2008. augusztus 23., szombat

az érsek látogatása

'- nem akartam megijeszteni. csak gondoltam, még mielőtt esni kezd, átjövök az ágyát megmelegíteni.
- akkor, ha jól sejtem, ma éjjel egymáséi leszünk.'

a napokban volt szerencsém egy magyarszakos leányzóval arról szót váltani, miszerint márquez száz év magánya miről is szól pontosan. őszerinte mindössze egy nagyon jól megírt könyv, ami az égegyadta világon nem szól semmiről (!), azaz 'semmi értelmes dologról'; nos az effajta olvasóknak valószínűleg nem lesz nagy élmény bodor ádám 'az érsek látogatása' című kötete, nekem viszont annál inkább.

'kutyáik rendesen ugatni sem tudtak, és ahelyett, hogy az ember közelségét keresték volna, mintha üvegből lenne a szemük, üresen bámultak a világba. enni egyszerűen bejártak a kertekbe, baromfiudvarokba, konyhákra. legújabban a papnevelde betegszobáiban is megjelentek ebédidőben, felugráltak az ágyakra, és a csajkából kilefetyelték a levest. el sem vakkatontták magukat soha, közeledtüket csak a levegő suhogása jelezte, s ahogy a körmük neszelt a kövezeten.'

a márquezzel való párosítás az íz és a varázslat miatt jogos, terített asztal bodor könyve is, mint márquezé, amiből épp úgy jól lehet lakni, mint ahogy éhen lehet maradni, ha az ember fél az ismeretlentől; de szerkezetében, és mondataiban, néhol talán a karaktereiben is szabó magda jut eszembe (mit ad isten, a katalin utca, egész pontosan); abszurditásában (amiben épp az az igazán abszurd, hogy annyira nem is abszurd ez a nemlétező álromán, álerdélyi álfalu, hol zseniálisan, hol kínosan hasonlít valóságban létező helyekre, és rendszerekre, amikkel, hogy találkozzon az ember, nem is biztosan kell elmenni romániáig - bocsánat, erdélyig) és humorában meg talán boris viant lehetne emlegetni. úgy viszonyul a valósághoz bodor könyve, ahogy az ember álmában viszonyul hozzá; a dolgok hasonlítanak a valósághoz, de mégis tudod hogy álmodsz. ilyen ez is.

'natalia vidra, amióta férjét, vidra földrajztanárt az izoldában tartották, nyaranta a remetéknél húzta meg magát, bogdanski fennsíkon, a nyíresekben. a fennsíkon régente bányászkodás folyt, a földben érc volt, ami még a felhőket is odavonzotta. a helyet egész nyáron a legvadabb villámok látogatták, és alig akardt a hegylakók között olyan, aki ne viselte volna magán az égiháborúk nyomát. belecsapott a villám már natalia vidrába is, kihullott tőle az egész haja, nem maradt egy szál szőre sem, de még a pihék is eltűntek róla. szemöldököt például ceruzával rajzolt magának, reggelenként mindig más-és máshová, ettől minden nap egy kicsit más lett az arca. nem lehetett betelni vele. a papok legszívesebben vele fésültették magukat, volt, aki csak miatta járt a fodrászatba. szerelmes volt belé nevelőanyám, colentina dunka is.'

ami talán zavaró lehet az ízorgiában, hogy néhol egy kicsit túlzóan is érezni azt a bizonyos 'márquez iskolát'. mondják, hogy anno, amikor a száz év magány megjelent, az ottani írók letették a tollat, addig amíg nem sikerül 'megfejteni' ezt az írástechnikát; bodor kihegyezett ceruzával indul, és nem törik el neki, csak néha nem fog annyira. viszont mindehhez annyira zseniálisan adagolja azt a román (bocsánat erdély), vagy magyar, vagy jobb szó híján balkáninak nevezhető ízt, hogy a végeredmény olyan lesz, mint amikor a budapesti indiai étterem teraszán fogyasztott tandoori csirkében érezni a nagykörút kipufogó vasát; és épp ez adja azt a különleges valamit, hogy ezt, így, mehetsz te akárhova, csak itt kaphatod meg.

'gábriel venetuza, amíg tábori lelkész volt bogdanski dolinán, és hetenként háromszor bejárt gyóntatni az izoldába, minden alkalommal becsempészett a csuhája alatt vidra földrajztanárnak egy gondosan ledugszolt kicsi orvosságos üveget. csak egy rongyocska volt benne, semmi más, átitatva natalia vidra nyálával. alsónadrágjába rejtette, nehogy megtalálják, és azért is, hogy lehetőleg testhőmérségleten, langyosan tartsa. sebastian vidra odabenn a gyóntatószék homályában az üveget felbontotta, a rongyocskát kiszívta, és saját nyálával átitatva küldte vissza natalia vidrának. egymástól távol éltek már régóta, de a nyál, amit gábriel venetuza ágyékának melegében hordozott, még éveken át összetartotta őket.'

Nincsenek megjegyzések: