azt kérdezik a massive attack honlapján hogy
'how are you feel today?
please sign 1 - 10.'
na menjünk visszafelé.
10) a hídnál jó volt, mert minden közhelyes volt, én is az voltam, nem zavart, kézenfogva a temze parton, borzalmas kávé a helyes angol kocsmában, tátott szájjal bámulni azt a kurva nagy hadihajót, két fontos mogyorót majszolni, majd kiönteni az egészet a sirályoknak, turistaként ott lenni mindenhol, röhögni az uborkán, ami inkább szerintem egy tampon, az angolok szerint viszont irodaépület, és nem érezni semmit, se többet, se kevesebbet, minthogy itt vagyok, fuck, ez cool.
9) eltévedni a buszon is jó volt, de mégjobb volt a vonaton, elaludtam, a végállomasnal kötöttem ki (kingston?), nem volt jo az oysterem oda, büntetés para, pont látott a controller, átugrani a kapun, aztán ráparázni hogy nem találok vissza, visszaugrani, ellenőr para megint, és bámulni, bámulni az egyforma házakat és gyárakat, és fákat, mint valami idióta rajzfilm szereplő lennek, ahol a hátteret is lusták megrajzolni, és két fajta objektum ismétlődik mindig, és azt erezni hogy talán ilyen minden, két három fajta objektum ismétlődik bennem is, és szabadnak, bölcsnek, és kicsit boldognak is erezni magamat, főleg, hogy közben szolt a sneaker pimpstől a six underground, még a hetedik megállónál is.
8) nem esett, de nem is volt hideg, nem sütött a nap, de nem is borult be, átlagos nagyvárosi vasárnap, álmos vasárnap, és nem értem rá más vasárnapokra gondolni, jó volt a parkban is, és jó volt sétálni is, elmentem csokigyár mellett, és játszóházak mellett, elmentem annyi ember mellett, elmentem annyi lehetőség mellett, meg egy job center mellett is, lesz itt munka, pénz, boldogság, hejehuja, dinomdánom, mert pont nekem ne lenne itt hely, s ettől nevetségesen boldog voltam, tó mellett is elmentem, és fekák mellett is, akik nem is támadtak meg kivételesen, olyan volt, mintha valaki levett volna a vállamról valamit, de annyit kattogtam azon, hogy pontosan mit is, hogy mire visszaértem ide, mar nem ereztem semmit, csak hogy fáradt vagyok, de nagyon.
7) rádasul ettem is, kétszer is, mindkettő kurvajó volt a maga nevében végre, úgy hiányzott mar, mint valami szeretkezés, csirkét egy arabnál, nevetséges zöld műanyag székek voltak, mint otthon a rendszerváltás előtt, a csirke sótlan volt, és jól átsült, sültkrumplival, amire viszont végre annyi sőt tehettem, amennyit akartam, izé volt végre, régi, jó íz, a márta meg kínait csinált este, és - what a surprise - az is jó volt, döbbenetesen jó, és utána meg döbbenetesen szar piát is ittam, és az is rendben volt, minden a helyen, a gyomrom is megtelt, és mar megint, csak egy pillanatra, rozi, de - what a surprise - inkább az apja, hogy mekkora igazság mar az, hogy az ember jóllakottan mennyire másképp latja a világot.
6) lídia. hogy röhögtem amikor mesélte az edit a rozit (bazdmeg, bazdmeg, mindegy) hogy beleszeret valakibe úgy hogy nem is latja, és hogy szerinte ez mekkora baromság, és mar megint mennyire hasonlítok a rozira (bazdmeg, bazdmeg, mindegy) (ukume mondta amikor meglátta a rozit, meg amikor elkezdte olvasni, hogy nem hiszi el hogy nekem tényleg van női megfelelőm, és én se hiszem el, azóta se) (minden ami ebben a könyvben van lehet tévedés is?) én is ugyanezt csinálom, persze nem a szerelemhez van ennek köze, inkább ez mar az az állapot, amiben a profi piás az üveg látvanyától, vagy az üres pohártól, vagy pusztán az ivás gondolatától is képés berúgni, ugyanazt játszom, mint mar ezerszer, de ezt most valahogy, meg, már, elvezem, majd elmulik persze, és attól ennyire jó, hogy ennél nevetségesebb már nem is lehetne. kérdezte hogy vannak e elvárásaim. pont ez a lényeg. hogyne lennének. csak amikor vele beszelek, szart se érnek. de persze minden lehet tévedés is.
5) elmentünk az 57es magyar cserkész csapat szüvetségének kultúrházába, ahol a magyar angliai katolikus ifjúsági egyesület működik, és ez önmagában is iszonyú vicces volt, hát még ott, a 'mi a szart keresek itt' effektus annyira jól működött, hogy úgy éreztem magam, mint ha valami annyira szar filmben lennek, amit kar átkapcsolni, kérdeztek hogy mivel foglalkoztam otthon, mondtam hogy gombatenyésztő voltam, és csak a szemek csillantak fel, egyik se értette, hozott isten, sajnáltam hogy nincs nálam meszkalin, hogy mutassak nekik más istent is, itt az angliai istenek hazájában, segítenek mindenben, van hírlevelük is, vesznek egy iskolát, ahol majd kéthetenként összegyűlnek, és ott majd teniszezni is lehet (isten segedelmével gondolom), egyébként is szégyelik, hogy meg egy nyomorult kápolnájuk sincsen, de a házat ápolni kell (kápolna nélkül is), táncházakat is szerveznek, volt iszonyú szar magyar bor, és győri keksz (amire büszkék voltak, nyilván isten áldása volt rajta) buták voltak, és persze (mit ad isten) pénzéhesek, isten és a haza mellett a legfontosabb azért mégiscsak hogy ki mennyit, hogyan, miből, miért, meddig keres (isten elveszett báranykái ne halljanak éhen) egyszóval is, megért egy misét.
4) márta mintha nyalna a seggemet, amióta beállitottam neki a faxot, most mar a számitógépéhez is oda enged, sőt, tanácsot kér, és egészen tiszteségesen beszél velem, a gépén sincsenek ékezetek, szóval a siker nem sokat ér, de azért mégis, azért nem hiszem hogy be lennék ide fészkelve, de ez így türhető, zenét is kért, könyvet, munkát is ajánlott, kapkodtam a fejemet, és egyre jobban kezdem megérteni a férjét elvesztő nő tragédiáját, aki itt áll félbeszakadt nőiességével, félbeszakadt szerelemmel, félbeszakadt hazával, és annyira ijesztően egyedül van, hogy meg mindig nem bírta feldolgozni rendesen, és épp azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg (mar megint rozi) valakinek a birtoklásánál nem épp az elvesztés e a legfontosabb, hiszen azt hiszem, hogy mindaz amiben most a christ latja, amivel, és ahogyan elrakta magában, csak így működik, hogy a chris meghalt. cinikusan fogalmazva, így mar tökéletes a házasságuk.
3) találkoztunk pár magyarral, és mind hülye volt, esküszöm, és tényleg sokan vannak. az egyik a towerről hazafelé viszont misztikus és furcsa is volt legalább, fent az emeleten ultunk, beszélgettünk, amikor hozzánkszólt, hogy ő is magyar, adott pizzát is, az antóniára nagyon veszelyésen rákattant, színházat akar nyitni magyarországon, azért viszi a pizzát, de a nevet nem mondja meg, mert inkognitóban van itt, olyan volt a stílusa, mint az egri csillagok filmben a huszár statisztáknak, volt valami vonzó, és valami felháboritó is a fickóban, érdekes volt, visszataszító, de lehet hogy segít majd munkában, és legalább nem felejtettem el, ami, ebben a kurva nagyvárosban nagy dolog.
2) ha látni lehetne a menekvés útjait, ha valamit látni lehetne egyáltalán, de mindig sötétben menekülünk, én legalábbis, s itt, itt sem latom meg se szabadságot, se az áldozatot, nem hallgat meg senki, angolul meg nem tudok szenvedni, kiengedtem a hajam, és megyek előre, utálom-szeretem londont, lenyügözően borzalmas, mindig az az érzésem, mintha valami kövér nő lenne, irtózatosan kövér nő, depresziós, ronda, szörnyű kövér nő, akin mégis valahogy megakad a szemed, és mosolyogsz vele, és vidám leszel tőle, és még talán boldog is, a szaga, - illata? -, a mosolya, az elnagyolt parfümje, az egész végletessége szörnyű, de rabul ejt, az eletet érzed benne, csak vonatból van vagy húsz, istenem ha ki tudnám fejezni, mit érzek, miközben mennek ezek a vágányok, és magamat latom az ablakban, és a velem rohanó holdat, ahol minden és mindenki idegen, és hogy hányszor menekültem mar, és hoztam áldozatot a mögötte rejtőző szabadság miatt, és hogy mennyire azt érzem közben, mint a nyúl, egyszer láttam ilyet élőben is, fantasztikus élmény volt, a nyúl ahogy átmegy a hurkon, és a hurokban meg annyi sincs hogy összeszoruljon, csak visszarántja, de ugyanott lenne a kijárat, ahol bejött, és ezt nem ismeri, az agya ezt a parancsot nem képes kiadni hogy visszafelé, és elkezd ugrálni, megrémül, pánik, félelem, és akkor mar fogoly a nyúl, és minnél inkább menekül annál jobban szorul rá, így voltam a rozival, és így vagyok a katicával is, így volt mással is, így lesz mással is, s így lesz ez velem is.
1) no alarms. no surprises.
'how are you feel today?
please sign 1 - 10.'
na menjünk visszafelé.
10) a hídnál jó volt, mert minden közhelyes volt, én is az voltam, nem zavart, kézenfogva a temze parton, borzalmas kávé a helyes angol kocsmában, tátott szájjal bámulni azt a kurva nagy hadihajót, két fontos mogyorót majszolni, majd kiönteni az egészet a sirályoknak, turistaként ott lenni mindenhol, röhögni az uborkán, ami inkább szerintem egy tampon, az angolok szerint viszont irodaépület, és nem érezni semmit, se többet, se kevesebbet, minthogy itt vagyok, fuck, ez cool.
9) eltévedni a buszon is jó volt, de mégjobb volt a vonaton, elaludtam, a végállomasnal kötöttem ki (kingston?), nem volt jo az oysterem oda, büntetés para, pont látott a controller, átugrani a kapun, aztán ráparázni hogy nem találok vissza, visszaugrani, ellenőr para megint, és bámulni, bámulni az egyforma házakat és gyárakat, és fákat, mint valami idióta rajzfilm szereplő lennek, ahol a hátteret is lusták megrajzolni, és két fajta objektum ismétlődik mindig, és azt erezni hogy talán ilyen minden, két három fajta objektum ismétlődik bennem is, és szabadnak, bölcsnek, és kicsit boldognak is erezni magamat, főleg, hogy közben szolt a sneaker pimpstől a six underground, még a hetedik megállónál is.
8) nem esett, de nem is volt hideg, nem sütött a nap, de nem is borult be, átlagos nagyvárosi vasárnap, álmos vasárnap, és nem értem rá más vasárnapokra gondolni, jó volt a parkban is, és jó volt sétálni is, elmentem csokigyár mellett, és játszóházak mellett, elmentem annyi ember mellett, elmentem annyi lehetőség mellett, meg egy job center mellett is, lesz itt munka, pénz, boldogság, hejehuja, dinomdánom, mert pont nekem ne lenne itt hely, s ettől nevetségesen boldog voltam, tó mellett is elmentem, és fekák mellett is, akik nem is támadtak meg kivételesen, olyan volt, mintha valaki levett volna a vállamról valamit, de annyit kattogtam azon, hogy pontosan mit is, hogy mire visszaértem ide, mar nem ereztem semmit, csak hogy fáradt vagyok, de nagyon.
7) rádasul ettem is, kétszer is, mindkettő kurvajó volt a maga nevében végre, úgy hiányzott mar, mint valami szeretkezés, csirkét egy arabnál, nevetséges zöld műanyag székek voltak, mint otthon a rendszerváltás előtt, a csirke sótlan volt, és jól átsült, sültkrumplival, amire viszont végre annyi sőt tehettem, amennyit akartam, izé volt végre, régi, jó íz, a márta meg kínait csinált este, és - what a surprise - az is jó volt, döbbenetesen jó, és utána meg döbbenetesen szar piát is ittam, és az is rendben volt, minden a helyen, a gyomrom is megtelt, és mar megint, csak egy pillanatra, rozi, de - what a surprise - inkább az apja, hogy mekkora igazság mar az, hogy az ember jóllakottan mennyire másképp latja a világot.
6) lídia. hogy röhögtem amikor mesélte az edit a rozit (bazdmeg, bazdmeg, mindegy) hogy beleszeret valakibe úgy hogy nem is latja, és hogy szerinte ez mekkora baromság, és mar megint mennyire hasonlítok a rozira (bazdmeg, bazdmeg, mindegy) (ukume mondta amikor meglátta a rozit, meg amikor elkezdte olvasni, hogy nem hiszi el hogy nekem tényleg van női megfelelőm, és én se hiszem el, azóta se) (minden ami ebben a könyvben van lehet tévedés is?) én is ugyanezt csinálom, persze nem a szerelemhez van ennek köze, inkább ez mar az az állapot, amiben a profi piás az üveg látvanyától, vagy az üres pohártól, vagy pusztán az ivás gondolatától is képés berúgni, ugyanazt játszom, mint mar ezerszer, de ezt most valahogy, meg, már, elvezem, majd elmulik persze, és attól ennyire jó, hogy ennél nevetségesebb már nem is lehetne. kérdezte hogy vannak e elvárásaim. pont ez a lényeg. hogyne lennének. csak amikor vele beszelek, szart se érnek. de persze minden lehet tévedés is.
5) elmentünk az 57es magyar cserkész csapat szüvetségének kultúrházába, ahol a magyar angliai katolikus ifjúsági egyesület működik, és ez önmagában is iszonyú vicces volt, hát még ott, a 'mi a szart keresek itt' effektus annyira jól működött, hogy úgy éreztem magam, mint ha valami annyira szar filmben lennek, amit kar átkapcsolni, kérdeztek hogy mivel foglalkoztam otthon, mondtam hogy gombatenyésztő voltam, és csak a szemek csillantak fel, egyik se értette, hozott isten, sajnáltam hogy nincs nálam meszkalin, hogy mutassak nekik más istent is, itt az angliai istenek hazájában, segítenek mindenben, van hírlevelük is, vesznek egy iskolát, ahol majd kéthetenként összegyűlnek, és ott majd teniszezni is lehet (isten segedelmével gondolom), egyébként is szégyelik, hogy meg egy nyomorult kápolnájuk sincsen, de a házat ápolni kell (kápolna nélkül is), táncházakat is szerveznek, volt iszonyú szar magyar bor, és győri keksz (amire büszkék voltak, nyilván isten áldása volt rajta) buták voltak, és persze (mit ad isten) pénzéhesek, isten és a haza mellett a legfontosabb azért mégiscsak hogy ki mennyit, hogyan, miből, miért, meddig keres (isten elveszett báranykái ne halljanak éhen) egyszóval is, megért egy misét.
4) márta mintha nyalna a seggemet, amióta beállitottam neki a faxot, most mar a számitógépéhez is oda enged, sőt, tanácsot kér, és egészen tiszteségesen beszél velem, a gépén sincsenek ékezetek, szóval a siker nem sokat ér, de azért mégis, azért nem hiszem hogy be lennék ide fészkelve, de ez így türhető, zenét is kért, könyvet, munkát is ajánlott, kapkodtam a fejemet, és egyre jobban kezdem megérteni a férjét elvesztő nő tragédiáját, aki itt áll félbeszakadt nőiességével, félbeszakadt szerelemmel, félbeszakadt hazával, és annyira ijesztően egyedül van, hogy meg mindig nem bírta feldolgozni rendesen, és épp azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg (mar megint rozi) valakinek a birtoklásánál nem épp az elvesztés e a legfontosabb, hiszen azt hiszem, hogy mindaz amiben most a christ latja, amivel, és ahogyan elrakta magában, csak így működik, hogy a chris meghalt. cinikusan fogalmazva, így mar tökéletes a házasságuk.
3) találkoztunk pár magyarral, és mind hülye volt, esküszöm, és tényleg sokan vannak. az egyik a towerről hazafelé viszont misztikus és furcsa is volt legalább, fent az emeleten ultunk, beszélgettünk, amikor hozzánkszólt, hogy ő is magyar, adott pizzát is, az antóniára nagyon veszelyésen rákattant, színházat akar nyitni magyarországon, azért viszi a pizzát, de a nevet nem mondja meg, mert inkognitóban van itt, olyan volt a stílusa, mint az egri csillagok filmben a huszár statisztáknak, volt valami vonzó, és valami felháboritó is a fickóban, érdekes volt, visszataszító, de lehet hogy segít majd munkában, és legalább nem felejtettem el, ami, ebben a kurva nagyvárosban nagy dolog.
2) ha látni lehetne a menekvés útjait, ha valamit látni lehetne egyáltalán, de mindig sötétben menekülünk, én legalábbis, s itt, itt sem latom meg se szabadságot, se az áldozatot, nem hallgat meg senki, angolul meg nem tudok szenvedni, kiengedtem a hajam, és megyek előre, utálom-szeretem londont, lenyügözően borzalmas, mindig az az érzésem, mintha valami kövér nő lenne, irtózatosan kövér nő, depresziós, ronda, szörnyű kövér nő, akin mégis valahogy megakad a szemed, és mosolyogsz vele, és vidám leszel tőle, és még talán boldog is, a szaga, - illata? -, a mosolya, az elnagyolt parfümje, az egész végletessége szörnyű, de rabul ejt, az eletet érzed benne, csak vonatból van vagy húsz, istenem ha ki tudnám fejezni, mit érzek, miközben mennek ezek a vágányok, és magamat latom az ablakban, és a velem rohanó holdat, ahol minden és mindenki idegen, és hogy hányszor menekültem mar, és hoztam áldozatot a mögötte rejtőző szabadság miatt, és hogy mennyire azt érzem közben, mint a nyúl, egyszer láttam ilyet élőben is, fantasztikus élmény volt, a nyúl ahogy átmegy a hurkon, és a hurokban meg annyi sincs hogy összeszoruljon, csak visszarántja, de ugyanott lenne a kijárat, ahol bejött, és ezt nem ismeri, az agya ezt a parancsot nem képes kiadni hogy visszafelé, és elkezd ugrálni, megrémül, pánik, félelem, és akkor mar fogoly a nyúl, és minnél inkább menekül annál jobban szorul rá, így voltam a rozival, és így vagyok a katicával is, így volt mással is, így lesz mással is, s így lesz ez velem is.
1) no alarms. no surprises.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése