aszongya a buddha, hogy ha lecsítitod az elméd, akkor megoldódnak a problémáid.
na.
csütörtök van kilenc perce, tizenöt percig írhatok.
élőben meditáció.
faszom.
túl dühös, és túl keserű vagyok a buddhizmushoz. pedig most nagyon hiányzik. arra gondoltam hogy a következő szünetben kimegyek meditálni. ez a gergő nevű hülye szekrény ajtó csípőjű főnök picsa nem engedi hogy netezzenek az emberek, ettől csapnivaló vezető lesz, mert ezzel nem a fegyelmet, hanem a keserűséget növeli, ennek az intézkedésnek az égegyadtavilágon semmi értelme sincs, főleg hogy közben meg ő ott wiwezik. mindegy. leszarom. fenét leszarom. irányítom az elmém, és békét viszek rá.
a rozi teljesen kész. majd bele halok hogy megöleljem, de ott ül mellettem, arrogánsan, nagyképűen, olyan undorítóan viselkedik, hogy komolyan mondom legszívesebben elküldeném a jó büdös picsába. eszméletlen. beszélgettünk (hm) arról hogy a színművészetire akar jelentkezni, és elmondtam a véleményemet. annak a nőnek, akivel elvileg a jövőmet tervezem, a gyerekeimet akarom, stb, annak el mertem mondani azt amit erről gondolok, és persze, persze (!) nem sértődött meg, meg nincs semmi baj, pusztán nem szól hozzám, nem néz rám, átnéz rajtam, éppen úgy viselkedik, ahogy az a büdöskurva orosz éva, és én éppen úgy gazsulálok neki, hogy ugyan kicsi szívem, érsd már meg a rohadt életbe, hogy ha szeretsz bazdmeg, akkor most is szeretsz, hahó, figyelj arra a kurva belső hangra, most is együtt vagyunk, nem játszhatsz azokkal akik szeretnek, érsd már meg, mert ölés, verekedés, gyilkosság, gyűlölet, fájdalom lesz a vége, semmi más nincs ennyire veszélyes ebben a rohadt életben, mint hogy nem hagyod valakinek hogy szeressen, vagy megalázod, azért mert szeret, ráadásul ez egyik percről a másikra teszed, mert szerencsétlen buzinak semmi más válasza nem lehet erre, mint hogy vagy megalázkodik, amivel magát is tönkreteszi, mert olyan szerencsétlen, életképtelen, nyűglődő valaki lesz belőle mint pl az anyám, és téged is, mert olyan elszállt barom ember lesz belőled, aki azt hiszi mindent megtehet, mint a legtöbb nagyképű idióta nullából, vagy gyűlölettel válaszol, amivel megint tönkreteszi magát, hiszen elveszti az egyetlen értelmes kapcsolatát feléd, miszerint hogy szeret.
azóta eltelt egy óra.
annyira durva.
minnél inkább kedves vagyok vele, annál inkább döf belém; és anyámat meg magamat látom, anyu minnél inkább aranyosabb volt, én annál kegyetlenebb voltam, és nem miatta, nem magam miatt, mert gyűlöltem magamat, amiatt amit csináltam, így aztán az volt a legegyszerűbb hogy őt gyűlölöm, és hibáztatom amiatt amit én csináltam, ezért aztán még jobban gyűlöltem magam, amiért meg még jobban gyűlöltem őt, és ebbe mindketten belerokkantunk egy bizonyos szinten, ő is épp úgy mint én, és bazdmeg, a kata éppen ugyanazt csinálja, megsértődötten, beállt arccal, jézusom, megint orosz éva emlék, érzem ahogy dübörögnek le a falak közénk, büntet, pedig semmit nem csináltam, büntet anélkül hogy elítélne, anélkül megindokolná, azt veszi el ami a legfontosabb pillanatnyilag, és miatta a legfontosabb, nevezetesen ő maga magát, és próbálom megérteni, újra és újra megújulva közeledni hozzá, ahogy én szeretném amikor ilyen hangulatba vagyok, de persze nem engedi, és én meg kétségbe esve, tehetetlennek, és nagyon szerencsétlennek érzem magam, és nem felrúgom (sic, istenem hogy gondolhatok ilyeneket????-de hát bassza meg értsen már meg valaki, mi a faszomra lehet gondolni, persze nem tettlegesen, de hát fáj, szemétkedik, aljasságot érzel a másiktól) hanem megint megalázkodva oda megyek hozzá, amire megint ez a reakciója, alhatok a válladon, negyed órán keresztül fogalmazom azt a kibaszott mondatot amivel megzavarom a kis nyugalmát, nekem aztán, mondja de olyan hangon, mint ahogy az andris féle tehénfejű picsa beszél, meg az a szőke karót nyelt barom, aki azt hiszi hogy drogos vagyok, és ez fáj a legjobban, hogy nem tudom ilyenkor hogy elmondani a rozinak, hogy pont ettől a viselkedéstől most épp olyan mint ők, semmi sem választja el most egy hülye pláza picsától, vagy az anyjától, vagy attól, ami neki a legjobban fájna ha valaki így viselkedne vele, és hát engem se választ el semmi ugyanettől, egy mert fáj, mert utálom és gyűlölöm, és bosszú, meg ilyen hülye gondolataim vannak, persze próbálom lenyugtatni magam, megérteni,
meg kell értenem, naná, azt hiszem ez a szerelem végső dolga megérteni, és megint megalázkodni, csak pontosan ugyanazt érzem (sic megint, de nem tehetek róla, hisz az ember a már megélt faszságaiból rakja össze a most megélt képeket) mint az orosz évánál, hogy szép lassan teljesen egy gerinctelen szeretet éhes koldus lesz belőlem, egy testi lelki roncs, (sic, azért ez a rozi mellett eddig végképp nem volt igaz) közben meg az orosz évából kiindulva, ez sehova nem vezet, oda, hogy pár év múlva, ha eléggé megtanulok alkalmazkodni és kussolni, rámhívja a rendőrséget.
békén kellene hagynom, naná, leszarni, de ezzel meg megint úgy érzem hogy őt alázom meg, hogy eljutok egy olyan szintre, amikor már annyira haragszok rá, vagy annyira nem érdekel, hogy le tudom őt szarni, hogy ne mozgasson mi a szart csinál, hogy el legyek mellette én is, mint az andris, jaj ez külön szar, hogy vagy kétszer mosolyogott már rám az andris olyan kurva kárörvendően, egyértelmű, látszik hogy most én is újabb lettem a kata barom pasiaiból, akiket úgy kezel mint egy wcdeszkát, én is, aki a legjobban védtem hogy a rozi nem ilyen csak ti tettétek ilyenné, meg ilyen faszom szövegek, hát most megkapom, busásan megkapom.
asszongya józsef attila:
miért féltékeny az ember?
azért mert úgy érzi, a nő bármikor kaphat férfit,
de a férfi nem kaphat bármikor nőt
a férfinak nő kell, teljes egészében, a nőnek pedig csak fasz kell
meg pénz és geci
az utóbbi nem illik ide
a koitusz homoszexuállis aktus is
ha a nőt az ember fizikai erővel nem kényszerítheti megadásra, akkor - kiterjesztve ez az egész női nemre - megadásra kényszerítheti azzal, hogy szarik rá, azaz homoszexuálizmussal
mi a faszt csináljak? szopjam le az andrist???
közben meg gondolom, megint azzal az áronnal beszélget, és tök jó gyógyír lehet a lelkének. még mindig nem beszélünk egyébként. azt gondolom hogy nevetséges vagyok. tényleg. bohóc, barom, szeretetéhes pöcs, jejeje józsef attila. azt gondolom hogy szarnom kellene a rozira, hogy nem szól hozzám, meg nem úgy viselkedik ahogy akarom, szarnom kéne az összes fiúra, akihez hozzá szól, vagy lányra, szarnom kéne mindenre, magammal kéne törődnöm, nem kéne ennyit szarakodjak a szeretettel, és ha már nem szarakodnék ennyit a szeretettel, és tényleg igazán csak magammal törődnék, akkor szépen végre megölhetném magam már igazán, ennél jobbat úgyse fogok tudni adni magamnak. hogy ez mekkora hülyeség.
az a baj hogy szeretem a rozit. ilyenkor kurvára érzem. persze amikor épp jó főleg érzem, de ilyenkor is, a feltörekvő gyűlöletemet, meg elkeseredettségemet ez azért egy kicsit lenyomja. erre büszke vagyok.
meg megint ez a nyálas hülyeség, hogy akárhogy is bánt, annyit kaptam tőle, hogy megérte/i. de hát ő is tőlem bassza meg. meg az egészben az az igazán dühítő, hogy nem is kellene ennek így lennie, basszus, felfordulok a gondolattól hogy megint egy végigstresszelt, bőgött, hallgatott éjszaka, amikor ezt nem lenne muszáj, lehetne tök jó minden, szarni egymásra, néha megfogni egymás kezét, ugratni egymást, olvasni, aludni, baszni, enni, mindegy.
le kell csillapítsam az elmém. wow.
na.
csütörtök van kilenc perce, tizenöt percig írhatok.
élőben meditáció.
faszom.
túl dühös, és túl keserű vagyok a buddhizmushoz. pedig most nagyon hiányzik. arra gondoltam hogy a következő szünetben kimegyek meditálni. ez a gergő nevű hülye szekrény ajtó csípőjű főnök picsa nem engedi hogy netezzenek az emberek, ettől csapnivaló vezető lesz, mert ezzel nem a fegyelmet, hanem a keserűséget növeli, ennek az intézkedésnek az égegyadtavilágon semmi értelme sincs, főleg hogy közben meg ő ott wiwezik. mindegy. leszarom. fenét leszarom. irányítom az elmém, és békét viszek rá.
a rozi teljesen kész. majd bele halok hogy megöleljem, de ott ül mellettem, arrogánsan, nagyképűen, olyan undorítóan viselkedik, hogy komolyan mondom legszívesebben elküldeném a jó büdös picsába. eszméletlen. beszélgettünk (hm) arról hogy a színművészetire akar jelentkezni, és elmondtam a véleményemet. annak a nőnek, akivel elvileg a jövőmet tervezem, a gyerekeimet akarom, stb, annak el mertem mondani azt amit erről gondolok, és persze, persze (!) nem sértődött meg, meg nincs semmi baj, pusztán nem szól hozzám, nem néz rám, átnéz rajtam, éppen úgy viselkedik, ahogy az a büdöskurva orosz éva, és én éppen úgy gazsulálok neki, hogy ugyan kicsi szívem, érsd már meg a rohadt életbe, hogy ha szeretsz bazdmeg, akkor most is szeretsz, hahó, figyelj arra a kurva belső hangra, most is együtt vagyunk, nem játszhatsz azokkal akik szeretnek, érsd már meg, mert ölés, verekedés, gyilkosság, gyűlölet, fájdalom lesz a vége, semmi más nincs ennyire veszélyes ebben a rohadt életben, mint hogy nem hagyod valakinek hogy szeressen, vagy megalázod, azért mert szeret, ráadásul ez egyik percről a másikra teszed, mert szerencsétlen buzinak semmi más válasza nem lehet erre, mint hogy vagy megalázkodik, amivel magát is tönkreteszi, mert olyan szerencsétlen, életképtelen, nyűglődő valaki lesz belőle mint pl az anyám, és téged is, mert olyan elszállt barom ember lesz belőled, aki azt hiszi mindent megtehet, mint a legtöbb nagyképű idióta nullából, vagy gyűlölettel válaszol, amivel megint tönkreteszi magát, hiszen elveszti az egyetlen értelmes kapcsolatát feléd, miszerint hogy szeret.
azóta eltelt egy óra.
annyira durva.
minnél inkább kedves vagyok vele, annál inkább döf belém; és anyámat meg magamat látom, anyu minnél inkább aranyosabb volt, én annál kegyetlenebb voltam, és nem miatta, nem magam miatt, mert gyűlöltem magamat, amiatt amit csináltam, így aztán az volt a legegyszerűbb hogy őt gyűlölöm, és hibáztatom amiatt amit én csináltam, ezért aztán még jobban gyűlöltem magam, amiért meg még jobban gyűlöltem őt, és ebbe mindketten belerokkantunk egy bizonyos szinten, ő is épp úgy mint én, és bazdmeg, a kata éppen ugyanazt csinálja, megsértődötten, beállt arccal, jézusom, megint orosz éva emlék, érzem ahogy dübörögnek le a falak közénk, büntet, pedig semmit nem csináltam, büntet anélkül hogy elítélne, anélkül megindokolná, azt veszi el ami a legfontosabb pillanatnyilag, és miatta a legfontosabb, nevezetesen ő maga magát, és próbálom megérteni, újra és újra megújulva közeledni hozzá, ahogy én szeretném amikor ilyen hangulatba vagyok, de persze nem engedi, és én meg kétségbe esve, tehetetlennek, és nagyon szerencsétlennek érzem magam, és nem felrúgom (sic, istenem hogy gondolhatok ilyeneket????-de hát bassza meg értsen már meg valaki, mi a faszomra lehet gondolni, persze nem tettlegesen, de hát fáj, szemétkedik, aljasságot érzel a másiktól) hanem megint megalázkodva oda megyek hozzá, amire megint ez a reakciója, alhatok a válladon, negyed órán keresztül fogalmazom azt a kibaszott mondatot amivel megzavarom a kis nyugalmát, nekem aztán, mondja de olyan hangon, mint ahogy az andris féle tehénfejű picsa beszél, meg az a szőke karót nyelt barom, aki azt hiszi hogy drogos vagyok, és ez fáj a legjobban, hogy nem tudom ilyenkor hogy elmondani a rozinak, hogy pont ettől a viselkedéstől most épp olyan mint ők, semmi sem választja el most egy hülye pláza picsától, vagy az anyjától, vagy attól, ami neki a legjobban fájna ha valaki így viselkedne vele, és hát engem se választ el semmi ugyanettől, egy mert fáj, mert utálom és gyűlölöm, és bosszú, meg ilyen hülye gondolataim vannak, persze próbálom lenyugtatni magam, megérteni,
meg kell értenem, naná, azt hiszem ez a szerelem végső dolga megérteni, és megint megalázkodni, csak pontosan ugyanazt érzem (sic megint, de nem tehetek róla, hisz az ember a már megélt faszságaiból rakja össze a most megélt képeket) mint az orosz évánál, hogy szép lassan teljesen egy gerinctelen szeretet éhes koldus lesz belőlem, egy testi lelki roncs, (sic, azért ez a rozi mellett eddig végképp nem volt igaz) közben meg az orosz évából kiindulva, ez sehova nem vezet, oda, hogy pár év múlva, ha eléggé megtanulok alkalmazkodni és kussolni, rámhívja a rendőrséget.
békén kellene hagynom, naná, leszarni, de ezzel meg megint úgy érzem hogy őt alázom meg, hogy eljutok egy olyan szintre, amikor már annyira haragszok rá, vagy annyira nem érdekel, hogy le tudom őt szarni, hogy ne mozgasson mi a szart csinál, hogy el legyek mellette én is, mint az andris, jaj ez külön szar, hogy vagy kétszer mosolyogott már rám az andris olyan kurva kárörvendően, egyértelmű, látszik hogy most én is újabb lettem a kata barom pasiaiból, akiket úgy kezel mint egy wcdeszkát, én is, aki a legjobban védtem hogy a rozi nem ilyen csak ti tettétek ilyenné, meg ilyen faszom szövegek, hát most megkapom, busásan megkapom.
asszongya józsef attila:
miért féltékeny az ember?
azért mert úgy érzi, a nő bármikor kaphat férfit,
de a férfi nem kaphat bármikor nőt
a férfinak nő kell, teljes egészében, a nőnek pedig csak fasz kell
meg pénz és geci
az utóbbi nem illik ide
a koitusz homoszexuállis aktus is
ha a nőt az ember fizikai erővel nem kényszerítheti megadásra, akkor - kiterjesztve ez az egész női nemre - megadásra kényszerítheti azzal, hogy szarik rá, azaz homoszexuálizmussal
mi a faszt csináljak? szopjam le az andrist???
közben meg gondolom, megint azzal az áronnal beszélget, és tök jó gyógyír lehet a lelkének. még mindig nem beszélünk egyébként. azt gondolom hogy nevetséges vagyok. tényleg. bohóc, barom, szeretetéhes pöcs, jejeje józsef attila. azt gondolom hogy szarnom kellene a rozira, hogy nem szól hozzám, meg nem úgy viselkedik ahogy akarom, szarnom kéne az összes fiúra, akihez hozzá szól, vagy lányra, szarnom kéne mindenre, magammal kéne törődnöm, nem kéne ennyit szarakodjak a szeretettel, és ha már nem szarakodnék ennyit a szeretettel, és tényleg igazán csak magammal törődnék, akkor szépen végre megölhetném magam már igazán, ennél jobbat úgyse fogok tudni adni magamnak. hogy ez mekkora hülyeség.
az a baj hogy szeretem a rozit. ilyenkor kurvára érzem. persze amikor épp jó főleg érzem, de ilyenkor is, a feltörekvő gyűlöletemet, meg elkeseredettségemet ez azért egy kicsit lenyomja. erre büszke vagyok.
meg megint ez a nyálas hülyeség, hogy akárhogy is bánt, annyit kaptam tőle, hogy megérte/i. de hát ő is tőlem bassza meg. meg az egészben az az igazán dühítő, hogy nem is kellene ennek így lennie, basszus, felfordulok a gondolattól hogy megint egy végigstresszelt, bőgött, hallgatott éjszaka, amikor ezt nem lenne muszáj, lehetne tök jó minden, szarni egymásra, néha megfogni egymás kezét, ugratni egymást, olvasni, aludni, baszni, enni, mindegy.
le kell csillapítsam az elmém. wow.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése