a külsősök csak magukra vehettek, hogy jonstone teljesíthetetlen parancsait még mindig tűrniük kellett. fel nem foghattam, hogyan tarthatja meg az állását egy ember, aki ennyire állati kegyetlen. a belsősöket nem érdekelte az egész, a szakszervezetis mintha ott sem lett volna, magam voltam kénytelen kitölteni egy harmincoldalas feljelentést egyik szabadnapomon; egy példányt feladtam jonstone-nak, a másikat személyesen kézbesítettem a postaközpontban. az ügyintéző megkért hogy várjak. vártam, vártam és vártam. már egy óra harminc perce vártam, amikor beengedtek egy alacsony, ősz emberhez, akinek a szemei szürkék voltak, mint a cigarettahamu. nem nagyon kínált hellyel. már ahogy az ajtón beléptem, ordítani kezdett. - afféle nagyokos seggfejek vagyunk, mi? - kérem, uram, tartózkodjon a sértegetéstől! - afféle nagyokos seggfej, mondom én, magadra szedtél egy kis észt, azt most osztod itten. meglengette az orrom előtt a feljelentést, és csak kiabált: - MR. JONSTONE KIVÁLÓ EMBER! - ne vicceljen, kérem. ez az ember egy szadista, ez teljesen nyilvánvaló. - megkérdezhetem, mióta dolgozik a postánál? - három hete. - mr. jonstone harminc éve dolgozik nálunk! - mi köze ennek a tényekhez? - megmondom: annyi, hogy mr. jonstone kiváló ember! biztos voltam benne, hogy legszívesebben megölne a nyomorultja. - na jó, rendben - mondtam -, jonstone kiváló ember. hagyjuk az egészet a picsába. eljöttem, és kivettem egy nap szabadságot. fizetés nélkül persze.
másnap reggel ötkor jonstone megpördült a forgószékében, és az arca ugyanolyan vörös volt, mint az inge. de nem szólt egy szót sem. nem bántam. nagyjából hajnali kettőig ittunk és keféltünk bettyvel, szóval hátradőltem és lehunytam a szemem. hét órakor jonstone felém fordult a székével. az összes többi külsős megkapta a maga helyettesítő járatát, vagy átküldték őket egy másik állomásra, ahol szükség volt rájuk. - mára ennyi, chinaski. semmi. az arcomat fürkészte. mit érdekelt engem? aludni akartam, a többi nem számított. - oké, stone - mondtam neki. mindenki stone-nak hívta őt a háta mögött, de én voltam az egyetlen, aki úgy is merte szólítani. sarkon fordultam, kiballagtam, beindítottam a vén ócskavasat, s hamarosan betty mellett voltam az ágyban. - hank. na végre! - nekem mondod? - hozzányomtam magam a kis meleg fenekéhez, és kábé 45 másodperc múlva aludtam.
másnap reggel ötkor jonstone megpördült a forgószékében, és az arca ugyanolyan vörös volt, mint az inge. de nem szólt egy szót sem. nem bántam. nagyjából hajnali kettőig ittunk és keféltünk bettyvel, szóval hátradőltem és lehunytam a szemem. hét órakor jonstone felém fordult a székével. az összes többi külsős megkapta a maga helyettesítő járatát, vagy átküldték őket egy másik állomásra, ahol szükség volt rájuk. - mára ennyi, chinaski. semmi. az arcomat fürkészte. mit érdekelt engem? aludni akartam, a többi nem számított. - oké, stone - mondtam neki. mindenki stone-nak hívta őt a háta mögött, de én voltam az egyetlen, aki úgy is merte szólítani. sarkon fordultam, kiballagtam, beindítottam a vén ócskavasat, s hamarosan betty mellett voltam az ágyban. - hank. na végre! - nekem mondod? - hozzányomtam magam a kis meleg fenekéhez, és kábé 45 másodperc múlva aludtam.
oké, hagy kérdezzek baromságokat: miről érdemes írni? nyilván emberről, meg a tragédiájáról, hamletről, meg nőkről, a szexről, szemüveges varázslókról, és örök tini vámpírokról, tehát bármiről, odakint a szárítókötél is irodalom. bukowski nem szívbajos, épp a postáról ír, a szopatós, sáros, kisemmiző napi robotról, aminek semmi értelme nincs, de muszáj, közben főnökök, munkatársak jönnek és mennek, meg persze nők, nők, és a hozzájuk dukáló alkohol. bukowski nem ír rosszul, vian alteregója jutott eszembe róla, természetesen, sodrón, önfeledten ír, mintha folyamatosan sörözne közben. nekem ez az első bukowskitól, nem tudom megítélni a narancs kritikáját róla, az viszont nálam baromság hogy unatkoztam; pont a stílus miatt így gyakorlatilag bármit olvastam volna bármeddig, még azt is, hogy a főhős lófaszt nem csinál évekig. így is ez történik gyakorlatilag, azon kívül hogy hol bemegy a postára dolgozni, hol annyira tele lesz a fasza hogy megpróbálja sikertelenül kirúgatni magát, hol kilép, lóversenyezni próbál, aztán visszamegy, majd persze mégiscsak kirúgják, de ezen kívül túl sok minden nem történik. csak a nők, persze, de bukowski őket sem veszi nagyon komolyan, igazi alkoholista fasza csávó az alteregója, ez a chinaski, nem árt ennek semmi, agyon se lehet ütni. közben megcsillan egy korszak a hatvanas évek dolgozó amerikájából, a rasszizmusból, a lóversenyeken szerzett amerikai álomból, és az állami vállalatok elképesztő kizsákmányolásából, de ez is csak úgy mellékesen, dohányzás és ivás közben. ha hiányzik is ebből a könyvből valami, az inkább a katarzis, a lényeg, hogy legyen valami konklúzió, amiről szól is ez az egész, de ezzel is még jobban olyan, mint az élet; lófaszt van nagyjelenet, az élet értelme, meg efféle baromságok, vársz, vársz valamire, közben meg csinálod amit kell, vagy amit épp muszáj, aztán egyszer csak észreveszed hogy elmúlt tíz év. ha túléled, akkor leülhetsz, és írhatsz róla egy könyvet, ezt csinálta chinaski is, azaz bukowski. nem annyira direkten abszurd, mint amennyire mondjuk vonnegout, nem is annyira mesterkélt, mint nekem gyakran salinger, legközelebb szerintem vian álneve van hozzá, de erre a láncra lehet felfűzni, akinek ezek tetszenek, annak valószínűleg bukowski is fog, illetve fordítva. a beatosokat direkt nem mondom, mondja azt más.
tessék, még egy részlet.
tessék, még egy részlet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése