(kafka)
este van, hideg, ő bundában, de mindene hideg, egy hatalmas bőröndöt húz maga után, mint egy szekeret, a bőrönd kereken gurul, úgy kattognak a kerekek, mint a vonatok, egyszerre mozdony, ló, mégis minden hideg. új év van, régi utca, régi bőrönd, ismerős helyzet, tulajdonképpen új helyzet.
igyekszik nem sírni.
a bőröndbe benne van minden, amije van, borzalmas, hogy az embernek mindene belefér egy bőröndbe; volt már ilyen, ismerős helyzet, azóta az évek nőttek, meg a bőrönd is valamennyit, régebben kisebb bőrönd is elég lett volna. benne van minden, csak épp a minden hiányzik belőle, így aztán nincs benne semmi, semmi olyan, ami miatt már megint benne van mindene egy bőröndbe, és megy, húzza, megy, húzzák.
miért ilyen nehéz minden?
miért ilyen nehéz, ha semmi?
és ez a kurva bőrönd miért ilyen nehéz, ha nincs benne tulajdonképpen semmi?
igyekszik nem sírni.
olyan mintha most változna valami, hiszen azért megy, húzza végig az utcán, húzzák végig az utcán, ő a bőröndöt, a bőrönd őt, lovak, szekerek, vonatok, mindez azért a hideg téli éjszakában, mert most változik valami. végig megy az utcán, de nem változik semmi. felcipeli a bőröndöt a villamosra, de minden ugyanaz.
új év van, új jövő, semmi sem ugyanaz.
a bőrönd tartalma átkerül a)-ból b)-be, és ettől lesz más minden! csak a semmi marad semmi.
igyekszik nem sírni.
tavaly is ugyanez volt; minden ugyanaz maradt, ő meg igyekezett nem sírni.
bundában nem lehet sírni. harmincévesen nem lehet sírni. ha sokszor megtörténik ugyanaz, már nem érdemes sírni. kesztyűben se lehet sírni; le kell venni, megkeresni a zsebkendőt, szemet törölni, vissza venni a kesztyűt, nem érdemes. egyáltalán, hidegben nem nagyon szabadna sírni.
a villamos sárga csíkja lassan elpárolog a pupillámról. úgy állok itt, olyan bizonytalan alakban, mint a szmog. nem várok rád, mert akkor nem jössz; de ha megszűnök várni, nem vagyok. tudod, most belém lő a szél, kovbojost játszunk, a sarkon elvetődöm. nem felejtlek el.
(imre írogat ilyeneket a keret klubba)
- van az a tanulságos szöveg, hogy gyújtsd fel a lakásod, és amit ki tudsz menteni a tűzből, arra volt igazán szükséged. aztán amikor a kimentett dolgokkal megint berendezkedtél, gyújtsd fel megint, de most nagyobb lánggal; amit ki tudtál menteni, az volt igazán fontos. és így tovább, míg végül egy dolog marad csak; nézzük csak meg, mi is az?
(én nem bírom ki, hagy kérdezzek hülyeségeket; levél? ruha? emlék? mandulás csoki? részemről tuti hogy egy panda, de melyik?)
aztán jön a szabadság; azt az egyet, ami megmaradt, azt is gyújtsd fel. mennyi tűzzel jár a szabadság basszameg -
nyikorog a bőrönd, nehéz mint egy megrakott szekér; húzzák, húzzák a szabadság felé. volt egyszer egy jövő; tavaly még volt jövő. talán jövőre megint lesz. a) pontból költözik a szabadság b) pontba, csak ne lenne ez ilyen kurva nehéz. valahol jó lenne már sírni. a villamoson nem lehet. csikorog a hideg, jó lenne nem arra gondolni, hogy ez a szabadság mennyire fáj most; de serclikre szaggatják a gondolatok. megáll, és elképzeli, ahogy ott állna egy baromi nagy bőrönd, benne a sok kiló semmi; ő pedig serclikre szakadva ott keringene körülötte, szabadon, súlytalanul, míg a szél össze nem söpörné, mint a földre hullt álmokat.
jó lenne hinni abban, hogy ami felé húzza, ami felé húzzák, az nem ugyanaz, mint amiből húzza, mint amiből húzzák. jó lenne hinni hogy a jövő folyamatosan jelen van, a folyamatos jelenben, és a múlt pedig folyamatosan múlik, átveszi a helyét ami jön, és mindig múlik valami, és mindig jön valami, ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek, miért ilyen baromi nehéz ez?
fogadd nyitottsággal ami történik veled
(raffi)
- a hit nem a dolgokat változtatja meg, hanem azt, ahogy a dolgokat nézed, tehát hinni a szebb jövőben nem azért jó, mert attól a jövő tényleg szép lesz, hanem azért, mert szépnek fogod látni, ugyanazt, ami történne veled hittől függetlenül, a hit tehát amolyan gyönyörű fájdalomcsillapító, ami nem meggyógyít, csak nem érzed azt, ami van annyira, amennyire van, csakhogy, minél jobban fáj, annál fontosabb, hogy ha meggyógyulni nem is, csak ne érezd már annyira, ebben is hinni kell, azt mondják a legtöbb fájdalomcsillapító a legnagyobb hatásfokkal a placebo miatt hat, mármint hogy tudod róla, hogy az fájdalomcsillapító, honnan a picsából kell hitet szerezni, egy patika kellene, ahol lehetne vény nélkül hitet szerezni, patika helyett van isten, nő, ígéretek, szavak, annyi mindenbe lehetne hinni basszameg, körülötted keringenek a lehetőségek, hogy higgyél bennük, mintha amikor fáj a fejed minden dolog fájdalomcsillapítóvá változna, kis tabletták, pirulák, csak be kellene venni őket -
csakhogy te nem akarsz fájdalomcsillapítókon élni mi? milyen erős is vagy? meddig bírod ki gyógyszer nélkül? még hány évig? mert nem múlik, a fájdalom nem múlik, csak körbesétál; hol itt fáj, hol ott fáj, aztán visszajön, kopogtat, bejön, és rád kacsint; na hol vannak a tabletták nagy fiú? egészen elképesztő egyébként, hogy lehet fájdalom nélkül élni, olyasmi, mint az állatkertben a rács mögött a majmok, alig van különbség, kezük van, meg lábuk, de mégis, valahol egészen elképesztő, emberek felkelnek, lefeküdnek, szeretik egymást, nem szeretik egymást, és közben nem fáj semmijük, milyen lehet úgy szeretkezni, hogy utána nem jelent az semmit, hogy épp nem fáj semmi, hiszen máskor sem fáj semmi, borzalmas, még belegondolni is, hogy mik vannak.
már emlékszem, emlékszem mi volt tegnap
emlékszem hogy sírtál, könnyeid hogy folytak
mikor a ránk tapadt sok piszkot mostad
'így nem lehet élni ahogy én élek', mondja a bőröndnek, miközben lezuhannak a villamosról. a bőröndben hallgat a semmi, de válaszol a minden; 'mégis élsz, tehát még így is lehet élni' , igen, még így is. erre senki nem mond semmit, az utca zúg, rohannak körülöttük a kivilágított változások.
semmi sem ugyanaz; miért olyan ismerős hát minden?
- megfogadtam, idén nem sírok többet. megfogadtam idén nem ártok magamnak. megfogadtam, idén másoknak se ártok. megfogadtam, idén okosabb leszek, a szívemre csak akkor hallgatok ha nem mond hülyeségeket. megfogadtam, idén mindent elfelejtek, ami nem idei. megfogadtam, idén nem halok bele semmibe -
igyekszem sírni, de nem tudok; arcomra fagyott, aki vagyok, és senkit nem találok, pedig ilyen hidegben egy madár megfagyhat kalitka nélkül.
igyekszik nem sírni.
a bőröndbe benne van minden, amije van, borzalmas, hogy az embernek mindene belefér egy bőröndbe; volt már ilyen, ismerős helyzet, azóta az évek nőttek, meg a bőrönd is valamennyit, régebben kisebb bőrönd is elég lett volna. benne van minden, csak épp a minden hiányzik belőle, így aztán nincs benne semmi, semmi olyan, ami miatt már megint benne van mindene egy bőröndbe, és megy, húzza, megy, húzzák.
miért ilyen nehéz minden?
miért ilyen nehéz, ha semmi?
és ez a kurva bőrönd miért ilyen nehéz, ha nincs benne tulajdonképpen semmi?
igyekszik nem sírni.
olyan mintha most változna valami, hiszen azért megy, húzza végig az utcán, húzzák végig az utcán, ő a bőröndöt, a bőrönd őt, lovak, szekerek, vonatok, mindez azért a hideg téli éjszakában, mert most változik valami. végig megy az utcán, de nem változik semmi. felcipeli a bőröndöt a villamosra, de minden ugyanaz.
új év van, új jövő, semmi sem ugyanaz.
a bőrönd tartalma átkerül a)-ból b)-be, és ettől lesz más minden! csak a semmi marad semmi.
igyekszik nem sírni.
tavaly is ugyanez volt; minden ugyanaz maradt, ő meg igyekezett nem sírni.
bundában nem lehet sírni. harmincévesen nem lehet sírni. ha sokszor megtörténik ugyanaz, már nem érdemes sírni. kesztyűben se lehet sírni; le kell venni, megkeresni a zsebkendőt, szemet törölni, vissza venni a kesztyűt, nem érdemes. egyáltalán, hidegben nem nagyon szabadna sírni.
a villamos sárga csíkja lassan elpárolog a pupillámról. úgy állok itt, olyan bizonytalan alakban, mint a szmog. nem várok rád, mert akkor nem jössz; de ha megszűnök várni, nem vagyok. tudod, most belém lő a szél, kovbojost játszunk, a sarkon elvetődöm. nem felejtlek el.
(imre írogat ilyeneket a keret klubba)
- van az a tanulságos szöveg, hogy gyújtsd fel a lakásod, és amit ki tudsz menteni a tűzből, arra volt igazán szükséged. aztán amikor a kimentett dolgokkal megint berendezkedtél, gyújtsd fel megint, de most nagyobb lánggal; amit ki tudtál menteni, az volt igazán fontos. és így tovább, míg végül egy dolog marad csak; nézzük csak meg, mi is az?
(én nem bírom ki, hagy kérdezzek hülyeségeket; levél? ruha? emlék? mandulás csoki? részemről tuti hogy egy panda, de melyik?)
aztán jön a szabadság; azt az egyet, ami megmaradt, azt is gyújtsd fel. mennyi tűzzel jár a szabadság basszameg -
nyikorog a bőrönd, nehéz mint egy megrakott szekér; húzzák, húzzák a szabadság felé. volt egyszer egy jövő; tavaly még volt jövő. talán jövőre megint lesz. a) pontból költözik a szabadság b) pontba, csak ne lenne ez ilyen kurva nehéz. valahol jó lenne már sírni. a villamoson nem lehet. csikorog a hideg, jó lenne nem arra gondolni, hogy ez a szabadság mennyire fáj most; de serclikre szaggatják a gondolatok. megáll, és elképzeli, ahogy ott állna egy baromi nagy bőrönd, benne a sok kiló semmi; ő pedig serclikre szakadva ott keringene körülötte, szabadon, súlytalanul, míg a szél össze nem söpörné, mint a földre hullt álmokat.
jó lenne hinni abban, hogy ami felé húzza, ami felé húzzák, az nem ugyanaz, mint amiből húzza, mint amiből húzzák. jó lenne hinni hogy a jövő folyamatosan jelen van, a folyamatos jelenben, és a múlt pedig folyamatosan múlik, átveszi a helyét ami jön, és mindig múlik valami, és mindig jön valami, ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek, miért ilyen baromi nehéz ez?
fogadd nyitottsággal ami történik veled
(raffi)
- a hit nem a dolgokat változtatja meg, hanem azt, ahogy a dolgokat nézed, tehát hinni a szebb jövőben nem azért jó, mert attól a jövő tényleg szép lesz, hanem azért, mert szépnek fogod látni, ugyanazt, ami történne veled hittől függetlenül, a hit tehát amolyan gyönyörű fájdalomcsillapító, ami nem meggyógyít, csak nem érzed azt, ami van annyira, amennyire van, csakhogy, minél jobban fáj, annál fontosabb, hogy ha meggyógyulni nem is, csak ne érezd már annyira, ebben is hinni kell, azt mondják a legtöbb fájdalomcsillapító a legnagyobb hatásfokkal a placebo miatt hat, mármint hogy tudod róla, hogy az fájdalomcsillapító, honnan a picsából kell hitet szerezni, egy patika kellene, ahol lehetne vény nélkül hitet szerezni, patika helyett van isten, nő, ígéretek, szavak, annyi mindenbe lehetne hinni basszameg, körülötted keringenek a lehetőségek, hogy higgyél bennük, mintha amikor fáj a fejed minden dolog fájdalomcsillapítóvá változna, kis tabletták, pirulák, csak be kellene venni őket -
csakhogy te nem akarsz fájdalomcsillapítókon élni mi? milyen erős is vagy? meddig bírod ki gyógyszer nélkül? még hány évig? mert nem múlik, a fájdalom nem múlik, csak körbesétál; hol itt fáj, hol ott fáj, aztán visszajön, kopogtat, bejön, és rád kacsint; na hol vannak a tabletták nagy fiú? egészen elképesztő egyébként, hogy lehet fájdalom nélkül élni, olyasmi, mint az állatkertben a rács mögött a majmok, alig van különbség, kezük van, meg lábuk, de mégis, valahol egészen elképesztő, emberek felkelnek, lefeküdnek, szeretik egymást, nem szeretik egymást, és közben nem fáj semmijük, milyen lehet úgy szeretkezni, hogy utána nem jelent az semmit, hogy épp nem fáj semmi, hiszen máskor sem fáj semmi, borzalmas, még belegondolni is, hogy mik vannak.
már emlékszem, emlékszem mi volt tegnap
emlékszem hogy sírtál, könnyeid hogy folytak
mikor a ránk tapadt sok piszkot mostad
'így nem lehet élni ahogy én élek', mondja a bőröndnek, miközben lezuhannak a villamosról. a bőröndben hallgat a semmi, de válaszol a minden; 'mégis élsz, tehát még így is lehet élni' , igen, még így is. erre senki nem mond semmit, az utca zúg, rohannak körülöttük a kivilágított változások.
semmi sem ugyanaz; miért olyan ismerős hát minden?
- megfogadtam, idén nem sírok többet. megfogadtam idén nem ártok magamnak. megfogadtam, idén másoknak se ártok. megfogadtam, idén okosabb leszek, a szívemre csak akkor hallgatok ha nem mond hülyeségeket. megfogadtam, idén mindent elfelejtek, ami nem idei. megfogadtam, idén nem halok bele semmibe -
igyekszem sírni, de nem tudok; arcomra fagyott, aki vagyok, és senkit nem találok, pedig ilyen hidegben egy madár megfagyhat kalitka nélkül.
1 megjegyzés:
az ütközés előfeltételek a reakciónak(...)ütközési molekulák energiája az átlagosnál magasabb,ezt nevezzük aktiválási energiának.A reakciók döntő többségénél ez hőmozgásból adódik.Ütközést követően nagy energiatartalmú intermedierként egy aktivált komplex keletkezik,amely igen rövid élettartalmú.Benne a kötések átrendeződne,új kötések alakulnak ki,amely folyamat energiafelszabadulással jár.Továbbá egy egyensúlyi rendszer egy külső hatásra,amely az egyensúlyi állapot megváltoztatására törekszik,a hatás elöl való kitéréssel válaszol .'K' állandó megtartására törekszik a hatásnak megfelelő reakciórésztvevők koncentrációjának megváltoztatásával.
Megjegyzés küldése