augusztusban, huszadika körül, megváltozik a nyár, mindig, úgy ahogy eddig, és ezen nem fogott az új idők globális tönkremenései sem. mások lesznek a fények, valami lesz a levegőben, valami, amitől többé a nyár nem ugyanaz mint eddig. szerelmekben indul az elmúlás így, ilyen csöndben, láthatatlanul; megpattan valami, eltörik valami kis rugó, szó nélkül, ölelés közben, csak hírtelen benne lesz a levegőben, aztán a szemedben, és a szívedben, és megérzed az elmúlást, megijedsz, ölelsz még, még szeretitek egymást, hát persze, még van egy kis időtök; de már tudod, hogy ennek vége lesz. azt még nem hogy hogy, és mikor, talán félsz tőle még, nem lépsz semmit, vagy ha olyan fajta vagy, ekkor tépsz ki mindent, visszahozhatatlanul; végülis, mindegy. így múlik el a nyár is, évről évre, és én ilyenkor, augusztus huszadika körül érzem meg először. ez a nyár, persze megint nem az a nyár, és még itt van, még itt vagy, sűrű felhők között is, ez még nyár; de ez már nem ugyanaz a nyár. ára lesz ennek a nyárnak is. fogok-e én még teát inni véled, rubinteát és sárga páragõzt? ha igen, ára lesz annak is. jaj csak múlna már el ez a szorongás, ez a vacogás itt bent. az isten tudja mibajom van, és persze nem csak ő (ha törődik az öreg egyáltalán vele), sajnos én is tudom, pontosan. a placebohoz nem az kell, hogy tudjad hogy milyen bajaid lehetnek? végülis, mindegy. csak múlna már el; nem is én vagyok ez már. pedig dehogynem. abbahagyom ezeket, nyugi.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése