a semmiről volt már?

a dolgok lejönnek a mozgólépcsőn, és metróra szállnak, tudod, már régen a föld alatt történik minden. például a semmi. mert ott állsz, átszállsz, és kurvára nem történik semmi. majd jön a metró, öt perc. a valósággal az a baj, hogy nincs hozzá háttérzene / a kérdés, hogy átérzed-e, ez fasza, aha, akkezdetphia, de mivan akkor, amikor épp van hozzá háttérzene, ott búg a füledbe, csak épp valóság nincs hozzá, semmi, nem tudod megszokni, hogy élsz, hogy kilátsz a fejedből, hogy lejössz a lépcsőn, hogy metróra vársz, hogy ez te vagy, hogy nem lépsz kettőt oldalra, és nem leszel valami más, nem tudod megszokni, hogy mindezt még mindig végig tudod gondolni, és az ilyen gondolatokból kapaszkodsz ki mindig valaki másokkal, nevekkel, arcokkal, mellekkel, vonalakkal, szagokkal, másokkal, akik nem te vagy, ezt se tudod megszokni, igazából a zenén kívül semmit nem tudsz megszokni, mint ahogy azt se, hogy nem akkor történik valami, amikor kellene. mondjuk épp akkor, amikor van hozzá háttérzene. kínodba számot váltasz, de az se nyugtat meg, szép, modern, nyugati ember vagy, előkapod hát a telefonodat, a dolgok közül, amik lejöttek veled a mozgólépcsőn, kikeresed az egyiket, kiválasztod, másik gombot nyomsz, rámész a törlésre, kapcsolat törlése, biztosan törölni akarja, a középső az igen, a többi a nem, nahát, több nem van, mint igen. és aztán csak állsz, és nézed. ha megnyomnád, történne valami? megy a zene, abban bezzeg vannak érzések, történhetne már valami. ez a valóság, ez a szám? sose értettél a számokhoz, mi a fasz ez, ki ez, arra gondolsz, össze kéne adni. istenadta tehetséged, hogy semmilyen számra nem emlékszel, egyet kivéve a kurvaéletbe, ha megnyomod a gombot, annyi, mondhatni, történt valami. például semmi. ennek már régen annyi, minek van akkor itt a telefonba? lerövidítetted nagy okosan, már csak egy kezdőbetű, bár lehetne mondjuk kérdőjel is. már a telefonod se vesz komolyan, elhalványul, nem nyomsz meg semmit, visszarakod a zsebedbe, megjön a metró, belelépsz a zsebébe, a kapucnidtól csak cipőket látsz, elmentek a fenébe, te is, a dolgok is, meg a cipők is. kurvára nem történik semmi.
meg kéne szoknod már, hogy élsz.
ha meg majd történik valami, visítani fogsz, figyeld meg, hogy érezd, hogy élsz.
mint valami disznóvágás, kicsi voltál, és azt mondták, azért visít, mert élni akar, erre te azt kérdezted, akkor máskor miért nem visít, mert akkor nem törődik azzal hogy él, csak zabál, mondták, és te még kicsi voltál ahhoz, hogy ne azon gondolkodj, hogy mit mondtak, hanem azon, hogy miért mondták ezt.
meg kéne szoknod már, hogy nem akkor, és attól vannak a dolgok, ahogy azt te szeretnéd.
helyre kéne rakni a dolgokat.
a dolgok a helyükön vannak - csak a helyek nincsenek a helyükön, meg chan chu.
például a hó, ott állsz, meztelenül a hóban, havazik, feletted hegyek, alattad hegyek, benned is hegyek. és a hó. akármerre mész, a lábad alatt ott csikorog a hó hallgatása. feletted hegyek, alattad hegyek, a hegyeken fenyő, a fenyőkön hó. benned hó, alattad hó, fölötted hó. olyan megnyugtató a hó. a hegyek is nagyon durvák, szemben van egy völgy, azt esténként ilyen párás felhő borítja, az ember szinte látni véli, ahogy ledöcög a hegyről, és hallgatag lábain belesétál a csönd. ilyenkor forralt tej illatát is érzel hozzá, hasonlítanak egymásra. te meztelenül állsz, hullik rád a hó, de olyan forró mindened, hogy hallod, ahogy elolvad rajtad a hó hallgatása. épp a szaunából jöttél ki ugyanis. negyed óra, ennyi is elég ahhoz, hogy aztán amíg meztelenül hullik rád a hó, úgy érezd, történt valami. ha legalább egészségesebb lennél. vagy megnőtt volna a férfiasságod. vagy pontos adatok jelennének meg, hogy amíg odabent izzadtál, x millió ember szeretkezett, x millió halt meg, és x millió született, visítva, mint aki még élni akar. odabent azon gondolkoztál, hogy mi történik a szerelemmel, mármint, hogy mi lenne, ha lenne a szerelemnek geometriája, persze erre nem a geometria lenne a legjobb szó, de te nem tudod máshogy megnevezni, annyira idegesít téged, hogy milyen elképesztően sokat kéne tudnod már ahhoz is, hogy csak megnevezd a dolgaidat, és akkor még lófaszt nem tudsz róluk, csak helyesen hívnád őket. a te nyelveden, és akkor még csak ezután jön, hogy megtanuld a többi nyelvet, hiszen ki beszéli rajtad kívül a te nyelvedet? az mi, amikor a nap felmegy az égen, és lemegy? nem geometria, hanem? az az ív. ott ültél, izzadtál, és arra gondoltál hogy erről blogot kéne írnod, de miről, és eleve mennyire undorító szó már az, hogy blog, még ha ez pont olyan nyelven is van, amit mindenki beszél. szóval a nap, ahogy olvadsz ott a hóban, a nap, igen, ahogy felmegy, meg lemegy, ami itt lemegy, az ott felmegy, mintha a szerelem is lehetne ilyen, a sötétedő szerelmek átforognának, és máshol pont akkor kezdenének derengeni, igen mint a naplementék, meg a napfelkelték, tudod, te egy gyáva alak vagy, mindig is jobban szeretted a napfelkeltéket, meg a naplementéket, mint a déli kánikulát, pedig a szerelemben biztos ez az utóbbi a legjobb. az viszont jól hangzik hogy a szerelem geometriája, zuhanyzás közben ki is mondtad hangosan, amikor egy nagydarab szőke osztrák zuhanyzott veled, mondtad hangosan hogy a szerelem geometriája, kérdezte hogy was, mondtad neki hogy hát a szerelem geometriája, erre mondta hogy dutch vagy mi, németül kérdezte hogy sprichst du deutsch, erre te angolul mondtad hogy just this fuckin' english, erre röhögtetek, és zuhanyoztatok tovább, ez bájos. aztán most meg ott állsz gőzölögve, és hallgatsz, mint a hó. mi a fenét mondanál? és kinek? ott állsz, és most bezzeg nincs zene, csak a hó hallgatása, a valósággal az is baj, ha van hozzá háttérzene, mert dallama van a hónak is. a bőrödnek is. a csöndnek is. a szerelem geometriájának is. volt egy látássérült barátod, épp a vonatra szálltatok fel, amikor azt mondta, hogy a vakságnak dallama van, dallama a sötétségnek, kár hogy nem hallják az emberek. nesze neked, akkor is meg kellett volna állni a világnak, vagy legalább a vonatnak, vagy valami, de semmi. mint ahogy most is, szökik belőled a meleg, elmúlik, ahogy a bőrödön a hópelyhek, csikorog a lábad alatt a hó, visszamész a szaunába, nem történt semmi, még látod, ahogy lehajtott fejjel elszöknek körüled a hegyek, nem történt semmi, dejó, lesz miről írnod.
blogot!
levelet.
szószedetet.
jegyzetet.
novellát.
irodalmi alkotást.
cikket.
erotikus történetet.
ezaz. mint az álmaid. tulajdonképpen iszonyú erotikus a semmi. ahogy ott állsz, jó ez a nyelv, amit beszélsz, mindenféle értelemben lehet állni, állsz, vagy ülsz, vagy fekszel, és semmi, semmi, csak elmúlik a semmi. gyönyörű. jó lenne ilyenektől felizgulni. vagy már attól, hogy élsz.
meg kéne szoknod már hogy élsz, nem így rácsodálkozni, mint a nőkre, vagy a fotocellás ajtókra, amikor kinyílnak előtted.
így mondta az imre:
'a nő éppolyan csoda számomra, mint az önműködő ajtó. hálás vagyok, ha kinyílik előttem, és nem kérdezősködöm túl sokat'.
te bezzeg annál többet.
például, hogy mi lesz?
mi lenne? szenvedélyes viszonyod a semmivel, vajon hová fajul? valami születik már végre belőle, valami ilyesmi, mint mondjuk ez, valami ilyen semmi?
mikor élek már annyit, hogy végre egyszer azt álmodjam, amit akarok?
erre biztos azt mondanád, nem szereted, ha a blogomba teszem fel ezeket a kérdéseket, hogy mi van, mi lesz, mi volna, meg egyáltalán. ha ezt mondanád, erre én azt mondanám, hogy én se szeretem, de hát most mondd meg, mi mást tehetnék?
bárcsak tényleg ilyen egyszerű lennék.
most mondd meg.

vvv

valami van valahol megint. mindenesetre írnom kell tőle. fura odakint, most mintha furább lenne, mint idebent. egy nő pénzt kért, akkor vettem észre, hogy valami van valahol, megint, mert megálltam, pedig, elmondta hogy harmincból él, válaszoltam neki, pedig, tudja hogy van ez, mondtam neki, az ember csak magát látja, mondtam neki, pedig, aztán az összes aprómat odaadtam neki, volt köztük kétszázas is, pedig nem is tudtam hogy ennyi apróm van, valami van valahol megint, például apró, nem szabadott volna visszanézzek rá, mert akkor már nem volt az valami valahol, hanem a szokott helyén, sehol, ezért észrevettem hogy festve van a haja, honnan van pénze hajfestékre, meg egyébként is, talán nem szabadott volna ennyit adnom neki, legfőképpen nem szabadna ezen gondolkozni, ilyenekre gondolni, sehol semmi, csak én vagyok valahol.

arrébb öreg nénik ülnek a kávézó előtt, kint az asztaloknál ebben a képtelen januári tavaszban, az egyik úgy néz, mint aki nem is látni akar már; arca az a fajta ráncos csecsemő arc, amit úgy szeretek az öregeknél, mert milyen szép az, akit nem kísért a szépség. én sört iszom, és írok. előttem újra összerakva a múlt, gratulálok, kezdhetjük elcseszni megint.

például valahol vagyok, valami van megint. egy szoba, ott ülök. érzem ahogy elpárologsz belőlem, és a szoba megtelik az elvesztett szerelem illatával. mintha egyszerre lenne május és ősz. pedig még él a tél.

megint máshol vagyok, igaz, majdnem ugyanott. zuhanyozni kéne. vagy zuhanni. az előbbi megoldható, a másik megoldaná. ahol most vagyok, onnan mindkettő csak két lépés. lassan egy éve nem vagyok képes kiolvasni egy könyvet. minden könyv olyan, mintha tükörbe néznék. volt amikor, egész máshol, posztert ragasztottam a tükörre. a rambót. igaz, ritkán néztem benne magam.

most jó lenne, ha emlékeznénk arra, amikor még a dolgoknak mese ízük volt, mint azoknak a csókoknak, amiket nem csókoltunk el; amikor még nem tudtuk, hogy az élet olyan, hogy végül mindenhova elérünk majd, amit mutogattak nekünk; mint valami prospektus az utazási irodánál, amin szépen fényképezve ott van, ahova el kell, ahova érdemes, és ahova el lehet jutnunk; mindenhova, az öregségbe, a szerelembe, a csalódásba, a boldogságba, a veszteségbe, a veszítésbe, a nyerésbe, az elmenésbe, mindenhova. és ismerős mind, mert mutatták már, és szóltak is, hogy hova menjünk, hova ne, hol érdemes maradni, mindent pontosan megmondtak előre, persze, csak éppen mi nem tudunk kezdeni vele addig semmit, amíg benne nem vagyunk: mint ahogy mondják, hogy hideg a pireneusokról jövő északi szél, de fogalmad sincs arról, hogy mi ez a hideg, amíg ott nem állsz, és a kabátodon nem elég a gomb; jó úgy olvasni, egy meleg szobában, hogy tudod, a pireneusok ott van, te meg itt vagy, a valóságod, puha, zárható szobavalóság, és minden ami azon túl van, az egész csak annyira fontos, mint azok a dolgok, amikhez semmi közöd nincs, például hogy megint meghaltak hárman hajnalban, fekete zsákok fekszenek a fényképeken, körülöttük piros ruhás mentősök, vagy mint a pireneusok, a grand canyon, az indiánok, az óceán, és a karnevál velencében;

mindez van, mindez érdekelhet, mindez szép, vagy ronda, vagy szörnyű, vagy gyönyörű, akármi, de még nem te vagy. aztán ott állsz, és nincs elég gomb, és az te vagy, és nincs más, és hiába ismered a jelenséget, hiába olvastál róla, ugyanaz, de mégis más, mert ott vagy. és ahogy élsz, ugyanígy jársz, tudod, mert olvastad, láttad, mutatták, hogy kiszárad a szív, hogy az igazán fontos dolgokat nem tudod a kezedbe venni, hogy a fájdalom minden végeredményt átszámol, hogy van hogy fogalmad sincs hol vagy, és minek, hogy elveszítesz magadból dolgokat, hogy van olyan öröm, és fájdalom, ami annyira sok, hogy egyszerűen kicsordul belőled, és elönt mindent, ami körülötted van; és még annyi megnevezhetetlenül sok megnevezhetetlen dolog, amit ha lenne értelme, úgy is lehetne hívni hogy az élet. és aztán ott vagy, már nem a képet nézed, hanem te vagy a kép, ott vagy kiszáradva, kézbevehetetlenül, boldogan, elveszve, összetörten, és minden annyira ismerős, annyira felháborítóan ismerős, és akik körülötted élnek, mind mutatták már ezeket, figyelmeztetőleg áll az ujjuk, mint az idegenvezetőnek, amikor megmondja, hogy ne állj oda, mert összetöröd, mindenkinek mindenben borzalmasan igaza van, és mégis, nem lehet őket igazán komolyan venni, amíg ők nem lesznek te, és nem vigasztal az se, hogy őbelőlük is sok van abból, amire ők azt mondanák: te.

bár belőlem is sok van abból, ami te vagy, te mégis azt mondanád rám, hogy én. néha úgy érzem, ilyenkor tulajdonképpen megölsz. akárhogy is, jó lenne tudni, van e isten. vagy hogy van e igaz szerelem. vagy például örök ifjúság. de engem az is érdekelne, vannak e még valahol indiánok. olyan állatos nevű, ordibáló, tisztán élő, szép bronztestű indiánok. van e valami, itt valahol. nem is merek már kérdezni, pontok lettek a kérdőjelekből, vesszők a felkiáltójelekből. miért vagyok én mindig sehol? csak akkor nem, ha írok róla.

megfogadtam, idén nem adok címet semminek

egy kalitka elindult madarat keresni
(kafka)

este van, hideg, ő bundában, de mindene hideg, egy hatalmas bőröndöt húz maga után, mint egy szekeret, a bőrönd kereken gurul, úgy kattognak a kerekek, mint a vonatok, egyszerre mozdony, ló, mégis minden hideg. új év van, régi utca, régi bőrönd, ismerős helyzet, tulajdonképpen új helyzet.
igyekszik nem sírni.
a bőröndbe benne van minden, amije van, borzalmas, hogy az embernek mindene belefér egy bőröndbe; volt már ilyen, ismerős helyzet, azóta az évek nőttek, meg a bőrönd is valamennyit, régebben kisebb bőrönd is elég lett volna. benne van minden, csak épp a minden hiányzik belőle, így aztán nincs benne semmi, semmi olyan, ami miatt már megint benne van mindene egy bőröndbe, és megy, húzza, megy, húzzák.
miért ilyen nehéz minden?
miért ilyen nehéz, ha semmi?
és ez a kurva bőrönd miért ilyen nehéz, ha nincs benne tulajdonképpen semmi?
igyekszik nem sírni.
olyan mintha most változna valami, hiszen azért megy, húzza végig az utcán, húzzák végig az utcán, ő a bőröndöt, a bőrönd őt, lovak, szekerek, vonatok, mindez azért a hideg téli éjszakában, mert most változik valami. végig megy az utcán, de nem változik semmi. felcipeli a bőröndöt a villamosra, de minden ugyanaz.
új év van, új jövő, semmi sem ugyanaz.
a bőrönd tartalma átkerül a)-ból b)-be, és ettől lesz más minden! csak a semmi marad semmi.
igyekszik nem sírni.
tavaly is ugyanez volt; minden ugyanaz maradt, ő meg igyekezett nem sírni.
bundában nem lehet sírni. harmincévesen nem lehet sírni. ha sokszor megtörténik ugyanaz, már nem érdemes sírni. kesztyűben se lehet sírni; le kell venni, megkeresni a zsebkendőt, szemet törölni, vissza venni a kesztyűt, nem érdemes. egyáltalán, hidegben nem nagyon szabadna sírni.

a villamos sárga csíkja lassan elpárolog a pupillámról. úgy állok itt, olyan bizonytalan alakban, mint a szmog. nem várok rád, mert akkor nem jössz; de ha megszűnök várni, nem vagyok. tudod, most belém lő a szél, kovbojost játszunk, a sarkon elvetődöm. nem felejtlek el.
(imre írogat ilyeneket a keret klubba)

- van az a tanulságos szöveg, hogy gyújtsd fel a lakásod, és amit ki tudsz menteni a tűzből, arra volt igazán szükséged. aztán amikor a kimentett dolgokkal megint berendezkedtél, gyújtsd fel megint, de most nagyobb lánggal; amit ki tudtál menteni, az volt igazán fontos. és így tovább, míg végül egy dolog marad csak; nézzük csak meg, mi is az?
(én nem bírom ki, hagy kérdezzek hülyeségeket; levél? ruha? emlék? mandulás csoki? részemről tuti hogy egy panda, de melyik?)
aztán jön a szabadság; azt az egyet, ami megmaradt, azt is gyújtsd fel. mennyi tűzzel jár a szabadság basszameg -

nyikorog a bőrönd, nehéz mint egy megrakott szekér; húzzák, húzzák a szabadság felé. volt egyszer egy jövő; tavaly még volt jövő. talán jövőre megint lesz. a) pontból költözik a szabadság b) pontba, csak ne lenne ez ilyen kurva nehéz. valahol jó lenne már sírni. a villamoson nem lehet. csikorog a hideg, jó lenne nem arra gondolni, hogy ez a szabadság mennyire fáj most; de serclikre szaggatják a gondolatok. megáll, és elképzeli, ahogy ott állna egy baromi nagy bőrönd, benne a sok kiló semmi; ő pedig serclikre szakadva ott keringene körülötte, szabadon, súlytalanul, míg a szél össze nem söpörné, mint a földre hullt álmokat.
jó lenne hinni abban, hogy ami felé húzza, ami felé húzzák, az nem ugyanaz, mint amiből húzza, mint amiből húzzák. jó lenne hinni hogy a jövő folyamatosan jelen van, a folyamatos jelenben, és a múlt pedig folyamatosan múlik, átveszi a helyét ami jön, és mindig múlik valami, és mindig jön valami, ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek, miért ilyen baromi nehéz ez?

fogadd nyitottsággal ami történik veled
(raffi)

- a hit nem a dolgokat változtatja meg, hanem azt, ahogy a dolgokat nézed, tehát hinni a szebb jövőben nem azért jó, mert attól a jövő tényleg szép lesz, hanem azért, mert szépnek fogod látni, ugyanazt, ami történne veled hittől függetlenül, a hit tehát amolyan gyönyörű fájdalomcsillapító, ami nem meggyógyít, csak nem érzed azt, ami van annyira, amennyire van, csakhogy, minél jobban fáj, annál fontosabb, hogy ha meggyógyulni nem is, csak ne érezd már annyira, ebben is hinni kell, azt mondják a legtöbb fájdalomcsillapító a legnagyobb hatásfokkal a placebo miatt hat, mármint hogy tudod róla, hogy az fájdalomcsillapító, honnan a picsából kell hitet szerezni, egy patika kellene, ahol lehetne vény nélkül hitet szerezni, patika helyett van isten, nő, ígéretek, szavak, annyi mindenbe lehetne hinni basszameg, körülötted keringenek a lehetőségek, hogy higgyél bennük, mintha amikor fáj a fejed minden dolog fájdalomcsillapítóvá változna, kis tabletták, pirulák, csak be kellene venni őket -

csakhogy te nem akarsz fájdalomcsillapítókon élni mi? milyen erős is vagy? meddig bírod ki gyógyszer nélkül? még hány évig? mert nem múlik, a fájdalom nem múlik, csak körbesétál; hol itt fáj, hol ott fáj, aztán visszajön, kopogtat, bejön, és rád kacsint; na hol vannak a tabletták nagy fiú? egészen elképesztő egyébként, hogy lehet fájdalom nélkül élni, olyasmi, mint az állatkertben a rács mögött a majmok, alig van különbség, kezük van, meg lábuk, de mégis, valahol egészen elképesztő, emberek felkelnek, lefeküdnek, szeretik egymást, nem szeretik egymást, és közben nem fáj semmijük, milyen lehet úgy szeretkezni, hogy utána nem jelent az semmit, hogy épp nem fáj semmi, hiszen máskor sem fáj semmi, borzalmas, még belegondolni is, hogy mik vannak.

már emlékszem, emlékszem mi volt tegnap
emlékszem hogy sírtál, könnyeid hogy folytak
mikor a ránk tapadt sok piszkot mostad

'így nem lehet élni ahogy én élek', mondja a bőröndnek, miközben lezuhannak a villamosról. a bőröndben hallgat a semmi, de válaszol a minden; 'mégis élsz, tehát még így is lehet élni' , igen, még így is. erre senki nem mond semmit, az utca zúg, rohannak körülöttük a kivilágított változások.

semmi sem ugyanaz; miért olyan ismerős hát minden?

- megfogadtam, idén nem sírok többet. megfogadtam idén nem ártok magamnak. megfogadtam, idén másoknak se ártok. megfogadtam, idén okosabb leszek, a szívemre csak akkor hallgatok ha nem mond hülyeségeket. megfogadtam, idén mindent elfelejtek, ami nem idei. megfogadtam, idén nem halok bele semmibe -

igyekszem sírni, de nem tudok; arcomra fagyott, aki vagyok, és senkit nem találok, pedig ilyen hidegben egy madár megfagyhat kalitka nélkül.

anne dorms ici

más normális ember most durrogtat, én pedig kirakom ide az utolsó kövemet. mégiscsak vicces, hogy olyan, mintha vége lehetne valaminek, vagy elkezdődhetne valami, pusztán azért, mert számokat írunk egy lapra, és aztán naptárnak hívjuk; de nem értek a számokhoz, lehet hogy tényleg így van. akárhogy is, ha most van vége ennek az évnek, és mondjuk nem egy év múlva, akkor kurvaszar volt ez az év. az a szó igazabb, hogy nehéz; de a nehéz lehet jól nehéz, és lehet szarul nehéz, nekem az utóbbiból volt több idén; mire kész leszek ezzel, tavaly, istenem, nem hiszem el. megtanultam idén, hogy az hogy tönkremegy valami, az nem egy dolog vége, hanem egy állapot kezdete; annak az állapotnak a kezdete hogy tönkre van menve, de attól még ugyanúgy van, csak éppen az értelme, a jelentősége, a lényege más. a mai facebookos időkben már lehet úgy fogalmazni, hogy nehéz lájkolni ezt az állapotot, ez tény. kafka írja, hogy huszonhat év alatt annyi változott, hogy huszonhat évvel szánalmasabb lett; valami ilyesmi kezdődött idén, de ez az idén lehet hogy már több éve tart. ennek a tönkrement állapotnak fontosabb lenne pedig minden lájk, mint annak az egyébként nagyon szexis, bizalommal teli öntudatnak, ami épp odakint fújja a trombitát. mindenesetre ebből az évből egy dolog esett ki, de nagyon, mint ahogy a dolgok kihullanak egy apró lyukon, egy apró lyukon, ami igazából nagyobb mint én. ez a dolog a szerelem, volt több neve is, lánynevek. örülök hogy megtörténtek; kár hogy ilyen áruk van. de nincs vége azzal, hogy tönkrementek, és ez borzalmas, mi a szart kezdjek velük, ki se lehet dobni őket, itt keringenek, szemét holdak. egy ilyenről lesz szó most.

ha tegnap felraktam egy spontán, egy óra alatt készült, hibákkal teli hülyeséget, hát most itt az ellenkezője. ezt a mixet gyakorlatilag két éven keresztül csináltam. akkoriban kezdtem el, amikor megismerkedtem az annával, az ő ajtajára volt kiírva mindenféle nyelven, hogy itt alszik az anna, mert még amikor kicsi volt, házibuli volt náluk, és a mindenféle nemzetségnek kiírták hogy ide ne menjenek. nekem ez nagyon tetszett. akkoriban volt meg az eleje; ilyen vicces meselemezt szerettem volna, hogy mosolyogjon, amikor alszik. ez az anna álmodikig tart. a dusted szörnydalát sokáig velem azonosították, az volt a profilzeném, meg egyáltalán, akkoriban tényleg olyan voltam mint az a hülyeség; sokat buheráltam azzal nagyon, még angliában, fel van gyorsítva, meg le van lassítva, meg egy filmrészlettel van összekeverve, meg minden, jó móka volt, jó korszak volt. aztán történt sok minden, mint ahogy történnie kell, ha van valami, csak akkor nem történik, ha nincs semmi, néha mégis milyen jó a semmi, mert nem történik semmi. sok minden után egy mozdonyban ültünk, nem volt bezárva az ajtaja, ment velünk a vonat, sötét volt, csillagok, és együtt hallgattuk bal oldal az enyémben, jobb oldal az övében a don't want to wake you up-ot. ott valami megszületett bennem, ami azóta tönkrement, és ez se jelenti azt, amit szeretném hogy jelentsen, viszont az se igaz hogy nem jelent semmit; mindenesetre akkor, ott elhatároztam hogy csinálok ilyen szerelmes, lassú, egyszál gitáros válogatást, mert én nem tudok gitározni, és akkor azt hittem, hogy azt érdemelné, hogy egy gyönyörű fickó egy gyönyörű gitáron gyönyörű dalokat énekeljen az ágyában. ez a második rész; a teiturral kezdődik, és a már ide is felrakott radiohead mashupig tart. akkoriban hallgattuk sokat a radiohead in rainbowsát, és a nude volt a kedvenc száma róla; elhatároztam hogy egy az egyben nem rakom fel neki, mert az túl egyértelmű lenne, hanem elrejtem a mixben. akkor még nem volt kiírva ez a remixpályázat, így a sávokat eq-val és sampler programmal próbáltam kinyerni, órákon át szórakoztam vele, hogy csak a basszusgitár legyen kierősítve, vagy csak a hegedűk, vagy csak a vokál. képzelheted milyen dühös voltam amikor rá egy évre az egészet külön külön tök könnyen letölthettem volna. mindegy. a harmadik rész már az, ami fáj. akkor főleg éjszaka volt a legtöbb közünk egymáshoz, így éjszaka lehetett behegeszteni azt, amit nappal összeszurkáltunk, ez a harmadik rész, a (smog)-al kezdődik, abban van a már itt is megosztott james yorkston, bár itt két verzióban is, annyira szeretem mind a kettőt, és talán a pederig tart; ez már a káosz, a fájdalom, és a szünetekben a nyugalom korszaka. aztán van egy negyedik, ami igazi altatókból áll; a megnyugtatás, elsimogatás, elaltatás korszaka, ilyen azt hiszem így egyben nem volt, de részletekben biztosan. ez az anne murrayal kezdődik, és a familionig tart. régen úgy hittem az ezterrel lesz vége, azzal, hogy mikor lesz az már; de aztán idén megtanultam, hogy az már volt, akármennyire is fáj, az már volt, és az is jó hogy legalább volt. így ezek a részek megvoltak; csak össze kellett volna raknom őket. először karácsonyra, aztán a tavalyi születésnapjára szerettem volna megcsinálni, de volt valami ilyen elképesztő ebben, hogy sose sikerült. hol azért nem tudtam nekiülni, mert boldog voltam, és zavart hogy mennyi minden nem boldog már ebből, hol azért, mert iszonyatosan fájt, és képtelen voltam újra elővenni azt a részt, ami szép; mindenesetre sehogy nem bírtam összerakni őket, pedig nem lett volna nehéz. amikor konkrétan szakítottunk, egy délután megcsináltam a május tízet, az se fájt annyira, mint ez. valahogy úgy éreztem aztán később, amikor már vége volt, de mégsem lett vége, hogy ahogy ez a mix elkészül, nekünk is vége, mindenestül; tudom gyerekes, és nevetséges ezt gondolni, de egyrészt valahol tényleg hittem benne, másrészt az ilyen dolgokban úgy látszik az lesz amit hisz az ember. amikor azt akartam hogy legyünk már túl rajta végre, akkor nekiültem, egyre többel lettem kész, végül aztán már majdnem kész volt az egész, hetven perc, de valami még hiányzott. akkor már alig volt közünk egymáshoz. aztán jött az idei év, és nyárra elvitt mindent, amit az előzőek adtak, így kellet lennie; akkor már nem gyűlöletből, nem dühből, nem szerelemből, semmi ilyen szélsőségből, de elhatároztam hogy most akármi is lesz, befejezem. ez lett az utolsó rész; én se hittem el hogy így van vége. ez a mix tanított meg ilyen szempontból, azzal hogy másfél éven keresztül vesződtem vele, és mégis így tudom befejezni, hogy mennyire szerettem az annát. a kazettás részt az anna értené, de őt nem érdekli, így meg mindegy, jó ez így. az időt kéne visszatekerni úgy, ahogy régen a kazettákat, ezt az érzést nem ismerik, akik már digitálisan születtek. viszont ha vége van a mesének, abban a pillanatban kezdődik egy másik mese, nincs mese. akkor, amikor befejeztem, azt hittem neve is van ennek a másik mesének, azóta tudom, hogy néha épp az a másik mese, hogy nincs mese. de ez most mindegy. az hogy miért choplin a vége, arról egyszer már írtam; ezeket elmondani úgysem lehet, ezek csak úgy vannak, mint a kövek, meg a tengerek.

elképesztő sok szeretés van ebben a mixben, és nem tudom meghallgatni, nagyon kár érte hogy ez lett belőle. az anna egyik utolsó tökönrúgása az volt, hogy elküldtem neki idén a születésnapjára, akkor már le volt zárva minden, ezzel jeleztem hogy itt a szép, naptári pont, és erre azt mondta, hogy nem fogja meghallgatni soha. el tudom képzelni róla, hogy tényleg nem hallgatta meg; pedig ez senki másnak nem szólna annyira, mint neki. de már nem baj. a bokszolókról mondják ezt, hogy van egy állapot, amikor már annyit ütöttek, hogy nem számít semmi, és onnan győzni is lehet. olyankor már nem fáj, olyan mintha lebegnél, csak gépiesen ütsz, védekezel, kerülsz, ütsz, védekezel, kerülsz, ütsz. akik bokszolnak azt mondják, ez szebb, mint maga a meccs. nem mondom hogy pont így vagyok, pedig milyen jól hangzana. amikor ezt a mixet megmutattam a vilinek, azt mondta hogy úristen mennyire szeretted ezt a lányt; ez jól esett, akkor úgy éreztem hogy volt értelme megcsinálni, ha legalább a dorfman megértette belőle. most már ez is mindegy, viszont le akarom ezt az évet zárni, le akarom a szerelmet zárni, azokat is ki akarom rakni magamból, amik még itt kövülnek. van egy csomó anna mix, amit még ki kéne rakni, valamelyik egész jó lett, de egyikse olyan személyes, mint ez: kicsit olyan mintha a fehérneműmet tenném ki a pályaudvar közepére, mert annyi érzésem volt ebben, de végül is ez az egész blog erről szól. nem akarom hogy ennyit jelentsen ez az egész harminc szám, így jó hogy itt van. már egy ideje tervezem hogy kirakom, tulajdonképpen nyár óta, de nem tudtam megtenni; viszont mindenkitől kértem rajzot, hogy majd kirakhassam; az anett tényleg csinált is, nagyon köszönöm, ezúton is. a borító úgy lett volna hogy a külseje az ágy, és a számcímek, a belseje az álombolt, úgy kell összehajtani; de aztán végül persze sosem nyomtattam ki.

itt a külső:

itt meg a belső:

itt meg leszeded a mixet.

a nude-t meg tessék megkeresni, négyfelé van eldugva, abból az egyik a komplett dal, ami itt is volt már, az ugye nem nehéz, a többi az igazi. mivel a borítón abszolút nem lehet elolvasni a számcímeket, így tessék:

01. kököjszi & bobojsza: az álomboltban (intró)
02. dusted: monster song (m's who is my monster? version)
03. sesame street: monster's lullaby
04. pécsi józsef: tv maci főcím (közjáték)
(nem bírom ki, de annyira jó, te tudtad hogy ennek az eredeti címe az hogy dörmögő dömötör istók gazda udvarán?)
05. joós jutka: icipici kis mese
06. flanagan & allen: run, rabbit, run,
07. dorris day: time to say goodnight
08. eszter: anna álmodik (pavilon verzió)
09. teitur: don't want to wake you up
10. band of horses: window blues
11. beck: dead melodies (live @ knitting factory)
12. sebő együttes: rejtelmek
13. matt costa & jack johnson: lullaby
14. phelan & sheppard & radiohead: weaving nude (m's mashup)
15. varró dani: félek, elalszom (közjáték)
16. (smog): all your woman things
17. tindersticks: another night in
18. james yorkston: woozy with cider (reporter & jon hopkins versions)
19. nikkon: fragile
20. flunk: distortion
21. audrey hepburn: moon river (mixed by kid koala live @ knitting factory)
22. peder: timetakesthetimetakes
23. anne murray: lullaby medley
24. dean martin: braham's lullaby
25. michelle: schlafe mein prinzchen, schlaf ein
26. familion: hace tuto guagua
27. ezter: szól a kakas már
28. marcus' tape: in reverse mode (interlude)
29. nils frahm: because this must be (búcsú a törpéktől)
30. arthur rubinstein: choplin's fantaisie impromptu

nagyon személyes fasság ez, viszont sajnos ez az egyik, ha nem a legjobb mixem. ha kivonod belőle az annát, akkor baromi jól lehetne rá aludni; lefekvés előtt feltenni, pont arra használni, amire készült. én nem tudom, ezért én baszhatom, még mindig nem bírom ki hogy ne legyen sós tőle a szemem, még most is, amikor ezt írom; hogy a picsába fogok még egyszer így szeretni? de kérlek, legalább te hallgasd meg, annyira szeretet van benne, és olyan jó úgy elaludni, hogy körülötted nagyon sok szeretet van. ha így alszol el, álmodban felnősz, és újra kisgyerek leszel, akit visznek a törpék, mindenhova. régen, amikor elkezdtem ezt a mixet, még pontosan tudtam ezt, azóta is itt vagyok, és azóta se jönnek. de jövőre, ha van jövőre, ha nem jönnek, hát én megyek utánuk, akkor lesz majd az igazi másik mese.

és itt egy régi a mixből:

azok a női dolgaid
azok a fidres-fodros dolgaid
szétszóródva a szobámban
pontosan ott
ahol hagytad őket
szétszóródva a szobámban
az egész keménységed
az egész lágyságod
és a kegyelmed
a hídjaid és a melltartóid
a pamutjaid
és szöveteid
a csatjaid és szíjaid
elengednek és tőrbecsalnak
a csavarjaid
és a rossz szögeid
a keleti kacsintásod
és az egyiptomi fátylad
ó mindezek a dolgok
begyűjtöttem őket
csináltam egy babát
kezével-lábával
nyújtózik kifele fidres-fodros dolgaidból
miért nem tudtalak szeretni
azt a gyengédet
amikor itt voltál
hús-vér alakban
oly gyengéden
hogyan tudtam semmibe venni
a bal melled
a jobb melled
hogyan tudtam semmibe venni
a keménységed
a lágyságod
és a kegyelmed
mindez már hét éve
és a neved gondolata
még mindig
legyengíti térdeim
hogyan tudtam semmibe venni
a bal melled
a jobb melled

live @ cdfű

az alábbiak egy kísérlet arra, hogy mi van akkor, ha nincs is feneked, se lovad, mégis több helyen ülsz egyszerre. előre elárulom; semmi. viszont ami lehetett volna, annak úgy lenne értelme, ha egyszerre hallgatnád és olvasnád a cuccot, kár hogy nem éri meg az egész, a szöveg káromkodás, a zene hibás. ezt utólag írom persze, így már könnyű. nem hiszem el hogy ennyire rondán beszélek; és mivel én egy szót se szóltam, ez azt bizonyítja hogy ilyen rondán gondolkodok. te káromkodsz gondolatban? mégis, hogy bebizonyítsam hogy ez az egész szar, próbáld meg: először

ezt a hülyeséget töltsd le tehát,

remélhetőleg hamar lejön, aztán kezd el olvasni tovább, te szegény -

bőgni tudnék, de nem fogok, annál is inkább mert megint itt vagyok a cdfűben, idén utoljára, én vagyok a dé jé, jé, dj síró fiú, áháhá, dj tears, jeesz, arra gondoltam ma az egészet úgy ahogy van, felveszem, és felrakom, a picsába, már meg kellett volna nyomni a felvétel gombot, ihi, hát az elejéről lemaradtunk, de megpróbálom majd kiírni hogy mikor melyik szól, meg időt is mellé, szóval ez bibió, illetve egy wax stag remix, nekem az év felfedezése, nekem, nekem, basszameg az egész világom nem szól másról, mint nekem, nekem, gyorsan kell írjak, amíg egy szám megy, hiszen végre mint régen az éterben, élőben játszok, halottaknak, jaj csak ne hibázzak, mennyit hibázok, te úristen, ez egy kukorelly kötet címe, nem szabad ennyi idézést mondanom, mert nincs időm, se kedvem kikeresni hozzájuk a linkeket, kedves olvasó, ott a google, mennyit hibázok te úristen, nem rossz egyébként, ez a mix viszont már elég szarul sikerült, (01:40) wax tailor, de csak mert ez is dupla w, nem szabad elszomorodjak, ez a dal lehetne vidámabb, de hát ezt szeretem, mi a fasz van, ha az ember nem a vidám dolgokat szereti, mi lenne, ne menjen djnek, hihi, apropó, vigyáznom kell a számra is, hogy ne káromkodjak, mert a tilost megint elkezdték baszogatni az ice t-miatt, ó, kopkiller, hajaj, mikor jön el az az idő, amikor nekem szólnak be majd a blog miatt, kedves enigmapanda - háhá, nevezz néven médiahatóság!, az ön blogja egy rakás szar, obcén, és megrontja a kisdedeket, mixelnem kell, te jó isten, olvassa tini a blogomat?, mi a fenét rakjak be ezután?, nitin, basszameg a london undersound nincs itt, otthon figyel a polcon, fink remix az jó lesz, (4:40) lehet nem kéne erőltetni ezt a delay effektet, de úgy szeretem, visszhang, de jobb lenne víz hangnak, ebbe nincs időm belemenni, ezután mi jöjjön, bonobo, (6:42) ha már szar volt a koncert, ilyenkor lehet szórakozni versekkel, nagy csönd a csönd, gyere latinovits, nem bírom az iramot egyszerre írni, mixelni, ú bazdmeg hol van ez a nagy csönd szöveg, az elejét nem kellett volna, ezaz, most ezt át kell húzni az éneklősre, (9:43) hát ez jó szar lett, mindegy, az élet szar kisapáim, mutattak egy lackfi verset az előbb, de szeretem azt az embert, arra sincs időm hogy kikeressem, mi ennek a címe, viszont control cé az még megy, ehe,

s te alszol itt partomra kiúszva
mint pulzáló medúza
feletted pár idegbeteg sirály
gondolatom vijjogva fel-le jár

nem szabad ilyeneket olvassak, mert most parti van, ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, ezt de szeretem, ez jó lett, fasza, most mi jöjjön, emancipator, de mi, mindegy most már ez lesz, (11:27) jöhet egy kis izland is, ha már itt vagyunk, ezután akkor mojib, az izlandi est nem is volt rossz, egyszer, ha majd mindenre lesz időm, csak magamra ennyi ne, akkor csinálok majd egy izlandi mixet, ja, mindenből csinálok én mixet basszameg, a csöndből kéne a legjobban, könnyes fiútól a csönd, óóóhó, költők vagyunk, csípem ezt a mos def gyereket, be kéne szólni mindenkinek, mindjárt jön a médiahatóság basszameg, jézusom remélem itt senki nem vágja miről szövegel ez, mondjuk én se, a juan tud oroszul, bassza meg, a manuella öt nyelven beszélt tizenhét évesen, hogy a gecibe jön ez ide, én legalább tudok magyarul káromkodni, megvan mi lesz a mojib után, (13:41) ezaz, nem is lett szar, mondjuk ezt egy ovis is össze tudta volna húzni, múmot kéne, azt a kattant vidámat, mondjuk megeszem a kalapomat ha ezt szereti valaki, de le van szarva, egyébként is kicsoda valaki, mind senkik vagyunk, ezaz, ilyen szöveg kell ide a blogba, ezt lehet idézni, mekkorát csalódtam a sigur rósban is, mármint csalódott a tököm, csak nem hallgatom, a jónsi lemezzel se tudok mit kezdeni, és nem az zavar hogy boldog hanem hogy olyan tipikusan boldog, vagy nem tudom, (15:46) szól a múm, pillanat, kicsit leült, de ez az, csilingelünk, végülis nemrég volt karácsony, nem is volt szar, ez a szám olyan, mintha senki nem lenne normális, és mindenki analóg szintikkel a nyakában ugrálna körbe körbe, kár hogy nem így van, menjünk izlandra, jaj csak nehogy minden álmom teljesüljön, mi a szar jöjjön ezután, adjunk a normalitásnak, nobody, erre a zenére egyszer még ötéves leszek, (19:10) fú de szarul sikerült a visszahúzás, mindegy, kevés a mély ebben a számban, de zseniális, ha olyan csípőm lenne, mint amilyen nincs, de nem is nekem kell legyen, hanem a lányoknak, akkor ezt a számot hallgatnám az utcán, és hol jobbra, hol balra riszálnám, ahogy itt megy a dallam, és az összes fiú belém lenne szerelemes, jaj picsába a szerelemmel, csupa szerelemtől torz embereket látok, cipeljük magunkon a maradványait, mint a tinik a pattanásokat, jézusom, nem akarok mindig ugyanarról beszélni, cseh tamást kéne játszani, háhá, ezután, tíz év múlva ne ez a dal legyen, lófaszt, na valami ilyesmi hiphopot, nujabes, ezt ritmusra kéne, csak el ne basszam, (21:10) ó a picsába, rittig elbasztam, nembaj, finoman szólva nem jött ki, pedig ezt jól meg lehetne csinálni, csípem ezt a figurát, szép ez a szám, csak az a baj vele hogy egyrészt meghalt ez a nujabes, de minek halt meg, szerelem és halál, faszom, csak ezekről ne, a másik hogy ennek nincs a végén levezetés, mi a szart rakok be ezután, és hogy, nem mindegy, szarok rá, huhu, nincs időm írni ha válogatok, ezért most megvan kettő legalább, avalanches, hát ez érdekes lesz, (24:10) ez se jött ki, de lehetett volna rosszabb, még jó hogy ennyi bootlegem van ebből, nesztek sláger, crazy, azért ennek elég fasza alapja van, hülye fiúk, miért nem lettem buzi, a következő még durvább lesz, áhá, na én ilyenekre ráznám, ha lenne ilyen hely, ahol ilyeneket, mondjuk van, ez itt, de hát itt nem rázom, te se, még szerencse, ú de fasza lesz a következő, a kiállásnál, (26:48) későn húztam át basszameg, de kár érte, de ezt kapjátok ki, miért nem lettem buzi, gay bár, áááá, ú ez egy mekkora partizene, kár hogy ennek sincs vége, ezután ilyen vidám kéne, jézusom, nincs időm válogatni, yann tiersen remixben, végülis ez is sláger, ezaz, (28:40) ezt is elbasztam, nem hiszem el, én barom ezt akarom felrakni a blogra, vagy három másodperccel hamarabb kellett volna áthúzni, de szarakodtam az effektekkel, mindegy, én vagyok dj béna, ti meg kapjátok be, erre táncolt volna a csiga, hogy jön ő most ide, jézusom marci, na most valami parti cuccot, de mit, a caribou utolsó lemeze elvileg partilemez, a sunt!, (31:20) ezaz, trendi zene, four tet-et is kell játszani, ez már majdnem négynegyed, de ezután egy igazán seggrázósat, basszameg, nem találom, van az a gaudi, (33:22) hát ez se lett valami technikás mix, de úristen ez a zene, erre egyszer meg kéne halni a boldogságtól, ezt lehet jól széteffektezni, emberek halljátok ezt a basszusgitárt?, lófaszt hallotok, háhá, egész jó lett ez a beat loop, micsoda szó, de hogy a tökömbe mondják ezt magyarul, és ezután mi jöjjön, mennem kell válogatni, ezután valami őrült zene kéne, van ez az arany panda, nem nagyon hallgattam, de a neve jó, (36:27) úristen ezt aztán elbasztam, jézusom, nem teszem fel, átrántottam véletlenül, le van pisilve, ez ilyen hivatalban sorban állós zene, ez kell nektek, ez is fasza trendi zene, ezután mi a tökömet, fredo viola, (38:48) annyira nem illik ide, de úgy szeretem, ezt is meg lehetne csinálni rendesen, a szinti futam miatt nem is lenne annyira elbaszott, de ez most megint nem sikerült, eredetileg úgy terveztem hogy hibázok egy kettőt, de az még belefér, most meg már az van hogy jó ha sikerül egy kettő, nem baj, nem gizdázni kell, tudnék jobbat is, lányok, hátha ez kell nektek, lófaszt, dj kaszanova nyomja egyébként is, de partizzunk már, ez túl szomorú, hát ez sehogy nem fog összeilleni, le van szarva, rework, (40:45) ez az amit sose csináltam meg az annának, ó je, jön az anna, táncoljunk nehogy ideérjünk, többször is elkezdtem, aztán nem is lett annyira szar, ezután már pontosan megvan hogy mi jön, a real tuesday weldek, itt legalább nem lesz szar a mix, mert ezt már sokszor, ki van tapasztalva, hihi, egész vidám lennék ha nem vigyáznék magamra, (42:52) ez egy istennagy királyság, a puppini sisters alapból is nagyon kattant beyonce feldolgozása a real tuesday weld által megfejelve, kár hogy szarul szól mert nincs meg jó minőségbe, a basszust rá kell tenni, de ha az embereknek lenne eszük, erre asztaltborogatva táncolnának, borozgatva, egymást kóstolgatva, muszáj hogy rímeljen amit írok basszameg, itt lehet szórakozni a vízhanggal, most lenne időm írni, de most meg fingom nincs mit írjak, minek akarok én ennyit írni, nem is értem, faszverés ez is, csak hogy maradjon valami, ami, de mi, ezaz, ha elkezdek írni akkor ilyenek jönnek ki belőle, tök jó lett a kongra vízhangja, nem is baj hogy felveszem ezt a szart, jöhet a fürdőszoba zene, (47:14) bathtime in clerkenwell, vagy hogy kell leírni, én most nem keresem ki az tuti, pedig voltam is ott, de utálom londont, sietni kell ennek mindjárt vége, ezután waldecket szoktam, de most dafke nem, de maradjunk partiba, four tet, ezaz, de mit, a smile around the face ugrott be, basszameg, az nincs itt, akkor a she moves she, na, ezt még sose játszottam, kíváncsi vagyok, (50:00) tyű, enyhén más hangulat, annyi baj legyen, én erre is szoktam vigyorogni, jöjjön four tet blokk, úgyis nekem ez a csávó a legdurvább ebben az évben, remixekben mindenképpen, de valami vidámat kéne, megvan, a ritmus miatt, ááhá, sikerült loopolnom!, bakker, (51:37) de kár hogy elbasztam, mindegy, ez david holmes, four tet mixben, a ritmus lett volna a lényeg, de ezzel az erővel egy metál számot is mögé rakhattam volna, pedig azt hittem össze lehet illeszteni így szemmel, hát lófaszt, ezt viszont kurvajó dobolni a kávémon, basszameg, innom is kéne még egyet, késő van, mire én ezt felrakom, de tízkor abbahagyom, kurvajó ritmusokat csinál ez a hülye four tet, ezután az új kedvencet, a bob holroyd afrikai drogját, (55:05) na ez jól sikerült, ezzel meg csak az a baj hogy túl hamar jön be a csilingelés meg a négynegyed, kicsit hirtelen így váltás, nembaj, mostanában ilyeneket hallgatok, nesztek, szerintem ez is partizene, olyanokat lehet rá biciklizni, tök jól jött ki rá a beat fogás!, ó basszameg másodjára nem annyira, lehet nem kéne ennyit szórakozzak az effektekkel, de unatkozok, ahelyett hogy blogot írnék, én barom, vagy válaszolnék kismillió levélre, meg írnék kismilló levelet, jézusom van egy ilyen kép, most azt tényleg meg kéne keressem, de nem fogom, amin az a szöveg hogy i want my life back, és a facebook, gmail, blogspot, twitter, ilyenek betűtípusaiból van összeollózva, elég találó, ezután jöhet az xx, four tetben, már a gyurmapók azt írta neki a mattewes remix jobban bejön, lehet azt is ki kéne próbálni, sose hallgattam még meg végig, nna, (57:35), úristen, istentelenül szarul húztam át, pedig, ó basszameg, letagadom magam, most viszont tök jól szól a kettő együtt, mi a tökömet csináljak, így kéne hagyni, hát ezért de kár, basszus, nagy királyság ez a remix, most már mindegy, úgy szar ez az egész ahogy van, áthúzom a fenébe a gyurmapók kedvenccel, nézzük meg úgy milyen, (59:40) jézusom!!, úristen, ez de, ááá, borzalmasan szar lett, basszus, ez ilyen?, nem is tudtam, azt hittem ez is puffog, vagy valami, ááá, na ha én nem én lennék, most felálltam volna és kimennék vagy odaállnék kiröhögni a djt, ezt nem fogom feltenni a blogra, de ha már ennyit írtam, basszus, ki kéne javítani valahogy, egész dögös különben ez az xx így is, de jobb a four tet remix akármit is mond a gyurma, hazakéne menni, ezután jöjjön borattó, mindegy már úgyis, (61:38) hát ez is, pedig de jól elképzeltem hogy behúzom alá a négynegyedet, de nem tudok belehallgatni mert nincs fülhallgató, és nem jó részt loopoltam, mindegy, ráadásul ez így túl hosszú, későbbről is mehetett volna, nem baj, szóval ez bomb the bass, volt már itt is, nagyon nagyon szép zene, és ez a remix se rossz, az idei év másik nagy négynegyedelőse a borattó fiú, megszeretette velem újra az ilyeneket, ezután massive attack, aztán megyek haza, jézusom de fáradt vagyok, elképesztően szar volt ez az év, erről akartam írni, megvan, tényleg, nem is hiszem el, hogy ez most a számok miatt van, nem szabad kerek számokat megélni, vagy csak így alakult vagy nem is volt szar, csak én voltam szar, vagy hogy ez már az, hogy innen csak szarabb lesz, mint ahogy ez a mix is, de kár érte, ki kéne javítani, nna, jöjjön a másik, (65:41) jézusom egy órája írom, ez meg az év dala, atyaúristen de szép ez a szám, ezzel kéne befejezni, annyira fáradt vagyok már, hogy nem is látok rendesen, ez jellemző erre az évre, a fáradság, de mibe, meg minek, paradise circus, ha valaki nem tudná, és annó még nem voltam ennyire oda érte, de akkor is ez az év dala, az egyik persze, meg a six feet under, az mekkora lenne ha ezután beraknám, háhá, nesztek depresszió, jó hosszú ez a szám, az eredetivel kéne befejezni, meg itt a másik breakage remix is, annak a kiállása pont rámegy erre, (69:30) és tényleg, ez de szép basszameg, most jöjjön az eredeti, lehet nagy hülyeség, úgy emlékszem a tapsos részt be lehetne hozni (70:50) jézusom ezt is de elbasztam, nem az elejétől kellett volna, nem jött ki a vokál, beletekrek, leszarom, ezaz, le van szarva, jaj de csúnyán beszélek, istenem, de jó ez a taps, ezt innen kellett volna, hegedűt hegedűkkel, nem baj, megyünk haza, még egy szám azt csókolom, mivel zárjam le, nem tudok lezárni semmit, mindjárt vége, jaj, ezaz, na, ezzel kezdtem ezt az évet úgy emlékszem, de lehet nem, mindegy, (72:36) epic 45, elképesztően durva ez a szám, mesét!, keressünk mesét, ezaz, eddig jó, de kár érte, pont túl engedtem, szeretem az öregnéni őzikéjét, de így hirtelen nem tudom hol nyúljak bele, ez a vissza, dehogy tartja, ezt kéne még, de másodjára nem találtam meg, a picsába, ezt a flangert se kellett volna, ez a szám úgy jó ahogy van, a könnybe lábad az bezzeg megvan, ezt milyen jól meg lehetne csinálni, nembaj, mindegy már, menjünk haza, hihi, ez kurvajó, ez a kedvenc részem, cili cica, bodri kutya, itt bezzeg nem énekel a csávó, megint elrontottam, nem baj, ezt így random nem lehet, de tök jól meg lehetne tervezni, ez a szám úgyis olyan mint egy mese, dj ovóbácsi búcsúzik basszátok meg, egyszer te is légy vendége, ezaz, kurvajó lett a vége, na, ez jó szar ahogy van, de így ahogy van, felrakom, ha majd öreg leszek, úgyis letagadom, jóéjszakát, basszameg, hát ennek se lett értelme, de kár érte.

david yengiberian - no compromisse

a mai zene egy igazi kuriózum, én legalábbis pár napja még akármimet odaadtam volna érte. david yengiberian új lemezéről van szó; az örmény harmonikás bmc-nél megjelent piazzola feldolgozásokat is tartalmazó 'tango passion' című albuma egyike az örök kedvenceimnek, elképesztő mit művel ezzel a hangszerrel, és ezzel a hangulattal, és végre nem a gotan project féle lounge giccsre kell gondolni. david már tizenöt éve él magyarországon, színházaknak készített zenét, yonderboi shallow and profoundján is övé az egyik legjobb pillanat (no answer from petrograd), közreműködött a balázs elemér groupnak, azonkívül csinált közös lemezt a klezmatics trombitásával, frank londonnal is. a harmadik albuma az eddigi legnagyobb szabású anyaga: itt már oktett felállásban hallható, egy brüsszeli szopránszaxofonos, egy new yorki altszaxofonos, egy román tenorszaxofonos, egy montreali trombonos, egy afrikai dobos, és egy kubai basszusgitáros, meg egy bécsben élő magyar cigány cigány jazzgitáros játszik yengiberian mellett. két éve rögzítették a kiscelli múzeumban, és gyakorlatilag hét éve készül, david színház és filmzenéire épül, azok lettek 'nagyzenekarra' hangszerelve; ideutaztatta a zenészeket, egy héten keresztül napi hat, hét órát gyakoroltak, aztán megcsinálták a koncertet. van szerencsém személyesen is ismerni dávidot, régebben a nyitott műhelyben fordult elő, magának való, morcos művész benyomását keltette, mostanában pedig a lumenben lehet néha látni, de továbbra sem az a barátkozós típus; viszont a lemez címe tökéletesen illik rá, nincsenek kompromisszumok, vagyis no compromise, és ez az eltökéltség, maximalizmus teljesen kijön a hangokból. nem egy könnyű lemez, nagyon sok a hangszer, elsőre szinte lerohanja a hallgatót, viszont ha sokat és értőn hallgatja, egy idő után simogatnak az apró finomságok, megoldások, pár másodperces ismerős témák, ahogy a harmonika végigtáncol a számokon, és amitől megnyílik a fül mögött a függöny, pálmafás, párás helyek jelennek meg, ahol hosszú szoknyába, feltűzött hajjal keringenek a lányok, barnára sült férfiak vezetik őket lakcipőben, a csapból alkohol folyik, és az élet olyan mint egy tánc, így aztán idő sincs megkérdezni, hogy van e értelme, persze, amíg van kinek járni. részemről az év jazz-lemeze (de csak ha a tárkány művek-et folkba rakom), azt viszont belátom hogy valószínűleg nem lesznek sokan akik így gondolják, a tango passion jóval könnyebben befogadhatóbb volt, és azt is be kell vallanom, hogy a zene szeretete mellett az is nyom a latba hogy én nagyon kedvelem ezt a mindenütt idegen, látszólag mosolytalan, öntörvényű embert; abból, ahogy issza a kávét, lehet látni hogy micsoda viharok dúlnak bent, ha meg a kezébe fogja a harmonikát, hallani is. persze az is lehet hogy egyébként nincs is vihar harmonika nélkül, vagy nincs harmonika vihar nélkül, ezt kérdezik már a pop csajok satöbbiben is, hogy most akkor azért vagyok szarul, mert ilyen zenét hallgatok, vagy azért hallgatok ilyen zenét, mert szarul vagyok?

te remélhetőleg egyszerűbb eset vagy, azért hallgatsz ilyen zenét, mert ide kattintottál.

michael galasso - in the mood for love / scenes

'tudod mi volt szokás a régi időkben, ha már nem bírták a titok súlyát? kerestek egy fát a hegytetőn, lyukat fúrtak bele, halkan belesuttogták, betapasztották sárral, és otthagyták a titkot örökre.'

'a letűnt évek olyanná lettek, mintha poros ablakon át szemlélné őket. a múlt porát nem törölte le az üvegről, csak nézte, nézte. mint homályosodnak egyre.'