kolozsvár felé buszozik a szomorúság

könnyen érheti az a vád az ember fiát, hogy rajongásának tárgyai csak nők, s ezzel együtt főleg az hogy nők, ugye, s csak másodszélben az, amit csinálnak, mert az csak megerősíti azt, hogy nők, akik jó dolgokat is csinálnak.

ezt cáfolandó, most éppen egy figurát találtam, valami nándi, könnyű neki, kolozsvári. így ír, és így fotózik. nem tudom láttad e a mások élete című filmet, noha nem a filmművészet csimborasszója, nekem ilyenkor gyakran eszembe jut, amikor olyan életeket látok, amikhez semmi közöm nincs (sajnos / és vagy hál istennek) viszont innen messziről bitekből, bájtokból, szájtokból, monitorokból pont annyira tűnnek szépnek, jónak, érdemesnek, hogy hajlamos lennék nem a saját életemet élni, hanem nézni az övéket. valami volt kiskoromba, alig emlékszem, a korodi néni magyarázta, de basszameg akkor még az jobban érdekelt, hogy játszhatok e a porcelán lovaival, mint hogy megjegyezzem a délutáni sütikkel együtt adagolt bölcsességeit, hogy az angyalok abból élnek, hogy az emberekben gyönyörködnek, és azért kell jót csinálni, hogy örüljenek neki, mert akkor vesztik el a szárnyaikat, ha nincs olyan ember, akibe gyönyörködhetnének, akkor emberekké válnak ők is, és ők élnek úgy, hogy ha majd megint jönnek angyalok, akkor azok gyönyörködhessenek bennük, így angyalok maradhassanak. hideg reggeleken, ha nem figyelek, elég fiatallá válok ehhez a gondolathoz.

ugyanennek a reggeli pármegás rajongásnak a jegyében mutatok még egy fiatalembert. norbert, vagy kristóf, esetleg kristóf, vagy norbert, könnyű neki, két neve van, meg legalább egy gitárja. a myspace-jén leszedheted a teljes életművét, legyen ez bármily nagy szó egy huszonéves srácnál. nem csak az, hogy annája is van / volt, nem csak az, hogy ez a hálószoba gitározásos paplanzenélés, ez abban a korszakban, amiben épp most növögetek, nem áll annyira messze tőlem, és tök jó, hogy van valaki magyar is, aki ilyet csinál, és nemcsak az, hogy az utóbbi idők egyik legjobb címét is tőle láttam (a szomorúság nagy buszokon érkezik - a címet a quart is lenyúlta), hanem az is, hogy hiába egy kicsit túl modoros, túl pózolós, ráadásul a rádióadásaiban még atb-t is nyom, mégis van benne valami, amolyan hajborzolós, szomszédsrácos, hogy jólvan bazdmeg, nincs semmi baj, gyere igyunk valamit dolog, ami nem teszi szánalmassá a fene nagy bánatát, helykeresését, szeretetéhességét, sőt még azt a bizonyos egóját se, és pont ez a valami, amiért, lássuk be, irigylem, mert azt hiszem, hogy bennem meg pont ez kapott léket, és ahányszor kinyitom a számat (vagy leírok valamit, végülis mindegy, én írás közben magamban beszélek) szökik ki, és egyre kevesebb van már bennem belőle, és most is kevesebb lett egy kicsivel, mire ennek a mondatnak a végére értem.