szélessávú kulcslyukak

tulajdonképpen még soha nem láttam. semmit nem tudok róla, csak olyanokat, hogy milyen a mellbimbója, mit olvasott cortazártól, mivel tölti a napjait, és néhány álmát. van pár oldal, amin keresztül hozzáérhetnék, már amennyiben ez lehetséges lenne; csak mint valami kulcslyukon látok pillanatokat az életéből, hogy mit hallgat épp, hogy kinek mit mond, mit oszt meg, mi tetszik neki, mit nézett meg, ilyesmi. így hát kifejlesztettem magamban a tizenhét colos vágyat; akkora ugyanis a monitorom. éjszaka világít, olyankor betölti a szobát. nincs fent msnen. nem írok neki levelet. néha persze küldözgettem neki zenéket; csak mert kell a csendtakaró. egyszer felhívott, hallottam a hangját, akkor jöttem rá, hogy egészen addig nem is képzeltem el, hogy milyen lehet a hangja. spanyolul sms-ztünk, én kezdtem spanyolul, nem tudom miért, főleg mert nem is tudok spanyolul. massive attack dalszöveget küldtem neki, mert egy pillanatra bele hallgathattam a koncertbe, amin ő is ott volt. te quiero, te amo, te amo, énekelné benne a horace andy, ha spanyolul énekelné, így viszont csak azt ismételgeti hogy love you, love you, love you. az angel ez; ha ő is leselkedik utánam ugyanazokon a kulcslyukakon, biztos tudja hogy az az egyik kedvenc massive attack klippem. no me ames, írta utoljára, a google azt mondja, hogy jennifer lopez is ezt énekelte marc anthonynak. megpróbáltam meghallgatni, borzalmas volt. van egy közösség oldal, amin keresztül megtudom hogy mit csinált, és látom is, ha épp képeket tölt fel róla. láthatom rajta a barátaival, a barátjával, a barátnőjével, részegen, józanul, boldogan, stb. kulcslyukak, amiket ő választ; néha elgondolkozok rajta, miért pont ezeket választja. néhány gondolatát is megismerhetem, mert blog félét is ír; ha nem egyértelműen fogalmaz, jól esik elgondolkozni, mit is akarhat mondani. azt írja benei péter, hogy nekünk csak a szélessáv jutott. usbs netről írom ezt, de attól még igaza lehet. így is elég gyorsan tölti be a képeit. nagyon sokat fotózza magát, monitoron innen nézve azt hiszem értem miért. egyébként gyönyörű, nem tudom mondtam e már, de hát ez csak természetes. nekem legjobban az orra tetszik, talán azért, mert azt kevés képen lehet pontosan megfigyelni. éjszakánként álmodom, napközben pedig megpróbálom letölteni róla a valóságot, szélessávon. azon gondolkozom, mennyivel tudok többet róla, mint mondjuk a google. néha elképzelem, hogy lenne egy oldal, egy szerver, egy rendszer, amiben találkozunk. én megnyugodnék, ő megtalálná amit keres, és együtt nézegetnénk egymásról képeket. azt is jó lenne elolvasni valamilyen honlapon, hogy pontosan mi ez; miért vágyok rá ennyire, és pontosan mire, és ő mit pótolna velem, és mit nem. nem merem beírni a keresőbe azt hogy internetszerelem; nem lenne időm kibogarászni azt, amit megakarok tudni a találatok közül. generációs dolog ez? laptopszerelem? ölembe vehetem, simogathatom, letölthetem? gyakran azon kapom magam, miközben biciklizem, hogy azt hiszem, most épp lát valaki; valami webkamerán talán. internetisten. ilyenkor megigazítom a hajam, valamit vagánykodom, és reménykedem. hogy vesztem el ennyire az életemben, és mit akarok a laptopomról letölteni hozzá? mi az egyszerűbb? a szerelem semmiképpen nem egyszerű, ezt tudom. az ürességnél talán egyszerűbb a szerelem, de ez is hamis, foghíjas igazság, minőség függő. a valóságnál mindenképpen egyszerűbb a monitor vágy, azt hiszem, de ez is csak mélység kérdése. egyszerűbb blogolnom, mint önmagamat helyre rakni, ez mindenképpen igaz. milyen generáció vagyunk mi? nekünk miért nincs forradalom? csak a hackereknek? nekem az jutott, hogy megtaláljam a vágyaim minden darabkájába beilleszthető kirakót, egy honlapon? egy usernévben? egy fekete fehér képben? megtalálom a romantikát, a szenvedélyt, az elfogadást és az elutasítást, a kielégülést, és a kielégületlenséget, megélem az életem alappilléreit jelentő érzéseket, anélkül hogy megmozdulnék; széllesávon rohanva, ölemben a laptoppal. úristen, hol vagyok én? ezen a blogon? utána olvastam ennek az enigmapandának. elképesztő, borzalmas, nagyszerű, hamis, igaz, stb: olyanok voltak a pár évvel ezelőtti dolgok, mintha nem is kellettem volna hozzájuk én. néztem a profilomat, a képeimet, hogy ismerőse vagyok e még magamnak. szétestem. analóg a testem és online a lelkem? szép lassan, ha így folytatom, fegyelmezetten, kegyetlenül, akkor ez a blog hasonlítani fog arra, ahogy élek. és utána? ha megszavazzák a médiatörvényt, főleg szükségem lesz erre; a rendőr a személyim mellé megnézheti majd a blogomat is. maga írja azokat az orbitális fasságokat, uram? egyébként azt hiszem eltértem a tárgytól. nem tudok magamra zárni ajtókat, ezért feltöltöm őket, és monitoron keresztül kukucskálok bele; így értem. így el is fogadom. úgy vagyok, mint az éjszakai lepke; meglátom a fényt, őrülten keringek körülötte, egyre közelebb, amíg meg nem égetem magam. monitor fény, tizenhét colos mennyország, aztán műanyag koppanás. üveg kellene, de arra nincs pénzem, ez a kurva laptop kijelző csak plasztik, rontja a szemem. úgy vagyok mint az éjszakai lepke; beírom a címsorba a fényt, navigálok, éjszaka betölti a szobát, reggel nekimegyek, billentyűzetre esek, aztán mindezt leírom. várom azt az évet, amikor feljövök majd ide, és elolvasom ezt a sorokat, és ugyanúgy, ahogy most a régi években, úgy majd akkor is keresnem kell magam bennük.
volt, amikor azt írtam:
nagyon mélyen talán minden patak ugyanaz.
jólesne ezt most remixelni; valahol mélyen minden blog ugyanaz. minden kép. minden kapcsolat. óhó, minden profilkép. nem biztos hogy igaz; de azért egyszerű ez. él az, aki eleven.
annyira kibaszottul szeretem ezt a verset.

ha elveszett, elveszett
nem keressük már elő,
nem érünk rá,
vonaton jár az idő.

ma már az idő is online; szélessávon jár, szarik a vonatokra.