nem tudom hogy levelet írok e, amikor blogot írok, vagy blogot írok e, amikor levelet. mindenesetre asszondja a jónitomi:
jó lenne olyannak lenni, amilyen nem vagyok. de még jobb lenne olyannak lenni, amilyen vagyok. és közben se olyan nem vagyok, amilyen vagyok, se olyan nem vagyok, amilyen nem vagyok.
nevetséges, hogy még mindig az effajta mondatfacsarásokban akadok el, és belegobolyodok, jobb esetben belegömbölyödök. isten, szerelem, hit, meg effajta mézeskalácsból sült szavak tudnának csak kioldozni, mert mondhatnak a buddhisták bármit, magamat én nem, mint a münchausen, bajusznál fogva. van ilyen szindróma, a petőben van pár münchausen szindrómás gyerek. szereted azokat a régi, kackiás bajszú férfiakat? én mindig arra gondolok, mennyire más íze lehetett a csóknak akkor. nem csak a bajusz miatt, a levegő összetételét is másnak képzelem, de lehet csak azért, mert szépia képek maradtak főleg fent, és azokon mindig barna csokis íz érződik. kóstoltál meg fényképet? én kiskoromban nyalogattam, basszus, deciki.
az a hülye fodor mondja, hogy minden megérint. úgy látszik: sose nő be a szívem lágya. ez is annyira ciki, de legalább nem vagyok egyedül vele. mármint hogy nem nőtt be, inkább csak fölesedik, mint a tejen a bőr; és idegenkedek tőle, a nyelvemmel piszkálom, rátapad, fúj, nemér az semmit. most például ettől a számtól akadtam ki egy picit, mármint, persze félelmetesen pop, de én is félelmetesen pop tudok lenni néha, és annyira tipikus, meg izé, de pont ennyi kéne, hogy
i'll put it all in a small wooden box / with the rusty old lock and the sparrows in flight / ill guard it with my life / through the long long night
hohó. és gondolom hogy ilyen van, sőt, ami még rosszabb, mintha tudnám is, de általában az van, ami nincs, és közben az sincs, ami nincs, és nem is igaz, hogy nincs, ami nincs, és biztosan több a van, mint a nincs, de ez már megint a begörcsölés. mint a cipőfűző; volt már olyan cipőd, amit nem lehetett bekötni, mert mindig kioldódott? én például az ilyenekben még mindig hiszek. van egy cat cipőm, azt nem lehet, kár megpróbálni. be kéne nőnie a szívlágynak végre. vagy odaadni valakinek az egészet, mint ebben a számban.
vagy legalább megtanulni hinni az effajta popszámokban. vagy épp ellenkezőleg, megtanulni nem hinni az effajta popszámokban.
a boldogsággal is úgy vagyok, a búsba már, mint valami csúszdával; szombaton egész nap az erdőt jártuk lovasberény meg a velencei tó között, és madaraztunk, meg szemetet szedtünk, nekem egy héja tojót kellett volna látnom, de nem láttam. viszont felettünk állandóan elhúztak a vadlibák, mintha valami háborúban lettem volna, és fent, láthatatlanul védtek volna a repülők. hülyeség, de olyan érzés volt, mintha 'velünk' lettek volna, mármint ők, a vadlibák, a repülők. és amíg a fejem fölött gyakorlatoztak a madarak, én meg rájöttem, hogy olyan lovat kaptam, akire nem tudok hatni, így csak poroszkáltunk a szántóföldön, és örültem ha véletlenül arra megy, amerre én akarok, szóval ezt a számot énekeltem annak a szerencsétlen lónak, borzalmas hangom van, szegény, és boldog voltam, képzeld, meg is néztem az időt, fél három múlt négy perccel akkor, csakhogy, a boldogságom olyan, mint valami csúszda, felkapaszkodok rá, fentvagyok, és aztán lecsúszok, és jó a csúszás is, olyankor gondolatban lobog a hajam, jó érzés olyan magasról lecsúszni, iiihhiii, csak aztán ott van alul, az a puha, az a mocsár, az az ágyékmeleg süppedés; mintha valami gonosz szőnyeg lenne, amit egy szörny terít elém, és rátapadok, nem tudok repülni tőle. borzalmas ez a szörny, ott van mindig, mindenhol. pedig nem is bánt; csak beszél. árgus szemekkel figyeli, amikor boldog vagyok, megvárja míg lecsúszok, és utána megfog a szőnyege, és nem tudok elfutni, hallanom kell, ahogy ott suttogja gúnyosan; most hol van amiben hiszel? ki szeret téged? te kit szeretsz? minek? mégis mit vársz? mit érdemelsz? ki ment meg most téged? ez szerelem? ez szeretet? mire mész a vágyaiddal? ésatöbbi, ésatöbbi, csupa olyan interjúkérdés, amiért tuti kirúgnák a médiasuliból. és közben, észre se veszem, de már megint gúzsba vagyok kötve.
kinek adjam a falaim, amik felépültek, hát még, amik összedőltek. a búsba is, mégiscsak jó ez a szám.
jobban is járunk vele, ha odaadom mp3ban, nézd:
(kattints a szemeközé!)
nem csúnya ez a lány, lássuk be, dehát mennyi minden nem csúnya dolog van ezen a csúnya világon; van benne valami anggunos, mármint az anggunt szerettem ennyire az első két lemeze, meg a hogy szeretsz filmzenéig, amíg meg nem hülyült szegény teljesen, avagy össze nem szedett egy méregdrága trendi stylistot, dehát a kettő végül is ugyanaz. noa is hasonló, mint régen anggun; valójában még klasszabb neve van, achinoam nini, nini, hihi, érted, na mindegy, és ő is szép, érthető popzenét játszik, amikben az a plusz, hogy ő is, mint annó anggun, mindenhonnan, de főleg messziről jön; (amerikából nézve izraelből, izraelből nézve amerikából), ezért mindenféle nyelven beszél; csakhogy anggunal ellentétben nem kezdett el (még, bár ahogy a képeit nézem, öregszik már annyira, hogy nem is fog) feneket riszálni valami borzalmas r'n'b alapra, hanem afféle titkos celine dion-ként filmeknek énekel (az élet szép betétdalát is ő!), koncertezik, egyre igényesebben, egyre nagyobb zenekarral (izraeli philharmonic!) és közben dalokat ír, csak úgy magának, meg annak a párszázezer rajongójának, és néha albumokat ad ki, biztonságos távolságra mindenféle toplistától. világzenének popzene, popzenének világzene, bluesnek r'n'b, r'n'b-nek viszont countrys; de annyi baj legyen, van aki úgysincs otthon sehol, van aki meg mindenhol, mindenben.
meg aztán, egyvalamiben van igazán igaza ennek a noának; tegyük be kis fadobozba, és felejtsük el ezt az egészet. most.
az a hülye fodor mondja, hogy minden megérint. úgy látszik: sose nő be a szívem lágya. ez is annyira ciki, de legalább nem vagyok egyedül vele. mármint hogy nem nőtt be, inkább csak fölesedik, mint a tejen a bőr; és idegenkedek tőle, a nyelvemmel piszkálom, rátapad, fúj, nemér az semmit. most például ettől a számtól akadtam ki egy picit, mármint, persze félelmetesen pop, de én is félelmetesen pop tudok lenni néha, és annyira tipikus, meg izé, de pont ennyi kéne, hogy
i'll put it all in a small wooden box / with the rusty old lock and the sparrows in flight / ill guard it with my life / through the long long night
hohó. és gondolom hogy ilyen van, sőt, ami még rosszabb, mintha tudnám is, de általában az van, ami nincs, és közben az sincs, ami nincs, és nem is igaz, hogy nincs, ami nincs, és biztosan több a van, mint a nincs, de ez már megint a begörcsölés. mint a cipőfűző; volt már olyan cipőd, amit nem lehetett bekötni, mert mindig kioldódott? én például az ilyenekben még mindig hiszek. van egy cat cipőm, azt nem lehet, kár megpróbálni. be kéne nőnie a szívlágynak végre. vagy odaadni valakinek az egészet, mint ebben a számban.
vagy legalább megtanulni hinni az effajta popszámokban. vagy épp ellenkezőleg, megtanulni nem hinni az effajta popszámokban.
a boldogsággal is úgy vagyok, a búsba már, mint valami csúszdával; szombaton egész nap az erdőt jártuk lovasberény meg a velencei tó között, és madaraztunk, meg szemetet szedtünk, nekem egy héja tojót kellett volna látnom, de nem láttam. viszont felettünk állandóan elhúztak a vadlibák, mintha valami háborúban lettem volna, és fent, láthatatlanul védtek volna a repülők. hülyeség, de olyan érzés volt, mintha 'velünk' lettek volna, mármint ők, a vadlibák, a repülők. és amíg a fejem fölött gyakorlatoztak a madarak, én meg rájöttem, hogy olyan lovat kaptam, akire nem tudok hatni, így csak poroszkáltunk a szántóföldön, és örültem ha véletlenül arra megy, amerre én akarok, szóval ezt a számot énekeltem annak a szerencsétlen lónak, borzalmas hangom van, szegény, és boldog voltam, képzeld, meg is néztem az időt, fél három múlt négy perccel akkor, csakhogy, a boldogságom olyan, mint valami csúszda, felkapaszkodok rá, fentvagyok, és aztán lecsúszok, és jó a csúszás is, olyankor gondolatban lobog a hajam, jó érzés olyan magasról lecsúszni, iiihhiii, csak aztán ott van alul, az a puha, az a mocsár, az az ágyékmeleg süppedés; mintha valami gonosz szőnyeg lenne, amit egy szörny terít elém, és rátapadok, nem tudok repülni tőle. borzalmas ez a szörny, ott van mindig, mindenhol. pedig nem is bánt; csak beszél. árgus szemekkel figyeli, amikor boldog vagyok, megvárja míg lecsúszok, és utána megfog a szőnyege, és nem tudok elfutni, hallanom kell, ahogy ott suttogja gúnyosan; most hol van amiben hiszel? ki szeret téged? te kit szeretsz? minek? mégis mit vársz? mit érdemelsz? ki ment meg most téged? ez szerelem? ez szeretet? mire mész a vágyaiddal? ésatöbbi, ésatöbbi, csupa olyan interjúkérdés, amiért tuti kirúgnák a médiasuliból. és közben, észre se veszem, de már megint gúzsba vagyok kötve.
kinek adjam a falaim, amik felépültek, hát még, amik összedőltek. a búsba is, mégiscsak jó ez a szám.
jobban is járunk vele, ha odaadom mp3ban, nézd:
(kattints a szemeközé!)meg aztán, egyvalamiben van igazán igaza ennek a noának; tegyük be kis fadobozba, és felejtsük el ezt az egészet. most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése