mindenféle ömlengést visszafogva, hagy csámcsogjak el annak a helyzetnek az iróniáján, hogy e sorok között már a twillightről írok, hát hova süllyedünk még. menthetetlenül sznob vagyok, eme alkotás filmverzióját például semmiképpen nem voltam hajlandó megnézni, pedig olyanokat is hallottam róla, hogy jó, igaz, olyanoktól, akik mondhatták volna épp azt is hogy rossz. így végképp nem gondoltam volna, hogy egyszer pont a könyvet fogom a kezembe venni, azt meg főleg nem, hogy el is olvasom; de, már csak ezért is jó, ha az embernek túlnyomórészt (értsd - csak) női munkatársai vannak. persze hogy az oviban kaptam az egyik munkatársamtól, amikor valahogy kiderült hogy szeretek olvasni, szó szót követve egyszer csak nekem szegezte a kérdést hogy olvastam e, mire én úgy mondtam nemet, mintha nemi betegségekről lett volna szó; ezzel persze már a sértődési faktor is megjelent köztünk, lévén hogy ez az egyik kedvenc könyve, mint gyorsan kiderült, (mindet elolvasta ám!) és abban meg aztán tök igaza van, hogy hogy fikázhatok valamit addig, amíg nem tudom milyen, ésatöbbi, ennek a vége az lett, hogy egy szép nap a kezembe nyomta az egyébként elég vaskos könyvet, azóta szenvedek is vele, a lázas időben kezdtem volna neki komolyabban, aztán most valahogy a végére is értem, ebben a nagy szabadságban.
másrészt most hadd játsszak egy kicsit komolykodó figurát, és így nézzük meg eme könyvet irodalmi szempontból. az már az elején elég humoros, bosszantó, de más célközönségből nézve hálás dolog, hogy az írónő semmit nem bíz a véletlenre, egészen pontos, szinte tárgyszerű leírásokkal vezeti az olvasót, legyen szó a majd később oly sokat emlegetett edward gyönyörű külsejéről - amikor elkezdtem, elhatároztam hogy ha végzek vele, meg fogom számolni hányszor írja le hogy edward milyen szép/adonisz/isten/gyönyörű/jóképű/helyes/stb., de most már valahogy nincs nagy motivációm hozzá -, vagy akár az időközben felmerülő érzésekről, de még olyanokról is, hogy mindezek közben mit csinál este, hova rakja a hűtőben a kaját, és milyen színű a takarója. így aztán nagy szellemi kihívás elé nem állít a könyv, viszont számomra meglepő módon a főhősnő monologizált alakját viszonylag könnyű megszeretni, ezt a minden bizonnyal gyönyörű, bár erről meglehetős álnaívsággal tudomást nem vevő félvidéki - városi lányt, aki bárhol és bármivel össze tudja törni magát, és természetesen első szerelemként rögtön valami halhatatlant választ, ahogy azt egy magára valamit adó tini tenné. tehát bella alakja szerethető, ez aztán el is viszi hátán a könyvet. egyedül ez az edward rajongás van egy kicsit túlfestve, én elhiszem hogy így és ennyiszer olvadhat el egy tini attól hogy a tokio hotel frontcsávója milyen észbontóan helyes (fogadjunk hogy az is vámpír!), de az olvasó ettől még óhatatlanul megcsömörlik szegény edwardtól, nekem például a könyv légvégéig sem sikerült igazán megszeretnem, bár tagadhatatlanul főleg féltékenységből (igaz, nagy jófejség az írónőtől, hogy az így túlideologizált un. tökéletes pasit, aki több száz éve 19 éves, legalább nem valódi embernek írja le, így aztán a halandó férfiak ennyivel elintézhetik edwardot, hogy na jó, de az egy vámpír, így aztán az ember lányának be kell érnie velünk), és azt is el tudom képzelni hogy ezzel pont ellenkezőleg van minden szebbik lelkű olvasó. az irodalmi mélységek így nyilván nem ragyogják be az alkonyatot, és nyilván nem is ez volt a cél, ettől függetlenül e sorok írója például kimondottan felkapta a fejét, és kétszer is elolvasta a biztonság kedvéért azt a mondatot, amikor azt mondja a főhősnő hogy 'aztán a szívemet is gondosan lezártam, akár a borítékot', ó, szóval van itt azért irodalom na, igaz vámpírból kétségkívül több van. azt persze nem győzöm hangsúlyozni hogy nem is ez volt a cél, ez például szimpatikus az írótól, hogy nem nagyon akar többnek látszani, mint ami, a kötetet díszítő bicskanyitogató kiadószövegtől (ne állj ellen, az alkonyat úgyis leszáll!) meg már nem ő tehet.
a könyv lassan és oly aprólékosan kibontott cselekménye aztán sok meglepetést nem okoz; képzeld, a messziről jött idegen lány beleszeret a helyi, ámbár borzongatóan titokzatos (és kurva jóképű!) edwardba, aztán szenvednek azon hogy mit kezdjenek egymással, főleg miután kiderül, hogy a minden fényviszony mellett is térdremegtetően jóképű edward a szó több értelmében fogyasztaná el szívesen bellát, de, képzeld, azért mégiscsak összejönnek valahogy, fittyet hányva a macska és az egér örök problémájának. utána jön az úgynevezett izgalom, a vámpírrész, aminek következményei persze jócskán meggyepálják hőseink emberi, és kevésbé emberi lelkületét, de a szerelem persze mindent legyőz, még ezt az egészen szellősre szabott ötszáz oldalt is, mert egyszer mégis vége lesz a könyvnek, hiába tűnik gyakran úgy hogy nem. a szerelmi részben nincs egy fikarcnyi eredetiség sem, pont ilyenről álmodik minden suhanclelkületű hajadon, hogy lesz majd neki egy (elképesztően jóképű) hercege, aki pont beleszeret majd, és nem az összes többi jobb nőbe, (mert persze nincs is nála jobb nő, de pszt) és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. külön öröm, hogy ezt a meghalást is meg lehet oldani, lásd halhatatlanság. a vámpírokkal kapcsolatos dolgok is inkább bosszantóak, rendkívül vicces jelenete a könyvnek, amikor bella a betárcsázásos modemjével felmegy az internetre rákeresni a vámpírokra, és aztán átlapozva pár érdektelen találatot kiköt annál hogy 'vámpírok a - z-ig', nem tudok nem arra gondolni, hogy ugyanezt az oldalt látogatta az író nő is, műve alkotása közben. az úgynevezett horror egyenesen vicc, ha folyik is vér a könyv végefelé szép szolidan, az virágillatú lányálom vér (ezt meg is jegyzik a vámpír szereplők egyébként), rossz álmaink nem lesznek tőle.
a titok megint (lásd harry potter) az összetevők mixelésében keresendő, korunk besteller írói nem is inkább zeneszerzőkre, mint inkább dj-kre hasonlítanak. ilyen szemszögből nézve viszont kitűnő munkát végzett ez a stephenie. egy csipetnyi szépség és szörnyeteg, egy kis hófehérke (nem mondom, hogy nem kajánságból mondom, de ez esetben inkább edward a hófehérke, hiszen bőre többször is, mint az ében), némi tini álom (lásd iskolabál), némi felnőttes gabalyodás (a szeretés következményei avagy akkor is szeresselek, ha az neked rossz lesz), némi misztikum (hiszen könnyű olyan dolgokért odalenni, amiket amúgy se kaphatunk - érthetünk meg), és tényleg csak egy hangyafütyinyi borzongatós ijesztgetés (jobb félni, mint megijedni, de azért legjobb mégiscsak közben romantikázni). számomra a könyv - cselekmény vége bosszantó volt, mondhatnám hogy csalódás (ha nem lettem volna olyan rasszista, hogy már az elején se várok sokat tőle), sokkal többet, izgalmasabbat ki lehetett volna hozni a veszélyes részből, az arányok is furcsák, hogy az utolsó pár fejezetnél beindul a cselekmény, az olvasó már már izgulni kezdene szegény lánykáért és az ő (felháborítóan jóképű) hercegéért, de erre egyszer csak minden megoldódik, aztán az a feszültség, hogy most akkor élje e a lány az ő virágillatú vérbő ember életét, a maga minden törékeny kisstílűségével és a végén elmúlásával együtt, avagy akkor most legyen ő is olyan, mint a (gyötrelmesen helyes) fiú, és vérszegényen nézzék a naplementét, miközben kisnyulakra vadásznak, az örökkévalóságig; ez nem derül ki, talán a következő részben, azt viszont én már nem hiszem hogy el fogom olvasni.
tanulság viszont így is van bőven, érdemes csemegézni köztük. egyrészt nincs az a szerelmi történet úgy látszik, ami úgy tudna sok érző szívet meghódítani, hogy közben ne kelljen valami lehetetlen dolog ellen fellázadni, akár a capulet - montage család viszályára gondolok, akár a vámpírok oly bús sorsára. tehát ha két ember egyszerűen szereti egymást, az úgy tűnik ebben a formában kevés, amiben igaza is lehet a több millió olvasónak, ahogy a legyeknek is azzal kapcsolatban, hogy le kell húzni a wct. a másik hogy mennyire jól működik a régi dolgok újrafazonálása; ezeréves lejárt meséket lehet tökéletesen naprakésszé tenni pár toll vonással (lásd harry potter), és a kedves olvasói réteg legalább olyan hálás, mintha spanyol viasszal kenegetnéd őket. harmadik, hogy ezek szerint a mai kiszáradó, érzéketlen, felgyorsult világunkban is mennyire szükségük van a nőknek effajta (borzongatóan helyes) edwardokra, akikért ha a körülmények is engedik, még meghalni is szívesen tartanák a nyakukat, és hogy ez alapján mennyire bajban van már a férfi - női viszony, ha szegény edwardnak ennyire (szívdobogtatóan jóképűnek) tökéletesnek kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán edward lehessen, hasonlatos ez ahhoz, mint amikor a megváltó jézusnak vízen kellett járnia, hogy egyáltalán higgyenek benne, maga a szeretet hatalma enélkül nem lett volna elég látványos, ez azért mindkét esetben egy kicsit elszomorító.
azt azért nem bírom ki, hogy még mindig kordában tartva az ömlengést, de mégis ide hozzam a könyv nagyszerű kiadójának (vörös pöttyös könyvek - érdekes nőknek - pont neked - milyen fura hogy ezek után pont én is elolvastam) pár olvasócsalogató megjegyzését, asszondja ott belül (nem ott, te, az 18-as karika lenne):
- van egy pont, ahol a kislányból nő lesz (mondom).
- egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
- egy pont, ahol kiborulsz (nem, ebből több van).
- egy pont, ahol már csak röhögünk (ezek után még jó) mindenen.
- egy pont, ahol már nem agyalsz.
- egy pont, ahol erősnek kell lenned (ezeket a pontokat böngészve ez főleg igaznak tűnik) és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
- egy pont, ahol az extázis kezdődik (nekem itt már megvolt).
- egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van, és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz ha arra vágysz (juj).
kicsit lejjebb, középen:
mindig van egy pont...(ez esetben úgy látszik három is!)
majd hatalmas nagy betűkkel alatta:
gondolkodj! ne gondolkodj! éld az életed! (mondja ezt egy vámpíros könyv első oldala...) minden fejedben dől el - ezt te is tudod.
na. de még ezzel sincs vége, a lényeg most jön, a lap alján, figyelj:
rosszul tűröd a kétes helyzeteket? válassz egy vörös pöttyös könyvet! (ez egyébként így inkább egy tampon reklámra hasonlít, már elnézést)
ezek után már csak két dolgot szeretnék tudni, de nem szedem pontokba:
- vajon hány 16 éven aluli olvashatja el ezt a könyvet, pedig a kiadó csak fölötte ajánlja? (bár lenne annyi pénzem most így hirtelen)
- a fordító rakovszky zsuzsa vajon ez a rakovszky zsuzsa?
az ömlengés visszafogásáról meg nem tőlem, hanem egy igazi alkonyat rajongótól lehet sokat tanulni: így kellett volna ezt az írást is csinálni.
másrészt most hadd játsszak egy kicsit komolykodó figurát, és így nézzük meg eme könyvet irodalmi szempontból. az már az elején elég humoros, bosszantó, de más célközönségből nézve hálás dolog, hogy az írónő semmit nem bíz a véletlenre, egészen pontos, szinte tárgyszerű leírásokkal vezeti az olvasót, legyen szó a majd később oly sokat emlegetett edward gyönyörű külsejéről - amikor elkezdtem, elhatároztam hogy ha végzek vele, meg fogom számolni hányszor írja le hogy edward milyen szép/adonisz/isten/gyönyörű/jóképű/helyes/stb., de most már valahogy nincs nagy motivációm hozzá -, vagy akár az időközben felmerülő érzésekről, de még olyanokról is, hogy mindezek közben mit csinál este, hova rakja a hűtőben a kaját, és milyen színű a takarója. így aztán nagy szellemi kihívás elé nem állít a könyv, viszont számomra meglepő módon a főhősnő monologizált alakját viszonylag könnyű megszeretni, ezt a minden bizonnyal gyönyörű, bár erről meglehetős álnaívsággal tudomást nem vevő félvidéki - városi lányt, aki bárhol és bármivel össze tudja törni magát, és természetesen első szerelemként rögtön valami halhatatlant választ, ahogy azt egy magára valamit adó tini tenné. tehát bella alakja szerethető, ez aztán el is viszi hátán a könyvet. egyedül ez az edward rajongás van egy kicsit túlfestve, én elhiszem hogy így és ennyiszer olvadhat el egy tini attól hogy a tokio hotel frontcsávója milyen észbontóan helyes (fogadjunk hogy az is vámpír!), de az olvasó ettől még óhatatlanul megcsömörlik szegény edwardtól, nekem például a könyv légvégéig sem sikerült igazán megszeretnem, bár tagadhatatlanul főleg féltékenységből (igaz, nagy jófejség az írónőtől, hogy az így túlideologizált un. tökéletes pasit, aki több száz éve 19 éves, legalább nem valódi embernek írja le, így aztán a halandó férfiak ennyivel elintézhetik edwardot, hogy na jó, de az egy vámpír, így aztán az ember lányának be kell érnie velünk), és azt is el tudom képzelni hogy ezzel pont ellenkezőleg van minden szebbik lelkű olvasó. az irodalmi mélységek így nyilván nem ragyogják be az alkonyatot, és nyilván nem is ez volt a cél, ettől függetlenül e sorok írója például kimondottan felkapta a fejét, és kétszer is elolvasta a biztonság kedvéért azt a mondatot, amikor azt mondja a főhősnő hogy 'aztán a szívemet is gondosan lezártam, akár a borítékot', ó, szóval van itt azért irodalom na, igaz vámpírból kétségkívül több van. azt persze nem győzöm hangsúlyozni hogy nem is ez volt a cél, ez például szimpatikus az írótól, hogy nem nagyon akar többnek látszani, mint ami, a kötetet díszítő bicskanyitogató kiadószövegtől (ne állj ellen, az alkonyat úgyis leszáll!) meg már nem ő tehet.
a könyv lassan és oly aprólékosan kibontott cselekménye aztán sok meglepetést nem okoz; képzeld, a messziről jött idegen lány beleszeret a helyi, ámbár borzongatóan titokzatos (és kurva jóképű!) edwardba, aztán szenvednek azon hogy mit kezdjenek egymással, főleg miután kiderül, hogy a minden fényviszony mellett is térdremegtetően jóképű edward a szó több értelmében fogyasztaná el szívesen bellát, de, képzeld, azért mégiscsak összejönnek valahogy, fittyet hányva a macska és az egér örök problémájának. utána jön az úgynevezett izgalom, a vámpírrész, aminek következményei persze jócskán meggyepálják hőseink emberi, és kevésbé emberi lelkületét, de a szerelem persze mindent legyőz, még ezt az egészen szellősre szabott ötszáz oldalt is, mert egyszer mégis vége lesz a könyvnek, hiába tűnik gyakran úgy hogy nem. a szerelmi részben nincs egy fikarcnyi eredetiség sem, pont ilyenről álmodik minden suhanclelkületű hajadon, hogy lesz majd neki egy (elképesztően jóképű) hercege, aki pont beleszeret majd, és nem az összes többi jobb nőbe, (mert persze nincs is nála jobb nő, de pszt) és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. külön öröm, hogy ezt a meghalást is meg lehet oldani, lásd halhatatlanság. a vámpírokkal kapcsolatos dolgok is inkább bosszantóak, rendkívül vicces jelenete a könyvnek, amikor bella a betárcsázásos modemjével felmegy az internetre rákeresni a vámpírokra, és aztán átlapozva pár érdektelen találatot kiköt annál hogy 'vámpírok a - z-ig', nem tudok nem arra gondolni, hogy ugyanezt az oldalt látogatta az író nő is, műve alkotása közben. az úgynevezett horror egyenesen vicc, ha folyik is vér a könyv végefelé szép szolidan, az virágillatú lányálom vér (ezt meg is jegyzik a vámpír szereplők egyébként), rossz álmaink nem lesznek tőle.
a titok megint (lásd harry potter) az összetevők mixelésében keresendő, korunk besteller írói nem is inkább zeneszerzőkre, mint inkább dj-kre hasonlítanak. ilyen szemszögből nézve viszont kitűnő munkát végzett ez a stephenie. egy csipetnyi szépség és szörnyeteg, egy kis hófehérke (nem mondom, hogy nem kajánságból mondom, de ez esetben inkább edward a hófehérke, hiszen bőre többször is, mint az ében), némi tini álom (lásd iskolabál), némi felnőttes gabalyodás (a szeretés következményei avagy akkor is szeresselek, ha az neked rossz lesz), némi misztikum (hiszen könnyű olyan dolgokért odalenni, amiket amúgy se kaphatunk - érthetünk meg), és tényleg csak egy hangyafütyinyi borzongatós ijesztgetés (jobb félni, mint megijedni, de azért legjobb mégiscsak közben romantikázni). számomra a könyv - cselekmény vége bosszantó volt, mondhatnám hogy csalódás (ha nem lettem volna olyan rasszista, hogy már az elején se várok sokat tőle), sokkal többet, izgalmasabbat ki lehetett volna hozni a veszélyes részből, az arányok is furcsák, hogy az utolsó pár fejezetnél beindul a cselekmény, az olvasó már már izgulni kezdene szegény lánykáért és az ő (felháborítóan jóképű) hercegéért, de erre egyszer csak minden megoldódik, aztán az a feszültség, hogy most akkor élje e a lány az ő virágillatú vérbő ember életét, a maga minden törékeny kisstílűségével és a végén elmúlásával együtt, avagy akkor most legyen ő is olyan, mint a (gyötrelmesen helyes) fiú, és vérszegényen nézzék a naplementét, miközben kisnyulakra vadásznak, az örökkévalóságig; ez nem derül ki, talán a következő részben, azt viszont én már nem hiszem hogy el fogom olvasni.
tanulság viszont így is van bőven, érdemes csemegézni köztük. egyrészt nincs az a szerelmi történet úgy látszik, ami úgy tudna sok érző szívet meghódítani, hogy közben ne kelljen valami lehetetlen dolog ellen fellázadni, akár a capulet - montage család viszályára gondolok, akár a vámpírok oly bús sorsára. tehát ha két ember egyszerűen szereti egymást, az úgy tűnik ebben a formában kevés, amiben igaza is lehet a több millió olvasónak, ahogy a legyeknek is azzal kapcsolatban, hogy le kell húzni a wct. a másik hogy mennyire jól működik a régi dolgok újrafazonálása; ezeréves lejárt meséket lehet tökéletesen naprakésszé tenni pár toll vonással (lásd harry potter), és a kedves olvasói réteg legalább olyan hálás, mintha spanyol viasszal kenegetnéd őket. harmadik, hogy ezek szerint a mai kiszáradó, érzéketlen, felgyorsult világunkban is mennyire szükségük van a nőknek effajta (borzongatóan helyes) edwardokra, akikért ha a körülmények is engedik, még meghalni is szívesen tartanák a nyakukat, és hogy ez alapján mennyire bajban van már a férfi - női viszony, ha szegény edwardnak ennyire (szívdobogtatóan jóképűnek) tökéletesnek kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán edward lehessen, hasonlatos ez ahhoz, mint amikor a megváltó jézusnak vízen kellett járnia, hogy egyáltalán higgyenek benne, maga a szeretet hatalma enélkül nem lett volna elég látványos, ez azért mindkét esetben egy kicsit elszomorító.
azt azért nem bírom ki, hogy még mindig kordában tartva az ömlengést, de mégis ide hozzam a könyv nagyszerű kiadójának (vörös pöttyös könyvek - érdekes nőknek - pont neked - milyen fura hogy ezek után pont én is elolvastam) pár olvasócsalogató megjegyzését, asszondja ott belül (nem ott, te, az 18-as karika lenne):
- van egy pont, ahol a kislányból nő lesz (mondom).
- egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
- egy pont, ahol kiborulsz (nem, ebből több van).
- egy pont, ahol már csak röhögünk (ezek után még jó) mindenen.
- egy pont, ahol már nem agyalsz.
- egy pont, ahol erősnek kell lenned (ezeket a pontokat böngészve ez főleg igaznak tűnik) és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
- egy pont, ahol az extázis kezdődik (nekem itt már megvolt).
- egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van, és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz ha arra vágysz (juj).
kicsit lejjebb, középen:
mindig van egy pont...(ez esetben úgy látszik három is!)
majd hatalmas nagy betűkkel alatta:
gondolkodj! ne gondolkodj! éld az életed! (mondja ezt egy vámpíros könyv első oldala...) minden fejedben dől el - ezt te is tudod.
na. de még ezzel sincs vége, a lényeg most jön, a lap alján, figyelj:
rosszul tűröd a kétes helyzeteket? válassz egy vörös pöttyös könyvet! (ez egyébként így inkább egy tampon reklámra hasonlít, már elnézést)
ezek után már csak két dolgot szeretnék tudni, de nem szedem pontokba:
- vajon hány 16 éven aluli olvashatja el ezt a könyvet, pedig a kiadó csak fölötte ajánlja? (bár lenne annyi pénzem most így hirtelen)
- a fordító rakovszky zsuzsa vajon ez a rakovszky zsuzsa?
az ömlengés visszafogásáról meg nem tőlem, hanem egy igazi alkonyat rajongótól lehet sokat tanulni: így kellett volna ezt az írást is csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése