mi a különbség a következmény, meg az ár között? szoktuk ezt mondani, hogy fizetem az árát. de minek? annak fizetem az árát, hogy szeretek valakit. annak fizetem az árát, hogy leszartam az iskolát, annak hogy az anyám tragédiája bennem él tovább, vagy hogy leszarom az anyám tragédiáját, annak hogy önmagam vagyok, egyre menthetetlenebbül, vagy annak, hogy nem merek önmagam lenni, esetleg hogy nem is akarok önmagam lenni, a magányomnak, vagy annak ahogy kétségbeesetten nem vagyok egyedül, annak, amit megteszek, meg annak, amit nem teszek, amit megengedek magamnak, vagy amit nem engedek magamnak, meg amit nem is engedhetek meg magamnak, és így tovább; a lista nem hogy egy jegyzetet, egy bejegyzést, de még egy könyvet is megtöltene. de ez az ára, vagy a következménye annak, ami vagyok, vagy amit csinálok?
jövök egy példával, hogy ne kelljen már ennyire igazat mondani. mondjuk dolgozol valami tingli tangli kis helyen, csinálj bármit, tökmindegy, a lényeg hogy van egy üvegasztal, afölött ülsz te. felbassza az agyad a főnök, vagy a vevő, vagy a beosztott, ez ilyen huzatos példa, húzd meg úgy, ahogy hozzád illik; a lényeg hogy fel van baszva az agyad, ideges vagy, és, mitadisten, kurva erős. vagy ne te legyél kurva erős, az asztal legyen törékeny, látod, bárhogy meg lehet oldani, a lényeg, hogy rávágsz az asztalra, az asztal pedig összetörik. tehát vagy te, van egy asztal, ami nem a tied, és van egy törés. most akkor nézzük mit akarok mondani; mert összetörted az asztalt, kirúgnak, a kezed valószínűleg szétsebzed, és idióta erőszakos fasznak fognak gondolni, ráadásul még talán szégyenleni is fogod magad, vagy pont büszke leszel magadra, megint forgathatjuk bárhogy. a lényeg, hogy mondhatod, hogy fizeted az árát annak, hogy hülye voltál, és rábasztál az asztalra, csakhogy ez nem az ár fizetés, hanem a következménye annak, hogy hülye voltál. az persze, ha kifizeted az asztal árát, az talán az, de talán még az se, mert arra is rákényszeríthetnek, tehát egy kényszerű következmény; ha talán felvállalod, odamész, megmondod mit csináltál, így, ennyibe kerül, ittvan, ez van, az talán az, hogy fizeted az árát, nemtudom.
mindenesetre arra gondolok mostanában sokszor, hogy mennyire összemosom magamban ezt a két dolgot; hogy automatikusan felmentem magam a dolgaim alól, hiszen fizetem az árukat, azt hiszem, és szenvedek miatta, tehát a szenvedésemmel mintha meg is vásárolnám azt, amit csináltam, vagy vállaltam; holott ez csak a következménye a dolgaimnak, a természetes velejárója, és én pedig szeretném azt hinni, hogy ez már egyfajta ár, aminek van mennyisége, értéke, és vége, és aminek a teljesítésével eljutok oda, hogy kvázi (de utálom már ezt a szót a kurvaéletbe, kvázi a hideg kiráz tőle, viszont, bár nem ide tartozik, de jó meló lenne költőknek vagy reppelőknek; tessék összetenni ezt, hihi, mondjuk 'van az a gádzsi, az a kvázi váci, akit meghághat bárki, ha a pasija épp nem egy náci', jajezdeszar) ki-egy-en-lí-tem a dolgaimat, mintha ezt ki lehetne egyenlíteni, mintha lehetne ebben egyenlőség, mondjuk afféle, mint amikor egy kurvadrága boltba bemész, és valami kurvadrága cuccot megveszel, de ha már voltál olyan hülye, hogy kurvadrága boltba mentél, akkor azzal, hogy kurvasok pénzt otthagysz, kiegyenlítenéd a dolgot, így tiszta egyensúlyban hagyod el az üzletet (feltéve ha nem lopsz, ugye, csak ügyesen).
nem tudom érted-e amire gondolok. igyekszem mostanában mindenféle felesleges sallangtól, művészkedéstől, és talán stílustól is mentesíteni magam, hogy az legyen, amit mondok, és ne az legyen, ahogyan mondom; mert ettől épp a hideg kiráz (kvázi). de egyrészről még nehéz tisztán fogalmazni, mert minél mélyebbre kellene jutni vele, hogy ott az alján, mint valami héjak után a magban, ott legyen, az a ki-fej-ez-he-tet-len, az a ki-mon-dha-tat-lan (van egy kardom, persze itt a bal oldalamon, azzal vágom szét az ilyen nagy fellengzős szavakat, mert idegesítenek, jól látod, hogy nem mindig helyesen szakadnak szét, de annyi baj legyen), amit annyira igyekszik majd mindenki kimondani, megint majd mindenki meg elhallgatni, amire kurvaszar ez a szó, de jobb híján nincs is jobb szó, mint a 'lényeg', bár ez már annyira lényeg, hogy inkább nagybetűvel kellene, a Lényeg, igen így, tényleg. de érted?
már megint zavaros vagyok, és körbekáromkodtam mindent. vissza kellene számolni hogy a kurva kifejezés hányszor van itt, a kurvaéletbe, mindig elhatározom, hogy vigyázni fogok a számra, mert kezdek túlzásba esni. tehát, miután kizökkentettelek, várj ez is de gusztustalan szó, szamurájkard elő, és ki-zök-ken-te-tte-lek, próbáljunk meg visszatérni, mert még mindig nem érzem úgy, hogy ki tudtam írni, ami miatt ideültem, hogy ki kellene írni. tehát úgy érzem, hogy bár a dolgoknak a következményét viselem, erre büszke vagyok, és ezt azzal mosom össze, mintha fizetnék értük, holott ez már abban is fals, hogy a dolgok következményét tulajdonképpen nem nagyon lehet nem viselni, hiszen az egyszerűen van, lázadhatsz ellene, nyafoghatsz, sajnáltathatod magad (én ilyeneket tuti nem csináltam sose, ugye?), de attól az még szarik rád, megpróbálhatsz alakítani rajtuk, már ha van min, de ez még mindig nem a dolgok árának a megfizetése. és abban se vagyok biztos, hogy ez mindig így van, hogy mindig van e a dolgoknak megfizethető ára, van amit azt hiszem nem lehet megfizetni.
például az iskolát, annak a következményeit viselem, hogy nem diplomáztam le, tehát nincs valami gizda, de legalább pofátlanul jól fizető munkám, bár ez is azért fals, mert egyrészről nem is nagyon akarom, másrészről nem is a diplomán múlik, harmadrészről ez ugye nem egy olyan dolog, amiért fizethetnék, hiszen mi mást csinálhatna az ember, talán az lenne az ára, ha összeszedném magam, és összeszorított foggal beülnék valami elcseszett suliba, és csakazért is végigcsinálnám, hogy aztán az évek alatt kábé két hétnyi olyat is tanuljak, ami tényleg érdekel, vagy sok szaron keresztül eljuthassak egy olyan oktatási izébe, ami már tényleg érdekel (én például a hogyan írjunk kis szavakkal című kurzusra ülnék be szívesen, meg ilyen szinonima tanfolyamra, mondjuk szépen, illedelmesen azt, hogy kurvaélet, ej, a csudába), talán ez lenne az ára, de minek, hogy boldog legyek, vagy hogy eljussak valamiféle biztonságba, de ez megint baromság, mert én annak az áráról akartam beszélni, ami már van, nem annak, ami lehetne, persze, ami még nincs, de lehetne, a jövő árát mennyivel egyszerűbbnek tűnik megfizetni, talán már csak azért is, mert az, úgy hisszük, az orrunk előtt van.
amire igazából gondolok most, az a szeretés ára, és a szeretés következménye, mert a kettő nem teljesen, vagy nem mindig ugyanaz, de erről látod, nem tudok beszélni, itt már megint elakad a szavam. pedig jó lenne, erről akartam beszélni, ezt akartam mondani, de ezt már találd ki te, rakd össze te, helyettesítsd be a magad dolgaival, ha érted, miről beszélek, vagy hogy értsd hogy miről beszélek. ez régi vicc lehet, de az lenne a legjobb könyv, amit például én szívesen megírnék, amiben semmi más nem lenne, csak pontok, mondjuk így:
....................................................................................................................................................................
....................................................................................................................................................................
....................................................................................................................................................................
....................................................................................................................................................................
és az olvasón múlna ugye, hogy mennyire lenne jó könyv, mint ahogy a legtöbb jó könyv is valamennyire az olvasón múlik, mégha nem is ennyire, hiszen elvileg egy jó könyv egy jó olvasó nélkül is jó könyv, az oké, csakhogy úgy nem ér semmit, egy szar olvasó kezében egy jó könyv is éppen ugyanannyira szar, mint egy szar könyv, hiszen az olvasó nem érti, nem élvezi, nem tud vele mit kezdeni, sőt, ezzel az erővel egy ilyen jó könyv még szarabb is egy szar olvasó kezében, hiszen a bizonyos szar olvasó egy szar könyvet talán még jobban is élvezne. ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy szar olvasóknak kell könyvet írni, de azt viszont igen, hogy éppen ezért van létjogosultsága annyi szar könyvnek, mert bizony még mindig van aki elolvassa. minden világotmegváltani akaró marha, mint például én is, persze a jó olvasókban bízik. benned, hogy érted, amit itt összehadoválok, sőt, nemhogy csak érted, hanem neadj isten még érdekel is, így van értelme ennek az egésznek, elvileg, ugye. hanem ha már ennyire jó olvasó vagy, akkor láss a soraim közé, lásd, olvasd, és értsd meg, amit nem tudok leírni, persze ezzel nyilván a saját gyengeségemet is eléd tárom, hiszen azért lennék én az író, és te az olvasó, hogy én le tudjam írni neked, hogy te el tudd olvasni, csakhogy én még nagyon nem tartok itt, látod, én amit igazán akarok írni, azt még mindig nem tudom leírni, ráadásul éppen, mert tőled függök, tőled a jó olvasótól, így téged nagyon sokra tartalak, valamilyen értelemben még magamnál is többre (pedig basszameg, látod, kurvára el vagyok szállva magamtól, hiszen ha nem lennék, nem írnék, ennyit biztosan nem), ezért azt gondolom, hogy amit le akarok írni (bár nem tudom leírni), azt tulajdonképpen nem is feltétlen kell leírni, hiszen te, értő olvasó, amúgy is tudod, érted. ennek a vége lenne a sok pont, ami, ha van fantáziád, és álmaim olvasója vagy, kitűnő szórakozás lenne neked, ellenben a szerzői jogdíjakból már lehetne egyfajta vita, hiszen végül is akkor azt a könyvet ki írta. te. szerintem viszont (nyilván) én. már megint kurvahosszú lett ez a hülyeség, és kurva sok benne a kurva, de azért fogad meg annyi mindent az ember, hogy meg tudja szegni őket, hiszen amíg nem fogadod meg, addig nem poén, ha nem is tartod meg.
a kérdésre egyébként, amivel kezdtem, azt hiszem, kezdem sejteni a választ. de csak sejteni, amolyan érzékszervekkel érezni, derengeni, mint ahogy az ember megsejti a hajnalt, a tavaszt, a fák között motoszkáló madarakat, a hátára meredő tekintetet, vagy nagy ritkán, a másik szemében a másikat. látod, ilyenekről könnyű írni, legyen ez giccs, irodalom, költészet, vagy akármi. így könnyű írni arról, amiről nem tudok írni. tágra nyitott szem, amiből kinéz valami, ha elég mélyen belenézel. de észrevetted, ilyenkor, ha megsejtjük ezt, hogy a másik megsejtheti, mindig félrenézünk gyorsan, vagy lesütjük a szemünket. lesütöm én is (képzavar szakra is beiratkoznék szívesen) ezt a hülye bejegyzést, gyorsan, mielőtt belelátnál.
jövök egy példával, hogy ne kelljen már ennyire igazat mondani. mondjuk dolgozol valami tingli tangli kis helyen, csinálj bármit, tökmindegy, a lényeg hogy van egy üvegasztal, afölött ülsz te. felbassza az agyad a főnök, vagy a vevő, vagy a beosztott, ez ilyen huzatos példa, húzd meg úgy, ahogy hozzád illik; a lényeg hogy fel van baszva az agyad, ideges vagy, és, mitadisten, kurva erős. vagy ne te legyél kurva erős, az asztal legyen törékeny, látod, bárhogy meg lehet oldani, a lényeg, hogy rávágsz az asztalra, az asztal pedig összetörik. tehát vagy te, van egy asztal, ami nem a tied, és van egy törés. most akkor nézzük mit akarok mondani; mert összetörted az asztalt, kirúgnak, a kezed valószínűleg szétsebzed, és idióta erőszakos fasznak fognak gondolni, ráadásul még talán szégyenleni is fogod magad, vagy pont büszke leszel magadra, megint forgathatjuk bárhogy. a lényeg, hogy mondhatod, hogy fizeted az árát annak, hogy hülye voltál, és rábasztál az asztalra, csakhogy ez nem az ár fizetés, hanem a következménye annak, hogy hülye voltál. az persze, ha kifizeted az asztal árát, az talán az, de talán még az se, mert arra is rákényszeríthetnek, tehát egy kényszerű következmény; ha talán felvállalod, odamész, megmondod mit csináltál, így, ennyibe kerül, ittvan, ez van, az talán az, hogy fizeted az árát, nemtudom.
mindenesetre arra gondolok mostanában sokszor, hogy mennyire összemosom magamban ezt a két dolgot; hogy automatikusan felmentem magam a dolgaim alól, hiszen fizetem az árukat, azt hiszem, és szenvedek miatta, tehát a szenvedésemmel mintha meg is vásárolnám azt, amit csináltam, vagy vállaltam; holott ez csak a következménye a dolgaimnak, a természetes velejárója, és én pedig szeretném azt hinni, hogy ez már egyfajta ár, aminek van mennyisége, értéke, és vége, és aminek a teljesítésével eljutok oda, hogy kvázi (de utálom már ezt a szót a kurvaéletbe, kvázi a hideg kiráz tőle, viszont, bár nem ide tartozik, de jó meló lenne költőknek vagy reppelőknek; tessék összetenni ezt, hihi, mondjuk 'van az a gádzsi, az a kvázi váci, akit meghághat bárki, ha a pasija épp nem egy náci', jajezdeszar) ki-egy-en-lí-tem a dolgaimat, mintha ezt ki lehetne egyenlíteni, mintha lehetne ebben egyenlőség, mondjuk afféle, mint amikor egy kurvadrága boltba bemész, és valami kurvadrága cuccot megveszel, de ha már voltál olyan hülye, hogy kurvadrága boltba mentél, akkor azzal, hogy kurvasok pénzt otthagysz, kiegyenlítenéd a dolgot, így tiszta egyensúlyban hagyod el az üzletet (feltéve ha nem lopsz, ugye, csak ügyesen).
nem tudom érted-e amire gondolok. igyekszem mostanában mindenféle felesleges sallangtól, művészkedéstől, és talán stílustól is mentesíteni magam, hogy az legyen, amit mondok, és ne az legyen, ahogyan mondom; mert ettől épp a hideg kiráz (kvázi). de egyrészről még nehéz tisztán fogalmazni, mert minél mélyebbre kellene jutni vele, hogy ott az alján, mint valami héjak után a magban, ott legyen, az a ki-fej-ez-he-tet-len, az a ki-mon-dha-tat-lan (van egy kardom, persze itt a bal oldalamon, azzal vágom szét az ilyen nagy fellengzős szavakat, mert idegesítenek, jól látod, hogy nem mindig helyesen szakadnak szét, de annyi baj legyen), amit annyira igyekszik majd mindenki kimondani, megint majd mindenki meg elhallgatni, amire kurvaszar ez a szó, de jobb híján nincs is jobb szó, mint a 'lényeg', bár ez már annyira lényeg, hogy inkább nagybetűvel kellene, a Lényeg, igen így, tényleg. de érted?
már megint zavaros vagyok, és körbekáromkodtam mindent. vissza kellene számolni hogy a kurva kifejezés hányszor van itt, a kurvaéletbe, mindig elhatározom, hogy vigyázni fogok a számra, mert kezdek túlzásba esni. tehát, miután kizökkentettelek, várj ez is de gusztustalan szó, szamurájkard elő, és ki-zök-ken-te-tte-lek, próbáljunk meg visszatérni, mert még mindig nem érzem úgy, hogy ki tudtam írni, ami miatt ideültem, hogy ki kellene írni. tehát úgy érzem, hogy bár a dolgoknak a következményét viselem, erre büszke vagyok, és ezt azzal mosom össze, mintha fizetnék értük, holott ez már abban is fals, hogy a dolgok következményét tulajdonképpen nem nagyon lehet nem viselni, hiszen az egyszerűen van, lázadhatsz ellene, nyafoghatsz, sajnáltathatod magad (én ilyeneket tuti nem csináltam sose, ugye?), de attól az még szarik rád, megpróbálhatsz alakítani rajtuk, már ha van min, de ez még mindig nem a dolgok árának a megfizetése. és abban se vagyok biztos, hogy ez mindig így van, hogy mindig van e a dolgoknak megfizethető ára, van amit azt hiszem nem lehet megfizetni.
például az iskolát, annak a következményeit viselem, hogy nem diplomáztam le, tehát nincs valami gizda, de legalább pofátlanul jól fizető munkám, bár ez is azért fals, mert egyrészről nem is nagyon akarom, másrészről nem is a diplomán múlik, harmadrészről ez ugye nem egy olyan dolog, amiért fizethetnék, hiszen mi mást csinálhatna az ember, talán az lenne az ára, ha összeszedném magam, és összeszorított foggal beülnék valami elcseszett suliba, és csakazért is végigcsinálnám, hogy aztán az évek alatt kábé két hétnyi olyat is tanuljak, ami tényleg érdekel, vagy sok szaron keresztül eljuthassak egy olyan oktatási izébe, ami már tényleg érdekel (én például a hogyan írjunk kis szavakkal című kurzusra ülnék be szívesen, meg ilyen szinonima tanfolyamra, mondjuk szépen, illedelmesen azt, hogy kurvaélet, ej, a csudába), talán ez lenne az ára, de minek, hogy boldog legyek, vagy hogy eljussak valamiféle biztonságba, de ez megint baromság, mert én annak az áráról akartam beszélni, ami már van, nem annak, ami lehetne, persze, ami még nincs, de lehetne, a jövő árát mennyivel egyszerűbbnek tűnik megfizetni, talán már csak azért is, mert az, úgy hisszük, az orrunk előtt van.
amire igazából gondolok most, az a szeretés ára, és a szeretés következménye, mert a kettő nem teljesen, vagy nem mindig ugyanaz, de erről látod, nem tudok beszélni, itt már megint elakad a szavam. pedig jó lenne, erről akartam beszélni, ezt akartam mondani, de ezt már találd ki te, rakd össze te, helyettesítsd be a magad dolgaival, ha érted, miről beszélek, vagy hogy értsd hogy miről beszélek. ez régi vicc lehet, de az lenne a legjobb könyv, amit például én szívesen megírnék, amiben semmi más nem lenne, csak pontok, mondjuk így:
....................................................................................................................................................................
....................................................................................................................................................................
....................................................................................................................................................................
....................................................................................................................................................................
és az olvasón múlna ugye, hogy mennyire lenne jó könyv, mint ahogy a legtöbb jó könyv is valamennyire az olvasón múlik, mégha nem is ennyire, hiszen elvileg egy jó könyv egy jó olvasó nélkül is jó könyv, az oké, csakhogy úgy nem ér semmit, egy szar olvasó kezében egy jó könyv is éppen ugyanannyira szar, mint egy szar könyv, hiszen az olvasó nem érti, nem élvezi, nem tud vele mit kezdeni, sőt, ezzel az erővel egy ilyen jó könyv még szarabb is egy szar olvasó kezében, hiszen a bizonyos szar olvasó egy szar könyvet talán még jobban is élvezne. ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy szar olvasóknak kell könyvet írni, de azt viszont igen, hogy éppen ezért van létjogosultsága annyi szar könyvnek, mert bizony még mindig van aki elolvassa. minden világotmegváltani akaró marha, mint például én is, persze a jó olvasókban bízik. benned, hogy érted, amit itt összehadoválok, sőt, nemhogy csak érted, hanem neadj isten még érdekel is, így van értelme ennek az egésznek, elvileg, ugye. hanem ha már ennyire jó olvasó vagy, akkor láss a soraim közé, lásd, olvasd, és értsd meg, amit nem tudok leírni, persze ezzel nyilván a saját gyengeségemet is eléd tárom, hiszen azért lennék én az író, és te az olvasó, hogy én le tudjam írni neked, hogy te el tudd olvasni, csakhogy én még nagyon nem tartok itt, látod, én amit igazán akarok írni, azt még mindig nem tudom leírni, ráadásul éppen, mert tőled függök, tőled a jó olvasótól, így téged nagyon sokra tartalak, valamilyen értelemben még magamnál is többre (pedig basszameg, látod, kurvára el vagyok szállva magamtól, hiszen ha nem lennék, nem írnék, ennyit biztosan nem), ezért azt gondolom, hogy amit le akarok írni (bár nem tudom leírni), azt tulajdonképpen nem is feltétlen kell leírni, hiszen te, értő olvasó, amúgy is tudod, érted. ennek a vége lenne a sok pont, ami, ha van fantáziád, és álmaim olvasója vagy, kitűnő szórakozás lenne neked, ellenben a szerzői jogdíjakból már lehetne egyfajta vita, hiszen végül is akkor azt a könyvet ki írta. te. szerintem viszont (nyilván) én. már megint kurvahosszú lett ez a hülyeség, és kurva sok benne a kurva, de azért fogad meg annyi mindent az ember, hogy meg tudja szegni őket, hiszen amíg nem fogadod meg, addig nem poén, ha nem is tartod meg.
a kérdésre egyébként, amivel kezdtem, azt hiszem, kezdem sejteni a választ. de csak sejteni, amolyan érzékszervekkel érezni, derengeni, mint ahogy az ember megsejti a hajnalt, a tavaszt, a fák között motoszkáló madarakat, a hátára meredő tekintetet, vagy nagy ritkán, a másik szemében a másikat. látod, ilyenekről könnyű írni, legyen ez giccs, irodalom, költészet, vagy akármi. így könnyű írni arról, amiről nem tudok írni. tágra nyitott szem, amiből kinéz valami, ha elég mélyen belenézel. de észrevetted, ilyenkor, ha megsejtjük ezt, hogy a másik megsejtheti, mindig félrenézünk gyorsan, vagy lesütjük a szemünket. lesütöm én is (képzavar szakra is beiratkoznék szívesen) ezt a hülye bejegyzést, gyorsan, mielőtt belelátnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése