majd egyszer jól leszek meg nem leszek ilyen keseredett, cinikus, meg ilyenek, és persze boldog is leszek, és akkor ilyen verseket fogok írni én is a rozinak, ilyen nyálas szarokat mint ez asszongya a közkincsen találtam:
ébredésed
...
ez itt a hátad. hullámvonalas,
dimb-dombos, tájad, amit a hajnal
láttat velem …
ez meg egy tenyér. s nem ujj-zárak
védte nasca-vonalak – s nem zárt
rólam-térkép, de múltam,
s jelenem kulcsa - pecsét,
amit épp hátadra bélyegzek fel én…
alszol. s e hűs tenyér máris savként
marja bőrödbe a létezés jelét…
meztelen hátadon sápadt neonfény bágyad,
az álom lustán moccan benned – sóhajod,
mint könnyű lepke száll faltól falig
(visszhangot tapsol a két kicsi szárny),
arcom nyakadba fúrom, úgy köszöntelek -
meztelenséged meztelenséggel fedem…
két pőre-fehér látomás vagyunk mi már:
egymáshoz tapadók csendesek, lusták,
kik páros-szívük dobogását hallják csupán,
meg ahogy e két szív felveszi egymás ritmusát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése