általános rosszkedv, hülyeség, bunkóság, csúszik ki az élet.
ráadásul most van a legkellemetlenebb, mert már nekem magamnak is elegem van magamból.
rozi feljött msnre, nem beszél velem, erőszakoskodok, stb. anyu érzésem van már megint.
anyám ma is felhívott. nem is akar bántani, tudom. tök aranyos. elküldtem a fenébe pedig nem akartam. csak nem tudom, az ember egy kicsit többet vár, talán épp attól vár többet mert szeret, vagy mi a fene, és attól sokkal keserűbb ha egy kicsit is csalódni kell. tőled a legkisebb hűtlenség is sokkal nagyobb hűtlenség mint mástól egy teljes hűtlenség. vagy valami ilyesmi. bízni akarok a roziban, és nem tudok, bízni akarok magamban, és nem tudok, bízni akarok magunkban, és azt se tudok, az anyjában, az apjában, abban hogy nem bántom őket, hogy nincs baj, a parákat valahova a fülem mögé mielőtt ránk omlik tényleg és szétmarja az egész szart, de nem megy nem megy nem megy, és fáradt vagyok meg nem kéne ennyit éjszakáznom.
faszom.
az intaktonak az a hülye jelenete jut eszembe mindig, amikor becsukott szemmel futnak előre a fák között. én is ezt csinálom, és még mindig nem tört be az orrom. de már botladozok. meg félek. az ember aki ezt meg meri csinálni, hogy becsukott szemmel előre rohan az erdőben, annak nagyon kell hinnie valamiben. de miben? magukban vagy a szerencséjükben? én úgy futok előre hogy nem hiszek magamban. a szerencsében sem. de még az erdőben sem, a fákban sem, sőt még az orr törésben sem, miközben pontosan tudom, hogy valamelyiknek ebből létezni kell. vagy én vagyok valóságos, vagy a szerencse, vagy az erdő, vagy a fák, vagy az orr törés. de talán ha az egyik, akkor a többi is, mert nem működhetnek egymás nélkül. de mindenesetre nem rajtam múlt/múlik hogy eddig nem törtem be az orrom. talán a rozin? vagy istenen? vagy a szexen, vagy a szülein, vagy mi a faszomon? vagy csak a körülményeken? egyszer rosszat fogok mondani, egyszer rosszat fog mondani, és ennyi? vége? elbaszom? ő írogat ennek a buzinak, nem bírom, nem jó szavakat írok le, ő erre nem jó szavakkal válaszol, stb, stb, vége. közben meg szeretem. közben meg még nincs is semmi baj. nincs baj? ez mekkora fasság. mintha azt mondanám hogy nincs semmi baj, miközben bekötött szemmel rohanok előre az erdőbe. a) tényleg nincs, mert semminek nem mentem neki. b) ha azt nem számítjuk, hogy minden tele van fával. hinnem kéne benne. azt mondja túlérzékeny vagyok. szerintem minden ember az, aki nem hisz semmiben. nincs biztonság, hát nem érti, hogy mi fáj? közben meg pillanatokra annyira jó, hogy abba is bele kell halni.
zenei élmények a gyökön, itt a csaba nevű arc, asszongya
- hozta a tom middleton cosmoakármiét, most már végre ez az én példányom. még mindig kurva jó, mindjárt be is rakom.
- fautline - your love means everything, ez durva, de tényleg, ez nagyon, a rem énekese énekel benne, nekem endorphin beütése van, csak annál lassabb, nyugodtabb, ez kell, nagyon kell, ráadásul ugyan az a csávó (is) énekel benne aki a nitin shawney új lemezében.
- the go! team - thunder, lighting, strike, ez poén, ébresztő zene így az éjszakában bele, olyan mintha a sex pistolst, a ninja tunest, meg mondjuk a gus gus-t egybe eresztették volna, de azért ez fárasztó is néha.
- kasabian - primal sctreamot mondanak rá az okosok, nekem unklés, vad, durva, karcos, biztos jókor jóhelyen jó lenne, de nem tetszett annyira.
- karminsky experience - the power of suggestion, ez viszont nagyon nagyon jó, kicsit lemon jelly-s, folyamatosan a rozira gondoltam hogy neki ez biztos tetszene, amolyan seggrázós szoba kaland.
a közkincs nem jön be. de miért? netfüggő buzi.
nna. és még csak három óra. ez most egy kurvahosszú éjszaka.
és itt egy garaczi lászló cucc is:
mert lehet, hogy kedvelem a rossz szokásaimat és a piros telefonomat, de nem szeretem az emberiséget, nem szeretem a férfiakat és nem szeretem a nőket, nem szeretem a gyerekeket és nem szeretem az öregeket, nem szeretem ezt a várost, és nem szeretem ezt az országot se, ezt a kontinenst se, és nem szeretem a Földet, nem szeretem a Naprendszert, és az egyetemes világmindenséget se szeretem, nem szeretem a természetet, a logikát és nem szeretem Istent, nem szeretem a lányok karján a szőke, csókos pihéket, nem szeretem az emlékeket és nem szeretem a reményt, nem szeretem Sören Kierkegaard-t és nem szeretem a kék lampionokat, nem szeretek írni és nem szeretek felolvasni, és nem szeretek újságban, könyvben megjelenni, nem szeretem a pénzt, nem szeretek semmit, nem szeretem magamat sem, azt sem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nemszeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit.
ráadásul most van a legkellemetlenebb, mert már nekem magamnak is elegem van magamból.
rozi feljött msnre, nem beszél velem, erőszakoskodok, stb. anyu érzésem van már megint.
anyám ma is felhívott. nem is akar bántani, tudom. tök aranyos. elküldtem a fenébe pedig nem akartam. csak nem tudom, az ember egy kicsit többet vár, talán épp attól vár többet mert szeret, vagy mi a fene, és attól sokkal keserűbb ha egy kicsit is csalódni kell. tőled a legkisebb hűtlenség is sokkal nagyobb hűtlenség mint mástól egy teljes hűtlenség. vagy valami ilyesmi. bízni akarok a roziban, és nem tudok, bízni akarok magamban, és nem tudok, bízni akarok magunkban, és azt se tudok, az anyjában, az apjában, abban hogy nem bántom őket, hogy nincs baj, a parákat valahova a fülem mögé mielőtt ránk omlik tényleg és szétmarja az egész szart, de nem megy nem megy nem megy, és fáradt vagyok meg nem kéne ennyit éjszakáznom.
faszom.
az intaktonak az a hülye jelenete jut eszembe mindig, amikor becsukott szemmel futnak előre a fák között. én is ezt csinálom, és még mindig nem tört be az orrom. de már botladozok. meg félek. az ember aki ezt meg meri csinálni, hogy becsukott szemmel előre rohan az erdőben, annak nagyon kell hinnie valamiben. de miben? magukban vagy a szerencséjükben? én úgy futok előre hogy nem hiszek magamban. a szerencsében sem. de még az erdőben sem, a fákban sem, sőt még az orr törésben sem, miközben pontosan tudom, hogy valamelyiknek ebből létezni kell. vagy én vagyok valóságos, vagy a szerencse, vagy az erdő, vagy a fák, vagy az orr törés. de talán ha az egyik, akkor a többi is, mert nem működhetnek egymás nélkül. de mindenesetre nem rajtam múlt/múlik hogy eddig nem törtem be az orrom. talán a rozin? vagy istenen? vagy a szexen, vagy a szülein, vagy mi a faszomon? vagy csak a körülményeken? egyszer rosszat fogok mondani, egyszer rosszat fog mondani, és ennyi? vége? elbaszom? ő írogat ennek a buzinak, nem bírom, nem jó szavakat írok le, ő erre nem jó szavakkal válaszol, stb, stb, vége. közben meg szeretem. közben meg még nincs is semmi baj. nincs baj? ez mekkora fasság. mintha azt mondanám hogy nincs semmi baj, miközben bekötött szemmel rohanok előre az erdőbe. a) tényleg nincs, mert semminek nem mentem neki. b) ha azt nem számítjuk, hogy minden tele van fával. hinnem kéne benne. azt mondja túlérzékeny vagyok. szerintem minden ember az, aki nem hisz semmiben. nincs biztonság, hát nem érti, hogy mi fáj? közben meg pillanatokra annyira jó, hogy abba is bele kell halni.
zenei élmények a gyökön, itt a csaba nevű arc, asszongya
- hozta a tom middleton cosmoakármiét, most már végre ez az én példányom. még mindig kurva jó, mindjárt be is rakom.
- fautline - your love means everything, ez durva, de tényleg, ez nagyon, a rem énekese énekel benne, nekem endorphin beütése van, csak annál lassabb, nyugodtabb, ez kell, nagyon kell, ráadásul ugyan az a csávó (is) énekel benne aki a nitin shawney új lemezében.
- the go! team - thunder, lighting, strike, ez poén, ébresztő zene így az éjszakában bele, olyan mintha a sex pistolst, a ninja tunest, meg mondjuk a gus gus-t egybe eresztették volna, de azért ez fárasztó is néha.
- kasabian - primal sctreamot mondanak rá az okosok, nekem unklés, vad, durva, karcos, biztos jókor jóhelyen jó lenne, de nem tetszett annyira.
- karminsky experience - the power of suggestion, ez viszont nagyon nagyon jó, kicsit lemon jelly-s, folyamatosan a rozira gondoltam hogy neki ez biztos tetszene, amolyan seggrázós szoba kaland.
a közkincs nem jön be. de miért? netfüggő buzi.
nna. és még csak három óra. ez most egy kurvahosszú éjszaka.
és itt egy garaczi lászló cucc is:
mert lehet, hogy kedvelem a rossz szokásaimat és a piros telefonomat, de nem szeretem az emberiséget, nem szeretem a férfiakat és nem szeretem a nőket, nem szeretem a gyerekeket és nem szeretem az öregeket, nem szeretem ezt a várost, és nem szeretem ezt az országot se, ezt a kontinenst se, és nem szeretem a Földet, nem szeretem a Naprendszert, és az egyetemes világmindenséget se szeretem, nem szeretem a természetet, a logikát és nem szeretem Istent, nem szeretem a lányok karján a szőke, csókos pihéket, nem szeretem az emlékeket és nem szeretem a reményt, nem szeretem Sören Kierkegaard-t és nem szeretem a kék lampionokat, nem szeretek írni és nem szeretek felolvasni, és nem szeretek újságban, könyvben megjelenni, nem szeretem a pénzt, nem szeretek semmit, nem szeretem magamat sem, azt sem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nemszeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit, és azt sem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretem, hogy nem szeretek semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése