so what's up?
elegem van a szavakból. szart se jelentenek. és hogy bele lehet baszni a másikba vele...ha nem tetszik ne olvasd. ha nem tetszik ne halld meg.
anyád.
lássuk.
újságot árulok 50 pennis szennylap. egy kereszteződésnél a pirosban állok, föl s alá járok, attól függ, hogy épp hol piros a lámpa. a kreativitás akkor kezdődik, ha valamelyik barom mégiscsak venne tőlem újságot, mert oda kell érni, oda kell adni, vissza is kell adni az aprót, és meg el is kell menekülni a kocsik elől, amikor elindulnak, és meg a maradék újság is legyen a kezedben. izgalmas meló. naponta annyi gazt szívok be (kamionok és buszok mennek, de azok legalább vesznek is) mintha tizenéves korom óta dohányoznék.
miért nem dohányzok inkább?
van egy titka az életnek, írta a rozi. ja. lófaszt, kicsi, lófaszt. kurva sok titka van.
pl. az alázat. nigger (végre leírhatom ezt a szót, ide, anélkül hogy konkrétan megbasznának miatta) kezembe teszi a pénzt, aztán kipattintja. jump white rabbit, mondja és röhög. valahol igaza van. fuck black bear mondom én, de ha meghallana valaki, kibasznának rasszizmusért. fehér idióta white rabbit, nagy fogakkal, sportautóban, megkérdezi mennyibe kerül az újság. sose lesz sport autóm, szarok rá, ez 50 penni. nincs annyim sajnos, mondja röhögve, kezében a köteg húsz fontos, és tőgázzal kihajt a zöldnél. egyszer úgyis megbasz valamelyik isten, nézek utána, de nem, mert engem basz el majdnem a 149es.
alázat. alázat kell. nagyon. rozi, katica, fruzsi, lófasz, alázat kell.
márta. nyitogatja a bicskát a kezemben. belefér. ha a fruzsi talál munkát, nekem is mennem kell. nofene. not the first time; not the last time. mar néztem helyet squatban. belefér. karácsonykor mégse megyek haza; nincs pénz, viszont itt van munka, a jegy drága, ennyire meg én is értem a matekot.
s nézd az eletet. nézd meg magad. pillanatok. tegnap este tíz körül felálló farokkal beszélgettem a katicával, arról hogy dugni akar velem. haza akartam menni.
ma ötkor a felbasztam magam a hülyeségen, hogy én mindent negatívan látok, mert lefikáztam egy ismerőse fotó albumát, ami tényleg, nincs mese, ritka szar volt, erre előjött azzal hogy a timivel amikor filmet néztem (a tigris a fehér hóbant - baromi szar) azt is lefikáztam. je. logikus. erre én - s mily szánalmas alak vagy te is marci! - előjöttem a hülye félbuzi, féldrogos barátiaval a matávban, amire persze vérig sértve elkezdett vagdalkozni, hogy o sose fikázta le az én barátaimat, és aztán a végszó hogy tiszteletet kéne tanuljak, mert az anyját is letegeztem. itt kileptem. gyáva menekülő fasz alak vagyok. egyébként teljesen igaz; az anyját letegeztem, kérte hogy ne, aztán megint. nem ismer, azt se tudja ki vagyok, és mégis, teljesen igaz amit mond. borzalmas. nem tudom miért tettem egyébként. nálam nagyon presztis kérdés az udvariasság, és álltalában pont fordítva szokott történni, sehogy se tudok ráállni a tegezésre, nem tudom nála miért így jött ki. de most egy magyar nőt megint letegeztem egyből itt londonban. öregszem? közvetlenkedem? nem tudom. tiszteletlen vagyok. és most épp kicsit hányok a katicától. ebben az a furcsa, hogy tegnap éjszaka meg fetrengtem hogy mennyire hiányzik. huszonnégy óra is mennyit jelent. szeretem, tudtam tegnap hogy szeretem, elaludt a kamera előtt, én meg néztem ahogy alszik. de most nem, most hülyét kapok tőle. a barátjával veszekedett a kamera előtt, és megint sose hittem volna hogy megélek ilyet; azzal, aki miatt otthagyott, veszekszik az, akit előtte én hagytam ott, és aki miatt most otthagynám azt, akiért otthagytam őt; és én nézem ahogy beszélget, írja hogy nem bírja az emberi butaságot mar, és most meg itt ülök, és írom ezeket a sorokat.
nem lehet igazi néző az ember a saját sorsának, tehát hülyeség felesketni arra, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat mondja, mondja ancsel éva. jó. és a másikénak? rozi. asszociáció a másikra.
és nézd a másik szót, ami tokon rúgott, és aki tokon rúgott: márta. hogy nem tudna elképzelni engem a gyerekekkel, mert túl ideges vagyok. s ez igaz, nézd meg. mit tud ő mondom, és ettől a szótól is legszívesebben szaltóból rúgtam volna fejbe, lassított felvételen. de igaza van. tényleg ideges vagyok. kurvára. és nincs igaza; mit tud ő, hol látott engem ő gyerekekkel, játszani, és megnyugodni, végtelenül megnyugodni, mint néhány délután májusban?
fruzsival egyre szemetebb vagyok, valami hihetetlen, apuci agresszív maró farka vagyok, és mar megint a rozi jut eszembe, mert nála láttam ezt, hogy fél attól amit csinál, de persze csinálja (nem is tud talán mást csinálni?) és nem azért fel, mert a másikat félti, hanem igazából magát, mert fel attól hogy ezt egyszer visszakapja. és amikor persze visszakapja, akkor lehet olyanokat írni, hogy nem kiván túl sok időt ezen a bolygón eltölteni. nana.
részemről szeretnék még sok időt ezen a bolygón tölteni, és minnél több nőt...úristen, ez szánalmas. de rímelt volna. jó akkor látni a világ hét csodáját. ez meg közhelyes. megvilágosodni. egy svájci bankszámlát. mit tudom én. azért szeretnek élni, hogy a törvények, amik megdőlnek, lássam újra felállni őket; és ha elég idős leszek hozza, lássam megint ledőlni.
ma egész nap esett; szerezni akarok egy i love england feliratú pólót. vizet fogok szárítani vele. viszont esőben is fotóztunk, kölcsönkértem a miráék kurva szar digitális cuccát, és jól eláztattam. annyira megdöbbentő, hogy a képeken is, ha ott van a fruzsi, olyan vagyok mint valami elkúrt gentleman. hideg, tartózkodó, merev. hordom az arcomon?
azt írja márquez és mar megint miket ír ez a márquez, hogy
- a múlt hazugság, az emlékezet nem ismer visszautat, minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő hazugság -
és persze megint kurvára igaza van.
beszélgettem a babszival; es mit ad isten, egy iskolába járt a fruzsival. a rozi meg a katicával. a reni a babszi utcájában lakik; de nem ismerik egymást. nem fogok csodálkozni azon, hogyha a végen kiderül, hogy mindenki mindenkivel, minden baromira összefügg, logikus szálakon jöttek be a történetembe, és mentek ki, aztán jöttek be újra, és ha meghalok, a függöny lemegy, és mindenki szépen meghajol.
remélem fogok tudni majd tapsolni.
vissza. valahova.
elegem van a szavakból. szart se jelentenek. és hogy bele lehet baszni a másikba vele...ha nem tetszik ne olvasd. ha nem tetszik ne halld meg.
anyád.
lássuk.
újságot árulok 50 pennis szennylap. egy kereszteződésnél a pirosban állok, föl s alá járok, attól függ, hogy épp hol piros a lámpa. a kreativitás akkor kezdődik, ha valamelyik barom mégiscsak venne tőlem újságot, mert oda kell érni, oda kell adni, vissza is kell adni az aprót, és meg el is kell menekülni a kocsik elől, amikor elindulnak, és meg a maradék újság is legyen a kezedben. izgalmas meló. naponta annyi gazt szívok be (kamionok és buszok mennek, de azok legalább vesznek is) mintha tizenéves korom óta dohányoznék.
miért nem dohányzok inkább?
van egy titka az életnek, írta a rozi. ja. lófaszt, kicsi, lófaszt. kurva sok titka van.
pl. az alázat. nigger (végre leírhatom ezt a szót, ide, anélkül hogy konkrétan megbasznának miatta) kezembe teszi a pénzt, aztán kipattintja. jump white rabbit, mondja és röhög. valahol igaza van. fuck black bear mondom én, de ha meghallana valaki, kibasznának rasszizmusért. fehér idióta white rabbit, nagy fogakkal, sportautóban, megkérdezi mennyibe kerül az újság. sose lesz sport autóm, szarok rá, ez 50 penni. nincs annyim sajnos, mondja röhögve, kezében a köteg húsz fontos, és tőgázzal kihajt a zöldnél. egyszer úgyis megbasz valamelyik isten, nézek utána, de nem, mert engem basz el majdnem a 149es.
alázat. alázat kell. nagyon. rozi, katica, fruzsi, lófasz, alázat kell.
márta. nyitogatja a bicskát a kezemben. belefér. ha a fruzsi talál munkát, nekem is mennem kell. nofene. not the first time; not the last time. mar néztem helyet squatban. belefér. karácsonykor mégse megyek haza; nincs pénz, viszont itt van munka, a jegy drága, ennyire meg én is értem a matekot.
s nézd az eletet. nézd meg magad. pillanatok. tegnap este tíz körül felálló farokkal beszélgettem a katicával, arról hogy dugni akar velem. haza akartam menni.
ma ötkor a felbasztam magam a hülyeségen, hogy én mindent negatívan látok, mert lefikáztam egy ismerőse fotó albumát, ami tényleg, nincs mese, ritka szar volt, erre előjött azzal hogy a timivel amikor filmet néztem (a tigris a fehér hóbant - baromi szar) azt is lefikáztam. je. logikus. erre én - s mily szánalmas alak vagy te is marci! - előjöttem a hülye félbuzi, féldrogos barátiaval a matávban, amire persze vérig sértve elkezdett vagdalkozni, hogy o sose fikázta le az én barátaimat, és aztán a végszó hogy tiszteletet kéne tanuljak, mert az anyját is letegeztem. itt kileptem. gyáva menekülő fasz alak vagyok. egyébként teljesen igaz; az anyját letegeztem, kérte hogy ne, aztán megint. nem ismer, azt se tudja ki vagyok, és mégis, teljesen igaz amit mond. borzalmas. nem tudom miért tettem egyébként. nálam nagyon presztis kérdés az udvariasság, és álltalában pont fordítva szokott történni, sehogy se tudok ráállni a tegezésre, nem tudom nála miért így jött ki. de most egy magyar nőt megint letegeztem egyből itt londonban. öregszem? közvetlenkedem? nem tudom. tiszteletlen vagyok. és most épp kicsit hányok a katicától. ebben az a furcsa, hogy tegnap éjszaka meg fetrengtem hogy mennyire hiányzik. huszonnégy óra is mennyit jelent. szeretem, tudtam tegnap hogy szeretem, elaludt a kamera előtt, én meg néztem ahogy alszik. de most nem, most hülyét kapok tőle. a barátjával veszekedett a kamera előtt, és megint sose hittem volna hogy megélek ilyet; azzal, aki miatt otthagyott, veszekszik az, akit előtte én hagytam ott, és aki miatt most otthagynám azt, akiért otthagytam őt; és én nézem ahogy beszélget, írja hogy nem bírja az emberi butaságot mar, és most meg itt ülök, és írom ezeket a sorokat.
nem lehet igazi néző az ember a saját sorsának, tehát hülyeség felesketni arra, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat mondja, mondja ancsel éva. jó. és a másikénak? rozi. asszociáció a másikra.
és nézd a másik szót, ami tokon rúgott, és aki tokon rúgott: márta. hogy nem tudna elképzelni engem a gyerekekkel, mert túl ideges vagyok. s ez igaz, nézd meg. mit tud ő mondom, és ettől a szótól is legszívesebben szaltóból rúgtam volna fejbe, lassított felvételen. de igaza van. tényleg ideges vagyok. kurvára. és nincs igaza; mit tud ő, hol látott engem ő gyerekekkel, játszani, és megnyugodni, végtelenül megnyugodni, mint néhány délután májusban?
fruzsival egyre szemetebb vagyok, valami hihetetlen, apuci agresszív maró farka vagyok, és mar megint a rozi jut eszembe, mert nála láttam ezt, hogy fél attól amit csinál, de persze csinálja (nem is tud talán mást csinálni?) és nem azért fel, mert a másikat félti, hanem igazából magát, mert fel attól hogy ezt egyszer visszakapja. és amikor persze visszakapja, akkor lehet olyanokat írni, hogy nem kiván túl sok időt ezen a bolygón eltölteni. nana.
részemről szeretnék még sok időt ezen a bolygón tölteni, és minnél több nőt...úristen, ez szánalmas. de rímelt volna. jó akkor látni a világ hét csodáját. ez meg közhelyes. megvilágosodni. egy svájci bankszámlát. mit tudom én. azért szeretnek élni, hogy a törvények, amik megdőlnek, lássam újra felállni őket; és ha elég idős leszek hozza, lássam megint ledőlni.
ma egész nap esett; szerezni akarok egy i love england feliratú pólót. vizet fogok szárítani vele. viszont esőben is fotóztunk, kölcsönkértem a miráék kurva szar digitális cuccát, és jól eláztattam. annyira megdöbbentő, hogy a képeken is, ha ott van a fruzsi, olyan vagyok mint valami elkúrt gentleman. hideg, tartózkodó, merev. hordom az arcomon?
azt írja márquez és mar megint miket ír ez a márquez, hogy
- a múlt hazugság, az emlékezet nem ismer visszautat, minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő hazugság -
és persze megint kurvára igaza van.
beszélgettem a babszival; es mit ad isten, egy iskolába járt a fruzsival. a rozi meg a katicával. a reni a babszi utcájában lakik; de nem ismerik egymást. nem fogok csodálkozni azon, hogyha a végen kiderül, hogy mindenki mindenkivel, minden baromira összefügg, logikus szálakon jöttek be a történetembe, és mentek ki, aztán jöttek be újra, és ha meghalok, a függöny lemegy, és mindenki szépen meghajol.
remélem fogok tudni majd tapsolni.
vissza. valahova.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése