazad, mint bármi másban. különben meg, jól mondja a nagy laci, na. mindenki jól mondja. aki nem mondja, az mondja a legjobban, az vagyok én.
ezért mondom tovább:
elmegyünk erdélybe. (azt hitted a szigetre mi?) most. mindjárt. egyébként már kábé három órája megyünk, ezért is írok blogot, lásd a képzelet részt, ebből aztán el is tudod képzelni, hogy pokolban vagyunk-e most, avagy mennyországban. másból nem is áll a világ, nemigaz? hát még azt képzeld el, hogy kapolcs után szabadon, elviszem anyámat is. a ragozás így helyes, én viszem őt, holott az autó szemszögéből ő visz majd engem; ezt ne ragozzuk tovább. félek, hát persze hogy félek, látom az eljövendő órák őrületét, és az azutánikat is. a képzeletem ez is mi? vagy azt hiszem, hogy majd jobb lesz, és több lesz? fenét. azt képzelem viszont, hogy majd mégis megéri; ki akarom vinni anyámat ebből, azt akarom hogy lássa, hogy valahol azért van ott, mert ő van ott, és nem mert odavitték a körülmények; és ez még úgyis igaz, hogy ha én viszem oda. nincs türelmem anyámhoz, nincs erőm elviselni a felelősségét annak, amilyen állapotban van, mégis, hősnek képzelem magam, és elviszem, csodát teszek, és csodát várok, míg a havasokról fogjuk nézni, ahogy lemegy a nap. élj anyám, mondom neki, és közbe persze, fingom nincs mi az élet.
tegnap voltunk csöpi néninél, akiről sokat kellene most meséljek, írjak, főleg, ha írónak, mesélőnek képzelem magam; ő az a fajta ember akiről lehet, sőt, aki talán azért van, hogy valaki elmesélje. de figyeld csak; mégse teszem. egyébként se ez a lényeg. hatvan éves elmúlt, és bukarestről hazafelé, harmadszorra lyukadt ki a gyomra. kérdeztem, fél e még az ember, ilyenkor, ezekután valamitől. azt mondta persze. kérdeztem mitől? azt mondta, a negyediktől. és tényleg. kérdeztem, mitől lyukadhat ki az ember gyomra? idegesség persze, stressz, és fűszerek; de valójában mitől? tragédia? szerelem? azt mondta, igen, először, meg másodszorra. most már ezek nincsenek, nyugalom van, bölcsesség ezekkel kapcsolatban. kérdeztem, akkor mi van, ami mondjuk akár negyedszerre is? azt mondta; a politika. bazdmeg. csöpi néni, nincs már nagyobb baj? nincs, hatvan fölött, harmadszorra elég ez is. ez már csak megszokás. hát bazdmeg.
ezek után mi a fenét mondjon az ember. el tudod ezt képzelni? dehogy tudod. képzelj inkább mennyországot; ez ilyen egyszerű. fenéket. közben meg ne várj többet, mert lehet hogy ez van, ez a legtöbb. lófaszt. fiatalok vagyunk, az a bajunk; később ezek majdnem olyan pontosan láthatóak, tapinthatóak, és megnyugtatóak lesznek, mint kiskoromban az a léggömb, amit véletlenül elengedtem, és elszállt a picsába, míg álltam alatta, és azt hittem, én balga öt éves, hogy ebbe bele fogok halni. aztán lehet hogy tényleg; csak képzelem hogy nem; aztán lehet hogy tényleg, és nem lesz több, ott, akkor az a léggömb, az volt a legtöbb.
'az emberi képzelet az eszköz, amely a mennyországból poklot, a pokolból pedig mennyországot tud varázsolni'
(fogalmam sincs ki mondta, a falról van, de kábé bárki lehetett, legyen mondjuk kovács gábor, az a nagy számok alapján még igaz is lehet)
most képzeld el. el tudsz képzelni ilyen hülye poént? az orwell féle gondolatrendőrség is ezt csinálja nem? képzeld el, hogy a kettő meg kettő, az öt (megjegyzem az én matematikai tudásom olyannyira képzeletet felülmúló, hogy nálam ez tény). képzeld el hogy boldog vagy. most azt képzeled el, hogy nem képzeled el. lósegg. az benne a legidegesítőbb, hogy persze, van benne valami; féligazság ez is, mint majdnem minden ezen a világon, az evésen, a szaráson, az alváson, és nagyon néha a szerelmen kívül. amíg tudtam képzelegni, boldogabb voltam; amíg el tudtam képzelni a saját boldogságomat, boldog voltam, mert azt képzeltem. persze, az a bajunk, hogy ahogy öregszünk, bemocskolják a képzeletünk; minnél többet tudunk, annál több negatív dologra tudunk asszociálni. mond azt hogy rozi, azt mondom atombomba. persze, nem ilyen egyszerű. persze, akkor is azt képzeltem, hogy majd még boldogabb leszek. várjál, erről jut eszembe, hoztam másik idézetet, az idősebb nagy lászló mondja, életére visszanézve:
'az ember amíg fiatal, azért nem tudja megbecsülni amiben része van, mert azt hiszi, jobb és több is jön még. elmúlik az élet, és kiderül, hogy az volt a legtöbb.'
és tényleg lacikám basszus! de velem nem ez a baj. simogasd a kutyádat; megszokja, tartja a fülét. verd össze a kutyádat; megszokja, vicsorít ha nyúlsz felé. keverd a kettőt, és lehet hogy vicsorogva fogja tartani a fülét. vagy megőrül, és elmegy jobb vidékre. de ha épp simogatod, nem az lesz a baja, hogy még többre fog vágyni, és ezért nem tud vele mit kezdeni; hanem hogy nem tud vele mit kezdeni, épp úgy nem lesz számára természetes az, hogy simogatod, mint az hogy rugdosod; a simogatásodban ott lesz az elmúlt és eljövendő rugdosások, és a rugdosásodban ott lesz az elmúlt és eljövendő simogatások. hogy lehet ezt épp ésszel kibírni?
egyébként meg, lacikám, sokszor épp az a baj, hogy nem hiszed, hanem tudod, hogy nem jön jobb és több. tudod, hogy ezután az összes csók mosópor ízű lesz, és ezután az összes szerelem gyűrött júlia füzetnek fog tűnni, ésatöbbi; és aztán persze ebben épp úgy nincs igazad, mint bármi másban. különben meg, jól mondja a nagy laci, na. mindenki jól mondja. aki nem mondja, az mondja a legjobban, az vagyok én.
ezért mondom tovább:
elmegyünk erdélybe. (azt hitted a szigetre mi?) most. mindjárt. egyébként már kábé három órája megyünk, ezért is írok blogot, lásd a képzelet részt, ebből aztán el is tudod képzelni, hogy pokolban vagyunk-e most, avagy mennyországban. másból nem is áll a világ, nemigaz? hát még azt képzeld el, hogy kapolcs után szabadon, elviszem anyámat is. a ragozás így helyes, én viszem őt, holott az autó szemszögéből ő visz majd engem; ezt ne ragozzuk tovább. félek, hát persze hogy félek, látom az eljövendő órák őrületét, és az azutánikat is. a képzeletem ez is mi? vagy azt hiszem, hogy majd jobb lesz, és több lesz? fenét. azt képzelem viszont, hogy majd mégis megéri; ki akarom vinni anyámat ebből, azt akarom hogy lássa, hogy valahol azért van ott, mert ő van ott, és nem mert odavitték a körülmények; és ez még úgyis igaz, hogy ha én viszem oda. nincs türelmem anyámhoz, nincs erőm elviselni a felelősségét annak, amilyen állapotban van, mégis, hősnek képzelem magam, és elviszem, csodát teszek, és csodát várok, míg a havasokról fogjuk nézni, ahogy lemegy a nap. élj anyám, mondom neki, és közbe persze, fingom nincs mi az élet.
tegnap voltunk csöpi néninél, akiről sokat kellene most meséljek, írjak, főleg, ha írónak, mesélőnek képzelem magam; ő az a fajta ember akiről lehet, sőt, aki talán azért van, hogy valaki elmesélje. de figyeld csak; mégse teszem. egyébként se ez a lényeg. hatvan éves elmúlt, és bukarestről hazafelé, harmadszorra lyukadt ki a gyomra. kérdeztem, fél e még az ember, ilyenkor, ezekután valamitől. azt mondta persze. kérdeztem mitől? azt mondta, a negyediktől. és tényleg. kérdeztem, mitől lyukadhat ki az ember gyomra? idegesség persze, stressz, és fűszerek; de valójában mitől? tragédia? szerelem? azt mondta, igen, először, meg másodszorra. most már ezek nincsenek, nyugalom van, bölcsesség ezekkel kapcsolatban. kérdeztem, akkor mi van, ami mondjuk akár negyedszerre is? azt mondta; a politika. bazdmeg. csöpi néni, nincs már nagyobb baj? nincs, hatvan fölött, harmadszorra elég ez is. ez már csak megszokás. hát bazdmeg.
ezek után mi a fenét mondjon az ember. el tudod ezt képzelni? dehogy tudod. képzelj inkább mennyországot; ez ilyen egyszerű. fenéket. közben meg ne várj többet, mert lehet hogy ez van, ez a legtöbb. lófaszt. fiatalok vagyunk, az a bajunk; később ezek majdnem olyan pontosan láthatóak, tapinthatóak, és megnyugtatóak lesznek, mint kiskoromban az a léggömb, amit véletlenül elengedtem, és elszállt a picsába, míg álltam alatta, és azt hittem, én balga öt éves, hogy ebbe bele fogok halni. aztán lehet hogy tényleg; csak képzelem hogy nem; aztán lehet hogy tényleg, és nem lesz több, ott, akkor az a léggömb, az volt a legtöbb.
(szerinted van valami köze a szövegnek a zenéhez? ugye hogy csak ha beleképzeled?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése