mindig vasárnap

aztakurva rájöttem mivel bántottam meg a rozit.

hogy azt mondtam neki, hogy a lillát felvennék.
mennyire furcsa az élet.

amolyan bóknak szántam neki, meg szidásnak és fikázásnak a lillának meg a színművészetinek; erre megbántottam.

van az a hülye mese a remetéről aki az állataira vigyáz, ezért nem megy emberek közé, és amikor megkérdezik hogy hol vannak az állatai, mondja hogy a keze, lába, szája, füle, gondolatai, meg ilyenek. ha mondjuk néma lennék. de biztos jelelve is meg lehet bántani embereket.

azt mondta egy ismerősöm nagybátya, hogy az a baj a mostani világgal, hogy túl sok benne az információ.

mert én leülök a gép elé, írok 3 mailt, csetelek, sms-ezek, telefonálok mobilról, vezetékesről, mindezt egy nap vagyis 24 alatt. és minden nap megbántok valakit, mégha észrevehetetlenül is. és hogy miért? mert ők a 70-es években levelet írtak. nekik nem volt még telefon, internet meg főleg. ha írtak egy levelet, 1 hétig pofozgatták. ma meg... ha olyanod van felhívsz valakit és 3 mp alatt megbánthatod akaratlanul is. nem gondoljuk át, mit mondunk...és ez végül is kurvára igaz, de az ilyen megbántásokat én szerintem még a középkorban is el tudtam volna követni, ha rosszul vésem fel a falra. egyszerűen hülyén gondolkozok.

és még mindig vasárnap van.