2009. november 10., kedd

öregek a lányvécében

becstelen brigantyk



egyenlőre nem a filmről fogok beszélni (sic! - írni te!), mert arról minek, meg arról úgyis sokan, sokfélét, inkább arról ami sokkal izgalmasabb volt; a film vége után pár ember röhög, pár megrökönyödik, közöttük marcika vágtat kifelé, de! és ez az, amiért nem szabad filmet letölteni, haj de csúnya dolog, meg ki is maradsz az ilyenekből: egy néni, meg egy bácsi ülnek a széken az egyik sorban. nem röhögnek. a bácsi fogja a néni kezét, az arcukon olyasfajta iszonyat, amiért a casting felelős egy vagyon fizetett volna, a kamera alulról, némi oldalfénnyel természetesen. micsoda iszonyat. marcika vágtatna kifelé, most viszont megáll, és szidja a sorsot, hogy afaszértnincsnálam ilyenkorfényképezőgép. a mozi majdnem kiürül, már a zenék listája megy - marcit ez máskülönben érdekelni szokta, most viszont sokkal jobban leköti a néni meg a bácsi. pedig menni kell mert késő van, vonat, busz, így nem várja meg, nem látja hogy mikor állnak fel, és jönnek ki a moziból. marcika romantikus a kurvanénikéjét: azt képzeli, soha, ott maradnak kéz a kézben örökre.

jó nagy baromság romantikáról beszélni egy tarantínó film után nem?
egy tarantínó film után jobban megbocsájtható kurvarondán káromkodni nem?

namost eleve hülyeség azon elkezdeni intelligensen vitázni, hogy akkor most ez vicces-e vagy sem. mármint a film. meg a történet. szar persze, de azt már az általános iskola lányvécéje óta tudjuk, hogy a szar alkalmasint lehet vicces is, éppen mert büdös, és undorító, főleg persze az ahogy a lányok szörnyülködnek rajta. egyébként, had ragadjam meg az alkalmat hogy elmondjam, hogy nem én voltam, becsszó, ez ilyen gyerekkori sérelem, mert én is intőt kaptam miatta, pedig én még beszari voltam akkoriban (nemúgy) (és máshogy mint most, igaz marcikám?), és az a dög klincsok, az csinálta (nagyrészt), meg én mindig is mondtam hogy ez annyira nem jó poén. akkor vagy viszont kúl csávó - mint az a dög klincsok - ha jól adod elő azt is, ami nem vicces; így leszel un. jófej, kúl, faszagyerek, stb. tarantínó barátunknak lassan papírja lehetne erről, ez nem vitás. hálierdő faszagyereke, a kúl csávó, aki kívülről jött, az összes kezdő, és kevésbé kezdő, dekoratív, és kevésbé dekoratív mellékvágányon lévő színésznőt megprücskölte, pár régi nagyágyúnak megmentette a karrierjét, és nyilván a már zálogfélben lévő villáit, összelopott mindent, amit érdemes, azt meg főleg, amit nem, újragyúrta, remixelte afféle alter dj-ként a lopott cuccokat; és ezt az egészet úgy nyomta a sznob, ellaposodott, puhányseggű hálierdőbeliek képébe, hogy lehidaltak tőle, az amerikaiakról nem is beszélve, azok meg elkezdték nyitogatni a pénztárcájukat, és hőst csináltak belőle. aztán meg, kicsit késve szokás szerint, az európaiak is.

ezúttal is gratuláljunk neki.

és ezzel persze nincsen semmi baj, annó a david holmes amikor itt volt magyarországon, én csak néztem, hogy ez az állat összemikszeli a plaidot (!) a jackson 5-el, a missisipin érlelt bluest az acid house-zal, és hasonló perverziókat művel, de ezt még több mint tíz éve, amikor ez a nagy samplingelt retróhullám a béka seggében volt, ráadásul mindezt olyasmi bájjal csinálta, hogy az ember a tíz ujját megnyalta, és abszolút nem bánta meg a belépő árát, pedig táncolni nem tudott rá, a feje meg megfájdult tőle, és aztán persze otthon megpróbálta utánacsinálni, de csak valami kavalkád borzalom jött ki belőle. van pár filmrendező, aki szintén megpróbálta tarantínót utánozni, és valami iszonyat szar lett a vége, olyasmi, amilyenek egyébként a tarantínó filmek is lennének, ha nem épp tarantínó rendezte volna őket. deha már így alakult, akkor az ember remekül szórakozik, főleg amikor ez a nagyra nőtt parasztgyerek (azért lássuk be, ez valahol bók) igazán elemében van, és jól odamutogat annak a már emlegetett puhányseggű, ellaposodott, stb. közönségnek, akik rosszabb esetbe nem értik a viccet, és fujjognak, ahogy azt a lányok is tették, amikor a lányvécé falán, dehát tudod, jobb esetben pedig, hogy mutassák hogy ők is vannak ám annyira jófejek, mint ez a quentin gyerek (ahogy mi is tettük, hogy dögöljön meg a klincsok) röhögnek vele, és remekül szórakoznak.

arról nem is beszélve, hogy valahol igaza van; basszus, erre való a mozi! való életben nem biztos hogy vicces, ha egy igazi hatori hanzóval (tényleg van ilyen bakker!) vágnak legalább négyfelé, de ha mindezt elég mennyiségű művérrel, ügyesen használt morricone giccsel, és egy babaarcú szőkeséggel látod, természetesen a moziban, akkor örülhetsz, mert biztos lehetsz benne, hogy amit épp most látsz, az az un. 'kúl'. a casablanca az más tészta, azt nézzék a filmszakosok, az un. klassz (ikus nélkül!, esküszöm, ezt egy filmszakostól hallottam!) és a klassz is jobb, mint a kasza (szintén filmszakos szöveg, a kasszasikeres 'blockbustereket' hívják így bennfentesen), de a legjobb a kúl, erről ne is nyiss (főleg egy filmszakossal) vitát. legalább ugyanennyire kúl dolog a lányvécére szart, upsz, dehát tudod, viszont a jófejség, és az un. zseniség között az az aprócska különbség, hogy az utóbbi akkor vagy, ha mindezt úgy csinálod, hogy nemhogy az igazgató, az egész iskola, de még a fél világ is érti, röhögi, és megfizeti a viccet. ha ezt meg tudod csinálni, akkor kalap le, mehetsz színésznőket babusgatni. ehhez mondjuk lehet jókor kell lenni jó helyen, és ami ennél is fontosabb, valamit mindenképpen le kell tenni az asztalra a szaron kívül, az persze nem baj ha benne van, és mindezt úgy kell letenni, hogy ebből még a hozzáértők is sokat tanuljanak; így lehet erre hivatkozni, ha véletlenül túl messzire mennél, vagy túlságosan szart csinálnál, és valahogy nem sikerülne úgy kijönni belőle, hogy ez jófejségnek tűnjön. tarantínó esetében ez is kipipálva: a ponyvaregény mindenképpen ilyen.

vagyis kurvajó.

tulajdonképpen az összes többi tarantínó film is kurvajó valamilyen értelemben, ahogy ez is, ahogy az előzők is, és valószínűleg a következő tíz is az lesz, de had jegyezzem meg, hogy bizonyos körök épp ezt mondanák a steven segal filmművészetére, vagy a másik kedvencem, akit méltánytalanul elfeledtek, de egyszer úgyis visszajön, és szétrúgja a seggeteket, tehát jean claude van damme-re is, sőt egészen annyi mindenre lehet ezt mondani, amennyit a fantáziád elbír. mármint hogy kurvajó. zseniális, az más, az az a magasság, ahova sose tudott felrúgni vandám se (szegénynek lehetnek egyáltalán gyerekei?), sose rángott úgy segal arcizma (bezzeg charles bronsoné!) és, hogy kössem az ebet a lányvécéhez, tarantínó se tudja ilyen magasra felkenni a szart még egyszer a lányvécé ajtajára; így aztán az egyre büdösebb, a filmjeiről meg szelíden annyit lehet mondani hogy 'egyre kevésbé átütő erejűek'. pedig most is kapunk mindent, amit eddig; öldöklést morriconéra, némi filmtörténeti kacsingatást (tegye fel a kezét aki nem ismerte fel a hét mesterlövészt legalább egyszer!), egy igen dekoratív hölgyet, pár híresen fasza dialógust, és némi amerikai agymenést. van ami hiányzik, például alig látunk hosszú combú hölgyeket, botrány. az nem magyarázat hogy a nácik nem voltak hosszú combúak, biztos meg lehetett volna valahogy oldani. valahogy kevesebb az emlékezetes zene is, erre sincsen magyarázat. kevesebb a faszaszöveg is, bár ez betudható annak, hogy szegény tarantínó újabban annyira el van szállva (sajnos magától) hogy saját magát nyúlja, és még ezt is egyre haloványabban. van ami viszont plusz; kapunk például brad pittet idióta akcentussal, kár hogy ezt már láttuk a blöffben, és ott nagyobbat is szól. nade egy zseniális főgonoszt is kapunk, ez aztán tényleg unikum, tarantínó eddigi legjobb gonosza, kár hogy kúltkasza volt a legutolsó batman, mert abban a joker csak az jobb ennél. aztán kapunk egy szénné lőtt hitlert is, ez aztán filmtörténeti pillanat (egyébként nem, trashfilmek tudói szerint már ez is lelőtt poén, szó szerint)! kapunk pár német egyenruhába öltöztetett statisztát, meg némi korabelinek látszó díszletet, nahát. némi századeleji német filmtörténet gyorstalpalót is, na ilyense volt még, biztos ez hiányzott. kapunk pár eddig méltánytalanul 'ismeretlen' színészt, élükön a már emlegetetten kitűnő főgonosszal, - chistoph waltz - meg a rendkívül bájos mélanie laurent-el, ezért is tessék mindenképpen hálás lenni. kapunk egy mérsékelten vicces, de legalább minőségileg kimagasló jelenetet, amiben épp kivagyokat játszanak a nácik, és ez azért is jó, mert legalább eszünkbe kaphatunk, hogy bakker, ez a játék tényleg nagyon vicces (tudod, a homlokodra nyomnak egy híres embert - az vagy te - és neked kell kitalálnod amolyan barkóba szerűen).

és több mint két óra játékidőt. ennyi bőven elég is a pénzünkért, meg is kapjuk amit akartunk, mehetünk haza. csakhogy azt a nénit, meg azt a bácsit nem értem, hogy ők miért maradtak ott, arcukon meg a már emlegetett borzalom. a fenének ültek be rá nem? hát mégis mit vártak? nem értik a poént mi? nácikat skalpolnak az apacsok, érted, hát nem kurvavicces? béna öregek. anyám mesélte hogy annó az egyik oszálytársa horogkeresztet rajzolt a ház falára, erre pár óra múlva jött érte a fekete autó, és nem látták többet. béna öregek, nem heverték ki. hiába na, ezek azt hiszik, nem lehet mindenből viccet csinálni. ezeket érzékenyen érinti ez a fajta idióta amerikai marháskodás. ezeknek a tekintetében benne van az az idegesítő kérdés hogy úristen, hova jutottunk? ezeket nem cseszte át tarantínó, mint a többieket, nézz oda, ezek nem röhögtek azon, ami nem is vicces; mert ezek abszolút nem röhögtek. csak szörnyülködtek. bennük van a hiba. az ilyen ne menjen moziba. legalábbis ne tarantínóra. inkább a casablancára, naja ha játszanák. persze ez is szemétség, tarantínónak minden sikerül, nekünk meg semmi; annó mi is mondtuk, hogy ha nem tetszik a lányoknak a művünk (ami jó szar volt ugye) menjenek más vécébe, de bakker, mi megkaptuk az intőt, és nem is voltunk sokáig jófejek. bezzeg tarantínó.


Nincsenek megjegyzések: